Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)
1994-10-26 / 184. szám
4 3H I I KÜLFÖLD-BELFÖLD 1 1 1994. október 26., szerda UJ KELET Nagy-Bandó Andrással közös könyvel ir Makra Ági bottal jár Az Atlantic Sajtószolgálat budapesti irodájában a napokban látogatást tett Makra Agnes, a Kullancscsípésektől a maláriáig című könyv szerzője. Ági augusztus 19-én jött haza Mexikóból, s bárki megállapíthatja, hogy az ottani harmadik kezelés után állapota, járóképessége sokat javult. Mint arról korábban a sajtó beszámolt, Makra Ágnest öt éven keresztül kezelték eredménytelenül különféle betegségekkel, mert nem ismerték fel a Lyme-kórt, amit egy kullancscsípéstől kapott. Már majdnem mindenki lemondott a tolókocsiba nyomorodott, kezét-lábát használni képtelen, beszélni, enni sem tudó fiatal lányról, amikor néhány lelkes orvos és újságíró segítségével sikerült kideríteni, hogy betegségét Mexikóban egy másik betegséggel, a maláriával eredményesen gyógyítják. Harmadik útjáról tért haza az agyonoperált, sokat szenvedett, immár íróvá avanzsált lány. Mielőtt kiment, korábbi kezelései után háromlábú bottal már önállóan tudott közlekedni. Most, a biztonság kedvéért magával viszi botját, ami már csak egyágú. —Ági! Milyen volt a harmadik kezelés? Hogy érzed magad? — Mint látod, sokkal jobban vagyok, nagyon sokat javult az állapotom, sokkal jobb a mozgáskoordinációm, mint eddig. Kint három hétig nem volt alkalmas vér, végül is a malária legveszélyesebb fajtájával fertőzött vért kaptam. A 14 éves kislány, akinek gyógyulásomat köszönhetem, sajnos meghalt. Ennek a fertőzött vérnek sokkal drasztikusabbak voltak a tünetei;, éjjel-nappal lázas voltam, nem tudtam senkivel kommunikálni, csak feküdtem, mint egy darab fa. Az eredménye viszont az lett, hogy a vérem teljesen negatív, csak az agyban maradt még a Lyme-kómak némi jele. Egy év múlva kell kimennem ismét infúzió-kúrára és kontrollra, akkor kiderül a végleges állapotom, de maláriakúrára nincs többé szükség. Egy amerikai kislánynak, akinek szintén ilyen kései stádiumban ismerték fel a betegségét, folyamatos immunerősítő kezeléssel szinten tudják tartani jelenlegi állapotát. Augusztusban, amikor hazajöttem, még maláriás voltam, szedtem ellene a gyógyszert is. Pillanatnyilag vért, infúziókat kapok, mert nagyon vérszegény lettem. — Most mivel foglalkozol? —- Spanyolul tanulok, autót vezetek, készülök az egyetemre. Közben pedig a Pesti Riportnál újságíró-stúdióba járok — ingyen —, sőt még a tanulói félárú vonatjegyköltségemet is kifizette az újság a stúdió idejére. Nagy-Bandó Andrással jövőre készülünk kiadni közös könyvünket, ami előző könyvem folytatása lesz, benne a mexikói úttal, és mélyebben belemegyünk még egy pár dologba, de ez hadd legyen meglepetés. Mindenesetre új arculatú riportkönyv lesz. Igaz, hogy a következő utam lényegesen olcsóbb lesz, mint az előzőek voltak, de erre is kell a pénz... — Hogy ismerkedtél meg Nagy- Bandóval? — Egyszer együtt dedikáltunk, és ő az emberekről portrékat rajzolt. Megkeresett, és felajánlotta a segítségét. Viszont egy orvos, aki nemrég otthagyta a László Kórházat, és most magánklinikát nyitott, olyan felháborító dolgot művelt, hogy meg kell említenem. Korábban azt írta ugyanis, hogy nincs is Lyme-kórom, csak arra volt jó az egész felhajtás, hogy néhányan meggazdagodjanak stb. Nos, most egy könyvet adott ki a Lyme-kórról, és prospektusokat, csekkeket küldött szét saját céljára a korábban László Kórházban kezelt betegeknek, köztük — szemrebbenés nélkül — nekem is. Arról most nem is beszélve, hogyan használhatja valaki a kórházi betegek adatait, lakcímeit saját üzleti céljaira? A volt László kórházi páciensek közül többen már nekem is írtak panaszlevelet. — Mekkora a levelezésed? — Elég nagy, hiszen a könyvem eddig húszezer példányban jelent meg, s sokan kísérik figyelemmel a sorsomat. Ezért minden alkalmat kihasználok, hogy megköszönjem a rengeteg érdeklődő, jóakaró telefont, levelet. Nagyon sok erőt merítettem belőlük. Buda Magdolna Látogatás a földi pokolban Az orosz börtönökben valóságos pokol uralkodik. S ahhoz, hogy valaki kipróbálja a kínok kínját, még ítélet sem kell — elég, ha előzetes letartóztatásba kerül. A Butirka