Új Kelet, 1994. augusztus (1. évfolyam, 111-136. szám)

1994-08-10 / 119. szám

LAPZÁRTA 1994. augusztus 10., szerda II * ui KELET Gitórklinika Hétfőn délután Szekeres Tamás Gitár- klinika címmel tartott előadást. A kániku­la ellenére szép számban jelentek meg azok akik különböző technikai gyakorla­tokra voltak kíváncsiak, s azok akik csak egy kis zenére vágytak. Számukra foga­lomként cseng Szekeres Tamás neve, de van aki kevésbé ismeri.- Úgy tudom, hogy a rockzenén kívül komolyzenével is foglalkozol.- Zenészcsaládból származom, s szá­momra szinte természetes volt, hogy én is fogok valamilyen hangszeren játszani. Először zongoráztam. Ötévesen kezdtem, s hat évig folytattam. Ezután klasszikus gitárral kezdtem el foglalkozni. Ezzel a hangszerrel már tartósabbnak bizonyult kapcsolatom, mivel a Zeneművészeti Főiskolán is ezen a szakon tanultam Szendrei Karper Lászlótól, s 1990-ben sze­reztem meg ugyanitt diplomámat mint klasszikus gitárművész.- Mikor kezdtél el rockzenét is játsza­ni?- A klasszikus gitár mellett kezdtem el a rockgitározással is foglalkozni. Kezdetben Ungvári Lászlótól tanultam, majd a nagy mestereket hallgattam, s a magnó mellett megpróbáltam én is eljátszani a különböző technikai felkészültséget igénylő számokat. A komolyzenei tanulmányaim is nagy segít­séget adtak abban, hogy megtanultam egy­fajta gyakorlási módszert - rendszerességet, pontosságot melyet a mai napig is szem előtt tartok, s kurzusaimon ezt mindig ki is hangsúlyozom.- Milyen albumaid jelentek már meg?- Egyszer már elkezdtem összeszá­molni, hogy hány lemezen játszottam már, de pontosan még most sem tudom: körül­belül 15-20-ra tehető számuk. Saját albu­mom jelenleg öt van, melyből kettő klasszikus zenét tartalmaz. Rockzenei al­bumaim a Gitármánia, a Gitártales és a Dreamlake.- Minden hazai zenész titkos vágya, hogy külföldön is elismertesse magát. Te milyen országokban játszottál már?- A környező országok szinte minde­gyikében, de felléptem Németországban, Belgiumban és Hollandiában. Dél-Ko- reában megjelent a Gitártales albumom, s Japánban adják ki szeptemberben az új lemezanyagomat.- Honnan származik az ötlet, hogy az országot járva kurzusokat tarts?- Először Hollandiában tartottam a gitárosoknak előadást, majd hazatérve lát­tam, hogy erre itt is szükség van. Azt hiszem, hogy ez ma délután is kiderült. Most másodjára találkoztam a nyíregyházi gitárosokkal, s remélem, hogy ennek a kezdeményezésnek sikeres lesz a folytatása is, hisz ebben az esetben ugyan­úgy szükség van a rendszerességre, mint bármely más oktatás esetében.- Mit tervezel a közeljövőben?- A legközelebbi fellépésem az Omega Népstadion-beli koncertje lesz, ahol vendég zenészként fogok játszani, mivel á lemezen is közreműködöm. Mindezek után saját együttesemre, a Szekeres Tamás Projectre szeretnék koncentrálni, s eleget tenni a külföldi meghívásoknak. Közben persze mindig szakítok majd időt a közönséggel való találkozásra, s bí­zom benne, hogy a maihoz hasonló délutánokban lesz része a zeneszerető embereknek és nekem is. Csordás Antónia Ügyeleti hírek Mentők Egy esettől eltekintve szerencsére nem történtek balesetek a tegnapi nap folyamán. Úgy látszik, kezdjük meg­szokni a hőséget (ha persze lehetség­es ez egyáltalán) — vagy legalábbis megpróbálunk jobban odafigyelni egymásra az utakon. A szomorú kivé­tel okozója az a Csarodán figyel­metlenül autózó férfi volt, aki óvat- lansága folytán az árokba borult, és súlyos koponyasérüléseket szenve­dett. Tűzoltók Sajnos a tűzoltók sem unatkoztak kedden. Ömböly határában isme­retlen okból kigyulladt az aljnö­vényzet. Azonnal a tűz megfékezésére indultak.de mire kiértek, a 30-40 hek­táros terület már teljes egészében leégettt. Túrricse határában sajnos még ennél is nagyobb, 100 hektáros terület kapott lángra. Az avaros rész égése 8 km-en keresztül az erdőutat is veszélyeztette. Ugyancsak 100 hek­táros az a learatott repcével és sza­lmával teli föld, amely Kérsemjén- ben lett a vörös kakas martaléka. Lapzártunkkor még folyt az oltás valamennyi területen. Ma .4 parlagfű, népies nevén a vadken­der — amely köztudottan allergiát, szénanáthát okoz, évről-évre növeli a betegek számát. Jelenleg nincs olyan gyógyszer, amely a betegséget gyó­gyíthatná, ezért szükséges a gyep­területek rendszeres kaszálása, amely megakadályozza a parlagfű virágzását. A gávavencsellői nagyközség jegyzője felhívja a lakosság figyelmét a gyom­növény irtására, amely törvényben meghatározott tulajdonosi feladat. Kihelyezett ügyfélszolgálatot tart szerdán délelőtt 10 órától 14 óráig Mátészalkán a Kölcsey utca 2 szám alatt az Egészségbiztosítás: Pénztár. Nyíregyháza város ajándékát, 50 ezer forint értékű tanszertámogatási adott át tegnap a városházán, dr. End- reffy Ildikó aipoigármester, az ungvári magyar nyelvű 10-es számú Dajka Gábor középiskola igazgatóhelyet­tesének. Ingyenes paprikavizsgálat Országszerte túlnyomóan derült idő várható. A délutáni gomolyfelhő-képződésből egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. Kedden élénk északnyugati szél várható, szerdán az élénk, délnyugatira forduló szelet erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 31 és 36 fok között várható. 36 15 1 r -rSSSS 1 L tíl Többször megszúrta kihegye­zett vésőjével vejét egy nagyecsedi nyugdíjas. Az áldozat súlyosabb sérüléseket szenvedett. Nagykálló egyik presszója előtt egy középkorú nőt megvert a férje. Ennek következtében az asszony súlyosan megsérült. Ellenőrzés során nem tudott elszámolni 260 ezer forinttal az a demecseri ABC-vezető, aki ezt az összeget saját céljaira fordította. Villával, doroggal, kővel fel­fegyverkezve 20 férfi Bashalom diszkója előtt 5-én az éjjeli órák­ban, rátámadott 15-20 helyi lakos­ra. A tömegverekedést a résztvevők könnyebb sérülésekkel megúszták. A támadók cselekedeteikkel a la­kosok körében riadalmat, meg­botránkozást váltottak ki. Ismeretlen tettes (tettesek) ellen nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben: Vandál módon betörtek egy nyírlugosi lakos lakókocsijának ablakait, valamint összetörték juh- karámját. Az elkövető ezzel 10 ezer forintos kárt okozott. Őrizetlenül hagyta lakását egy vidéki asszony. így a nyitott ajtón besétálva három aranygyűrűjét 16 ezer forint értékben ellopták. Kővel törték be egy Ford típusú személygépkocsi ablakát. A nagy- kállói tulajdonosnak ezzel 10 ezer forint kárt okoztak. Tiszamogyoróson több magára- hagyott sátorból loptak el nagyobb értékben ruhaneműt és élelmiszert. Ismételten garázdálkodnak a kerékpártolvajok. Nyíregyházán a Bocskai utcai rendelőintézet elől, a Kert utcáról, Nagykálló több utcájáról vittek el nagy értékű két­iNl Augusztus 10., szerda A nap kel: 5 óra 33 perckor, nyugszik: 20 óra 05 perckor. A hold kel: 9 óra 16 perckor, nyugszik: 21 óra 11 perckor. Névnapok: Amadé, Amadea, Bianka, Blanka, Csilla, Csillag, Filoména, Lóránd, Lóránl, LŐRINC Mai évfordulóink Ma 95 éve született az elektromos gitár feltalálója, Clarence Leo Fender. Az amerikai hangszerkészítő 1954-ben készítette első gitárját, amelyet 75 dollárért adták el. Azóta értékük igencsak megnőtt, hiszen az 1990-es években a Fender gitárokért már 20 ezer dollárt is elkértek. Szerepe van ebben persze an­nak is, hogy Fender hangszerén játszott a rockélet számos kiválósága, például Keit Richards, Eric Clapton és Jimi Hendrix. 235 éve ezen a napon hunyt el a spa­nyolok egyik legnagyobb uralkodója, VI. Ferdinánd. 1746-ban lépett trónra, s uralkodása alatt a spanyol állam megerősödött. Átfogó reformpolitikája kiterjedt az államigazgatás, a pénzügy- politika, a kereskedelem, az ipar és a mezőgazdaság majd minden területére. Pártolta a művészeteket és a tudo­mányokat, segítette például a szép- művészeti Akadémia megalapítását, bot­anikus kert és csillagvizsgáló létre­hozását. Boldog születésnapot! Igazi világsztár a ma 35 éves amerikai színésznő, Rosanna Arquette. A hazai mozilátogató közönség mostanság a Hiá­ba futsz és A nagy kékség című filmben láthatja, de ismert filmje Az erdő mélyén. A hóhér dala és az Édes bosszú is, és ő a főszereplője a Lidérces órák című Mar­tin Scorsese-filmnek. Legismertebb filmje azonban a magyar mozikban is vetített Kétségbeesve