Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)

1994-07-29 / 109. szám

2 1994. július 29., péntek BELFÖLD-KÜLFÖLD UJ KELET Megy az ENSZ Boszniából? Az ENSZ politikai ügyekben illetékes főtitkárhelyettese, Marrack Goulding szer­dán megerősítette, hogy a nemzetközi szervezetnek esetleg ki kell vonnia csa­patait a volt Jugoszláviából, ha a nemzetközi közvetítőcsoport kérésére katonai intézkedésekre kerül sor a boszniai béke megteremtése érdekében. Goulding ismételten arra hivatkozott, hogy az esetleges légitámadások elfogadhatatlan koc­kázatnak tennék ki a kéksisakosokat, ha azok a helyükön maradnának. Argentína hazahívta iráni nagykövetét Argentína meg fogja szakítani diplomáciai kapcsolatait Iránnal, ha kiderül, hogy az arab ország vezető tisztségviselőinek közük van a múlt heti Buenos Aires-i robbantáshoz - jelentette a UPI vezető argentin kormánytisztviselőkre hivatkoz­va. Az argentin vezetés konzultációra hazarendelte iráni nagykövetét. Az argentin hatóságok mindeddig nem tudták bebizonyítani, hogy Teheránnak ténylegesen köze van a zsidó központ ellen elkövetett merénylethez, amelyben 96-an meghal­tak és 230-an megsebesültek. Az ügyben gyanúsított két iránit azonban változat­lanul fogva tartják. Összeült a szakadárok parlamentje Csütörtökön a kora délelőtti órákban Palában ismét összeült a boszniai szerbek által egyoldalúan kikiáltott köztársaság parlamentje. A Tanjug jugoszláv hírügy­nökség jelentése szerint a szakadár állam törvényhozása szerdán kezdte meg munkáját zárt ajtók mögött, hogy döntsön elfogadja-e a nemzetközi „összekötő csoport” béketervét. A képviselők szerdán este egy egykori üzemben két órán át tárgyaltak a legnagyobb titoktartás mellett - számoltak be a hírügynökségek. A sajtó képviselőit távol tartották a helyszíntől. A vitáról, ami Gracsov orosz védelmi miniszternek és Vitalij Csurkin elnöki különmegbízottnak a béketerv megmentésére tett utolsó kísérleteit követte, semmiféle hír sem szivárgott ki. Megszüntetett műsorok a Magyar Televízióban E héttől megszűnik a Halló péntek! és a Halló vasárnap!, továbbá a Magyar félmúlt című műsor, szombaton pedig elmarad a késő esti erotikus show: a mmmA- MOR - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Magyar Televízió Műsorszerkesztési Főosztálya. A döntés hátterében valószínűleg az áll, hogy az MTV új vezetőségének műsorkoncepciójába az említett produkciók nem illenek bele. Az MTI információi szerint a Halló péntek! és a Halló vasárnap! című magazinműsorokat kölcsönös, írásbeli megegyezéssel szüntette meg Horváth Adóm. az MTV elnöke és Simon V. László, a műsorcsoport főszerkesztője. A mmmÁMOR című show végleges sorsáról előreláthatóan a műsor készítőivel folytatott pénteki megbeszélés után dönt majd az MTV vezetősége, míg a Magyar félmúlt helyett korszerűbb történeti és politi­kai felfogású dokumentumsorozatot kíván készíttetni a televízió. Az MTI értesülése szerint a legnagyobb közszolgálati média új vezetői rendszeressé kívánják tenni kapcsolatukat a sajtóval. Elképzelhető, hogy a jövőben rendszeres sajtótájékoz­tatókat tartanak, illetve szóvivőt neveznek ki a pontosabb, jobb tájékoztatás érde­kében. 