Új Kelet, 1994. szeptember (1. évfolyam, 137-162. szám)

1994-09-02 / 138. szám

MEGYÉNK ÉLETÉBŐL ÚJ KELET 1994. szeptember 2., péntek Zeiss-jelen és jövő Mátészalkán Finomoplikai központ A MOM privatizációjának során a gyár egy részét a német Cári Zeiss cég vásárol­ta meg. Christeph Michael Dziitba úrral, a Cári Zeiss Hungária Optikai Kft. ügyvezető igazgatójával jelenlegi tevé­kenységükről, valamint további terveikről beszélgettünk. — Melyek voltak a Zeiss első lépései Mátészalkán? — Az elvárásaink a várakozáson felül teljesültek. Nagy előny volt. hogy az egykori MOM-ból nagyon jó szakember- gárda került hozzánk. Nagyon jók a vezető munkatársaim is, súrlódásmentesen tu­dunk együtt dolgozni. A fontosabb területeken a vezetőket és a munkatársakat Németországban képezzük tovább. Nagy hangsúlyt fektetünk az optikusok kép­zésére, s külön figyelmet fordítunk a szemészorvosokra, akikkel igyekszünk minél jobb kapcsolatot kiépíteni. Magyar- országon elsőként vezettük be a telefonos szolgáltatást ügyfeleink részére. Szolgál­tatásainknak köszönhetően egyre több op­tikusjön hozzánk, és keresi termékeinket. — Sokat hallottunk már a Zeiss-minő- ségről... — A Zeiss-szabvány még szigorúbb, mint például a német szabvány, de szigo­rúbb bármelyik nemzetközi előírásnál is. Világszerte egyedülállóak vagyunk minő­ségi követelményeinkkel, s a Zeiss anya- vállalata Magyarországot választotta ki ar­ra, hogy a kelet-európai országok területén termékeit előállítsa. Természetesen a ma­gyarországi, így a mátészalkai termelés­nél is megköveteljük az általunk elvárt Zeiss-minőséget, hiszen innen is számos kelet- és nyugat-európai országba szállí­tunk, de vannak megrendelőink Dél-Af- rikából is. Ez az állandó piac és a ter­mékeink minősége annak köszönhető, hogy minden egyes lencsét tízszer vizs­gálunk meg, s ha csak egyetlenegyszer nem felel meg az adott paramétereknek, már selejtbe kell, hogy kerüljön. Ez a Zeiss filozófiája, s ez tette lehetővé a Zeiss vezető szerepét! —- Hány dolgozót foglalkoztat a Zeiss Magyarországon, Illetve Mátészalkán? — Esztergomban 110 fő, Budapesten 10 fő dolgozik, s Mátészalkán — a korábbi beruházásoknak köszönhetően — több mint ötszáz dolgozónk van, ugyan­is ez a város és ez a gyár a Cári Zeiss Hungária köz­pontja. — Melyek a legfontosabb és legismertebb Zeiss ter­mékek? — A Cári Zeiss Hungária Optikai Kft.-nek a szemüveg- lencsék gyártása a fő profilja, ugyanakkkor szemüvegke­reteket is gyártunk. Ezenkívül igen jó minőségben készítünk különféle finomoptikai ele­meket távcsövekhez. — Tervez-e a Zeiss Hun­gária további beruházásokat Mátészalkán? — Már eddig is nagy érté­keket fektettünk be, az épü­letek felújításába, igyekez­tünk széppé, „otthonossá” tenni a munkahelyet. Egyébként a Zeiss dolgozóira — és így a mátészalkaiakra is — a családias hangulat és a jókedv a jellemző. Az elavult szociális létesít­ményeket is felújítottuk, s így már méltó körülményeket teremtettünk. A Zeiss nagyon fontosnak tartja a munkahelyek biztonságát. A következő évben egy új üzemcsarnok felépítését tervezzük Má­tészalkán, tehát egy időben gyártunk és építkezünk, így a Zeissnél a teljes meg­termelt tőke újbóli beruházásra kerül. — Ez az új üzemcsarnok esetleges új munkahelyet is jelent Mátészalkának, il­letve környékének? — Természetesen, bár még nem kristá­lyosodott ki teljesen a dolog. Nagy valószínűséggel megduplázódik a jelenle­gi létszám, hiszen a Zeiss finomoptikai tevékenységet is — amely most világ­szerte folyik— Mátészalkára szeretnék koncentrálni. Szamosi István Munka helyett nyaktörés leütötték Kuncze totósát Hősünk — nevezzük csak egysze­rűen Gábornak— megrongálta az új Suzuki elejét. Rögvest felkeresett egy