Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)

1994-09-24 / 157. szám

1994. szeptember 24., szombat II n HÉTVÉGE i Hl ÚJ KELET Qdi vat ? Stílusos öltözködés: kulcs a sikerhez 1. A jó megjelenés fél siker Ma sokkal nagyobb jelentősége van a megjelenésnek, ezáltal az öltözködés­nek, mint akár csak 30 évvel ezelőtt. Amerikában, Nyugat-Európában, de már Magyarországon is, úgynevezett „arculatszakértők” foglalkoznak azzal, hogy a megjelenésükre gondot fordító nők és férfiak számára kidolgozzák: — milyen színű és fazonú ruhák a legelőnyösebbek számukra, — hogyan állítsák össze illetve fris­sítsék fel szezononként ruhatárukat, — hogyan kell a különböző alkal­makra felöltözni, sminkelni, — milyen a különböző státusban dolgozó nő vagy férfi ruhatára, — mit viseljen egy üzletasszony, — s hogyan kímélhető úgy a pénz­tárca, hogy közben adunk a minőségre. Annak, hogy a megjelenés, az öltöz­ködés életünkben fontos szerepet kapott, több fontos oka is van. Többször költözködünk és változtatunk állást, mint azt szüléink tették. Az új környezet új kapcsolatokat eredményez. Amíg környezetünk tagjai, az új szomszédok, új kollégák meg nem ismernek bennün­ket közelebbről, addig külsőnk és vi­selkedésünk alapján ítélnek. Hiába a magyar közmondás: „Nem a ruha teszi az embert.” Életmódunk, viselkedésünk sokat elárul. A jó megjelenés a beillesz­kedésben is segít! Ha megjelenésünk — pozitív értelemben — azt sugallja, hogy „tartom magam valamire”, mások is becsülnek majd! Jelentős hatása van az öltözködés szerepének növekedésében a televízi­ónak. A tévé nagyon kritikussá tesz bennünket, folyamatosan csiszolja vi­zuális ítélőképességünket. A 10-30 másodperces reklámok arra ösztönöz­nek, hogy e „pillanatfelvétel” alapján döntsünk, megvegyünk-e vagy ne, sze- ressünk-e vagy sem valamit. Amerikai felmérések azt bizonyítják, hogy az emberek egymásra gyakorolt hatása 55 százalékban a megjelenésük­től és viselkedésüktől függ, 38 száza­lékban befolyásolja véleményünket a másik beszédmodora és — sajnos vagy sem — csak 7 százalékban hat ránk a mondanivaló tartalma. Nem hanyagolható el az öltözködés fontosságának megítélésében az sem, hogy különösen az utóbbi években egyre szélesedik a ránk hatni akaró stí­lusok, nézetek köre, az élet minden területén. Az egyre sokrétűbb kihívásoknak az felel meg, aki: — felméri az elvárásokat, azután — úgy játssza a „szerepét”, ahogy egyéniségéhez legjobban illik! A megfelelő külső nem drága ruhákat vagy remek kiegészítőket jelent, hanem azt, hogy szerepeinknek megfelelünk, önmagunkkal, egyéniségünkkel tudunk másokra hatni! F.SÉ —Biztonságosan elvégezhető-e a steri­lizációs műtét? — kérdezi egy középkorú rakamazi olvasó. — Ha a feltételek adottak, akkor igen. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a nő 40 év felett kérheti a sterilizációs műtét elvégzését. Három gyermek mellett (ebbe beleszámít az örökbefogadott is) már 35 éves kortól lehet kérni a beavat­kozást. Ezen kor alatt pedig csak négy gyermek esetében, orvosi indikáció alap­ján. Sajnos, a jogszabály nem tisztázza, hogy elvégezhető-e a műtét a társadalom- biztosítás terhére. így a kórházak jelentős térítéseket kémek az operációért. Az sem tisztázott pontosan, hogy miért csak né­hány