15 kilométer térden A világon minden bizonnyal egyedülálló dolgot hajtott végre egy brazil fiatal­ember, amikor kereken 15 kilométernyit mászott térden, hogy visszanyerje barát­nője kegyeit. A 21 éves színész, Marcio da Silva 14 órán át térdgyalogolt a Praia Grandéből Santosig vezető út szélén, Sao Paulo közelében. így próbálta rávenni 19 éves szerelmét, aki nemrégiben szakított vele, hogy béküljön ki vele, és folytassák kapcsolatukat. A látványos, bár gyötrelmes vállalkozás azonban nem járt sikerrel: Katia de Nascimento így sem volt hajlandó, hogy találkozzon da Silvával, aki egészen a leány házának kapujáig folytatta térdmaratoniját. Egyél halat, cigarettázhatsz Azok a dohányosok, akik megfelelő mennyiségű halat esznek, kevésbé teszik ki magukat a a cigaretta okozta tüdőbetegség veszélyének - állítja egy tanulmány. A kutatás eredményét a New England Journal of Medicine folyóirat csütörtöki számában tették közzé. A kutatók azt tapasztalták, hogy a rendszeres halfogyasz­tók között lényegesen kisebb a tüdőtágulás és a hörghurut előfordulásának ará­nya, mint azok körében, akik kevesebb halat fogyasztanak. A tudósok hangsú­lyozzák, hogy még hosszabb kutatások szükségesek ahhoz, hogy teljességgel meg­bizonyosodjanak afelől, hogy a hal valóban megakadályozza-e a tüdő meg­betegedését. Ebben az esetben is számos egészségügyi ok szól a dohányzás abba­hagyása mellett. Világszerte (Budapesten is) megerősített védelem alá helyezték az izraeli érdekeltségű intétményeket. Képünkön a párizsi izraeli utazési iroda-kordon­nal (MTI-foto) NEM LESZ EXPO Üzenet Arafatnak (folytatás az 1. oldalról) Horn Gyula miniszterelnök a csütörtöki kabinetülést követő tájékoztatón elmondta: a világkiállítással kapcsolatos, már megkez­dett beruházásokat befejezik. A pénzügy­miniszternek azonban a kultuszminiszter és a fővárosi önkormányzat bevonásával ütemtervet kell készítenie arról, hogy me­lyik munkálatot mikorra valósítsák meg. Az ország pénzügyi helyzetétől és a munkák fontosságától függően elképzelhető, hogy több beruházás csak 1997-re vagy ,98-ra készül el. A kormány egyébként, fűzte hozzá kérdések nyomán, 10 igen szavazat­tal, 3 tartózkodás mellett vetette el a világkiállítás ügyét. A tartózkodó minisz­terek Kósáné Kovács Magda, Katona Béla és Vastagh Pál voltak.- Elképzelhető lenne á források előte­remtésére egy olyan megoldás, hogy extra­adót vessünk ki a lakosságra, vagy pedig az, hogy az állam újabb külföldi hiteleket vegyen fel. A kormány szerint azonban egyik változat sem lenne helyes - folytatta a miniszterelnök. Majd elmondta, hogy az eddigi információk alapján a világkiállítás nem váltaná be a megrendezéséhez fűzött reményeket sem. Nem várható, hogy szá­mottevően fellendítené az idegenforgalmat, miként az sem, hogy jelentősen javítana a munkanélküliségen. Az ország külföldön kialakult képét szintén nem az határozza meg alapvetően, hogy megrendezzük-e az expót. Rámutatott továbbá: a 158 részvétel­re felkért országból 58 mutatott érdeklődést a budapesti rendezvény iránt, s közülük is csak 27 állam hozott döntést a részvételről. Az expó lemondásával egyébként, mint Horn Gyula jelezte, nem éri jelentős pénz­ügyi veszteség az országot; akkor érné, ha félbehagynánk a megkezdett beruházásokat.- Összességében 100 milliárd forint ál­lami támogatást jelentene a világkiállítás megrendezése, a befektetéseknek azonban az optimális számítások szerint is csak egy- harmada térülne meg a bevételekből - sum­A John F. Kennedy nevét viselő könyvtár által nyilvánosságra hozott titkos Fehér Házi hangfelvételek megerősítették, hogy 1962-ben a kubai rakétaválság ide­jén a világ csak hajszálnyira volt az atom­háborútól. A felvételek 1962. október 18- án és 22-én készültek, amikor a válság a tetőpontján volt. Az első Szalagokon Kennedy tanácsadói