keresem Susant. amelyben a világhírű popsztár. Mádon­na partnere. Ma 25 éves Nigel.lernson. A kiváló brit focista 1990-ben a Nottingham Forrest játékosaként angol kupadöntőt játszott, sőt ő rúgta az egyetlen, győztes gólt is. ■■I Valutaárfolyam angol font 170,29 ausztrál dollár 81,97 belga és lux. frank (100) 338,99 dán korona 17,73 Bár az ország déli részén még nem talál­tak ólommal szennyezett fűszerpaprikát, egy szegedi magánvegyész, Pasinszki József felajánlotta a város lakosságának, hogy térítésmentesen megvizsgálja a gya­nús őrleményeket. Az ország egyik legjelentősebb ter­mőkörzetében, Szegeden és környékén sok embernek ad megélhetést a fűszer- paprika. Nem kevés azoknak a száma sem, akik házi őrlésű paprikát forgalmaznak, engedéllyel. A Tisza-parti városban működik az elsősorban a paprikaké­szítményeiről világszerte híres Szegedi Paprika Rt. A gyár vezérigazgatója, Nagy István az MTI munkatársának elmondta: a nagy mennyiség ólmozott paprika megjelenése hazánkban nem tett jót e híres magyar fűszernövénynek a külföldi part­nerek szemében. Ugyan a gyárnak hátrá­nya eddig nem származott a durva ha­misításból, ám a nyugati partnerek alapos­abban odafigyelnek az egyébként is igen szigorú szabványok, előírások ellen­őrzésére. Nem kizárt - mondta a ve­zérigazgató -, hogy a jövőben a magyar paprikaőrlemények ólomtartalmát is vizs­gálni fogják, annak ellenére hogy nagy­ipari termelésnél az ólmozáshoz hasonló módszerek nem fordulhatnak elő. Nagy István szerint az utóbbi években fellazult hazánkban a korábban európai színvonalú élelmiszerellenőrzési fegyelem, s erre csak a súlyos ügyek hívják fel a figyelmet. A Ibevasarloudvarl Cipőbolt A legdivatosabb cipőktől a csizmákig terjedő kollekcióval várjuk kedves vásárlóinkat! i Nyíregyháza, Vasvári P. u. 6. {Tel.: (42) 311-127, 315-074, 343-261 Ml Önre aontf ólunk, s Ön aondolt már ránk? Btk. külön bekezdésben rendelkezik a közegészség elleni bűncselekményekről. Szőke Péter, a Szegedi Városi Rend­őrkapitányság vezetője az MTI érdek­lődésére elmondta, hogy aki forgalomba hozatal céljából tart vagy készít ártalmas közfogyasztási cikkeket, vétséget követ el, büntetése egy évig terjedő börtön lehet. Ugyanezt a vétséget követi el az, aki gon­datlanul forgalmazza is az ártalmas élelmi­szert. Ám aki a káros hatás ismeretében árulja a terméket, már bűntettet valósít meg, amiért 3 év börtön járhat. Az ólmo­zott paprikának szerencsére nincs halálos áldozata, ellenkező esetben a törvény már gondatlan vagy szándékos emberölésnek minősiti - ebben az esetben - az őrlemény ólomtartalmú festékkel való színezését. kerekül. Vadcsaló Az utóbbi hetekben a Magyar Vad­gazdálkodási és Kereskedelmi Rész­vénytársaság - a MAVAD Rt. - zirci kirendeltségére, illetve annak vezetőjére hivatkozva ismeretlen személy több országos és budapesti in­tézmény vezetőjét megkereste. Vadhús ajándékozására, illetve olcsó áron történő eladására tett ajánlatot. A MA­VAD Rt. vezetése - kedden eljuttatott közleményében kijelenti, hogy az em­lített tevékenységtől elhatárolja magát. finn márka 21,23 francia frank 20,37 görög drachma (100) 46,20 holland forint 62,10 ír font 168,21 japán yen (100) 109.12 kanadai dollár 80,28 kuvaiti dinár 370,97 német márka 69,74 norvég korona 15,97 olasz líra (1000) 70,01 osztrák schilling (100) 990,96 portugál escudo (100) 68.68 spanyol peseta (100) 84,97 svájci frank 82,65 svéd korona 14,26 USA dollár 110,63 UJ KELET Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: a szerkesztőbizottság vezetője. Kiad­ja a Mini Trade Center Nyíregyháza. Felelős kiadó: Tarnavölgyi György. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. Telefon: 42/315-532, 312-903, 315-678 Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21,22 m. 1 52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: negyedévre: 840,-Ft, fél évre:-1 680,-rFt, egy évre: 3-3,60,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint 1 és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi 1 daüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató

Next

/
Thumbnails
Contents