Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)
1994-08-03 / 113. szám
4 Árnyat adó pálmafák között könnyebben elviselhető a hőség. Képünk az olasz Riviérán készült Fotó: Zefi Pénzes László felvétele I A képen látható módszer sajnos nem elég hatásos, a pizai torony további dőlésének megakadályozására. A torony tövében komoly betontalapzatot készítettek. Az elborulást ellensúlyokkal is próbálják megakadályozni. Jelenleg a toronyba turisták nem léphetnek be Sztálin parancsára Szergej Filatov, aki Borisz Jelcin orosz elnököt képviselte a varsói felkelés kitörésének 50. évfordulóján rendezett hétfői ünnepségen, a lengyel fővárosban elmondott beszédében elítélte a néhai szovjet diktátort, Joszif Sztálint, mert az nem sietett a varsóiak segítségére. Sztálin a felkelés kezdete után megparancsolta a már a Varsó alatt álló Vörös Hadsereg alakulatainak, hogy állítsák le előrenyomulásukat. A szovjet katonák gyakorlatilag tétlenül nézték végig, hogy a németek elpusztítják a lengyel fővárost. Sztálin azonban a szövetséges hatalmak többszöri felszólítása ellenére is hajthatatlan maradt, és sokáig még azt sem engedélyezte, hogy a már szovjet kézen lévő Varsó környéki repülőtereket használhassák azok a szövetséges gépek, amelyek Olaszországból szállítottak és dobtak le ejtőernyővel fegyvereket és segélycsomagokat a felkelőknek. Az orosz elnök személyes képviselője beszédében hangsúlyozta: Oroszország ma már elég erős ahhoz, hogy számot vessen múltban vétett hibáival, és megakadályozza azok megismétlődését. Az AFP jelentése szerint a hétfői központi ünnepségen Filatov felolvasta Jelcin üzenetét is amelyben az orosz elnök leszögezte: Oroszország a varsóiakkal együtt hajt fejet a harcokban elesett lengyel hazafiak emléke előtt. Lech Walesa lengyel államfő sajnálkozott amiatt, hogy Jelcin nem vett részt a megemlékezésen. Jogi következmények nem lesznek, de... Memento expó-96 A piliscsabai Kopárcsardaban, s meg többezer helyen az országban, pirulnak a „Coca-Cola, az expó-96 hivatalos partnere” feliratú gombaernyők, bizonyítván, hogy a nagy világcégek távolmaradása az expótól épp úgy legenda, mint annyi minden más, amit ezekben a napokban elmondanak a világkiállításról. Dehát döntés után vagyunk, s ha nem történik csoda a parlamenti vitában, ha a választóik helyett a pártjaiknak elkötelezett, frakciódróton rángatott képviselők nem egyenesítik ki szégyenkezéstől hajlott derekukat, akkor Magyarországon nem lesz világkiállítás 1996-ban. És meglehet, erről a gazdasági kabinet nem értesítette a közvéleményt, feltehetően eddig el sem jutott a mérlegelésben, Magyarországon nem lesz világkiállítás a következő néhány évtizedben sem. Továbbá, ha a világ nem lágyagyú, akkor olimpia és egyéb elsőosztályú nemzetközi rendezvények sem lesznek Magyarországon. Ezek a kiszámítható, a döntéshozók szempontjából jelentéktelen, s bizonyára az ország szempontjából sem elsőrendű jelentőségű bizonyos következményei a döntésnek. Mint mondják, „nem katasztrófa”. Valóban nem az. Akkor van csak baj, ha ez a döntés többet jelez önmagánál. Ha a világ színe előtt Magyarországnak valóban olyan defenzív, kockázatvállalásra képtelen és vállalkozás ellenes kormánya van, amilyet ez. az elhatározás állít a kormányváltás után még kellőképpen kíváncsi külföld elé. A bécsi újságok az ottani népszavazás eredményének tudatában némi elégtétellel vehették tudomásul a váratlan fejleményt. A világ többi része számára azonban óriási különbség, hogy miként és mikor