a katonai lépést fon­tolgatják. A rakétatámaszpontokról készített légifelvételeket nézegetik, és azt vitatják, miképpen lehetne reagálni, ha Fidel Castro kubai elnök támadást intézne a kubai Guantanomo-öbölben fenntartott amerikai haditengerészeti támaszpont ellen. Aztán Kennedy és tanácsadói egy Kuba elleni meglepetésszerű támadásról vitat­koznak. Néhány an arra figyelmeztetik az elnököt, hogy Nyikita Hruscsovnak, a Szovjetunió akkori vezetőjének le­hetőséget kell biztosítani arra, hogy mázta a miniszterelnök. Végül hozzáfűzte, hogy e téma tárgyalásánál részt vett Demsz­ky Gábor főpolgármester is, akinek vé­leménye megegyezett a kormány döntésé­vel. A miniszterelnök a tájékoztató további részében részletesen szólt a kabinet más döntéseiről is. Beszámolt arról, hogy foglal­koztak Bős-Nagymaros kérdéskörével, de sem a környezetvédőkkel folytatott tárgy­alásokon, sem pedig most nem alakítottak ki állásfoglalást e témában. Folytatják az egyeztetést, s augusztus 4-én, egy nappal a miniszterelnök pozsonyi útja előtt alakítják ki a magyar kormány tárgyalási pozícióját.- A kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy a helyzetet enyhítő el­határozásra jusson -fogalmazott Horn Gyu­la. - A kormány elvi és gyakorlati tá­mogatást ad a különböző társadalmi szer­vezeteknek, egyesületeknek és önkor­mányzatoknak ahhoz, hogy 1996-ban megünnepeljék a honfoglalás 1100. évfor­dulóját - tudatta ezután a miniszterelnök. Hozzáfűzte, hogy az eddig jelzett igények elérik a 10 milliárd forintot. A miniszterelnök a későbbiekben kifej­tette, hogy erőteljes kiegészítésre szorul az ország pénzügyi helyzetéről eddig kialakult kép. A szükséges kormányzati lépések megtételéhez elengedhetetlen a valós hely­zet feltárása az államháztartás terén, a Magyar Nemzeti Bank mérlegeiben, a privatizáció helyzetében, az ipari­kereskedelmi vonalon a tőkefolyamatok tekintetében, valamint a mezőgazdaság­élelmiszeripar tőkefolyamataiban.A kor­mány elhatározta, hogy megvizsgálja az elmúlt négy évben született úgynevezett háromezres határozatok gyűjteményét. A mintegy kétezer, többnyire bizalmas és tit­kos minősítésű rendelkezést augusztus végéig felülvizsgálják és nyilvánosságra hoznak mindent, amit csak lehet - közölte Horn Gyula „kimásszon” a zsákutcából, a villámtá­madás azonban megfosztaná őt ettől. Kennedy ezután felteszi a kérdést, hogy milyen következményei lehetnek a kubai támaszpontok ellen végrehajtott támadás­nak. „(amennyiben) 340 kilogrammos na- palmbpmbákat alkalmazunk, feltehetelő- ieg több száz szovjet állampolgár vesztené életét” -mondja a védelmi miniszter. A megbeszélés résztvevői közül többen figyelmeztetnek arra, hogy a kubai szov­jet támaszpontok elleni támadás után a Szovjetunió a világ más részein hajtana végre megtorló akciókat, és akár az Egyesült Államok ellen is közvetlen tá­madást intézhet. Hat nappal később véget ért a válság, amikor Hruscsov beleegyezett abba, hogy leszerelik a szovjet rakétatámaszpontokat, és kivonják az összes támadófegyvert Kubából. Jasszer Arafat PFSZ vezetője szerdán üzenetet kapott Warren Christopher ameri­kai külügyminisztertől. Ebben Christopher hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban is mindent megtesz a tartós közel-keleti béke megteremtése érdekében. A palesztin és az amerikai vezetésnek ez volt az első éritnkezése azóta, hogy az izraeli kormány- és a jordán államfő hét­főn nyilatkozatot írt alá, amely többek között megerősíti Jordánia szerepét a jeruzsálemi