kijelölt kórház hivatott erre. A bejelentkezés után 3 hónapot kell várni, eddig tart a gondolkodási idő. So­kan nem tudják, de hasonló feltételek mel­lett ezek a műtétek férfiakon is elvégez­hetők. „Gyere, Bodri kutyám!” — séta az őszi erdőben né Nyíregyháza város egyik értékes együttese, a Primavera amatőr balettc­soport szeptember 1-jén reggel indult egyhetes útjára a német testvérvárosba, Iserlohnba. Az esti érkezésnél nagy tömeg fogadta a csapatot. Nagy ne­vetések közt egyesével szólították német szállásadóink a magyar vendégeket. A legtöbb esetben már ismerték egymást, hisz ez az út a Bauer Balett tavaszi ven­dégjátékának viszonzása volt. Szombat reggel Kölnbe utaztunk, ahol egy igen ismert művész, Ria Schneider tanított kasztanyetta használatával előa­dott mozgásokat. Gyorsan ment a tanu­lás, mert Ria Schneider kitűnően beszél magyarul. Olvasóink bizonyára kitalál­ták, nem volt ez véletlen. Ria Schneider a Vajdaságból indulva jutott a távoli Köln konzervatóriumába. Vasárnap délelőtt a próba során be­mérték a gyerekek a színpadot, és a mes­terek megalkották a közös finálé ele- , meit. Este 17 órakor a szigorúan korlá- íí tozott számú, meghívóval érkező vendé­gek előtt kezdődött a közös balettgála. A mintegy 300 vendég megkülönböz- t tetett érdeklődéssel várta az eddig csak hírekből ismert Primaverát. Több tánco­k ^ HA I ■ suknak ez volt az utolsó hivatalos fellé­pése, s nem akart senki sem csalódást okozni. Nagy sikert ért el a csoport, a be­vált és itthon már ismert sikerszámok ott is nagy tapsot kaptak. Természetesen a hazaiak is elismerésben részesültek, annál is inkább, mert a legutolsó találkozás óta nagyot fejlődtek. A közös ráadásszám a Carmina Burana volt, amihez német barátaink videóról megtanulták a ko­reográfiát. A nagy sikerű estét hangulatos közös fogadás követte, ahol Feketéné Kun Ildikó bejelentette, hogy a Bauer Balett csoportot a következő évben ismét meg­hívja Magyarországra a Primavera. Hétfőn délelőtt ismét találkoztunk az előző este már bemutatott Marlis Gorkij­jal, aki az iserlohni Nyíregyháza Bizottság elnöke. Kalauzolásában a mindig sze­merkélő esőben körülutaztuk a várost, meghallgathattuk a testvérvárosi kapcso­lat kialakulásának történetét is. Megtekin­tettük a nagyon híres Varrótű Múzeumot, ami azért jelentős, mert Iserlohn neve a vasért kapott bérből alakult ki. A későb­biekben a polgármester úr, Fritz Fischer fogadta a csoportot. Kérdéseinkre a követ­kezőket mondta el: — Az iserlohniak előtt egyre is­mertebb a magyar testvérváros. A kap­csolatok erősödését az jelzi a legjobban, hogy a következő esztendőben Iserlohn- ban magyar nyelvi oktatás kezdődik. A hivatalos kapcsolatokon túl egyre több a személyes baráti, sportbaráti kapcso­lat. A földrajzilag mérhető nagy távol­ság ellenére a város több vezetője is idén a magyar testvérvárosban töltötte sza­badsága egy részét. Másnap délelőtt Helga Bauer kán­kánt tanított a Primaverának. Ezt kö­vetően, este pedig Bochumban a nagy izgalommal várt musical, a Star Light Express következett. Erről muszáj pár szót írni. Egy csarnokot csak ennek a musicalnak építettek 4 millió márkáért. Nem ez volt a beruházás legnagyobb tétele. Három szinten görkorcsolyázva amerikai musical-színészek