Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)

1994-08-05 / 115. szám

ÚJ KELET

1994. augusztus 5., péntek

Biciklizni nem, repülni tudok

Trabanton szállni

Vannak még becsületes emberek

Bőrtárca a járdán

Mire jó egy Trabant? Hát, sok mindenre. Úgymint: bosszantani azokat, akiknek az orra alá füstöl, olcsón, lassan, kényelmetlenül eljutni oda, ahová márkás nyugati autókkal drágán, ám gyorsan, lehet róla vicceket skandálni, lehet vele repülni, stb., stb. Hogy ez utóbbi újabb trabantos vicc?

Bármilyen hihetetlen, ez valós állítás. Mint Bálint Sándortól, a Nyíregyházi Légisport Egyesület sárkányrepülő-szakosztályvezetőjétől megtudtuk, e különleges gépmadarak Trabant-motorral működnek.

— Nyíregyházán e sportágat huszonhármán űzik, közülük tíz tagtársunknak saját; sárkánya van. A többiek természetesen mint egyesületi tagok használják a sárkányrepülő-szakosztály tulajdonában lévő repülőket a tagdíj fejében, évente hat órában. Aki ezen felül akar még repülni, óránként négyszáz forintért megteheti.

A szakosztály 1985-ben alakult, s az utóbbi időben egyre többen állnak be sorainkba. Az elmúlt évben például öt főt képeztünk ki. A tagok életkora igen változó, van, aki alig múlt tizenhat éves, de olyan is, aki a hatvanhoz közeledik.

Miközben Bálint Sándorral beszélgetünk, sorra érkeznek a repülősök, mihelyst az időjárás engedi, azonnal felszállás lesz. Ok kérik — ha írok róluk — .feltétlenül említsem meg, hogy van egy

„házisárkányuk” is, ahogy ők hívják (nem gúnyból, hanem kedvességből) Márton- falvi Gábornét, az egyetlen női pilótát.

— Május óta repülök, s ezzel gyermekkori álmom vált valóra — kezdi a bemutatkozást Mártonfalviné. Bár eredetileg műrepülő szerettem volna lenni, ezt családi körülményeim nem tették lehetővé. A sárkány viszont elérhetőnek tűnt számomra. Harminckilenc éves fejjel vágtam bele, s most érzem csak igazán, mit veszítettem eddig. Nincs csodálatosabb érzés, mint amikor felemelkedek a magasba. Persze ilyenkor a fiúk egyszer sem tudják kihagyni, hogy ne évődjenek velem: sárkány a sárkányon, szokták mondogatni. Egyébként az az érdekes, hogy biciklizni nem tudok, de repülni igen.

Bálint Sándor elmondta még, hogy szeretnének versenyezni is, mert most csak saját kedvtelésből repkednek, de jelenleg nem rendelkeznek olyan géppel, mely versenyzésre alkalmas. Jelenlegi anyagi helyzetük viszont nem engedi meg a beszerzését. Megtudtuk még, hogy ezek a gépek hatvan-hetven kilométer óránkénti sebességgel, akár négyezer méter magasan is képesek repülni.

Aki kedvet kapott—akár egy próba erejéig is— a Trabanttal történő repüléshez, mint pártoló tag hatszáz forintért felszállhat, természetesen képzett vezetővel. D. Nagy Katalin

Vannak még becsületes emberek. Mindenkinek ez jutott eszébe, mikor meghallotta a következő kis történetet.