szent helyeket illetően. A PFSZ élesen bírálta a nyilatkozat e pontját, ismételten hangsúlyozva, hogy az Izrael által 1967-ben bekebelezett kelet- jeruzsálemi szent helyeknek az önállósuló palesztinok kezébe kell kerülniük. Leendő lelkészek Másfélszeres volt a túljelentkezés a Reformáus Teológiai Akadémiára. Kocsis Elemér, a Tiszántúli Reformá­tus Egyházkerület püspöke az elmúlt héten hagyta jóvá a felvételi ered­ményeket. Huszonnég) jelentkezőt — ebből tizenegy fiút. tizenhárom lányt — vettek fel. akik az 1994-95-ös tanévben kezdhetik meg tanulmá­nyaikat. Mivel még vannak üres he­lyek, a tanévkezdés előtt még pót- felvételit tartanak. InfoNet Repülő telefon A SAS, a Skandináv Légitársaság el­határozta, hogy gépeit utastelefonokkal szereli fel. A légitársaság máris meg­kötötte a szerződést a szükséges átalakítá­sok elvégzésére. A munkálatok során mintegy 100 repülőgépen kerül az ülések kartámlájába a telefon. A szereléseket jövőre fejezik be. InfoNet Útlevél­igazolvány Január elsején hivatalosan is be- m mutatják azt az igazolványt, amely az Európai Unió államaiban lakó polgárok egységes irata lesz. Még­hozzá nemcsak a „hazai terepen” érvényes személyi igazolvány, hanem a közös útlevél szerepét is betölti majd. Az új európai iga­zolvány sorozatgyártását hamarosan megkezdik Hollandiában. Ter­mészetesen most mindenféle próba alá vetik az iratot, a hamisítás le­hetőségét próbálják kizárni. InfoNet kubai rakétaválságról Hajszálra az atom... • • Összeomlik a D rác ula-vár? Ideiglenes határnyitás Vállajnál A magyar-román határon három napra újra engedélyezik a személyforgalmat Vál- laj és Börvely között. A nyírbátori zenei napok alkalmából szombaton a vállaji ró­mai katolikus templomban tartanak hang­versenyt és évek óta szokás, hogy a közeli Nagykárolyból és más, romániai helységek­ből is érkeznek vendégek. Ezért kérte a község polgármestere a határátkelő meg­nyitását. A gyalogosan, kerékpárral vagy személygépkocsival utazók pénteken 8-18 óra, szombaton 8-23 óra, vasárnap 8-18 óra között vehetik igénybe a határátkelőt mind kishatármenti, mind világútlevéllel, de csak magyar és román állampolgárok. A nyírbá­tori határőrigazgatóság az útlevél- és vámkezelésre egy lakókonténert telepített Vállajra. Összeomlás fenyegeti azt a várat, amelyet a világ a' legendás vámpírral, Draculával hoz összefüggésbe, hacsak sürgősen hozzá nem kezdenek a hely­reállítási munkálatokhoz. A hírt az AP amerikai hírügynökség közölte szerdán, a vár művészeti igaz­gatójára hivatkozva. A sziklatömb, ame­lyen a XIV. századi vár áll, az évszáza­dok folyamán nagy mértékben erodeáló- dott, és 500 millió lejre (csaknem 300 ezer dollárra) lenne szükség a hely­reállításhoz - derül ki a román kormány számára készített tanulmányból. „A szik­lában keletkezett repedések szabad szem­mel is jól láthatók” - közölte telefonon az AP bukaresti tudósítójával Cornel Ta­bs építész, hozzátéve, hogy akár egy földrengés is romba döntheti a várat. A turistaszezonban naponta mintegy négyezren keresik fel Dracula várát a világ minden részéből. A vár 1370-ben épült, erődítménynek a Havasalföldön keresztül Erdélybe betörni igyekvő török hordák ellen. Vlad havasalföldi vajda gyakran tartózkodott a várban. Az ő személyisége szolgált alapul Bram Stoker XIX. századi angol író „Dracula” című regényéhez, amelyből több vámpírfilmet is készítettek Holly­woodban. Vlad apját Vlad Draculnak nevezték. A dracul ördögöt jelent románul.

Next

/
Thumbnails
Contents