Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)

1994-08-11 / 120. szám

UJ KELET MAGAZIN II 1994. augusztus 11.,csütörtök 7 Nincs is jobb egy kis locsi-pocsinál. Vígh Nikolett 4 éves Ha van egy jó fotója gyermekéről, unokájáról, küldje be szerkesz­tőségünkbe, és nii közzétesszük azt az újság hasábjain. (Nyíregyháza, Bercsényi u. 8.) A LEGENDA ÚJRA ÉL A Macskák és a Kolumbusz Nyíregyházén Ismét csemegézhetnek a nyíregyházi színházkedvelők, hiszen folytatódik a Mandala-nyár programja. A helybeli színtársulatnak köszönhetően ismét idelá­togat a Madách Színház gárdája a Macs­kák produkciójával, Haumann Péter fő­szereplésével. Ezen kívül a mandalások előadásában tekinthetjük meg a Kolum­busz rockoperát. A tavalyi szupeiprodukció sikerén föl- buzdulva a Mandala Színház szervezői ismét Nyíregyházára csábították a Macs­kákat. A Madách Színház már eddig is egyedülálló sikerrel játsza a musicalt — a kilencszázadik előadáshoz közelítenek, és igen ritkán mozdul ki vele a főváros­ból. Most ennek lehetnek tanúi, akik ellá­togatnak az augusztus 16-17-18-19-i előadásra. A sztárvendégeknek se szeri, se száma: Szakoly György — helybeli születésű táncművész — , Hűvösvölgyi Ildikó — az itteni fellépésével tíz évi cir­mos cicáskodás után távozik szerepéből - és nem utolsósorban Haumann Péter, aki két év kihagyást követően borzolhatja a saját és nézők szőrszálacskáit a sze­repében. Szerednyei Bélát pedig be sem kell mutatnunk. Webber darabját — ko­rábbi gyermekei : Evita, Jézus Krisztus Szupersztár — Romhányi József fordítot­ta, ő, aki anno Frédi és Béni rímpompás strófáit szülte az angol nyomán. A Kolum­busz a Mandala Színház önálló premier­je, pontosabban Gallai Péter — Fábri Péter rockoperája. Premierje augusztus 11-én és 12-én lesz. Igen költséges és látványos produkció bizsergeti majd a nézőket. A színház történetében most for­dult elő először, hogy idegenben — a fővárosban , Lötz Béla tervei szerint — készített díszleteket. Az ősbemutató '92- ben, a San Salvadori partraszállás 500. év­fordulójának alkalmából volt. Az Ope­rettszínházban másfél évig futott a darab, de azóta nem játszották. Hála a Man- dalának, most ismét színpadra kerül. A rendező Dobos László. Az előbemutató tapasztalatai szolgálnak majd az ötven előadásra tervezett Kolumbusz végső formájával. Ezért is várják áhítattal a nagyérdeműt, mert közvetve ők is bekap­csolódnak a rendezésbe. A szervezők nem zárják ki, hogy az Operettszínház rak­tárából jelmezeinek majd, de önerőből is elkészítik a ruhákat, ha szükséges. Aki megtekinti az előadást, láthatja, hogy a fiúk és a lányok ismét tudásuk legesleg- javát nyújtották, ami egy nonprofit szín­ház esetében feltétlenül figyelemreméltó. Nincs mese, meg kell néznünk, holnap úgyis erről fog beszélni az egész város. Zsidai Péter A finomabb falatok a vízbon han€Úróznak Siófoki keringő a nyárban (2.) Hét órakor kifut az öreg Beloian­nisz (ma már Balaton névre hallgat), fedélzetén az elnyűhetetlen, éppen ak­tuális haknicsapattal. A hajó az alko­nyati aranyhídon úszik a tó közepe felé. Szól a tánczene. Kicsik és na­gyok örömmel hallgatják. Apu és anyu fiatalabb éveire emlékezik, amikor még csókos kalandvággyal érkeztek ide vakáció idején. Emésztő nosztalgia a gyomorban. De most már együtt sétálunk a mólón, az apróság­nak mutogatjuk a nagy hajót, a vitor­lásokat, és közben érezzük az édes Balaton-illatot, ami a fenséges víz­tükör felől simogat. Pecások