márkaszervizt, árajánlatot kért. A munkát 140 ezer forintra kóstálták, de Gábor nem hagyta ott az autót. Egy hét múlva visszatért a hely­színre. További munkákat kért a ko­csin, és a korábbi árból alkudni próbált. A szerelő szó nélkül otthagyta, majd rövid idő múlva írásos előkalkuláció­val tért viszsza. Az összeg jóval több volt az egy héttel korábbinál. Igaz, a papír mindent elbír. Gábornak ez már pláne sok volt, in­dulni akart. Nem addig a — mondta a szerelő —, előbb fisessen ki 740 forin­tot az írásos szakvélemény készí­téséért! — Miért fizetnék — így Gábor—, nekem szóban is elég lett volna az ára­jánlat. Indulni akart, de vasmarok ragadta ki a kocsiból. Kapott egy-két maflást, alig tudta kapkodni a fejét. Nem akart — vagy nem mert — visz- szaütni, menekülőre fogta a dolgot. Már épp szállt volna be a Suzukiba, mikor a feldühödött szerelő hátulról egy pajszerrel leütötte. Egy hétig kezelték a kórházban. A röntgenfelvétel nyakcsigolya-repedést mutatott. Rögzítették a beteg csontot, így most jó darabig se jobbra, se balra nem forgathatja el a fejét. Természe­tesen a bírósági feljelentést is megtet­te, bár a nyolc napon túl gyógyuló sérülésokozás hivatalból amúgy is üldözendő. Az ügy pikantériája, hogy a 30 éves fényképész tagja volt annak a stábnak, aki egy másik Gábornak— az SZDSZ miniszterelnök-jelöltjének— kam­pányfotóit készítette. Alkotásaikat megcsodálhattuk a vidéki és fővárosi közterületeken. Lehet, hogy ezért in­dult el a pajszer nyaktörő útjára? Zmeskall Kocsis Zoltánná nem él árnyékban Élelem legnehezebb feladata A történet olyan, mint egy mese. Egyszer egy tehetséges copfos kislány elindult Mátészalkáról, hogy szeren­csét próbáljon. Nem álltak útjába égig érő hegyek, nem kellett legyűr­nie hétfejű sárkányt, mindössze naponta órák hosszat a fekete-fehér zongorabillentyűket simogatni, mert csak így juthatott „Tündérország művészpalotájába”. — Ma már az is mesébe illő, hogy valamikor voltak vidéken is olyan tanárok, akik észrevették a tehetséget, és gondoskodtak kibontakozási le­hetőségéről. Ilyen pedagógus volt a mátészalkai zeneiskolában Szántó Ber­talanná és Szörényi Gyuláné, akiknek rajtam kívül sokan köszönhetik indulá­sukat, többek között az azóta szintén elismert művész Csoba Tünde és Nagy Péter. — Hogyan emlékszik Kocsis Zoltán­ná arra a kislányra, akit huszon-egy- néhány éve szülei elvittek szülővá­rosától jó messzire? — Hauser Tibor állatorvos kislánya. Adrienné számára akkor tulajdonkép­pen megszűnt a gyerekkor, a szálkái ál­latkórház mindig izgalmas világa, az Opályi úton játszadozó társak cívódó- kibékülő csicsergése. A házak tetejéig sem láttam fel, amikor hétévesen megérkeztem Budapestre, hogy meg­kezdjem tanulmányaimat a zene- akadémia előkészítőjén. Innentől az ál­landó gyakorlásra, tanulásra és a magányra emlékszem. Harmadikos gimnazista koromban kezdtem a tanul­mányaimat a zeneakadémián, de a párhuzamos évfolyamvitelnek az lett az eredménye, hogy innen is hiányoztam meg onnan is, mert a zongoraleckék, a fellépések mindennél fontosabbak voltak. A rádió zongoraversenyén nyolcvanötben harmadik helyezett lettem, és ettől kezdve felszabadultab­bá vált az életem, állandó fellépési le­hetőségem lett. — Ez megnyitotta az utat a nemzet­közi szerepléshez is? — Pályámnak ez a része tulajdonkép­pen csalódással kezdődött. Még a rádiós harmadik helyezésem évében elindul­tam Varsóban a Chopin Zongoraver­senyen. Nagyon bíztam a világ egyik legnagyobb versenyében, és azért is in­dultam, mert a zsűri tagjai között a kiírás szerint olyan nevek szerepeltek, mint Vladimír Ashkenázy, Mártha Argerich, Maurizió Poliini. Aztán a megérke­zéskor derült ki, hogy a húsztagú zsűri összetételét a szovjetek határozzák