Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)
1994-09-20 / 153. szám
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 153. szám Ára: 12,50 Ft 1994. szeptember 20., kedd KONGRESSZUS ELŐTT A szocialista párt Szabolcs-Szatmár- Beregben is készül az őszi (téli?) önkormányzati választásokra. Ez volt az egyik —talán legfontosabb — témája a hét végén tartott megyei küldöttgyűlésnek Nyíregyházán. Mint Tukacs István, a párt megyei irodavezetője elmondta, alapelveket tisztázott a küldöttgyűlés: a jelölésről, a kampányról tárgyalt a csaknem száz résztvevő. Azt a célt fogalmazták meg, hogy minden településen a helyiek döntsék el, kiket kívánnak a párt színeiben indítani, nincsenek központi ukázok — egy a lényeg, hogy mindenhol hiteles, szakmailag felkészült, tisztességes emberek lépjenek fel az MSZP nevében. Fontosnak tartják, hogy a nagyobb településeken, ahol az úgynevezett kompenzációs lista él (legalábbis az egyelőre a parlament előtt fekvő törvénytervezet szerint), ott minden körzetben legyen jelöltje a pártnak, hiszen ha nem első helyen végeznek, a rájuk leadott szavazatok akkor is értékesek. A polgármesterjelöltek kiválasztására is nagy gondot fordítanak. Mint megtudtuk, még sehol sincs konkrét jelöltjük a szervezeteknek, de a jelölőbizottságok dolgoznak. Ami a más pártokkal való együttműködést illeti: elsősorban természetesen az SZDSZ jöhet szóba, de nem zárkóznak el mások elől sem — kivéve a kisgazdapártot. A megyei közgyűlés tagjainak megválasztására az új törvénytervezet szerint kétféle listát kell állítani — egyet a megyebeli kistelepüléseknek, egyet pedig a 10 ezernél népesebbeknek. Az MSZP megyei küldöttgyűlése úgy döntött, hogy a kistelepülések közösen állítják össze listájukat, a nagyobbak ugyancsak, s ezekről a küldöttgyűlés dönt majd véglegesen. A megyei gyűlésen a másik fontos megtárgyalnivaló a párt október eleji kongresszusa volt. Az az elv kristályosodott ki a küldöttek között, hogy szeretnék, ha a párt országos vezetésében helyet kapnának olyan személyiségek is, akik eddig nem kerültek reflektor- fénybe — magyarán, ha nem csupa kormánytag és parlamenti képviselő lenne a választmányban, az elnökségben. Mint a megyei irodavezető hangsúlyozta: megyénkben is szép számmal találhatók erre megfelelő emberek az MSZP mintegy másfél ezer tagja között. UKRAJNÁBAN A KOLERA Kolerajárvány dúl Ukrajnában. A vírus főleg a Krím-félsz.igeten okoz megbetegedéseket. Jól tudjuk, hogy nap mint nap érkeznek hozzánk ukrán állampolgárok, célpont juk főleg a nyíregyházi KGST-piac. Áttér jedhet-e a járvány hazánkba? A választ a megyei tisztiorvosi szolgálat vezetője. Kovács Attila adta. — Ennek a valószínűsége kicsi. Elméletileg érkezhetnek hozzánk kolerában szenvedő betegek, de a fertőzés még ekkor sem biztos. A kolerabacilus kizárólag rossz higiénés viszonyok között tenyészik. Nálunk azért túlnyomó részben zárt vízhálózat és zárt csatornarendszer van, nem úgy, mint Ke- let-Ukrajnában. De még ha elő is fordulna néhány megbetegedés, teljesen fel vagyunk készülve a visszaszorítására. Ez a koleravírus egyébként már nem az a történelemből ismert, borzalmasan pusztító betegség, hanem annak egy jóval szelídebb változata. Tünete a rendkívül erős hasmenés és a szervezet nagy folyadékvesztése. Pánikra tehát semmi ok, de azért érdemes hetartani a higiénia alapvető szabályait. SZERVEZŐDNEK