döntöttek a bécsi polgárok, s miként az öt magyar miniszter. Mint a BIE, a Kiállítások Nemzetközi Irodája jelezte, ilyen előrehaladott szakaszban és ilyen közel a megrendezés dátumához, még sohasem mondtak le hasonló rendezvényt. A döntés jogszerű, s a döntéshozók szemszögéből nézve ésszerű. A kormány azt mondta: ami nem megy, azt nem erőltetjük. Ez eddig bizony racionális, még akkor is, ha a pénzt a visszatérülés reményében kellett volna kifizetni. Vagyis, ellentétben a házassági eskü megszegésével ( okkal, ok nélkül, a bős-nagymarosi közös vállalkozás felmondását ehhez hasonlították külföldön), az expódöntést diktáló gazdasági impotencia nem jogsértés, nem cserbenhagyás, egyáltalán nem bűn, csupán betegség. A nyugat-európai lapok általában a magyar gazdaság gyengélkedésének számszerű bizonyítékait sorolják. És sajnálkoznak azon, hogy Magyarország gazdasági és lelki erejéből nem telik egy másodosztályú világkiállítás megrendezésére. Ez a sajnálkozás kerülhet sokszorta többe annál a félmilliárd dollárnál, amit a kormány (nem az ország) a következő két költségvetésben megtakarít. Ország és kormány fogalma az expó-döntésben ismét világosan különvált. A pénzügyi kormányzat szerint hiába mutatják ki a vállalkozók, hogy a ki- lencvenmilliárd forint színtisztán megtérül, ha egyszer nem oda térül meg, ahonnan elveszik. Igaza van, ha abból indul ki, hogy nem az országot, nem a vállalkozót, csupán önmagát képviseli. Az a benyomás keletkezik, hogy Horn Gyula itt fizette vissza pénzügyminiszterének a „kölcsönt”, amelyet akkor kapott, amikor Békési elfogadta a nyolcszázalékos nyugdíjemelést. Ez csak benyomás. Az viszont tény, hogy az MSZP nem volt, nem is lehetett expó-el- lenes, hisz az 1990-es választásokig támogatta a rendezvényt. Az SZDSZ ezzel szemben (és alapvetően épp ezért) kezdettől ellenezte a vállalkozást, s most, nem először, érvényesítette akaratát a koalíció nagyobbik pártjával szemben, melyben alkalmi szövetségesekre talált ebben a témában. A miniszterelnöknek nem volt más választása. Neki nemcsak az SZDSZ-el, de pártja fiskálisaival is naponta újra kell alkotnia azt a bizonyos, nem egészen természetes egyensúlyt. Mégis veszedelmes precedenst teremtett maga és pártja számára, amikor hagyta érvényre jutni a partnerek és kormánya egyes tagjainak akaratát. Három szocialista miniszter tartózkodó szavazatából tudni lehet, hogy a döntés nem volt egyöntetű. Most a világkiállításról volt szó. De mi lesz, ha az államháztartási törvény, a költségvetési törvény, á médiatörvény, és más törvényhozhási alapfeladatok megoldásakor is két álláspont ütközik a kormányon belül, s ha az ütközés a mostaninál erőszakosabb lesz? Az expó-döntés belpolitikai következménye egyelőre „csak” annyi, hogy egy ideig felesleges a koalíció vállalkozásbarát programjáról beszélni, hisz a vállalkozó nem a legostobább emberfajta. Később az is kiderülhet, hogy az engedékenység, melyet Pető Iván is gúnyosan felemlegetett Horn Gyulának egy minapi televíziós vitában, megnöveli az eddig is nagyon hatékony kisebbik koalíciós párt étvágyát. Akkor egy nem túlságosan távoli ponton a konfliktus elkerülhetetlenné válik. Márpedig egy koalíció, melynek működési elve a kisebbik partner fokozott érdekérvényesítése, végképp nem természetes. Egy ilyen koalíció nem is maradhat fenn sokáig... A világkiállításokat nem kormányok rendezik, így sem a kabinet, sem a parlament nem mondhatja le. A rendező Budapest város. A fővárosi önkormányzat úgy szabadult meg az