Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)

1994-09-06 / 141. szám

12 1994. szeptember 6., kedd LAPZARTA ni UJ KELET Autók és Az autót vásárolni vagy eladni szándé­kozók, és csak az egyszerű érdeklődők hiteles tájékoztatása volt a legfőbb szem­pontunk, amikor útnak indultunk, hogy felkeressük Nyíregyháza néhány használt­autó-kereskedését. Négy udvarban jár­tunk. Ami mindenütt megegyezett: a beho­zott autókat lemossák, kitakarítják. Minde­nütt előfordulhat, hogy a masinájától sürgősen szabadulni kívánó tulajok kész­pénzben megkapják az autó ellenértékét. Tárolási díjat sehol nem számolnak fel, az autó addig áll az udvarban, míg meg nem veszik, vagy amíg a gazda meg nem gon­dolja magát. A kereskedők mindenütt maximum öt százalékos haszonnal dol­goznak, de megtörténhet, hogy —főleg nagyértékű járgányok esetében — az árrést egy-két százalékra engedik. A Ferr autókereskedésben éppen egy öreg Renault-ot mostak. A talaj kelleme­sen kavicsos, ezért soha nincs sár, ez az, ami olyan szépen ropog a gördülő kerekek alatt. A hely nem túl nagy, az iroda egy- az udvar közepén álló — faház. A környe­zet tiszta és rendezett, elfér úgy 15-20 autó. A Ring Udvar (Mező utca) elég tágas, 30-35 autó kényelmesen elfér, de a tulaj­donos állítása szerint volt már itt egyszer­re 47 darab is. Kisteherautók, lakókocsik, utánfutók, esetenként motorkerékpárok eladásával is foglalkoznak. Az iroda a szomszédos lakóház aljában található, az ügyfél akár kényelmesen le is tud ülni. Az udvar talaja az ismerős kavics, az autók szép tiszták. Az udvar be van kerítve, éjszaka ki van világítva, így biztonságosnak mondható, (tolvajok számára bizonytalan). A Gáspár és Társa Bt. beszélgetésünk idején a Ring szembeszomszédja, de a tu­laj állítása szerint hamarosan néhány telek­kel odébb egy nagyobb helyre költöznek, ahol 25 autót tudnak majd tárolni. Alka­lomadtán lízingelésre is lehetőség nyílik. A Tranzit Autókereskedés (Kert utca) a személygépkocsikon kívül motorkerékpá­rok, haszongépjárművek és utánfutók ela­dásával is foglalkozik, udvara a négy közül a legtágasabb. Most pedig a lényeg! Autók és árak: igazán drága, egzotikus autócsodákra nem bukkantunk. A legdrágább autó egy Iveco Turbo Daily kisbusz volt (két és félmillió forint), a legolcsóbbnak egy kiszolgált 16 éves Robur busz bizonyult a maga 48 ezer forintos vételárával. Mindkettő a Tranzit udvarán parkolt. íme néhány konkrét pél­da az átlagos vételárakra. Leültetik a vállalkozói? Viktor Begy, az egyik legmenőbb vállalkozó egész Kárpátalján. Nemrég még a politikai életbe is megpróbált -betörni. Indult a parlamenti választá­sokon, de nem volt sikere. Ezek után Ungvár polgármesteri székére áhítozott. A néhai Ruh-vezémek be kellett látnia, hogy nem örvend különösebb népsze­rűségnek. Begy úrnak újabban a tör­vénnyel is meggyűlt a baja. Tavasszal még sikerült eltussolnia egy börtönbün­tetéssel fenyegető ügyet. Akkor Rahó közelében egy gyalogost gázolt halálra, s ráadásul cserben is hagyta áldozatát. A vállalkozó ellen most adócsalás és valutacsempészés címén emelt vádat a megyei ügyészség. Dollármilliók eltit­kolásáról és törvénytelen úton való kül­földre juttatásáról van szó. A bűnügybe belekeveredett az ukrán nemzeti bank néhány vezető tisztviselője is. Egy másik vállalkozó, az ungvári cipőgyár vezérigazgatója ellen is eljárás folyik. Ellene az a vád, hogy az általa alakított Zaki Kft. csak papíron létezik, s arra volt jó, hogy kijátsszák az adóha­tóságot. A vizsgálat jelenlegi állása sze­rint lljasevics úr mintegy 50 milliárd kuponnal csapta be az államot. Balogh Csaba Tatarozzák a háromtornyú tiszabecsi templomot maximum 26 minimum 12 Eleinte még nagyrészt napos idő lesz, majd a délutáni óráktól nyugat felől időnként erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan eső, záporeső, néhol zivatar is kialakul. Az északi, észa­knyugati szél megélénkül, estétől átmenetileg megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között, a megmagasabb nappali hőmérséklet kedden 21 és 26 fok között alakul. ♦ Árnyékolástechnika Stúdió árak Porsche 924-es: 1978-as évjárat 300 ezer, 1981-es 320 ezer forint. Opel Kadett: 1988-as 444 ezer. 1986- os 429 ezer forint. Audi 80: 1985-ös 429 ezer, 1979-es 169 ezer forint. Yugo Skála: három és fél éves, a Tran­zitban 348 ezer, a Gáspár és Társánál 329 ezer forint. Polski Fiat 126: 1989-es 130 ezer, 1986- os 89 ezer, 1988-as 120 ezer forint. Wartburg 1.3: 1990-es 225 ezer, Wart­burg 353: 9 éves 99 ezer forint. Citroen BX: 1987-es 320 ezer, 1984-es 299 ezer forint. BMW 520: 1980-as 257 ezer, Volkswagen Passat 1989-es 840 ezer forint. Renault 5: 1988-as 344 ezer, Renault 9: 1983-as 259 ezer, Renault 11: 1986-os 357 ezer, Renault 19: 1991-es895 ezer forint. Moszkvics Aleko: 1991 -es 270 ezer, Skoda 105: 1979-es 68 ezer. Mazda 626 Comprex: 1900000, Lada2105,1987- es 280ezer, Lada2104: 1991-es 335 ezer, Lada 2107: 1990-es 336 ezer forint, Lada Samara 1.5: 1992-es 490 ezer forint. Bar­kas dobozos kisteherautó: 1990-es 320 ezer, Volkswagen- Mán kisteher: 1983-as 630 ezer, VW 26 kisteher: 1977-es 180 ezer, Aro, platós: 1983-as 240 ezer, Zuk platós: 1985-ös: 85 ezer forint. Vasas MA Áramszünet lesz reggel 7 órától 15 óráig Nyíregyházán a Tokaji, a Repülőtéri, az Árvácska, a Kagyló, a Sirály, a Kopogó, a Rozmaring, a Vásártér, valamint a Rákóczi utcában a hídtól a vasúiig. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Hadkiegészítő Parancsnokság katonai főelőadói 9 órától 12 óráig a csengeri, 10-től 14 óráig a tiszavas- vári polgármesteri hivatalban adnak felvilágosítást az érdeklődőknek. Jó hangú énekesek jelentkezését várja a külföldön is elismert vásáros- naményi Liszt Ferenc Vegyes Kar. Az érdeklődők az Esze Tamás Mű­velődési Központban jelentkezhet­nek. Az 1996, évi Magyarország Fesz­tiválhoz csatlakozó pályázók tar­tanak megbeszélést ma délelőtt 10 órától a Megyeházán. Mivel bizony­talanná vált a világkiállítás megren­dezése, ezért a Millecentenáriumhoz kapcsolódó országfesztiválra készül­nek a megye vállalkozói. Kihelyezett ügyfélszolgálatot tart délelőtt 10 órától 14 óráig Mátészal­kán a Kölcsey utca 2. szám alatt a megyei egészségbiztosítási pénztár. Irodalmi és fotópályázatot hir­det a Külváros című országos kul­turális és szociális havilap szerkesz­tősége. Pályázni novellával, verssel és fotókkal lehet, elsősorban fiata­loknak, és másutt nem publikált alkotásokkal. Előnyben részesülnek azok a pályakezdők, akik a peremke­rületekben élők, a perifériára szorul­tak mindennapjait mutatják be mű­vészi színvonalon, szociális ér­zékenységgel. A pályaműveket ok­tóber 15-éig a következő címre kell beküldeni: Külváros szerkesztősége, 6723 Szeged. Hajlat u. 2/a. Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 színben, Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év. Termékeink me^ekinthetök, kipróbálhatók mintaterm'jnkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kin Ernő u. 40. Telefon: 319-158 pillanatok Ópályiban egy férfi a cigányte­lepen minden indok nélkül késsel vállon szúrt egy 21 éves férfit, aki szerencsére csak könnyebben sé­rült meg. Egy szőlópásztor Dombrádon seprűnyéllel úgy megvert egy fér­fit, hogy az nyolc napon túl gyó­gyuló kézcsonttörést szenvedett. Nagyobb mennyiségű gyógy­szert szedett be egy 54 éves nyír­egyházi asszony és meghalt. Jár­miban szintén öngyilkossági szán­dékkal gyógyszert szedett be egy 29 éves férfi, de sikertelenül, majd a lakás padlásfeljárójában fela­kasztotta magát, és életét vesztette. A vizsgálatok során bűncselek­ményre utaló körülmény nem volt. Egy fiatalkorú férfi az egyik nyíregyházi óvodából, egy óvónő táskájából 30 ezer forint készpénzt lopott el. Két román állampolgárságú nő besurrant egy tiborszállási lakásba, és onnan ötezerötszáz forintot megfújtak. A vásárosnaményi rendőrkapi­tányság eljárást