A múlt hét pénteken történt, hogy a nyugdíjas Szűcs Zoltánná reggeli bevásárlósétájára indult a Pazonyi úti élelmiszerboltba. Szórakozottan nézegette a járdán vastag rétegben heverő szórólapokat. Hirtelen egy nagy fekete bőrtárca hívta fel magára a figyelmét. Amikor kinyitotta, majdnem hanyattesett a megdöbbenéstől. A tárca tele volt ezresekkel. Hogy mennyi lehetett, azt saccolni sem tudta, de annyit látott, hogy nagyon sok. Lélekszakadva rohant a szomszédokhoz, hogy telefonáljon a lányának. Az meg sem fordult a fejében, hogy megtartsa a talált pénzt. Szűcs Zoltánná mélyen vallásos. Előfordult, hogy egy fiatal cigányfiú lopózott be a lakásába, és ami kis ékszere volt, azt egy kifúrt kiflibe rejtve ellopta tőle. A srác később lebukott, és az ékszer megkerült. Tudta hát, milyen fájdalom a kemény munkával összegyűjtött érték elvesztése, és milyen öröm az, ha megkerül. A tárca — benne 82 500 forinttal, néhány névjegykártyával és egy fényképpel — a rendőrségre került, onnan pedig a Városháza Ügyfélszolgálati Irodájába, a talált tárgyak közé. Közben a tulajdonos — egy fiatalember — összes fellelhető barátjának és ismerősének segítségével kétségbeesetten kereste a pénzt. Ez volt minden vagyona. Egész nap keresték, csak ott nem, ahol volt. Közben az ügyfélszolgálaton Papp Lászlóné irodavezető nagszabású nyomozást indított. Egy félnapi telefonálás után csodával határos módon sikerült kideríteni, hogy ki a szerencsétlen tulajdonos, aki közben balesetet is szenvedett. Kedd lett, mire lábraállt, és boldogan átvette elveszett kincsét. A becsületes megtaláló bizonyára megkapta a köszönő és hálálkodó szavakat. Megérdemelte.

— Gyakori a hasonló eset? — kérdeztük Papp Lászlónét.

— Az, hogy pénzt hozzanak be a megtalálók, nem túl gyakori, de előfordul. Ilyenkor általában sikerül megtalálnunk a tulajdonost.

— Mi történik, ha nem sikerül?

— Ha nem kerül meg a tulajdonos, akkor a pénzt nyolc napon belül be kell fizetnünk a pénzügyminiszter által erre a célra kijelölt bevételi számlára, tehát az állam tulajdonába kerül.

—Bizonyára nem csak pénzt találnak...

— Nem bizony. Fel se lehetne sorolni, hogy mennyi minden hever a raktárunkban. Kerékpár, magnó, ruhadarabok, táskák különböző holmikkal és mindenféle kisebb-nagyobb használati tárgy. Az emberek mindent behoznak, gyakran azt is, amit nem kellene, például lomtalanításból származó kidobott bútort, televíziót, rádiót. Amit nagyon fontos volna, hogy behozzanak, azt nem hozzák. Ilyenek a személyi iratok és a kulcsok.

— Ha a raktáron lévő holmikat nem keresi a tulajdonosa, akkor mi lesz a nem ritkán értékes műszaki cikkekkel?

— Az ilyen esetekben jogszabály szerint kell eljárni. Ha behoz valaki egy talált tárgyat, akkor mi jegyzőkönyvbe vesszük a megtalálás körüményeit, a megtaláló adatait. Gyakori, hogy a rendőrségre viszik a talált tárgyakat, így azok a rendőrségi jelentéssel csatolva kerülnek hozzánk. A megtalálótól minden esetben megkérdezzük, hogy igényt tart-e arra a dologra, ha nem jelentkezik a tulajdonos. Ha igen, akkor három hónap várakozási idő után megkapja azzal a feltétellel, hogy egy évig nem adhatja el. Ha egy évig sem jelentkezik a tulajdonos, akkor teljesen a megtaláló tulajdonába kerül. Ez természetesen a pénzre nem vonatkozik, azt nekünk a már említett módon kell kezelnünk.

— Mi történik, ha a megtaláló nem tart igényt a talált tárgyra?

— Ilyenkor a három hónap elteltével a Bizományi Áruházon keresztül értékesítjük őket. Ha a BÁV nem veszi át, akkor azt nekünk három hónap után meg kell semmisítenünk. Semmit nem tarthatunk meg.

—Előfordult már, hogy lopott holmit adtak le?