A KAMARÁK MAXIMUM 30 SZÁZALÉK Nem tervez 30 százaléknál nagyobb áremelést a Magyar Energia Hivatal az általa készített kormányelőterjesztésében — jelentette be Szabó Imre. a hivatal főigazgatója hétfőn a Parlamentben megrendezett „Nyitott tárcák” sajtótájékoztatón. A villamosenergia és gáz fogyasztói díjtételének emelését a Népjóléti Minisztérium javaslata alapján 1,5 milliárd forinttal kompenzálják. Az új díjtételeket — amelyek még mindig nem véglegesek — a kormány megtárgyalja, majd heteken belül bevezetik. A most kialakított álláspont szerint a villamosenergia átlagosan 17 százalékkal emelkedik, ezen belül a lakossági 30 százalékkal, a termelői árak pedig 10 százalékkal. A földgáznál a Mól Rt. viszonteladói árai 6 százalékkal, a nagyüzemi árak 10 százalékkal emelkednek. A gázszolgáltatók lakossági árai 30 százalékkal, a nagyüzemiek 10 százalékkal nőnek. A távhő áráról az önkormányzatok fognak dönteni, a MÉH mindenesetre 11 százalékos emelést tart indokoltnak a lakossági szektorban. A távhő termelői ára 5 százalékkal emelkedik. Az idén márciusban megalakult ideiglenes kamarai szervezőbizottságok munkájáról tartottak sajtótájékoztatót tegnap Nyíregyházán a szervezőbizottságok elnökei. —- Az Agrárkamarába 7700 magánvállalkozó és 570 jogilag bejegyzett gazdálkodó szervezetet regisztráltak, a bizottság munkájából adódóan ideiglenes jelleggel — jelentette be Lakatos András, az Agrárkamara ISZB elnöke. A 7700 főből 1533 rendelkezik vállalkozói igazolványnyal, ezért tudni kell azt, hogy az is mező- gazdasági vállalkozónak számít, akinek nincs igazolványa, de ez a legfontosabb megélhetési forrása. Dr. Jakab Imre, a Kereskedelmi és Iparkamara ISZB elnöke elmondta, hogy az ideiglenes tagregisztráció során 18 705 egyéni és társas vállalkozást vettek leltárba. A Kézműves Kamara ISZB elnöke, Pózman Róbert közölte, hogy a kamarába 7380 kézműves vállalkozót regisztráltak ideiglenesen. A törvény értelmében az ideiglenes szervezőbizottságoknak az a feladata, hogy október 31-ig megteremtsék a kamarák működéséhez szükséges alapvető feltételeket. Az elnökök véleménye szerint ennek a feladatnak eleget tettek annak ellenére, hogy számos gátló tényezővel kell szembenézniük. Az adatok megkérésénél nem mindenki tartotta tiszteletben a törvényt, nem mindenki küldte meg a vállalkozók szükséges adatait. A legszembeötlőbb példa erre az APEH, amely az adatvédelemre hivatkozva semmilyen információt nem adott a kamaráknak, ugyanígy járt el néhány kisebb település, sőt Újfehértó is. Az adatok tehát így nem teljesek, ezeknek a pontosítása és kibővítése a felálló kamarák feladata lesz. A kamarák működéséhez beígért öt-öt millió forintos állami támogatásból még csak egy-két milliót láttak. A kamarákba a belépés egyébként nem kötelező, hanem automatikus és nem azonos az érdekvédelemmel. A kamara egy olyan állami jogosítványokkal rendelkező, szakmai alapon szerveződő kör lenne, mely önálló, szakszerű döntéseket hozhatna. A kamarák tízfős bizottságokból állnak majd. ÓRAIGAZITAS VASARNAP A hét végén, vasárnap, szeptember 25-én hajnali három órakor érvéget a nyári időszámítás, tehát hivatalosan ekkor kell visszaállítani az időmérő szerkezeteket háromról két órára. Az óraigazítás miatt nem változik a Volán, a Mahart, a Malév és a MÁV menetrendje, ám szeptember 25-én életbe lép a vasút 1-es számú