nevű börtön épületét még Nagy Katalin idején, 200 évvel ezelőtt építették, de a bűnözők már „maiak”. „A börtönökben uralkodó állapotok viszont rosszabbak, mint amilyenek a szovjet időkben voltak” — mondja Valerij Abramkin, az orosz börtönreformért felelős moszkvai központ igazgatója. A 48 éves Abramkin maga is jól ismerte az „emberközpontú” szocialista szovjet börtönöket, miután ő maga is eltöltött hat évet ezekben. Az ott szerzett élményei alapján írta meg a gorbacsovi idők egyik legnagyobb sikerkönyvét, a Hogyan éljük túl a szovjet börtönöket? címűt. Abramkin elképesztő helyzetről adott képet, miután nemrég felkereste a Butirkát. A cellák elképzelhetetlenül túlzsúfoltak, a 28 emberre méretezett helyiségekben 90- 100 letartóztatott is helyet kap. Egy amerikai emberi jogi aktivista, Al Bronstein is meglátogatta 1992-ben a hírhedt börtönt, s a hatóságoknak minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült megakadályozniuk, hogy Bronstein nyilvánosságra hozza tapasztalatait az orosz sajtóban. Beszámolt arról, hogy az emberi jogokat sorozatosan megsértették, s a börtönben azért nem takarítottak, mert az igazgató szerint nem volt pénz takarítóeszközökre. Az előzetes letartóztatásban lévők börtönei, ahol ítélet nélkül akár hat évet is lehúzhat valaki, szintén túlzsúfoltak. Egy emberre 1,8 négyzetméternyi hely jut, s az ország 164 ilyen büntetés-végrehajtó intézetében rendelkezésre álló 153 ezer férőhelyen 240 ezren nyomorognak. Ez a nyomor pedig járványokhoz, verekedésekhez és öngyilkosságokhoz vezet. Atlantic Szász János: ez volt a gödör alja A Woyzeck éve és A vakok országa Aranyplakettet kapott „kimagasló vizuális minőségéért” Szász János rendező és Máté Tibor operatőr Woyzeck című filmje a vasárnap végétért 30. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon. Ez a film kivételes pályafutását a 25. Magyar Filmszemlén kezdte februárban, s azóta több tucat nemzetközi fesztiváli sikert és külföldi bemutatót ért meg, miközben idehaza is műsoron tartja egy fővárosi mozi, de részint kevéssé szívderítő témája (egy vasúti pályaőr gyilkos ámokfutásáról szól a film), részint a filmbarátok általános kiábrándultsága miatt még mindig kevéssé ismert. Erről és egy rendezői pálya váltóállomásairól beszélgetett az Atlantic Sajtó- szolgálat munkatársa a 36 esztendős Szász Jánossal, néhány órával a chicagói eredményhirdetés után. — Szokatlan mostanában, hogy egy magyar film ilyen sikerrel mutatkozik be külföldön? — Nem hiszem. Mindig voltak magyar filmek, amelyek jól szerepeltek a fesztiválokon, s ennek van is jelentősége a külföldi forgalmazás szempontjából. A Woyzeck a magyar fdmszemle után Szo- csiban, Bergamoban és most Chicagóban is díjat kapott, s hátra van még London, Thesszaloniki és néhány más fesztivál, amelyekre szintén meghívták. Félix-díjra is jelölték. Hogy szakmailag mindez mit jelent, azt hadd ne kelljen nekem eldön- tenem. — Szóval a rendező számára nem fontosak a díjak? — Nagyon fontos, hogy a munkánk eredményét észreveszik, megbecsülik, de ennél is fontosabb, amikor azt látja vagy érzi az ember, hogy megértik azt a néhány mondatban összefoglalható lényeget, amire én azt szoktam mondani, hogy a Woyzeck haditudósítás Kelet-Európából. — Két nappal a díjkiosztás előtt hazajöttél Chicagóból. Nem hitted, hogy a Woyzeck egy ilyen rangos fesztiválon is díjat kaphat? — Ez egy hosszú fesztivál, melyre három-négy hullámban jönnek vendégek. Én a második hullámban mentem, és azzal távoztam, hogy ott lehessek a filmem bemutatóján. A díjon nem is gondolkodtam. Chicagóban nincsenek előre leosztva a kártyák, kiszámíthatatlan az eredmény. A filmnek a bemutatón nagy sikere volt, ebben az örömteli tudatban jöttem haza. — És ha tudtad volna, hogy a Woyzeck egy értékes díjat nyer? —Nem tudtam, viszont haza kellett jönnöm, mert a meghívásom lejárt, s mert be kell fejeznem az új forgatókönyvemet. — Miről írtál? — Egy újabb novella-adaptációról van szó, de erről most nem mondok többet, mert amíg az ember le nem teszi a tollat, addig nem ámítja magát azzal, hogy van egy forgatókönyve. — A Woyzeck ,,kimagasló vizuális minőségéért" kapott elismerés. Miről van szó? — Talán arról, hogy a film egy