vetik horgaikat a sovány partmenti vízbe, elemlámpáik villannak a lebzselő nyaralók között. Érkezik az es­te.Kilenckor már dübörgő diszkóhajó várja a fiatalokat. Csakúgy szól a basszus a kockahalomból éített kata­maránból. (Lehet vitatkozni, hajó-e ez egyáltalán.) Az égbolton lézercsíkok cicáznak, lassan összemosódnak a szórakozóhelyek zenefoltjai. A szál­lodasorfényben és nyüzsgésben hosz- szan nyúlik el a parton. Multikultúrá- lis szórakozóközpont: van itt görög taverna, olasz pizzeria, vadnyugati vendéglő, német söröző, magyar csár­da, butikhegy, játékterem, és egy magányos rockkocsma is. Odabent 99 százalékos páratartalomban dühöng a Sing-Sing. Idekint feketébbnél feke­tébb kamaszok heverésznek a járdán, almaboros palackokat adogatva. Rocekerek, enyhe deviancia és láza­dás. Egyszerre tarkón vág az ajtón kiömlő forróság. — Elégséges a forgalmunk — mondja a bejárati izomfiú —, nem pa­naszkodhatunk (nem is panaszkodik). Talán azért, mert egy olyan réteget céloztunk meg, amelyiknek eddig nem voltak kielégítve az igényei. Elég gyakran van nálunk élőzene (a life music helyett tanácsosabb live musi­cot írni az ajtóra ), a törzsközönségük pedig elkíséri a bandát Pestről meg vidékről. Nem a helybeliekre és a turis­tákra számítunk. Mi tavaly nyitottunk, és második évünk, ahogy ennek lennie kell, sokkal jobban alakul, mint az előző. A szórakozónegyedben tényleg el­engedheti magát a kapatos vendég, és ha egész éjszaka se lelne nőre, itt azt is megkaphatja. Pénzért. A cigányvérű örömlányok valósággal bevették ezt a kétszáz méteres szakaszt, a Sió-hídtól a kikötőig. Jómagam harmincat számol­tam meg, de a helybeli butikos lány hat­vanról tud. Az eltérő számadat felte­hetően abból fakad, hogy nem mindig sikerül megkülönböztetni őket hival­kodóan öltözködő nőtársaiktól. A tom­porok kifeszülnek, kibuggyannak a ru­hafoszlányokból, tarka idomok kacsin­gatnak az érzékekkel. Arcfestékek liter­jei száradnak az arcokon: tizenhéttől negyvenöt éves korig. Mert fölvonul itt mindenki, aki csak bírja. Egymást boldogítjuk sűrű nyomulásunkkal a járdán, torlódó csoportjaink rácsodál­koznak környezetünkre. Jönnek a bérelt ringó-hintók, robogók (egy órára 600 ft), aztán kabriók csillognak, autócsodák, mint megannyi mozgó diszkó gördülnek kettesben: kikocsiznak a fiúk és a lányok. A magyar srácok a Lada ab­lakában ülve stirolnak és élvezik a feelinget. Német lovagok repesztenek dögmotoraikon, és néha beillan egy álomautó Hollywoodból, a járdasziget­tel egy magasságban. Önmegvalósítás. Mert ugye Ferrariből is lehet futtatni az asszonykát. Kevésbé igényes konkurenciája nem igen kapós. Elhasznált bájaik forrásaiból leginkább részeg német fiatalok kortyol­gatnak. Ők is csak módjával. Különben is inkább túlkínálatot gerjesztenek, mint vágyakat. A női test esztétikumának je­lentékeny hiányosságaival (kivételek mindig vannak), az elfogyasztott italok összevisszaságával riasztják a ven­dégeket. Beszélni végképp nem szeret­nének, csak a szakmaiság: öt-hatezerért a parton gumival, de van, aki szobára tud vinni. Többen körém gyűlnek. A többségi véleményből kiderül, a német férfiak elég durvák az ágyban, csak kap­ni szeretnek a pénzükért. — Még tizen­nyolc sincs az a fényeslila melegítős stri­ci, aki szétrebbenti lányait. — Na, kell a nő vagy nem? A szállodasor kéjhölgyekkel kevésbé telített részén két magyar leányra buk­kanni. Feltűnő szépségükkel alig néhány kolleginájuk