Új Kelet, 1994. október (1. évfolyam, 163-188. szám)

1994-10-24 / 182. szám

UJ KELET 1994. október 24., hétfő Megemlékezés Nyírbátorban Nyírbátorban együtt ünnepelt az önkor­mányzat, a rendőrség, a tűzoltóság és!a határőrség. A főtéren megrendezett meg­emlékezésen — az ünnepélyes zászlófel­vonás után — dr. Gaál Mihály alpolgár­mester mondott ünnepi beszédet. Ezután az ünneplők átvonultak a városháza dísz­termébe, ahol elismerések és jutalmak át­adására került sor. A belügyminiszter dicséretben és juta­lomban részesítette Bakó Károly rendőr őrnagyot, Makai Sándor nyugállományú tűzoltó őrnagyot, Csűrös György tűzoltó hadnagyot, Nádasi János határőr alezred­est, Gerák János határőr őrnagyot, „taná­csosi címet” adományozott Bar a György határőr alezredesnek. A Határőrség orszá­gos parancsnokának dicséretét és jutalmát vehette át Gönczöl Mihály határőr őrnagy, Luteránus Tibor határőr őrnagy, Lóczi József nyugállományú határőr őrnagy, Magyar Zoltán határőr százados, Cserpák Gábor határőr törzszászlós, Sándor József határőr főtörzsőrmester. A Határőrség gaz­dasági főigazgatójának jutalmát Szabó János határőr alezredes Budapesten, Mol­nár Gábor határőr őrnagy a városházán vehette át. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei RFK. vezetője dicséretét és jutalmát kapta Kiss Tibor rendőr főhad­nagy. A Nyírbátori Határőr Igazgatóság igazgatója soron kívül előléptette határőr századossá Nagy Zoltán főhadnagyot, határőr törzszászlóssá Oláh Mihály zász­lóst, Virág Zsolt zászlóst, határőr zás­zlóssá Nagy Zsigmond főtörzs őrmestert, határőr törzsőrmesterré Albert József és Nagy Sándor őrmestereket. A nyírbátori rendőrkapitányság vezetője soron kívül előléptette rendőr törzszászlóssá Fucskó Sándor zászlóst, rendőr törzsőrmesterré Magyar János és Makranczi Csaba őrmes­tereket. Az elismerések átadását irodalmi műsor követte. Október 23-án a parlamentben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét adományozta Seres József határőr ezredesnek. A Báthori laktanyában vehette át a Nyírbátori Határőr Igazgatóság igazgatójának dicséretét és jutalmát 119 hivatásos és közalkalmazott. 6ÄZLÄHG HOMOKTANYÁN Szombaton 13 órakor a Nagyha­lászhoz tartozó Homoktanyán is fellobbant a gázláng.Szoboszlai Ottó polgármester szólt a megjelent lakossághoz, majd szerény kis álló­fogadásra invitálták a résztvevőket az átalakításra váró régi iskolába Az ünnepi oldalt összeállította: Dojcsák Tibor, (Jaramvölgyi Imre, Herczku Tünde, Szamosi István, a fényképeket Bozsó Katalin és Sza­mosi István készítették. Az Északi temetőben elhelyezte a megemlékezés virágait dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés alelnöke és dr. Czap Lajos megyei főjegyző Októberi Érdemkereszt Seres József határőr ezredes Tegnap volt az 1956-os forradalom 38., a Magyar Köztársaság kikiáltásának pedig ötödik évfordulója. Lassan fél évszázada nézték csendben végig a nyugati hatalmak, ahogy a szovjet tankok a vérrel áztatott anyaföldbe tapossák a magyar forradal­mat. Nemcsak a gyász napja ez, hanem az örömé is, különösen megyénk egyik fia, Seres József határőr ezredes számára, aki­nek a Parlamentben vasárnap délben kez­dődő ünnepség keretében Göncz Árpád köztársasági elnök nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. Életéről és pályafutásáról maga az ünne­pelt beszélt lapunk munkatársának pén­teken, a laktanyában rendezett ünnepség után. — Fehérgyarmaton születtem 1945- ben, és 15 éves koromig itt is éltem. Később a nyírbátori gimnáziumba jártam, már ekkor megismertem és megszerettem a várost. Ide vonultam be kiskatonaként újonckiképzésre 30 évvel ezelőtt. Akkori­ban még 27 hónap volt a sorkatonai idő. Utána két évig Záhonyban szolgáltam. Ezután bennmaradtam mint tiszthelyettes, őrmesteri rangban. A tiszabecsi őrsnek lettem a parancsnokhelyettese. Érdekes­ségképpen megemlítem, hogy ott az