Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-04 / 165. szám

UJ KELET Frakcióvezetők a köztársasági elnöknél Göncz Árpád államfő megkezdte konzultációt folytatott a parlamenti pártok frakcióvezetőivel az önkormányzati törvénycsomagról. Mielőtt tájékozódó meg­beszélése elkezdődött volna, Szabó Iván, az MDF frakcióvezetője úgy nyilat­kozott a sajtónak, hogy meglátása szerint nincs akadálya annak, hogy a köztár­sasági elnök még ez év decemberére kitűzze a a helyhatósági választások időpontját, a jelenleg is hatályban lévő törvény szerint. Ugyanakkor az önkor­mányzati törvény módosított változatának azt a három paragrafusát küldje csak vissza a parlamentnek az elnök, amellyel az ellenzék nem ért egyet - véli Szabó Iván. (Akivel viszont, mint kiderült a FIDESZ-t képviselő Deutsch Tamás nem ért egyet.) Az időpont megjelölésére azért lenne szükség, mert a törvény szerint a kihir­detéstől számított hatvanegyedik napon lehet megtartani a választást. Vagyis ha a köztársasági elnök a jövő hét végéig nem írja ki a választások időpontját, akkor december 15-ig nem lehet megtartani az önkormányzati választást, akár a régi törvény van hatályban, akár a módosított. Mérgezett paprika Heves megyében is Az ólom mellett káros műanyag színezéket is találtak a pirospaprikában. Heves megyében májkárosító festéket is találtak a vizsgálatok során. Egerben az eddig vizsgált mennyiség húsz százaléka szennyezett. Csehország aggódik a hazánk­ban kialakult paprikaügy miatt. A cseh mezőgazdasági és élelmiszeripari felügye­let szigorú vizsgálatot tart mind a paprika, mind pedig a paprikát tartalmazó készételek felett. Zuhanásszerű visszaesés következett be a fogyasztásban, még az éttermek sem használják a magyaros ízeket jelentő paprikát. A teheráni magyar diplomata állapota válságos Az iráni hatóságok biztosították a Teheránban járt magyar rendőröket, hogy nagy erővel nyomoznak a diplomata házaspár támadói után. Az ORFK köz­leménye arról nem számol be, hogy mit is tudtak meg a magyar hatóságok a bűnügyről. Nagy József diplomata, akit ismeretlen tettesek feleségével együtt összevertek több agyműtét után is válságos állapotban van. Összefogás a vasúti garázdák ellen Közösen lép fel a nemzetközi vonatokon garázdálkodók ellen a rendőrség és a vasúti rendészet. Erről állapodott meg Túrós András, az ORFK közbiztonsági helyettese és Sípos István, a MÁV vezérigazgató-helyettese. A Belgrád, a Da­cia és a Hellasz nevű nemzetközi vonatokon az utóbbi időben megszaporodtak a lopások és rablások. Nyolcszázalékos nyugdíjemelés Kovács Pál népjóléti miniszter beterjesztette a nyugdíj visszamenőleges emeléséről szóló törvényjavaslatot. A kormány megvizsgálta honnan tud átcso­portosítani a nyugdíj nyolcszázalékos emelésére. Arra a megállapításra jutot­tak, hogy a költségvetési hiány terhére is megvalósítják. Ez a 21,2 milliárd forint sem a TB kasszájában, sem a költségvetésben nincs meg. De így teljesül az az előírás, hogy a nyugdíj a nettó átlagkereset-emelkedés mértékével tartson lépést. Októberben tárgyalások a nemzetközi valutaalappal Magyarország októberben folytatni szeretné a tárgyalásokat a nemzetközi valutaalappal az úgynevezett készenléti hitelek sorsáról. Békési László pénz­ügyminiszter elmondta, hogy hazánknak egyelőre nincs élő szerződése a valutaalappal, amely a világbankkal egyetembe nagyon súlyosnak ítéli a magyar- országi gazdasági helyzetet, különösen a külső pénzügyi egyensúly romlását. Békési László