Expo terheitől, hogy a város számára részint hasznos (infrastuktúra), részint haszontalan (helyszíni munkálatok) beruházásokat a kormány továbbra is folyósítja számára. Ez még egy különös győzelem az SZDSZ számára. De ha a szabad demokraták hibásan ítélték meg az Expo-döntés következményeit, őket is érhetik meglepetések. Már az önkormányzati választásokon. Bokor Pál Küszöbön az invázió Az Egyesült Államok le akarja zárni Haitinak a Dominikai Köztársasággal közös szárazföldi határát, hogy érvényt szerezzen az ENSZ által az ország ellen elrendelt gazdasági embargónak. A port-au-prince-i amerikai nagykövetség hétfőn este bejelentette, hogy a Dominikai Köztársaság hozzájárulását adta a tervhez - adta hírül a Reuter. A megállapodást még ezen a héten aláírják. Az intézkedés célja elsősorban az üzemanyag-csempészet leküzdése. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap felhatalmazta az Egyesült Államokat, hogy a megbuktatott haiti elnököt, Jeán Bertrand Aristide-et akár erőszakkal is visszahelyezze hivatalába, de Washington ki akarja várni a még májusban és júniusban elfogadott rendszabályok hatását. Az ország - tengeri határainak blokádja ellenére - még mindig szabadon hozzájuthat üzemanyaghoz. A Dominikai Köztársaság eddig nem mutatott készséget arra, hogy a tengeri blokádot szárazföldi határainak lezárásával tegye teljessé. A port-au-prince-i amerikai nagykövetség szerint a határzár biztosítására amerikai, dominikai és más országokból vezényelt katonák közreműködésére lesz szükség. Az olvasóhoz Két írás olvasható ezen az oldalon expó-ügyben. Mindkettő — ha más-más töltettel és megközelítésben is — a világkiállítás lemondását bírálja. Kérjük, mondjanak véleményt Önök is — készséggel közlünk érvelést az expó-lemondás mellett is. Döntés utón Nem lesz expó Nem lesz világkiállítás! Törvénnyel döntött korábban az Országgyűlés, és nyomában nemzetközi szerződések köttettek a bizalom, a korrektség jegyében. Megindultak a gépek, a pénzek, s híd formálódik nyomukban. Lassan-lassan már sejlik a majdani műszaki egyetem épületkomplexuma. Felgyorsult a Pest- Budát elkerülő nullás autópálya körgyűrű építése. Vállalkozók ezrei tárgyaltak bankokkal, hogy hitellel biztosítsák szándékolt beruházásaikat, szereplésüket az expón. Húsz-huszonötezer munkás remélt magának, családjának évekre biztos megélhetést. Műszakiak tanulják, forgatják a nemzetközi szakirodalmat a leghatékonyabb, legkorszerűbb technológia meghonosítása céljából. Utak, autópályák, egyéb infrastruktúra megépítését sürgeti, kényszeríti az expó megrendezése..,. Fantázia lendült, akarat csiszolódott... Világkiállítást akartak sokan. 1981-től a szakértői Newt/:-kormány... Egyedül az SZBSjZ és a Fidesz nem akart. Pontosabban ők is „akartak volna”, ha a világkiállítás színtere az eredetileg elképzelt óbudai térségben lett volna... De mert Délbudán jelölték ki a terepet... Mintha két gazdasági lobbi mérkőzött volna egymással... És az egyik koncepciója a kútba hullott. Most aztán „dögöljön meg'a szomszéd tehene is!” — Nem lesz világkiállítás. Tíz-három arányban így döntött a kormány! Mit számít az ellenzék érve, mit a nemzetközi szerződések, mit a jogbiztonság, mit a gazdaság szereplőinek akarata... Mit számít az, hogy 1996-ban lesz honfoglalásunk jeles évfordulója? Megígérte a kormány: pénzzel segíti majd az évforduló megünneplését! Régi beidegződések kísértenek. A tizenhárom tagú Politikai Bizottság egyhangú döntései. A Bölcsek Testületé meghatározta, hogy mi jó