indított egy vállal­kozó ellen, mert a nyíregyházi ta­karékszövetkezettől 5 millió forint hitelt olyan módon vett fel, hogy ajelzálogosított ingatlan társtulaj­donosainak aláírását a nyilatkoza­ton meghamisította. Rétközberencsen betörtek a postahivatalba. Felborították a páncélszekrényt, és első részének a felfeszítése után abból 40 ezer forint készpénzt és 30 ezer forint értékű sorsjegyet vittek el. Ismeretlen tettes(ek) után nyo­moz a rendőrség az alábbi ügyek­ben: Készpénzt loptak el két helyről is Nyíregyházán. Az állattenyésztő vállalat irodájából egy ügyintéző táskájából 20 ezer forintot, míg a Sóstói úti kórház ügyeletes szobá­jából 18 ezer forintot zsebeltek be. Varga-bokorban feltörtek egy hétvégi házat, és onnan különféle használati eszközöket és vízszi­vattyút is elvittek, a kár 25 ezer fo­rint. Kisvárdán az Erzsébet úton meglátogattak egy ABC-t, és főleg italféleségeket cipeltek el. A kár megállapítása folyamatban van. 0000000000 KALENDÁRIUM r~ Pl ! ! I I : Szeptember 6., kedd A nap kel: 6 óra 09 perckor. I 1 nyugszik: 19nóra 15 perckor. A hold kel: 6 óra 57 perckor, I I nyugszik: 19 óra 12 perckor. Névnapok: Abiáta. Aidán, Beála. I j| Csanád. Harkány. Ida. Magnusz, Pami- I na, Zakária, ZAKARIÁS. Mai évfordulóink 80 éves lenne ma megyénk szülötte, I BLASKÓ GYÖRGY vegyészmérnök, I aki Nyírbaktán látta meg a napvilágot. I Vegyészmérnöki diplomájának megsz- I érzésé után előbb Szegeden, majd I Budapesten dolgozott, 1938-ban pedig I a Nitrokémia Ipartelepekre kerül, ahol I főként a poliuretán műanyagok gyár- I tásában ért el sikereket. A második I világháború gyógyszergyártással fogla- I lkozott, dolgozott az Alkaloida Vegyé- I szeti Gyárban és az Észak-Magyarorszá- I gi Vegyiművekben. 125 éve ezen a napon született — s I érdekes módon Budapesten — FÉLIX I SALTEN osztrák írói Jó érzéke volt a 1 sikeres témaválasztáshoz, állatköny- 9 veket és erotikus történeteket írt, s per- I sze nem maradt el az elismerés —- főként I anyagiakban. Leghíresebb könyve a I Bambi, illetve a Bambi és gyermekei, !| melyek később megfilmesítve is meg- 1 hódították a világot, a legismertebb fel- I dolgozást Walt Disney végezte. Szintén i sokszor megfilmesítették a Josefine | Mutzenbacher című erotikus regényét ; is, melynek néhány változatát manapság ( is gyakran látni a különböző műholdas í tévécsatornákon. Boldog születésnapot! Ma 50 éves SWOOSIE KURTZ amerikai színésznő, akinek leghíresebb filmje a Stanley és Iris című Martin Ritt rendezte kiváló alkotás, amelyben két | igazi világsztár, Jane Fonda és Róbert | de Niro partnere volt. Vele napra pontosan egyidős RO- j GER W ATERS brit rockzenész, a Pink p Floyd egykori énekese és basszusgitá- I rosa. Zeneszerzőként is kiváló, 8 a I Zabriskie Point és A test című filmek d zenéjének komponistája. _____________■ Va lutaárfolyamok Angol font 169,26 Ausztrál dollár 80,89 Belga és lux. frank (100) 341,47 Dán korona 17,81 Finn márka 21,74 Francia frank 20,53 Görög drachma (100) 46,24 Holland forint 62,65 ír font 167,90 Japán yen (100) 110,41 Kanadai dollár 80,14 Kuvaiti dinár 366,98 Német márka 70,33 Norvég korona 16,02 Olasz líra (1000) 69,74 Osztrák schilling (100) 999,57 Portugál escudo (100) 68,86 Spanyol peseta (100) 84,60 Svájci frank 83,60 Svéd korona . 14,32 USA-dollár 109,44 ECU (Közös Piac) 134,06 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: a szerkesztőbizottság vezetője. Kiad­ja a Mini Trade Center Nyíregyháza. Felelős kiadó: Tarnavölgyi György. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. Telefon: 42/315-532, 312-903, 315-678 Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: -Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen. Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21,22 m. Fax: 06/ 52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyom­daüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató

Next

/
Thumbnails
Contents