akkori parancsnokom az a Dóka ezredes volt, aki ma az el­ső helyettesem. —Ez hogyan lehetséges? — A rangok egyrészt idő, másrészt beosztás alapján változnak. Ha én magasabb beosztásba ke­rülök, amihez nincs meg a rangom, akkor azt ad­nak soron kívül is. Igye­keznem kellett, mert a ka­tonai főiskolát végzettek hadnagyként kezdik a pá­lyát, nehéz őket behozni. Minden rangnak van ki­hordási ideje 3,4, 5, 6 év, stb. Én mindig soron kí­vül léptem előre, egyet sem vittem végig, sőt, például százados nem is voltam soha. Főelőadóból parancs­nokhelyettesnek neveztek ki, így lettem főhadnagyból őrnagy nyolcvankettőben. — Azóta október 23-a ünnepnap lett. — Ez a történészek dolga. A katona tel­jesíti a kötelességét, teszi a feladatát, és elfogadja az aktuális történelmi értékíté­letet. — A családja tud a kitüntetésről? — Hogyne, hiszen megkaptuk a meghí­vót. Édesapám 83 éves, ma is Fehérgyar­maton él. A feleségem szintén a megyéből származik, Hermánszégre való. A fiam 28 éves, határőr százados, a szomszédos Orosházi Határőr Igazgatóság beosztottja, fegyelmi alosztályvezető, jelenleg har­madéves joghallgató. Kétszeres nagyapa vagyok. — Ki kíséri el vasárnap Budapestre? — Együtt lesz a család, de csak a fe­leségemmel megyek, mert a meghívó két személyre szól. Külön kitüntetés, hogy itt, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság — ko­rábban kerület — állományában szolgál­hattam le ezt a harminc évet. Azt a terüle­tet őriztem, ahová tiszta szívemből kötő­döm, ahová a munkámon és barátaimon kívül a családom is köt. Az emlékérem-tulajdonos Várady Jenő Vért vitt. nem fegyvert! ... Az orvos fáradtan tért magához, és I nehezen tisztult ki szeme előtt a takarí- 1 tónő arca. — Forradalom van! — szólt I a nő, s egy terem felé terelte az ébredőt... A történet valós, 1956-ban játszódik, I főszereplője pedig a napokban kitünte- I tett dr. Várady Jenő, aki ma, mint ked- I vés nagyapa mesélhette el 'az akkori 1 eseményeket: — Nemsokára kihívtak, K-vonalon I kerestek a minisztériumból. — Azonnal induljon Pestre! — szólt I a főnököm, aki a forradalmi bizottság I elnöke lett. — Annyi vért hozzon, I amennyi a kocsijába csak befér. Renge- I teg sebesültünk van. Vigyázzon magára, I és a szállítmányt bármi áron juttassa el! ... Egy óra múlva nekivágtunk Rigó- K val, a sofőrömmel. Furcsa volt, hogy az 1 Osztyapenko-szoborig egy lelket sem I láttunk az úton. Ott aztán megállított I minket egy kiskatona. — Szakikám, csak a Petőfi hídon le­tt hét továbbmenni! —- Erre szóltam a ■ sofőrnek, hogy menjen tovább, de ne- 1 hogy megálljon, mert belénkspriccel- i nek. A Kilián laktanya előtt egy tank állt, 1 és azonnal lőtt, ahogy észrevett minket. — Szerencsétlen, meneküljön!!! — I ordítozták, s mi elhajtottunk. A Nem- I zeti Színház és a Corvin között járhat- B tunk, amikor láttuk, hogy egy nagy I monstrumot ütöttek. Hát a Sztálin szo- X bor volt az. Végre elértük úticélunkat, I de viszszafelé néhány MTH-tanuló pus- I kával vett körül minket. Azt hitték, fegy- I vert vittem. Át kellett menni a Rókus I Kórházba, ahol meggyőződtek igazam- 1 ról. — A doki igazat mondott — ezzel I engedtek el, de figyelmeztettek, hogy ■ már nem juthatok haza. A Rákóczi úton egy házban fogadtak be minket, de nem sok idő telt el, mire dörömböltek az ajtón. Egy csupa vér sebesültet hoztak, akinek lepedőből készítettem nyomókötést. Per­sze közben a fiatalok között is rendet kel­lett teremteni, mert hirtelen nem tudták, hogy az illető barát vagy ellenség? ... Másnap reggel világossá vált, hogy nem mehetünk haza még jó darabig. Egy hétig a Madách téri rendelőintézetben dolgoztam, s innen kerültem fel az Egész­ségügyi Minisztériumba, mint közegész­ségügyi és járványügyi szakember. Nem tettem mást, csak az orvosi eskümnek megfelelően jártam el. —Gondolom, nagy meglepetés volt ott­hon, hogy ennyi év után egyenesen a