ennek az országnak. Azóta csak annyi változott volna, hogy tizenhárom egyhangú szavazat helyett elég a 10:3-as arány is?! Az ország csak azt teheti, amit a „szakértői kormány” tagjai megengednek?! Nem „a törvény a tiszta beszéd?!” Hazajött az ipari miniszter Bécsből, és nyilatkozik: a gazdaság szereplőinek tervei, akaratuk, számításaik, programjaik „amatőr akamokoskodások”. Csak az a korszerű, az a megvalósítható, amit 10 ember annak tart. A politika bugyraiban formálódik is „ez a jó”. Világkiállítás helyett Bős-Nagymarossal ünnepeljük majd honfoglalásunk 1100. évfordulóját, mert az mégis borzalmas, hogy a Duna- szaurusz nem vicsoríthat rejtelmeivel Magyarországra! Lesz hát Bős-Nagymaros, de elmarad az expó. Csak az expó marad el, mert minden egyéb megépül, kormány-akaratból. Nem 1996-ra, de 1998- ra. Elköltőnk hát minden pénzt, amit az expó-ra szántunk, csak éppen a vele kapcsolatos bevételekről mondunk le. Lemondunk az országunk pozitív megítéléséről is. Lemondunk a jogbiztonságról is. Mert mit szólnak azok az országok, akik már szerződésben kötelezték el magukat az expó-n való szereplésre. Azok a külföldi beruházók, akik részt akartak venni ebben a nem mindennapi vállalkozásban... ők már súlyos dollárokat költöttek a tervezésre, utazgatásra, a megrendelések előkészítésére, a részvétel előfinanszírozására... Igaz, ez kockázat. Minden üzletben benne van! Majd lenyelik a költségeket, elszámolják a kiküldetéseket, asztalfiókba zárják vagy szemétkosárba dobják a félig ,vagy teljesen kész terveket: Nyugati vállalkozók, kapitalisták! Futja a pénzükből! Meg kell tanulniuk, hogy Magyarországon nem számít a törvény, csak a kormány akarata. Nem Európa ez. Magna Hungária, valahol az Ural délkeleti lejtőin. Felnézni rá nem lehet, mert túl magasan áll a törvények felett. Csak lenézni érdemes rá, Bős-Nagymaros 120 méter magas vízoszlopáról... Érv lesz a politikusok kosarában. A „vidék” szó fogja vinni a prímet. Főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megye érdeke. Az más kérdés, hogy ezek a térségek úgysem kapnak majd a következő négy év során beruházást, fejlesztést. Erre ott lesz a szak- apparátus fanyalgása: az elmúlt négy évben nagyon megterhelték az államkasszát. Elmaradnak majd itt az út-, gáz-, víz-, szennyvíz-, villany- és vasútberu- házások. A világkiállítás még csak-csak kikényszerített volna a Keletről, Északról, Délről érkezők fogadására néhány milliárd forintos korszerűsítést, és erre a vidékre terelte volna a bor-, vadászati, folklór-, egyházi és egyéb rendezvények egyikét- másikát... így azonban lesz érv. Budapest főpolgármesterének meg kell hálálni a lojalitását. Legalábbis a világkiállításra kapott súlyos milliárdokat nála kell hagyni. Teljesítmény és elszámolási kötelezettség nélkül feléli majd a főváros. Ha igaz a kormány ígérete, 15- 20 milliárdot mégiscsak adnia kellene a honfoglalás évfordulójának ünneplésére... Csak azokra a pénzekre nincs szüksége ennek a kormánynak, amit az expó bevételként hozna az idegenforgalomban, a megnövekedett bizalom okán az ipari, infrastrukturális beruházásokban, a privatizáció folyamatában... Mert ha az Országgyűlés meghozta törvényeket ilyen szeleburdi módon naponként fel lehet rúgni, miben bízhat itt belföldi és külföldi vállalkozó?! A választási ígéretekben? A kormány tagjaiban? A lobbik egymás ellen feszülésében? Európában a Törvény az Úr! Szegény Magyarország! Szegény Öreg Hungária! Milyen messze még időben és térben á demokrácia! Takács Péter