németül adták elő Webber alkotását. A hazafelé vezető 23 órás buszozáson gyakran került szóba a Star Light Express. Nehéz szívvel vettünk búcsút a me­seszép kisvárostól s a sok kedves barát­tól. Reméljük, tavasszal már régi is­merősként köszönthetjük őket Nyíregy­házán. Pusztai Sándor Akik ruhákat álmodnak A divatról és a ruhatervezésről akartam kérdezni őket. Kértem, hogy öltözzenek úgy, ahogy a leginkább szeretnek. Pomázi Éva klasszikus szoknyában, blúzban, váll- keridőben, Darai Gabriella avantgárd stí­lus szerint, kétrészes hosszú ruhában ült le velem szembe egy kávézó teraszán. Az este végére el-eltértünk a témától, csa- pongtak a gondolataink. — Talán nem is kell megkérdeznem, vásároltok üzletben ruhát? — Csak a fehérneműt és a farmert vesszük — mondják egyszerre — és rengeteg anyagot. Aztán elő a varrógép­pel. Most éppen a tavaszi-nyári kollekción dolgozunk, a tervek már készen vannak, és a kivitelezés is megkezdődött. Persze, ehhez sok mindenre szükségünk volt. — Például? — A Nemzetközi Divatintézet által ki­adott trendre, s ennek az ára...-— sóhaj­tanak fel. — Ha nem ruhatervezők lennétek, miv­el foglalkoznátok szívesen? — Én lakberendezéssel, belsőépítészet­tel — mondja Gabi, miközben Éva gon­dolkodik. -— Én pedig viselettörténettel — szólal meg végül Pomázi Éva is. — Ez szorosan kapcsolódik a mostani munkánk­hoz is, hiszen régi korok ruháit, öltözködé­si kultúráját tanulmányozva sokszor merí­tünk új ötleteket. A divat — mint sok más egyéb is—önmagából táplálkozik, megú­jul. Most például a hatvanas-hetvenes évek divatja tért vissza és teremtette meg új formában magát. — A színpadon láttam néhány ru­hakölteményeteket. Szépek és eredetiek. Láthatóan már más stílusban dolgoztok. Egymástól kaptok-e ihletet? — Teljesen más az ízlésünk — mond­ják. Tiszteletben tartjuk a másik forma- és ízlésvilágát, ha valamelyikünk elkezd egy témát, nem foglalkozunk hasonlóval. Barátnők is vagyunk. Nekem az őszi-téli divat a kedvencem — mosolyodik el Da­rai Gabriella —, Évának a tavaszi-nyári. Ez nagyon jó így. — A barátod beleszól az öltözködé­sedbe? — kérdeztem Gabit. — Igen. Nem szereti például a trapéz­nadrágot és még néhány ruhát, s én ezt tisz­teletben tartom. Ha vele vagyok, pem veszem fel. Természetesen én is szólok, ha olyat akar magára venni, ami nekem nem tetszik. Bár ő igen jó ízléssel öltöz­ködik. Szerencsére. — Tervezel fiúkra is? — fordulok Évához — Szívesen, bár ez talán egy kicsit ne­hezebb. Szeretem, ha szmokingot vagy frakkot vesznek föl. Jó rájuk nézni. De manapság ilyet nem látni. Szerencsére zakót, nyakkendőt igen, s már ez is vala­mi. —A kiegészítőkkel hogyan álltok? Hor­danak a nők manapság ruhával egyező színű táskát, kalapot vagy sálat? —t Nem igazán látok ilyet. Az az igaz­ság, hogy kapni -sem lehet egyforma, összhangban lévő kiegészítőket, ha pedig talál az ember valami szépet, akkor az na­gyon drága. Nem csoda, hogy nem látni senkin. — Jól öltöznek a mai fiatalok? — Is-is. Van, aki csak a divatot követi ész nélkül, meg sem nézve, jól áll-e neki, más pedig egyénien, harmonikusan válogatja ruháit, kellemes ránézni. Abban megegyeztünk, hogy szeretik az elegan­ciát, a jó megjelenést. A megfelelő smink és frizura is sokat számít. Tapasztalatból