meg, az említettek helyet sem kaptak benne. Ilyen körülmények között is bekerültem a középdöntőbe, amiért versenydip­lomát kaptam, ami ajánlólevél a nem­zetközi szerepléshez. Deprimált volt viszont az a légkör, ami ott kialakult, a versenyzők nem köszöntek egymásnak, nem beszélgettek. Én a művészvilágot sokkal finomabbnak gondoltam. — Nem lányos túlérzékenység volt ez? — Mivel gyerekként kerültem egy olyan közegbe, amelyik felnőttes elvárá­sokat követelt tőlem, bizonyos értelemben későn érő típus vagyok, és ma is ott van bennem a kislány, aki hisz az emberek­ben, és nehezen viseli a csalódást. —A házasságában jelent ez problémát? — Elfogadom, hogy Kocsis Zoltán, a férjem, a híresebb zongoraművész, de az én értékrendemben nem ez a fontosabb, nem élek az árnyékában. Elsősorban anya vagyok, mert hatéves lányom, Rita és hétéves fiam, Márk felnevelése fontosabb a művészi karriernél is. Igaz, ez a legne­hezebb feladat életemben, mert naivitásom miatt sokszor tanácstalan vagyok a gye­rekekkel kapcsolatban. Az sem kis ne­hézség, hogy gyermekeim hozzám hason­lóan hithű katolikusok, akik naponta mást tapasztalnak a külvilágban, mint ami a családi nevelésre jellemző. — A Kocsis Zoltán—Hauser Adri­enné házasságból lesz-e zongora- művész utánpótlás? — A fiunkat minden érdekli, csak a zongora nem. A lányunk ügyesen zon­gorázik, de én minden erőmmel ellen­zem a művészi pályához való köze­ledését, mert nem akarom, hogy annyi lemondással járjon az élete, mint az enyém. Különben is nehéz pálya ez, mert itt is különböző érdekszférák érvényesülnek. — Beszélgetésünk idején még Má­tészalkán tartózkodik a család. Mikor láthatjuk újra itthon Önöket? — A gyerekek miatt általában az iskolai szünetekben látogatunk haza a szülői házhoz. Legközelebb valamikor ősszel Zoli vagy én, esetleg mindketten adunk hangversenyt szülővárosomban a Kocsis-Hauser Alapítvány javára, amely a tehetségeket hivatott támogat­ni, és öt éve hoztuk létre Mátészalkán. Aradi Balogh Attila Diáktűzoltók versenye A veres mart! —jajgattak a tót atyafiak pár száz éve a Tisza-parton, amikor a jól megtermett vereshangyák véresre marták őket álmukban. Hogy innen kapta-e nevét az 1739 lakosú község, ma már nem tud­ni. Igaz, ennél fontosabb a jelen. Itt ren­dezték meg ugyanis az elmúlt hét végén az 5. gróf Széchenyi Ödön Diáktűzoltó Kupát. A csapatok péntek este érkeztek Kis­váráéra. Jöttek versenyzők a fővárosból, Békés megyéből, de még a távoli Győr- Sopron-Moson megyéből is. Külön versenyeztek a 14 éven aluli és felüli leány- és fiúcsapatok, de a fiú-lány vegyes csapatoknak is külön kategória volt. Az esti diszkóban, múzeumlátogatáson és városnézésen, valamint a tábortűz mellett ismerkedtek egymással és a várossal a fia­talok. Szombat délelőtt kezdődött a verseny. Volt kismotorfecskendő-szerelés, töm­lőteke, staféta, tömlőtekerés, csomókötés, mentőkötélfűzés és kocsifecskendő-sze- relés, valamint puttonyfecskendő-szerelés is. A gyakorlati tudás mellett kétszer is számot kellett adni az elméleti felkészülés­ből a csapatoknak. Az összetett verseny­ben végül is a házigazdák egy első — 14 év alatti lányok — és egy hatodik — 14 év alatti fiúk — helyet szereztek. A továb­bi győztesek: fiúk 14 év alatt a tabdiak, felette ugyancsak a tabdiak, 14 év alatti vegyes csapatban a karcagiak, 14 évnél idősebb lányok versenyében a fertőszent- miklósiak diadalmaskodtak. A 14 évnél idősebb vegyes csapatban a maglódiak vit­ték el a pálmát a fővárosiak előtt. Igaz. itt nem voltak vesztesek. Mindenki nyert, s velük együtt a tűzoltók is. Jó az utánpótlás, s ez azt jelzi, hogy a „vörös kakas” biztos legyőzőkre lel. zmeskall Fotó: Horváth Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents