Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)
1994-09-03 / 139. szám
1994. szeptember 3., szombat II BELFÖLD-KÜLFÖLD ■ i ÚJ KELET Göncz Árpád ázsiai útja Göncz Árpád köztársasági elnök szeptember 11. és 21. között hivatalos látogatásra Mongóliába. Kínába és Indonéziába utazik - jelentette be pénteken délben Budapesten az elnök sajtóirodája. Horn Gyula a bányásznapon A kormány nem a rokonokat és a pártbéli társakat, hanem a kétkezi embereket kívánja szolgálni. A hazai bányászatról két nyomós érv miatt sem szabad lemondani. Az egyik a hazai ellátás biztonságának a megőrzése, a másik pedig a foglalkoztatás politikai következményei - hangsúlyozta Horn Gyula a pénteken Tatabányán rendezett központi bányásznapi ünnepségen. A miniszterelnök többek között elmondta: jelenleg úgy tűnik, hogy az erőműi integrációba bevont szénbányák sorsa hosszabb távra rendeződött. Az ebből a körből kimaradt üzemek sorsát pedig közgazdasági szempontok szerint kell mérlegelni. A zárszámadási javaslat a képviselőknél Az Országgyűlés Hivatala pénteken eljuttatta a képviselőkhöz a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. A zárszámadási javaslat rögzíti, hogy az 1993. évi költségvetés 1266,5513 milliárd forintnyi bevétel és 1466,2182 milliárd forint kiadás mellett 199,6669 milliárd forint hiánnyal zárult. A törvényjavaslat szerint az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a hiány finanszírozására a pénzügyminiszter 73,56 milliárd összegű hosszú lejáratú államkötvényt bocsátott ki, és 126,1069 milliárd forint mértékben növelte az egy évnél rövidebb lejáratú kincstárjegyek állományát. Veszélyes egyensúly? Ha a gazdaságpolitika csupán az egyensúlyra koncentrál, akkor valószínűleg nincs jövőképe, és a gazdaságnak sincs lendülete a növekedéshez - mondta Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénzügyi politika és átalakulás címmel Budapesten kezdődött nemzetközi szemináriumon. A fenntartható növekedés érdekében továbbra is az infláció leszorítása a legfontosabb, s az, hogy kiszámíthatók legyenek a kamatszintek, árfolyamok. A tartós növekedés elképzelhetetlen a megtakarítások ösztönzése nélkül. Választás után hatáskörmódosítás A kormány nem kíván ellenállni annak a csábításnak, hogy parlamenti többsége révén hatalmi monopóliumot építsen ki - mondta Szabó Iván MDF- frakcióvezető sajtóbeszélgetésen. Az MDF számára abszurdumnak tűnik, hogy előbb tartják az önkormányzati választásokat, és azután születnek meg a polgármesterek hatáskörére vonatkozó módosítások. Bírálta a kormánykoalíció gazdasági koncepcióját és pótköltségvetését is, mondván: világvége-hangula- tot terjesztenek a restriktív politika megvalósítása érdekében, s figyelmen kívül hagyják a biztató gazdasági tendenciákat. A kárpótlási jegyek aktuális értéke Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal tájékoztatása szerint az 1991. évi XXV. számú törvény alapján kibocsátott kárpótlási jegyek szeptember 1-jei értéke 163,8 százalék - tájékoztatta az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal illetékese kedden az MTI-t. Ezek szerint a háromféle címletű kárpótlási jegy kamattal növelt névértéke a következők szerint változik: az 1000 forintos kárpótlási jegy kamattal növelt névértéke 1638 forint, az 5 000 forintosé 8190 forint, a 10 000 forintosé pedig 16.380 forint. A kárpótlási jegyek kamattal növelt névértékét kell figyelembe venni minden olyan esetben, amikor azt tulajdonosa állami tulajdon megvásárlására fordítja. • • Önkormányzati reform A magyar önkormányzati rendszer a demokratikus jogállam tartópillérévé vált az elmúlt négy évben - jelentette ki Kuncze Gábor belügyminiszter Siófokon, a Jegyzők II. Országos Konferenciájának előadójaként. Hangsúlyozta: a törvény minden elemében védi a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogát. Ezt az alapelvet elismerve a belügyminiszter rámutatott azokra az időközben felmerült hiányosságokra, amelyek szükségessé teszik a törvény módosítását. Ez két szakaszban történhet, azaz az önkormányzati rendszer átfogó reformja 1995-ben várható. Alkotmányozó konferencia Kontinuitás és diszkontinuitás az alkotmányozásban címmel kétnapos alkotmányozó tanácskozás kezdődött pénteken Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Vastagh Pál igazságügy-miniszter a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta, nagy várakozással tekint a tanácskozás elé, mivel az lendületet adhat az alkotmányozási folyamatnak. A miniszter szavaiból kitűnt, biztosítékot lát arra, hogy a konferencián az eltérő vélemények megfelelően ütközhessenek, és így valódi, termékeny vita alakulhasson ki hazánk alaptörvényéről. Hamis bankók Az elmúlt években megsokszorozódott a jegybank szakemberei által regisztrált és a forgalomból kivont hamis bankjegyek száma - derül ki a Magyar Nemzeti Bank elmúlt évi tevékenységéről az Országgyűlés számára készült beszámolóból. Amíg 1989-ben mindössze 19 darab hamis forintot találtak a szakemberek, addig ezek száma 1990-ben 83-ra, 1991-ben 76-ra, 1992-ben 586-ra és tavaly már 2.160-ra emelkedett. A jegybanki szakértők véleménye szerint az emelkedés oka az, hogy az 1990-es évektől elterjedt színes fénymásológépek révén jelentősen leegyszerűsödött a bankjegyek hamisítása. Horn a kormány ötven napjáról Őszre is sikert vár A kormány nem zárkózik el egy magyar-román csúcstalálkozó elől - nyilatkozta egyebek mellett a Horn- kabinet működésének 50. napján, pénteken a Napkeltében Horn Gyula miniszterelnök. Horn a kabinet külpolitikáját érintő kérdés kapcsán leszögezte azt is, hogy lépésről lépésre kíván előrehaladni és javulást akar elérni a probléma megoldásában. Hangsúlyozta: minden előzetes híreszteléssel ellentétben kormánya szívén viseli az erdélyi magyarság sorsát, de elképzelhetetlennek tartja az erdélyi magyarok jogos követeléseinek érvényesítését, ha rossz a magyar-román államközi viszony. A kormány jövőbeli német orientáltságát firtató kérdésre válaszolva Horn Gyula leszögezte: kormánya minél szélesebb körű nemzetközi kapcsolatokra törekszik. Belpolitikai témákat illetően a miniszterelnök kifejtette: a közelgő önkormányzati választásokon hasonló sikereket vár pártjától, mint a tavaszi választások alkalmával. Úgy vélte, hogy az ország előnyére válna, ha a helyhatósági választásokon hasonló erőviszonyok alakulnának ki, mint az országgyűlési képviselő-választásokon, s így a korábbiaknál jobb lehetne az együttműködés a kabinet és az önkormányzatok között. Szeptember 27-ére tervezett, valós tényeket bemutató parlamenti beszédével kapcsolatban Horn Gyula elmondta: nem áll szándékában az elődöket felelősségre vonni. Célja az emberek elé tárni a helyzetet és az abból adódó feladatokat. Mint mondta: ebben szó eshet korrupciós botrányokról is annak érdekében, hogy bemutassák egyes döntések szubjektív oldalát, illetve elrettentésként, hogy a jövőben minél kisebb legyen a korrupció. Horn mindehhez hozzáfűzte: biztos abban, hogy kormánya tiszta kezű kormány lesz. A gazdaság állapotát jellemző számadatokról szólva a miniszterelnök kiemelte, hogy a fizetési mérleg hiánya 2,5-3 milliárd dollárra tehető. Mint mondta: a költségvetés hiányát a kabinet szeretné a továbbiakban is 330 milliárd forint alatt tartani. Elhangzott: az első fél évben 460 millió dollár körül alakult a külföldi tőke bejövetele. A miniszterelnök szólt arról is, hogy a Nemzetközi Valutaalap szakembereinek helyzetértékelése az országról megegyezik a kormányéval, viszont igényeik Magyarországgal kapcsolatban jóval drasztikusabbak, mint amit a kormányzat tervez. Hóm hangsúlyozta: a kormány intézkedései során a legrászorultabb rétegek helyzetének némi javítását szem előtt tartja. A kormányzat gazdasági elképzeléseihez kapcsolódva egyébként Horn Gyula rámutatott például, hogy az MSZOSZ vezetése rendkívül konstruktívan áll azokhoz. A miniszterelnök azt is leszögezte, hogy a kormány 1995-re és az azt követő évekre szóló gazdasági elképzeléseit széles körben és valamennyi érintett féllel egyeztetni fogja, mielőtt az parlamenti vitára kerülne. (MTI) Magyar évforduló - német ünnepségek Vendégségbe mennek A következő hetekben Németország számos városában magyar politikusok és közéleti személyiségek részvételével ünnepségeken emlékeznek meg arról, hogy Magyarország öt évvel ezelőtt nyitotta meg a határt az NSZK-ba távozni kívánó keletnémetek előtt. Horn Gyula akkori külügyminiszter 1989. szeptember 10-én este jelentette be, hogy a kormány döntése alapján éjfélkor megnyitják a határt a hazatérni nem kívánó keletnémet menekültek számára. Az NDK sorsát megpecsételő döntés révén csupán az első 24 órában több mint tízezer keletnémet távozott Nyugatra. A németországi megemlékezés-sorozat központi eseménye szeptember kilencedikén Bonnban lesz, ahol Horn Gyula miniszterelnök és Klaus Kinkéi alkancellár és külügyminiszter mond ünnepi beszédet - tájékoztatta a Bonnban dolgozó magyar tudósítókat pénteken Erdődy Gábor nagykövet. - Az ünnepségek másik fontos eseménye Berlinben lesz, ahol a német törvényhozás szeptember 10-én a Reichs- tag épületében tart megemlékezést. Ide várják a magyar parlament hatpárti küldöttségét, élén Gál Zoltánnal, az Ország- gyűlés elnökével. A magyar parlamenti delegáció másnap Frankfurtban a német parlamentarizmus egyik neves helyszínén, a Pál-templomban részt vesz a hesseni tartományi ünnepségen. Kuncze Gábor belügyminiszter szeptember 12-én Hamburgban, Fodor Gábor művelődési miniszter 14-én a bajorországi Ingolstadtban vesz részt az öt évvel ezelőtti magyar döntést méltató rendezvényen. A Friedrich Naumann Alapítvány Szent- Iványi István külügyi államtitkár és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a Konrad Adenauer Alapítvány Kovács László külügyminiszter és Salamon László MDF- párti parlamenti alelnök, míg a Friedrich Ebért Alapítvány szintén Kovács László külügyminiszter részvételével rendez vitafórumot az évforduló alkalmából. Ugyancsak az évfordulóra időzítve szeptember kilencedikén tartják a németmagyar fórum immár negyedik összejövetelét magyar tudósok és politikusok részvételével. Közben újabb német városok lakosai ismerhetik meg ,,A határnyitás” című magyar vándorkiállítást, amelyet tavasz óta számos német településen mutattak be. Házi orvosok Az orvosok csaknem 50 százaléka- hozzávetőleg háromezer szakember- vállalkozó háziorvosként gyakorolja hivatását. Az ő helyzetük elemzéséről kezdődött pénteken háromnapos országos konferencia Ráckevén 200 orvos részvételével. Az előadók hangoztatták: e vállalkozói rendszer ugyan még finomításra szorul, mégis nagy előrelépést jelent a betegek ellátásában, hiszen ebben a rendszerben az orvos még lelkiismeretesebb munkában érdekelt. A továbbiakban indokolt az eddigi finanszírozási gyakorlat változtatása, a kistelepüléseken élő vállalkozó orvosok ugyanis hátrányban vannak, 1800 tb-kártyán felül aránytalanul kevés juttatást kapnak, márpedig a környék betegellátása érdekében éppen rájuk hárul az átlagosnál is nagyobb feladat. Ezért a konferencia résztvevői javasolják majd, hogy a rendszerben tegyenek különbséget az aránytalanul sok beteget ellátó orvosok esetében, náluk más finanszírozási módszert alkalmazzanak. Ugyancsak javasolják, hogy célszerű lenne a tényleges teljesítmény alapján dotálni az orvosokat, s valamilyen módon a megelőzést, és az egyszerű orvosi rutinvizsgálatokat is díjazni kellene. (MTI) SZDSZ-hétvége Az SZDSZ nem tervez semmiféle alapvető változtatást az önkormányzati törvénynek a főváros és a kerületek viszonyát szabályozó részén. Akik ezt állítják, azok valószínűleg figyelmetlenül olvasták a lapokat, vagy figyelmetlenül akarták követni az erről szóló híradásokat - cáfolta pénteken az ellenzék néhány személyiségének vád- jaitTV/óIván. A pártelnök a párt ráckevei frakcióülésének megnyitását megelőzően nyilatkozott a hírügynökség munkatársának. Mint ismeretes, a képviselőcsoport háromnapos tanácskozásának második napján, vagyis szombaton tárgyal az önkormányzati és az önkormányzati választási törvény tervezett módosításáról, akkor kerül terítékre a fővárosi polgármesterek javaslata is a forrás- megosztásról. A polgármesterek azt szeretnék, ha a kerületek többségének egyetértésével meg lehetne vétózni a főváros rendeletéit. A frakcióvezető arról nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, hogy a képviselőcsoport tárriogat- ja-e majd a javaslatot. A szabaddemokrata képviselők pénteken este az 1994-es pótköltségvetésről és az 1995-ös költségvetésről tárgyalnak, az elképzelésekről a koalíciós kormány szocialista pénzügyminisztere, Békési László ad tájékoztatást. írásos költségvetési tervek a honatyákhoz még nem jutottak el, rendelkezésükre áll azonban egy értékelés a gazdaság helyzetéről, a vita ennek alapján folyik majd. A tervek szerint a honatyák megvitatják a kormány jogalkotási tervét is, ezzel kapcsolatban Pető Iván elmondta, hogy csütörtökön este találkozott Szekeres Imrével, az MSZP képviselőcsoportjának vezetőjével, és közös álláspontot alakítottak ki, amelyet megvitatnak frakciójukkal. Eszerint az elsőbbség a gazdasági törvényeké, de szociálpolitikai döntéseket is meg kell hozni. Az idei jogalkotási tervben szerepel mindezeken kívül az önkormányzati törvénycsomag, az expótörvény és egyebek között a média törvény is. Kuncze Gábor koalíciós miniszterelnök-helyettes és Pető Iván a koalíció működésének eddigi tapasztalatairól számol be a frakció tagjainak, és tájékoztató hangzik el az önkormányzati választás előkészületeiről is. Megalakulnak - mindezeken kívül - a frakció szakmai bizottságai is. (MTI) ■