Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-04 / 87. szám
UJ KELET 1994. július 4» hétfő 9 Egy kivégzés részletes leírása Halálbüntetés (3.) Hangelnyelő re//a hat vizsgálati fogházban, ahol halálos ítéleteket hajtanak végre - a hangelnyelő cella egy fűtetlen, szűk doboz fapadlóval, alapterülete körülbelül három négyzetméter. Középtermetű férfi feje fölött alacsony mennyezetet talál. Egyik falán az ablakot kettős plexi lemez helyettesíti, mely az elítélthez gyengén jutó nappali fényt is elködösíti. Hétköznapokon ide rakják be az „ideges” foglyokat. - Ha kárt akarna tenni Amikor az elítélt eszméletét vesztette, vagy őr- jöngeni kezdett, egészen a kötélig kellett vezetni... és mindvégig tartani kellettmagában, itt biztonságban van. Legfeljebb üvöltözhet - mondja a börtönőr.- A hangszigetelt cella falán egymással keverednek a legkülönfélébb vallomások: „elmész a p...ba” - „szeretlek Mari”. Fejmagasságban alvadt vér nyoma látszik, mellette egy vakolatba kapart feszület. Az elítélt a kivégzés végrehajtását felügyelő parancsára kerül ide. A hosszú ideje első magányosságot a kivégzés órájának elhalasztása és a börtönélet menetrendje hosszabbíthatja. - Ha a végrehajtás órája egybeesik a sorakozó órájával vagy késik a pap, a védőügyvéd, akkor az elítéltet valahol tárolni kell - magyarázza a százados. - Törekszünk arra, hogy a halálraítélt minél rövidebb ideig üljön ebben a cellában - közli az egyik börtönőr. - Többnyire - teszi hozzá - nem tart ez húsz percnél tovább. (folytatjuk) Vallásszabadság Kínában Kínában a Vatikánnal kapcsolatot tartó eddigi földalatti katolikus egyház a jövőben hivatalosan is tevékenykedhet. Ezt a kultikus helyek hivatalos bejegyzéséről szóló új rendelkezés teszi lehetővé. A korábbi szabályozással ellentétben a vallási közösségeket nem kötelezik arra, hogy lépjenek be az úgynevezett „hazafias vallási szervezetbe” és vezetőinek vessék alá magukat. Vélhetően a kínai vallásszabadsághoz vezető út első lépései ezek. Clintonnak rövid a repülőtér? Miközben Rigában lázasan folynak Bili Clinton július 6-án esedékes egynapos látogatásának, a három balti államfővel' tartandó találkozójának az előkészületei, Tallinnban a külügyminisztérium számára kellemetlen belpolitikai témává vált, hogy miért csak Rigába utazik az amerikai elnök, s Tallinnba nem. Hivatalosan a nyilvánosság előtt soha nem volt szó arról, hogy Clinton Tallinnt is fölkeresné, s nem is lett volna köznevetség tárgya az észt külügyminisztérium, ha nincs a túlbuzgó washingtoni nagykövet, Toomas Hendrik lives. A diplomata úgy érezte, hogy kéretlenül is meg kell indokolnia honfitársai előtt, miért nem utazik az amerikai elnök a Nyugathoz fűződő kapcsolataira oly büszke, s e téren magát a többi balti állam elé soroló Észtországba. Néhány napja a Baltic News Service hírügynökségnek adott nyilatkozatában meg nem nevezett fehér házi forrásokra hivatkozva azt állította, hogy Clinton tervezett tallinni látogatására azért nem kerülhet sor, mert a tallinni repülőtér kifutópályája túl rövid az elnököt szállító repülőgép számára. lives mindössze a tallinni repülőtér vezetőinek büszkeségével nem számolt. A pénteki tallinni lapok közük meglehetősen ingerült nyilatkozatukat, miszerint amelyik repülőgép leszáll Rigában, az Tallinnban is biztonsággal landolhat. A tallinni kifutópálya több mint 2700 méter hosszú, 250 méterrel hosszabb mint a rigai, s a tavaly korszerűsített észt légikikötő jobb állapotban van lett társánál, így az Air Force One is nyugodtan használhatná. A tallinni lapok ezek után már csak azt kérdezik: miért kell a kormányzat hivatalnokainak meg nem fogalmazott vádak ellen is védekezni, s ha már valótlant állítanak, miért nem tudják azt okosabban tenni, úgy, hogy ne lehessen ilyen könnyen rajtakapni őket. Dollármilliók várnak Lengyelországra A londoni pénzvilág 50 képviselője körében elvégzett felmérésből kiderül, külföldön dollármilliók várnak lengyelországi befektetésre, ám a finánctőke szakértői véleményükhöz mindjárt azt is hozzáteszik, hogy döntésükben néhány dolog még akadályozza őket. Marc Popiolek, a Financial Dynamics képviselője végezte el az általa reprezentatívnak minősített felmérést beruházási alapok menedzserei, beruházási bankok igazgatói és gazdasági elemzők között. A brit szakemberek rendkívül derűlátó véleményüket tehát azzal egészítették ki, hogy a nyugati beruházókat manapság még a bürokrácia, a túlságosan magas infláció is mindenekelőtt az információk hiánya riasztja el. A lengyel gazdaság perspektíváit a megkérdezettek 16 százaléka kiválónak, 75 százaléka jónak, 8 százaléka nem rossznak és csak 1 százaléka minősítette rossznak. Az is igaz - közli a Financial Dynamics reprezentánsa -, hogy a rossz minősítést adók egyike sem járt még Lengyelországban. A válaszokból az is kiderül, hqgy a brit pénzügy specialistái Magyar- országénál és Csehországénál jobb fejlődési perspektíva esélyeit látják itt, bár e két országgal szemben Lengyel- ország elsősorban piaci méreteivel emelkedik ki. ENSZ-katonák humanitárius segélycsomagokat rakodnak a ruandai főváros — Kigali — repülőterén Fotó: MTI Szombathelyi Prenor Kertészeti és Parképítő Kft 900 darab juhar, tölgv és japán akácfát szállít a budapesti expóra. A képen: Már az expó birtokában lévő 10 éves hársfák. MTI-telefotó: Czika László Húszéves a „földalatti küszöb" Húsz évvel ezelőtt, 1974. július 3-án Nixon amerikai elnök és Brezsnyev szovjet pártfőtitkár Moszkvában szerződést írt alá a két szuperhatalom földalatti atomfegyver-kísérleteinek korlátozásáról. A korai szovjet-amerikai csúcstalálkozók egyikén a két fél arra kötelezte magát, hogy 1976. március 31. után nem végez 150 kilotonnánál nagyobb robbanóerejű földalatti atomfegyver-kísérletet, általában minimálisra csökkenti ilyen robbantásait és tovább tárgyal a föld alatti nukleáris kísérletek teljes beszüntetéséről is. Akkor már több mint egy évtizede „működött,, az 1963-as atomcsend-szer- ződés, amelynek részesei lemondtak a légköri, a víz alatti és a kozmikus atomkísérletekről. A légköri kísérleteket csak Franciaország és Kína folytatta, ám 1974 májusában India is elvégezte első, igaz, föld alatti atomkísérletét. Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon az 1974-es szerződés ellenőrzését még az úgynevezett nemzeti technikai eszközökre bízta, megfogadva viszont, hogy ezek működését egyik fél sem fogja zavarni. A technikai ellenőrzési eszközök „nemzeti,, jellege azt fejezte ki, hogy ezek egyrészt nem nemzetköziek, másrészt, hogy nem a helyszínen működnek, hanem a távolból észlelik vagy nem észlelik a föld alatti atomrobbantásokat. És épp itt támadt a probléma. Ahhoz, hogy az 1974-es „küszöbszerződés,, hatályba léphessen," mindkét parlamentnek ratifikálálnia kellett. Az amerikai kongresszusban igen kényelmesen folytatott becikkelyezési eljárást a washingtoni kormány 1978-ban felfüggesztette. Az indok: a szerződés ellenőrzési klauzulája elégtelen, a szovjetekben nem lehet megbízni. Közbep Washington előirányozta 17 ezer új nükleráis robbanótöltet elkészítését és a kísérleti robbantások folytatását. Az Egyesült Államok 1983-ban szorgalmazni kezdte az 1974-es szerződés és a békés rendeltetésű föld alatti atomrobbantások hatóerejét ugyancsak 150 kilotonnában korlátozó 1976-os újabb amerikai-szovjet szerződés újratárgyalását, majd az 1985 augusztusa és 1987 februárja közötti szovjet kísérleti moratóriumra Nevadában 26 robbantással válaszolt. Moszkva belement az újabb tárgyalásokba, hogy hatályba léphessenek a porosodó és korosodó „küszöbszerződések,,. Emellett nyilván nem kevésbé volt érdekelt a szigorú ellenőrzésben, mint Washington. Egy hidrodinamikai, szeizmikus ellenőrzési technikák és helyszíni ellenőrzés kombinációjára épülő közös jegyzőkönyv elkészült 1990 tavaszára. Júniusban, Mihail Gorbacsov és George Bush washingtoni találkozóján már aláírhatott a két vezető egy pótjegyzőkönyvet, amely a feleknek három-három szeizmikus ellenőrző állomás létesítésére ad módot a másik állam területén. Ezután az amerikai szenátus 1990. szeptember 5-én ellenszavazat nélkül ratifikálta az 1974-es és 1976-os szerződéseket, s azok hasonló könnyedséggel a szovjet Legfelsőbb Tanácson is átmentek, október 9-én. Az 1974-ben aláírt szerződés több mint tizenhat évi vergődés után, 1990. december 11-én, a ratifikációs okmányok kicserélésével hatályba lépett. A két vezető atomhatalom javára legyen mondva, de bármennyit gyanúsítgatták egymást sajtójukon és a katonai-ipari komplexumok által hergelt „héjákon,, keresztül 1974 és 1990 között a most húszéves szerződés megszegésével, gyakorlatilag tartották magukat a formai korlátozáshoz. Ezzel egyengették az utat az 1992 óta amerikai, orosz, brit és francia részről következetesen meghirdetett atomkísérleti moratóriumhoz, a világméretű „majdnem atomcsendhez”, azokhoz a szélesebb körben, Genfben folyó tárgyalásokhoz, amelyek ígéretes haladást mutatnak az atomfegyver-kísérleteknek mind a négy közegben való, világméretű és talán végérvényes betiltása felé.