menetrendi pótfüzete, amelyben az utasoktól nyáron összegyűjtött észrevételek alapján több mint száz személyvonat menetrendi kiegészítésének adatait közük. Az órák átállításának éjszakáján a MÁV nemzetközi gyorsvonatai közül csupán a Puskin exp- ressznek Moszkva felé tartó járatát érinti magyar területen a változás, és így Rösz- kén egy órát vár a vonat. A Volán nemzetközi járatai közül az átállás éjszakáján egy órával korábban érkezik Budapestre a rimini-riccioni, a' barcelonai, müncheni, rovinji és az opatiai járat, valamint ugyancsak egy órával hamarabb ér célállomására a Budapestről Hamburgba közlekedő Volán-autóbusz. (MTI) Hétfőtől talán azonos időt mutatnak majd ennek a Kossuth téri órának a mutatói is ELMARAD INVÁZIÓ H ÖTMILLIÓ A MELLTARTÓBAN) Tegnap reggel Black Jack néven új szerencsejáték került az utcára, rövid időn belül máris hatalmas gazdagságot hozva egy idős asszonynak. Úgy dél felé járhatott az idő, amikor egy nyugdíjas hölgy a Nyírfa Áruház előtti sorsjegyárustól, kísértve a szerencsét, 100 forintért vett egy játékszelvényt. Annak rendje-módja szerint lekaparta a külső borítást, majd mivel nem igazán értette a játék lényegét, a kártyáját az árus felé nyújtotta, pár forintnyi nyeremény reményében. A meglepetés azonban csak ezután következett, amikor kiderült, hogy a ránézésre oly értéktelen lapocska ötmillió forintot takar. A sorsjegyárus hiába bizonygatta, hogy tévedésről szó sem lehet, az asszony nem akart hinni a szemének. Rövid győzködés után aztán a sorsjegy után nyúlt, hogy betegye táskájába. Ekkor a stand tulajdonosa hozzáhajolt, és a fülébe súgott valamit. Az idős hölgy keze megállt a levegőben, majd elfordult, hogy a vagyont érő kártyát biztosabb helyre tegye.... Pár perc múlva Fortuna ajándékával melltartójában elindult a Szerencsejáték Rt., és talán egy új élet felé. A SOROS-AKCIÓ FOLYTADÓDIK PLUSZ EGY FOGÁS A megyeszékhely 14 ezer általános f iskolása ebben a tanévben is részesül a Soros-alapítvány étkezési támogatásából — jelentette be tegnap a 2.sz. Gyakorló | Általános Iskolában tartott sajtótájékoz- t tatóján Módi Zoltán Nyíregyháza polgár- mestere. — Tavaly is, most is 400 ezer dollárnak megfelelő forintot — most ez 43 millió — kapunk meg havi lebontásban. Mivel az elszámolás utólag történik az első részletet október második felében utalják át nekünk. Az iskolák a pénzből rászorolt- sági mutató alapján részesülnek. Ez a viszonyszám a rászorultak és az iskola tanulói létszámának hányadosa. Kereseti igazolás alapján döntik el a nevelők, hogy ki szorul támogatásra. Az egy főre jutó legnagyobb összeg — majd nyolcezer forint — a guszevi iskolának jutott, de minden iskolásra legalább ezer forint esik. — A város ehhez az összeghez ebben az évben összesen 50 millió forintot tett és tesz a tanulók étkeztetésének a támogatására. A kapott pénzeket az iskolák háromféleképpen használják fel. Térítési díj kedvezményt adhatnak, emelhetik az ebédnormát, plusz egy fogást kapnak a gyerekek. Fel lehet használni természetbeni növekményként is pl. reggelit is, vagy a tízóraihoz gyümölcsöt fogyaszthanak a tanulók. Kérdésünkre a polgármester elmondta, hogy az idén nem tervezi az önkormányzat az óvodákban, általános- és közép iskolákban az étkezések térítési díjának emelését. Erre a kérdésre legközelebb jövő februárban térnek vissza képviselő-testületi ülésen.