Madridban folytatott ezzel kapcsolatos tárgyalásokat a két pénz­intézet nemzetközi vezetőivel. Zsidóság kárpótlása A zsidók kárpótlásáról és a magyar zsidóságot ért sérelmek rendezéséről kezdődtek magyar-izraeli igazságügyi tárgyalások. Az izraeli küldöttség találkozik Vastag Pál igazságügyi miniszterrel és az Országos ügyvédi Kamara elnökével is. Magyar gépírók sikere Elsöprő sikerrel szerepeltek a magyar gépírók az ausztriai Regensburgban a hét végén rendezett nemzetközi ifjúsági gépíróversenyen. Mind az egyéni, mind a csoportversenyben hazánk képviselői szerezték meg az első helyet - tájékoz­tatta a távirati irodát hétfőn a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége. A legeredményesebben a debreceni Hegedűs Ibolya Csilla dolgozott: a 30 perces sebességi másolásban 14 123 leütést teljesített mindössze 4 hibával; a hibátlan­sági versenyben a 4 653 leütést hibátlanul produkálta. Mindkét versenyszám­ban magyar lány szerezte meg a második helyet: a sebességi kategóriában Ju­hász Krisztina, a hibátlanságiban Gazdag Agnes állhatott a dobogó második fokára. Az összetett verseny első díját a három fiatal magyar gépíró 51 926 leütéssel nyerte az osztrák, a cseh és a német csapat versenyzői előtt. Tűzoltók a Parlamentben Az Országházból érkezett riasztásra hétfőn reggel 9 óra előtt néhány perccel a Fővárosi Tűzoltóság kilenc kocsival kivonult az épülethez, mert arról kaptak jelzést, hogy a kupolacsarnokban füstszag észlelhető. A tűzoltók maguk is meg­állapították, hogy valóban van füstszag, de eredetére utaló jelet sehol sem találtak. Vásárvárosok Vására Sikeres kiállítással egybekötött vásárt szervezett a hódmezővásárhelyi Háttér és a marosvásárhelyi Business Center Coop. Az október 1 -je és 4-e között Marosvásárhelyen nyitva tartó kiállításon 34 magyarországi és románi­ai cég mutatta be és kínálta megvételre termékeit, keresett közös vállalkozá­sokhoz, kereskedelmi tevékenységhez partnereket. A volt KGST-országok közül — a FÁK-államok után — Magyarország Románia második legnagyobb ke­reskedelmi partnere. Ezért is kísérte nagy érdeklődés mindkét ország üzletemberei és vállalkozói részéről a kiállítást és a kiállítás ideje alatt megtartott üzletember-találkozót, melynek központi témája a két ország közötti kereskedelmi lehetőségek mellett az adó- és vámtörvények, valamint a társaságalapítási szabályzók ismertetése volt. A Vásárvárosok Vásárát első ízben, tavaly novemberben, ugyancsak Marosvásárhelyt rendezték meg. Idén áprilisban Kézdivásárhely, majd májusban Hódmezővásárhely volt a házigazda, novemberben pedig a Kárpátokon túl, Jasiban (az egykori Jászvásáron) találkoznak az áruikat kínáló magyarországi és romániai cégek képviselői. Ez utóbbi rendezvény sikerétől függ, hogy 1995 áprilisában Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyör- gyön, majd májusban ismét Hód­mezővásárhelyen lesz-e a Háttér és a Business Center Coop szervezésében újabb magyar-román Vásárvárosok Vására. (muzsnay) Adomány menekülteknek Lefoglalt ruhaféleségeket adott át a vám- és pénzügyőrség a nagyatádi me­nekülttábor lakóinak hétfőn Budapesten. A mintegy 3 tonnányi különféle, főként alsó- és felsőruházatot, valamint lábbeliket tartalmazó ajándékcsomagot azokból a lefoglalt árukból állították össze, amelye­ket csempészet, illetve vámorgazdaság címén koboztak el jogerősen országszerte. A vám- és pénzügyőrség ezeket az árukat általában értékesíti. Amint azt Lacó Lász­ló, a VPOP szóvivője elmondta: a parancs­nokság, átérezve a Magyarországon élő menekültek nehéz helyzetét, döntött úgy, hogy térítésmentesen ad át a táborban élők részére számukra szükséges áruféle­ségeket, különös tekintettel a közelgő téli időszakra. SZDSZ-lista a képviselő-testületre Polgármesterjelölt: Felbermann Endre Az SZDSZ tagságának teljes egyet­értésével a párt Felbermann Endrét, Nyíregyháza jelenlegi alpolgármesterét jelöli a decemberben esedékes önkor­mányzati választásokon — tudtuk meg a szabad demokraták tegnapi sajtótájékoz­tatóján. Felbermann Endre 1948-ban született, okleveles vegy- és gázipari mérnök. Nyír­egyházára 1975-ben került, azóta itt él és dolgozik. Először mint tervező, majd a '90- es választások után mint alpolgármester. Ettől az évtől tagja az SZDSZ-nek is. A tájékoztatásból megtudhattuk, hogy megszületett az SZDSZ teljes önkor­mányzati képviselő-testületi listája is, amit szintén teljes körű konszenzussal sikerült felállítani. Elmondták, hogy a döntés előtt 35-40 embert hallgattak meg, és közülük választották ki a legalkalmasabbakat. A kiválasztásnál nem volt kizáró szempont, ha a jelölt nem tagja a pártnak. A húsz emberből kilenc műszaki szakember, van közöttük három orvos, két tanár, két középfokú sportvégzettséggel rendelkező ember, egy jogász, egy üzemgazdász, egy lelkész és egy főiskolai hallgató. A képviselőjelöltekből városi kompen­zációs listát állítottak föl, melyet a polgármesterjelölt Felbermann Endre vezet. Őt követi Poroszka Ottó, Bartha László, Szentesi Péter, Mihályiné Hatala Éva és Laborczi Géza. Garamvölgyi Vértanúinkra emlékeznek Szerdán és csütörtökön nagyszabású rendezvénnyel emlékeznek Aradon a 145 éve kivégzett 13 honvédtábornokra. — Október 5-én este 6 órakor — tájékoztatott bennünket Cziszter Kálmán, az RMDSZ Arad megyei elnöke — az ara­di Kultúrpalota nagytermében neves szül­és zeneművészek, valamint kórusok fellépésével tartunk Vértanúkra em­lékezünk címmel irodalmi-zenés össze­állítást. Másnap délelőtt 10 órakor a mi­norita templomban emlékező szentmisét celebrál Gyulai Endre Csanádi megyés­püspök, délután 4 órakor pedig a vesztőhe­lyen lesz koszorúzás. A magyar kormányt ezeken a rendezvényeken a Külügymi­nisztérium politikai államtitkára, Szent- Iványi István képviseli majd. — Nem okoz-e feszültséget, ellenérzést az évtizedekig tiltott megemlékezés? — A lakosság körében semmiképp. Fel vagyunk készülve azonban a szélsőséges sajtó ilyenkor szokásos támadásaira. Az RMDSZ az előző évekhez hasonlóan időben megkezdte az ünnepség szerve­zését. Meghívtuk arra a megye és a város vezetőit, és gyümölcsözően együtt mun­kálkodunk a rendőrséggel. — Meghívóikat a vértanúk emlékére állított egykori Szabadságszobor képe díszíti... — Hangsúlyozni kívántuk vele, hogy nem mondunk le visszaállításáról. Ez ugyanis a helyi RMDSZ-nek megalaku­lása óta többször kinyilvánított óhaja. Nem ragaszkodunk az emlékmű eredeti helyé­hez, hiszen ott pillanatnyilag a Román ka­tona emlékműve áll. Jó elhelyezési lehető­séget látunk azonban a vesztőhely terüle­tén, ott. ahol a kivégzéseket végrehajtot­ták. A szobor újrafelállításának kérdését napirenden tartjuk. Az RMDSZ képvise­lőinek másfél évvel ezelőtt Iliescu elnök kezébe juttatott cs nagtervében szintén szerepel e szándékunk, s úgy érezzük: a helybeli románság is támogatni fogja az irányú törekvésünket, hogy legkésőbb a kivégzés másfél évszázados évfordulóján újra álljon a ma raktáron lévő sértetlen mű­alkotás. (muzsnay) Minden drága Újabb áremelésekkel köszöntött be az ősz Ukrajnában. Harminc-ötven száza­lékkal nőtt az energiahordozók és a villamos energia ára. így gyakorlatilag minden egy csapásra megdrágult. Többe kerül a tej, a hús, szinte valamennyi ruházati és élvezeti cikk. Ez a téli beszerzés időszakában tovább nehezíti a lakosság helyzetét, a nyugdíjasok, a munkanélküliek számára pedig igazi katasztrófát jelent. Míg Ukraj­nában az átlagbér, a nyugdíj a magyarországinak az 5-10 százalékát teszi ki, a kár­pátaljaiak a burgonyáért, a zöldségfélékért az itteni árnál is többet kell fizetniük. Mindezzel együtt jár a kupon rohamos elértéktelenedése. Míg szeptember elején egy dollárért 42-45 ezer kupont adtak, most 70-72 ezret. Miközben a megélhetés egyre nehezebb lesz, sokan már az alapvető élelmiszereket is alig tudják megvásárolni, fizetésemelésről még csak szó sincs. Sőt, egyre többen vesztik el munkahelyüket. A kárpátaljai vállalatok többsége vagy teljesen leállt, vagy csökken­tett munkaidőben termel. Horváth A kompromisszumhoz kél fél kell A Koalíciós Egyeztető Tanács hétfői ülésén a szocialista és a szabaddemokrata politikusok egyetértettek: az ellenzék kivonulásának az önkormányzati törvény- csomag szavazásáról nem volt érdemi in­doka. Az alkotmány módosítása, amelyre az ellenzék később hivatkozott, csak ürügy volt, mivel ez korábban szóba sem került a vitákban, véleménykülönbség ugyanis az önkormányzati és az önkormányzati választási törvény esetében volt. Az alap­törvény módosításai közül hárommal min­den ellenzéki párt egyetértett, a negyedik elem, a köztársasági megbízott intéz­ményének felszámolása pedig a Fidesz támogatását élvezte. így összegezte az SZDSZ elnöke és frakcióvezetője a KÉT véleményét az ülést követő sajtótájékoz­tatón. Pető Iván bejelentette azt is, hogy a két koalíciós párt délután arra kéri majd a köztársasági elnököt: a lehető legkorábbi időpontra tűzze ki az önkormányzati választást. Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője azt jegyezte meg: a kivonulás egyértelművé tette, hogy az el­lenzék nem a megegyezést kereste, hanem a választás időpontját akarta kitolni. Az ellenzéki arrogancia épp olyan taszító, mint a kormánypárti arrogancia - fűzte hozzá Szekeres Imre, majd reményét fe­jezte ki, hogy az ellenzék változtat viselkedésén, mivel a T. Háznak idén még számos törvényt meg kell hoznia. A KÉT ülésének témája volt az új alkotmány előkészítése is, ennek tárgyalása során az Országgyűlés elnöke beszámolt az ellen­zéki pártokkal folytatott megbeszéléséről és arról, hogy a négy párt csak bizonyos feltételek teljesülése esetén hajlandó részt venni az alkotmányozás előkészítésében. A kormánypárti frakciók Pető Iván tájékoztatása szerint kidolgoznak a jövő hétre, a KÉT ülésére egy előzetes javasla­tot az alkotmány előkészítésére. A koalíció azonban abban már most is egységes - tudhatták meg az újságírók -, hogy az új alaptörvényt az ellenzéki pártokkal együtt­működve kell megalkotni. Egyetért a két párt abban is, hogy nem indokolt új in­tézmények létrehozása, az új alkotmányt a meglévő intézményrendszerre kell felépíteni. El tudja fogadni a koalíció továbbá azt az ellenzék által is megfogal­mazott igényt, hogy az új alkotmány előkészítésének bázisa az Országgyűlés és ne az Igazságügyi Minisztérium legyen. A kompromisszumhoz és az együtt­működéshez azonban két fél kell - vélte Pető Iván az ellenzék mostanában tanúsí­tott magatartására célozva.

Next

/
Thumbnails
Contents