— Ez nagyon ritka, de előfordult. Fiatal fiúk hoztak be a múltkor egy számítógépet. Gyanúsnak tűnt a nagyértékű berendezés, ezért felvettük a kapcsolatot a rendőrséggel és kiderült, hogy a komputer bűncselekményből származik. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a tömegközlekedési eszközökön, áruházakban, szórakozóhelyeken, éttermekben talált tárgyakat nem hozzánk, hanem az adott vállalat, cég illetékeséhez kell vinni. Ilyenkor a megtaláló nem tarthat igényt rá. Elképesztő, hogy viszonylag nagy értékű — 10-20 ezer forintos — holmikért sem jelentkeznek. Aki tehát valamit elhagyott, az keresse fel az ügyfélszolgálati irodát! Nagyon sok holmi van itt, és valaha mindegyiknek volt gazdája.

Vasas László

A képviselő a megoldhatatlan ügyek robotosa

Kiss Gábor elszánta magát

... mikor az apám elöregült, rám maradt a szőlőgondozás, sőt a metszés is, amit — házikertben — korábban nem bízott másra. Evődve mondta: nem biztos, hogy felfogadnálak, de a tsz-be már elmehetnék Ami persze inkább volt burkolt elismerés, mint a tsz-szel szembeni előítélet...

A kis történetet Kiss Gábor meséli, aki azóta is ápolja kertjét, a bevallása szerint bármikor megmutathatná a vásárosnamé- nyiaknak, nem vallana vele szégyent. Ez azért nagy szó, mert a majd' három hónappal ezelőtti választások egyik győzteseként az MSZP vásárosnaményi körzetének képviselőjét ismerhetjük meg személyében.

— Úgy tudom, az eddigi foglalkozásai sem voltak lebecsülendők.

— Első diplomámat a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán, magyar-történelem szakon szereztem. Ezután nyolc évig a Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban irodalmat, majd a Tanárképző Főiskola marxizmus-leninizmus tanszékén filozófiát és etikát tanítottam. Eközben elvégeztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem filozófia szakát és bölcsészdoktori vizsgát tettem. 1978-81 között a filozófia tanszék vezetője voltam az MSZMP Oktatási Igazgatóságán, s ezt követően aspirantúrára Moszkvába mentem. Ott kandidátusi címet kaptam, melyet a Magyar Tudományos Akadémia honosított. 1987-től címzetes főiskolai tanár vagyok, '86-tól az Oktatási Igazgatóság igazgatója, s '88 decemberétől '89

novemberéig az MSZMP megyei társadalompolitikai titkára voltam. Ez év december elsejétől a nagykállói könyvtár igazgatójaként munkálkodom. A Magyar Szocialista Párt alapító tagja vagyok, s létrejöttétől dolgozom az országos választmányban. 1991-ben a párt megyei elnöke lettem.

— Nem mondható el, hogy kifejezetten politikusnak készült.

— Politikai pályafutásom a megyei társadalompolitikai titkári megválasztásommal kezdődött, én innen számítom. Sajnos nem volt egy előnyös indulás, hiszen nyolc hónapig dolgozhattam úgy, mint a megyei reformgondolkók egyik ismert ideológusa. A rendszerváltással azonban pillanatok alatt politikai támadások fő célpontjává váltam. Kitartottam a mai napig világnézeti, politikai elveim mellett. Komoly megtiszteltetésnek veszem, hogy szülővárosom körzetében képviselővé választottak.

— A támadások, úgy tűnik, lassan halkulnak el, s olyan pletykát is hallani, hogy nem volt véletlen ez a magas győzelem.

— Én nem hallottam még célzásként sem, hogy bárki kétségbe vonta volna a választások tisztaságát. Nem vártunk ilyen elsöprő fölényt, amit a magam számára azzal magyarázok, hogy az emberekbe beidegződtek az emberi egyenlőség-eszmék. A személyes egyenlőség értékének kiegyenlítettsége az előző kormány idején egyre kevesebbet számított. Az életnívó csökkenése mellett ez az emberek rossz érzését fokozta. Szerencsém, hogy elég öreg vagyok már ahhoz, hőgy a

korszakváltásokat nyugalommal fogadjam, hiszen megéltem azt, hogy '45 után sokan lettek kommunisták kisnyilasokból. '56-ban templomjárók párttitkárokból, s '89 fordulóján is találkoztam olyannal, aki, bár korábban személy szerint tőlem féltette a szocializmust, most azt hangoztatta, hogy a pártállamot védem. A sok váltás már-már tragikomikus. Ezt tudomásul kell venni.