tudjuk—mondják, és összemosolyognak. — Nemcsak a manökenek kifestéséről van itt szó, egyszer minket is kisminkeltek profik. Varázslat volt, ahogy megváltozott az arcunk. — És a paróka? — Nagyon fel tudja dobni a ruhát, és izgalmassá is teszi. Rá sem lehet ismerni a nőre.Egészen átalakul. — És aki molett? Az mit tehet? — Ne hordjon keresztcsíkos anyagból semmit. Ha vastag a lába, takarja el. Hang­súlyozza ki az arcát, és máris jobb az össz­hatás. — És aki túl sovány? — Az is hordhat bővebb ruhákat. Se a moletteknek, se a soványaknak nem való a testhezálló, szűk ruha. Azt emeljék ki, ami szép bennük. Ha a kezük vagy válluk szép, nyugodtan hangsúlyozzák ki ujjat­lan, nyitott vállú ruhákkal. Mindenki le­het csinos, hajói öltözik. — Ha lenne lehetőségetek, bemutatná­tok a ruhákat Nyíregyházán is? — Igen. Eddig még nem volt erre lehe­tőségünk, de ha megkérnének, szívesen. —Neked mi a legvadabb cuccod, Gabi? — Fekete, térd fölé érő zokni, bakancs, biciklisnadrág. Ebben még Pesten is meg­néztek, pedig ott mindent fel lehet venni. Ez feltűnő volt ott is. Hát még itt. — Tehát marad a klasszikus stílus és az avantgárd ruha? — Igen — bólintanak. — Bár, ki tudja, mi lesz jövőre... K. K. Mindennapi kalandozásaink Vásárcsarnok Az árusok fázósan toporogtak az asz­talok mögött. Vér- és zöldségszag úsz­kált vásárcsarnoki lomhasággal. Érett, lucskos káposzta kellette magát a több­szoknyás, fecsegő asszonyok kezében. A hátsó sorokban virágok dideregtek. Szirmaik megremegtek az elhaladók fi­gyelő arcán. Arrébb művirágok mutogat­ták büszkén soha el nem hervadó le­veleiket, de őket mindenki lenézte fáradt sápadozásukért. Pár sorral arrébb, a gyümölcshalmok mellett, befőttes üveg­ben színes zselé, citromdzsem, narancslek­vár, cékla és meggybefőtt. — Házi ám mind!:— mondta az ötven év körüli ősz hajú, kedves nő. — Sok lett az idén, kihozom eladni. De finomak ám, még senki nem panaszkodott! A friss zöldséghalmok mellett idős bácsi szárított csípőspaprikát árult 3-5 forintért. A pici, vörös jószágok békésen feküdtek az újságpapíron, s várták, hogy illatozó, forró levesben adhassák ki mérgük. Egy fazékba egy. Örök elszakításra, magányos­ságra ítélve. Távolabb a méz színe idézte vissza a lassan elmúló nyár édes illatát. Sűrűn és fénylőn aludt az üvegben a virágnektár. Pár asztallal odébb egy üdítős üveg át­tetsző tartalma hívta, vonzotta szemem. — Idei vegyes — hallottam a ki nem mondott kérdésre a választ. — Kóstolja csak meg. Szabadkoztam, hiszen én soha. — Van ám jobb is! Ez már vagy 10-15 éves. Akáchordóban érlelődött. Harmada alma, harmada körte, végül szilva. Hitetlenkedve emeltem szememhez az aranysárga folyadékot. Lecsavartam a ku­pakot, alig erős, aromás illat kúszott szét a levegőben. Lágy és harmonikus yolt. De kóstolásra nem vállalkoztam. S hogy nem lehet szeszes italt árul­ni? Hisz oly sok mindent nem szabad ebben a világban. Ha rendőr jön, elte­szik az asztal alá. Mindenki tudja. Megbocsátható. S körös körül egymást érő emberek lusta hömpölygése. Mint a zajló folyó, mely néha megreked. Távoli, halk moraj csak az utca, külön világ ez, elzárt, nehezen kiismerhető formája a városi létnek, mely mára végképp elvesztette ősi játékait. Kéky Kira

Next

/
Thumbnails
Contents