köz­társaság elnöke küld kitüntetést Önnek. — Annyi minden történt akkor, és be­vallom, nem hittem volna, hogy ez most bárkinek is eszébe jut. Az igazság az, hogy ezt a történetet elmeséltem valakinek, aki felvette magnóra a beszélgetésünket. Több mint fél éve telefonált, és az ada­taimat kérdezte, majd elárulta, hogy elő­terjesztést akar tenni a minisztériumba a kitüntetésem érdekében. Tegnap meg ott­hon várt a levél, hogy jöjjek az ünnep­ségre. Talán azért, mert öreg vagyok már. de elérzékenyültem... —Bár mint nyíregyházi lakosnak adták az elismerést, úgy tudom, nem itt szüle­tett. — Erdélyi fiú vagyok, katonaszöke­vényként kerültem a megyébe. Nem me­hettem haza, így a kisvárdai közkórházban alorvosként állást szereztem. Aztán Mán- dokra kerültem, és tetszett, nem tetszett, de el kellett végeznem a tisztiorvosi tan­folyamot. Persze igyekeztem helyt állni, és mivel nagyon jó minősítéssel végez­m----------------­te m, a minisztérium alkalmazottjaként Pécsett, az uránércbánya területén kap­tam feladatot egy járvány felszámolá­sára. Innen már ismerős á történet, hiszen itt kaptam azt a bizonyos hívást. —Az unokák biztosan szívesen hall­gatják nagyapa történeteit. — Nagyon nagyapás mind a kettő. És rettenetesen tudnak örülni az ilyen ünnepségeknek. Két hónapja Debre­cenben az orvosi diplomám ötvenedik évét ünnepeltük. Most is alig várnak haza. — Akkor már csak egy kérdésem van. Mint járványügyi szakember, fél-e a kolerától meg a pestistől? — Az a gond, hogy a kolera kóroko­zója nagyon megszelídült, így köny- nyen behurcolható Magyarországra. Csak úgy tudunk védekezni ellene, ha az egyszerű hasmenést is komolyan vesszük. Senki nem tud róla, de egy­szer, valamikor 77-ben Záhonyban, a vasút mellett dolgoztam, mikor kide­rült, hogy a Szovjetunióban kolera- járvány volt. Azonnali védőoltásokkal, megfelelő közegészségügyi fertőtle­nítéssel el tudtuk hárítani a veszélyt. De közel volt hozzánk, az biztos. A pestistől nem félek, nyugodt va­gyok. Nálunk a higiénés viszonyok nem olyanok, mint ott, ahol ez a kórokozó szeret lenni. A patkánykér­dés csaknem megoldott. —Visszatérve a szakmától az ünnep­léshez, az Új Kelet munkatársai nevé­ben is gratulálok Önnek, s kívánom, hogy nagyon sokáig élvezhesse még unokái szeretetét! — Köszönöm az érdeklődést, és minden jót az olvasóknak! Új iskola, óvoda Pátyodnak Magyarország első szabadon választott miniszterelnökének — Antall Józsefnek — a nevét vette fel a szombaton felavatott pátyodi Oktatási, Kulturális és Szabadidő Központ. Mint azt avatóbeszédében a pátyodi polgármester, PethőAndrás elmond­ta, először adatik meg a községnek, hogy iskolának épült iskolá­ba, óvodának épült óvodába járjanak fiataljai. A szemet gyönyör­ködtető létesítményben az óvoda és iskola mellett helyet kapott egy tornacsarnok és egy minden igényt kielégítő konyha is. Az avatására a közélet jelentős személyiségei is eljöttek, Szabó Iván, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője, volt pénzügy- miniszter, Kónya Imre országgyűlési képviselő, volt belügyminisz­ter, Salamon László, az országgyűlés alelnöke, és az elhunyt minisz­terelnök családjából két fia, Antall György és Péter. Miután Szabó Iván átvágta az ajtót lezáró nemzeti színű sza­lagot, az ünneplők az új létesítmény aulájába vonultak, ahol Antall György leleplezte az emléktáblát, majd felolvasták Antall Józsefné levelét:, Arra kérem önöket”—írta a levélben—„hogy az Antall József Oktatási, Kulturális és Szabadidő Központ ne csak névadójaként emlékeztessen rá, hanem őrizzék meg szellemiségét is.” Amíg a szülők Ranschburg Jenő előadását hallgatták, addig cseme­téik Csősz Sándor bácsitól tanul­hatták a papírmakettek készíté­sének fogásait. A kisebbek rajzoltak és gyöngyöt fűztek a Nemzetközi Családi Év szombati eseményén a nyíregyházi Váci Mihály Műve­lődési Központban

Next

/
Thumbnails
Contents