mágia. Az emberek beülnek egy nézőtérre, fel van feszítve egy üres lepedő, arra képeket vetítenek, melyek elmondanak történeteket. Mi Máté Tibor operatőrrel végül is nagyon komolyan vettük ezt a mágiát, azt, hogy a film képekből áll, s ezért nem szabad alárendelni a történetnek, igaz, fölérendelni se kell. Mi Woyzeck szemén át próbáltuk láttatni a viágot, s ettől mindenképpen van egy nagy adag szubjektivitás a feldolgozásmódban: a füst, a szén, a fekete-fehér, vagy Kovács Lajos arca, mely olyan, mint egy térkép, frontvonalakkal... — A magyar közönség számára a Woyzeck inkább az újságokból ismert, mint a mozikból. Vetítik egyáltalán? — Február óta folyamatosan vetítik az Örökmozgóban. Azt találtuk ki, hogy inkább egy mozi vetítse csak, mint egy se. Ott legalább folyamatosan látható azok számára, akik kíváncsiak rá. —És nincs nosztalgiád, amikor amerikai rendezőkkel találkozol, akiknek kevesebb díjjal dekorált filmjeit milliók látják? — De van. Én is szeretnék ilyen sikert. De hát az ember változik. Ezt a filmet egy olyan periódusban csináltam, amikor el kellett mondanom s le kellett zárnom valamit. Én is változom, meg nekem is van családom, s nem ragaszkodom a szomorú képekhez és történetekhez. Sokan mondják, hogy milyen jópofa srác vagy, milyen jó humorod van, miért nem csinálsz vidámabb filmeket. Azt hiszem, ez még várhat egy kicsit. Talán nem is vagyok olyan jópofa. De az biztos, hogy ha én úgy érzem majd, hogy körülöttem szép a világ, akkor meg akarom majd mutatni. — Amiről beszélsz, az a te világod. Magadról csinálsz filmet magadnak? — Miért magamnak? Ha elég érdekes az én világom, akkor másoknak is kell. A Woyzecket megvásárolták Dél-Koreában, Ausztráliában, Japánban, Olaszországban. Szóval, ebben az én világomban egyre többen vagyunk... — De azt azért elismered, hogy a piac nem a Woyzeck-típusú filmek irányában gyakorol nyomást az alkotóra? — Totálisan. Mi több, azt is látom, hogy egyre nehezebb és egyre keservesebb lesz a filmművész dolga. És a megoldást meg kell találni. Elég sokat jártam Amerikában, s az a tapasztalatom, hogy nemcsak a rossz értelemben vett kommersz film létezik, hanem nagyon jó kommersz film, pontosabban kommerciális film is, melyben a történet könnyedebb, szórakoztatóbb, a világkép derűsebb. És én lennék a legboldogabb, ha olyan film jönne ki belőlem, amire tömegek kíváncsiak. — Amit most mondtál,az engedmény a nagyközönségnek, vagy tényleg van stratégiád a nagyközönség meghódítására? — Régen készülök arra, hogy megcsinálhassam a magam népszerű filmjét. H. G. Wells A vakok országa című elbeszélésének filmváltozatáról van szó. Igazi, szép közönségfilm lehetne. Hat éve várom, hogy megcsinálhassam. Ez a film arról szól majd, hogy a vakok országában valóban a félszemű a király. Bokor Pál Békeműhold a kémeknek Zúgolódnak a japán kémek. Nincsenek ugyanis megelégedve azzal, hogy bizonyos információkhoz nem juthatnak hozzá, és tevékenységi körük meglehetősen korlátozott. A japán hírszerzők tulajdonképpen csak tavaly tavasszal — amikor is Murajama Tomiicsi személyében 46 év után először szocialista miniszterelnöke lett a szigetországnak — ébredtek rá arra, hogy „hátrányos helyzetük” komoly akadályt jelent a munkavégzésben. A Murajama-kormány nem engedélyezte, hogy fejlesszék a japán hírszerzési hálózatot, s rögtön felmerült a gyanú, hogy ennek hátterében a szocialisták észak-koreai kapcsolatai állhatnak. Japán katonai körökben azonban egyre erősebb az igény arra, hogy a hírszerzés egyfelől függetlenítse magát az amerikai kémszolgálattól, a CIA-tól, másfelől pedig egy hírszerző műhold fellövésével és a hírszerzés személyi állományának erősítésével növelje saját kapacitását. A japán hírszerzés eddig jórészt az amerikai Központi Hírszerző Hivatalból (CLA) közvetlenül kapott értesülésekre hagyatkozott. A hidegháború idején az Egyesült Államok és Japán főként a szovjet fenyegetésre koncentrált, manapság azonban már a megváltozott erőviszonyokhoz kellene alkalmazkodni. Japánban új, nemzetközi szerepet keres magának a hadsereg is, amelynek külföldi tevékenységét a II. világháború óta az alkotmány tiltotta. Atlantic És ez még a hírlappal is igaz (Csonka Róbert felvétele) ____ ■hh i