vetélkedhet. Elég vidámak így, egy óra után. Ők sem válaszolnak, csak vihognak. — A német férfiak nem tudnak dugni, a magyaroknak meg nem áll föl. Sétálgatni csak a szexajánlatok kíséretében lehet. Egyikük még há­romezerért is eljönne, és beavat titkába, a németektől plusz ezreseket kér intim ruhadarabjaiért. Az utca másik oldalán sem könnyebb magunkba merülni. A barna szépség spiccesen még azt is el­mondja — kék szemei nem az alkohol miatt állnak keresztbe —, eltartottként kell kisgyermekét eltartania. Egyedül dolgozik itt és Pestről jött, többi tár­sához hasonlóan. A stricik szabad- csapata (vannak vagy húszán) a móló közelében cseverészik, rozzant La­dáiknak dűlve. A rendőr törzsőrmester igen megfontolt: nem nyilatkozhat, mert akkor a részletekből tévesen következ­tethetnénk az egészre, a részletek pedig köztudottan szolgálati titoknak minősül­nek. A siófoki bűnözéssel kapcsolatban (a butikus leány az ukrán maffiáról rebesget, de többet ő sem tud) nem tekin­tendő autentikus személynek. Ilyen egy akkurátus közalkalmazott. Nagy a hall­gatás. A vetkőzőklub művészlépcsőjén erogénlányok álommozdulatokkal rin­gatják magukat és férfiasságunkat. Gya­korolnak az oszlophoz. Csak állunk. Egy szó se. A sztriptízbár terminátorai is me­glehetős szűkösséggel bánnak a sza­vakkal: inkább mennék más ven­déglátóhelyeken kérdezgetni. A vissza nem utasítható tanácsot kész vagyok megfogadni, egy belépőmenetes disz­kóbárba térek. — Nálunk nagyon gyenge a forgalom. Van egy-két hely, amelyik igen jól megy, a többi pedig alig, mint ez is. Ennek ellenére is nyereséges az üzlet, efelől szinte biztos vagyok — mondja a pultosfiú. — Hogy miért nem nyilat­koznak odaát? Nyilvánvalóan nem sze­retik, ha a nyakukra járnak, a topless­lányoknak pedig nincs akkora IQ-juk, hogy beszélni tudnának. Szerintem az áraink még mindig elviselhetőek, bár azt mondják a németek, hogy drágák vagyunk, mert öt évvel ezelőtt ötven forint volt egy belépő, most viszont kétszáz. Azt közben felejtik, hogy akkor tizennyolc volt a márka, ma pedig hatvankettő. Ha európai vi­szonylatban nézzük élelmiszer, és szállásárakban, még mindig nagyon olcsók vagyunk. A különbség annyi — a nyugatiakkal összehasonlítva — hogy nálunk nem minőségi turizmus folyik. Itt megkapsz a bárban egy vodkát ugyanannyiért, mint Ausz­triában, de ott két centet töltenek a po­hárba, nálunk pedig négyet. — Szerintem irreálisan magasak az árak Siófokon — vélekedik a rock- kocsmás kidobólegény. — Ami ért­hető, hiszen a bérleti díjak olyan ma­gasak, hogy kénytelenek vagyunk ilyen nagy árakkal dolgozni. A Petőfi sétány végén eltűnnek a nagy szál­lodák, és maga az emberhalom is. Vállalati üdülők, zimmer frei-ek sora­koznak. A tátongó éttermek is hama­rabb zárnak, mint beljebb. Csak néhány asztalnál világít a gyer­tyafény, németek intonálnak egy nótát. A dodgemekben hárman kö- rözgetnek, a körhinta magában áll, a céllövőde sem dúskál járókelkőkben. Csend szűrődik át a fákon. Telihold van. A parton szerelmesek ülnek kö­zelebb vízhez. Hirtelen világosodik ilyenkor. Hajnal négy után már csak az autók zavarják a levegőt. Az ut­casarkon néhány kitartó kurva űzi szerencséjét. Mulatozás után fiatalok hazatérőben. A topless clubból fárad­tan go-go girlök zöttyennek a tízéves Ladába. A hamburgeres lány is tovább szundikálna, de buzgó taxisok újra átlépnek álmain, ahogy betérnek hozzá egy-egy kávéfalatra. Zsidai Péter

Next

/
Thumbnails
Contents