— Ön tudomásul veszi, de a családja hogyan éli meg pályafutását?

— Feleségem (egyetemi évfolyamtársam volt és most a nyíregyházi főiskola docense) türelemmel viselte hányattatásaimat és elfoglaltságaimat. Kiegyensúlyozott házasságban élünk. Hasonlóképp vélekednek fiaim, akik már felnőttek. A nagyobbik középiskolában tanít, házasember, bár unokával még nem örvendeztettek meg. Történelmet, angolt tanít. A kisebbik fiam földrajz-történelem szakot végzett, s jelenleg a második diplomáját szerzi, ösztöndíjas szociológiai tanulmányokat folytat az ELTE akadémián.

— Nem hiszem, hogy bővelkedne szabadidőben, de ha akad néhány üres perce, mivel tölti el?

— Rendszeresen járok színházba Nyíregyházán, de Budapesten is megnézek egy-két előadást. Általában a modern darabokat szeretem. Még mindig képes vagyok olvasni, bár kevesebbet, mint régen. S mivel a közéleti tevékenység sok időmet veszi el, sokszor éreztem késztetést az írásra is. Néhány fontos kérdésben megfogalmaztam a véleményemet, és ezt foglaltam össze a Becsületszó című esszékötetemben.

— Ha beindul a parlamenti ülésszak, a jövőben várhatóan egyre több mondandója lesz.

— Nézzen az asztalomra, halomnyi beadvány tornyosul mármost is rajta. Első érzésem velük kapcsolatban nem túl kellemes. A hiábavalóság érzésével küszködöm, s már ki is találtam egy keserű szlogent magamnak: „A képviselő a megoldhatatlan ügyek robotosa”. Nem új azonban, hogy választókörzetem szegény, és a negyven település kilencven százaléka súlyos működési problémákkal küszködik. Ez az állapot nem tartható tovább, de nem egyedi megoldásra van szükség, hanem olyan törvények létrehozására, amely megoldást adhatnak erre az esetre is.

Elárasztanak a kárpótlással kapcsolatos panaszok, amelyekből világos, hogy a jog és az igazság nem édestestvérek.

Magánemberként hiába az a véleményem, hogy az igazságon sérelem esett, ám ha a megoldás jogszerű volt, a sérelem orvoslása szinte kilátástalan. Bánt az is, hogy időnként arra méltatlan embereknek hatalmas összegeket fizetnek ki végkielégítés címén, ugyanakkor a szélhámos tulajdonosokat semmilyen kötelezettség nem terheli a szélnek eresztett, alacsony fizetésű dolgozóik iránt, s előfordul, hogy még a munkabérüket sem fizetik ki.

Egyszóval: a régió problémái olyan nyomasztóak, hogy mindenre elszántam magam, hogy ezt a parlamenti törvénykezés nyilvánossága előtt is megjelenítsem. Nem tudnám elfogadni, hogy ezt a vidéket leírja a magyar társadalom.

— Mikor látjuk a televízióban legközelebb felszólalni?

— Nem valószínű, hogy látni fognak, mivel 209 kormánypárti képviselő van, a vitákat bizottságokban előzetesen folytatjuk, s nem a televízió nyilvánossága előtt, így nem beszédeinkről leszünk elmarasz- talhatóak, vagy megbecsülhetők, hanem az egyes törvényekben megjelentített regionális érdekek alapján.

Lesz egyébként egy olyan megyei fórum, melyen a sajtó képviselőivel rendszeresen ismertetjük, hogy mit végeztünk. Ezzel az a célunk, hogy az embereket informáljuk arról, hogyan dolgoznak.

Herczku Tünde