Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)

1994-07-28 / 108. szám

12 1994. július 28., csütörtök UJ KELET Magassága: 65 (entiméler- Marlis a művészneve, de elárulná a „civil" nevét, s ha nem titok, megtudhatnánk a korát?- Az eredeti nevem Tóth Judit, és 1961-ben születtem Szigetváron. Azért ott, mert akkor ép­pen arra járt édesapámék cirkusza. Egyébként, sze­rintem szüleimmel az ország minden telepü­lésén jártunk annak ide­jén. Én mindig épp ott jár­tam óvodába, iskolába, ahol felléptünk. Általában egy helyen egy-két napot.- Ezek szerint igazi cir­kuszfamíliából szárma­zik...- Igen. A szüleim és a nagyszüleim is artisták voltak. Édes­apám - aki hasonlóan kis ember volt - komikus számmal lépett fel, édesanyám pedig - aki nagyon szép volt - haj­lékony akrobatikus számmal szerepelt a cirkuszban.- Önt a „ világ legkisebb hölgyeként” jelentik be a műsorban. Valóban így van ez?- Igen. Sokfelé megfordultam a világ­ban, de sem én, sem társaim nem tud­nak olyan hölgyről, aki alacsonyabb legkisebb nő lenne nálam. Pláne olyanról nem, akinek műsorszáma is lenne...- Mivel Ón 65 centiméter magas és 22 kg, így alapvetően más mint többi em­bertársa. Jelent-e ez Önnek valamilyen gondot?- Semmi olyan rendkívüli nincs az egészben. Ugyanúgy telnek a hétköz­napok, mint egy másik embernél. Csak annyiban különbözik, hogy szinte minden nap máshol vagyok. Egyébként ugyanúgy járok bevásárolni, ugyanúgy mosok, főzök, takarítok, készülök a műsorra, mint itt a tár­saim.- Láttam, hogy kocsit is vezet...- Természetesen. Van egy Opelem, s ezt évek óta vezetem. No persze az ülés és a pedálok egy ki­csit át vannak alakítva...- Milyen számmal lép fel, s a fellépés után mivel tölti a szabad-ide­jét?- Két számom van, az egyik egy bűvészműsor, a másikban pedig a máltai selyemkutyáimmal lépek fel. Két éve vannak meg, és nagyon ügyesek. Sza­badidőmben szívesen varrók, a kosztümjeimet a fellépésekhez magam készítem. Aztán nagyon sze­retek olvasni, imádom a jó könyveket. Szeretek főzni, kedvencem a spagetti, de a foghagymás sültet és a rántotthúst is szeretem. Kötni is szoktam, elsősor­ban magamnak. Szóval - az állandó utazástól eltekintve - minden úgy történik, ahogy egy átlagos egyedülálló nő esetében történni szokott... Kép és szöveg: Szamosi István Tovább tart a kánikula. Többnyire derült lesz az égbolt, időnként azonban erősen megnöveked­het a gomolyfelhőzet, és ilyenkor zápor, zivatar is kialakulhat. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, csak zivatar környezetében erősödhet meg átmenetileg a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 31,36 fok között várható. Sötét pillanatok Egy albérlő a nyíregyházi Faze­kas János téren elköltözött, magával vitte a tulajdonos búto­rait, és ezzel 250 ezer forint kárt okozott. Nagyapját lopta meg egy 16 éves fiú, 86 ezer fotintot vitt el. Állami gondozott 15 éves fiúgyermek július 25-én Kisvárdán a Zrínyi téren behatolt egy lakat­lan lakásba. Nem sok szerencséje volt, mert a rendőrjárőr tetten érte. Hamis határátlépővel akart Be- regsuránynál egy férfi átmenni Ukrajnába, de az ellenőrzés során lebukott. Újfehértón az esti órákban egy fiatalember megtámadott egy helyi lakost és arra akarta kényszerítani, hogy a nála lévő pénzt átadja. Vi­szont a sértettnél egy fillér sem volt. Ismeretlen tettes július 25-én a késő esti órákban Jármi község területén az úton gyalogosan hal­adó fiatalembert előzetes szóváltás nélkül bántalmazott, aki ennek következtében könnyebb sérü­léseket szenvedett. Az UNIGÁZ KFT. gépkocsiját feltörték és egy rádiótelefonkagylót elvittek, a kár a rongálással együtt 20 ezer forint. KELETI MAFFIA Folytatás az I. oldalról „Védelmi” zsarolás címén 25-50 dollárt szednek össze, a ..kérésnek” ha kell fegy­verrel, késsel adnak nyomatékot. Például a keddi közös akció eredményeként, az ukrán hatósággal együtt 6 főt vettek őrizet­be, ezek grúzok, oroszok - profik, akik zsarolták honfitársaikat.- A gond az, hogy ahonnan ezek szár­maznak - mondta a főkapitány-helyettes- ott nincs fegyelem, és megfelelő fele­lősségre vonás, ha ki adjuk őket, akkor nem valószínű, hogy bűnhődni is fognak. Ez a zsarolási módszer náluk természetesen do­lognak számít, és még a rendőrség részéről is „elfogadott”. Csodálkoznak is, hogy itt a rendőrség ez ellen fellép. A sértettek sem tesznek feljelentéseket, tudomásul veszik és kifizetik az összeget, a vitt autónak az ott­honi árából bőven telik rá. Szó esett még az ismert mérgezett pap­rika forgalomba hozataláról is. A figyel­met továbbra is felhívják, hogy a piacokon semmilyen élelmiszert nem szabad meg­vásárolni. Egyébként folyamatosak a me­gye KGST piacainak az ellenőrzései, raj­taütésszerű razziák. Szerdán például Mátészalkán volt ilyen ellenőrzés, amiben több, mint tíz ukrán rendőr is részt vett.- Több nagy összegű gazdasági csalás ügyében is vizsgálatot folytatunk. Az egyik ügyben közel 90 vagon gázolajat ho­zott be egy kft. Záhonynál az országba, ahol a volt tulajdonost gyanúsítják a csalással, ugyanis a vám megfizetését ha­mis postai feladóvevénnyel igazolta. Előzetes becslések szerint ez egy több mint ötvenmilliós csalás. Valutaárfolyamok angol font belga és lux.frank (100) dán korona finn márka francia frank görög drachma (100) holland forint japán yen (100) kanadai dollár német márka norvég korona olasz líra (1000) osztrák schilling (100) portugál escudo (100) spanyol peseta (100) svájci frank svéd korona USA-dollár 156,30 314,45 16,47 19,63 18,94 42,84 57.71 104,33 74,15 64.72 14,86 64,53 919,69 63,03 78,56 76,20 13,24 102,38 JmmsaMk Reluxa-redőny, szaiagfűggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év. |Termékeink megtekinthetők, kpróbálhatók mkitatetmünkben Tóth Katalin vállalkozó [Nyíregyháza, Kin Ernő u. 40. Telefon: 319-158 Tüzes nap Tegnap igencsak forró volt a 05-ös drót, hisz a megyebeli tűzoltóknak a nap folyamán 18 alkalommal volt kivonulá­suk. Sok fecskendő oltotta a lángra kapott avart, száraz füvet, a lábon álló búza­táblákat. A délelőtt folyamán Nagycserkesz határában egy 70 hektáros búzatáblából 10 hektár lett a lángok martaléka. Hogy csak ilyen kevés kár keletkezett, az köszönhető azoknak a tiszavasvári önkénteseknek és hajdúnánási tűzoltóknak, akik segítették a nyíregyháziak munkáját. Hírt kaptunk egy melléképületi tűzről is, mely a kállósemjéni Török Ignác utcában keletkezett. Ennek eloltásával a nyírbátoriak birkóztak meg. Kérdésünkre Tóth Mihály ügyeletes tűz­oltó elmondta, hogy a nyári kánikulában a tűzesetek száma átlagosan napi 15-20 közé tehető, ami az előző évhez képest sajnálatos módon 20-25 százalékos emelkedést jelent. Savanyú fagyi JT oly ókkor om óta édesszájú vagyok. Megszépült em A A. lékeim között feldereng egy kívül fehér, belül hideg kis kocsi a nyári kánikulában. A fagyistricikli, s mögötte a kicsit molett, kedves arcú néni, aki nagy türelemmel osztogatta az édes gombócokat potom 50 fillérért. Sorra járta az utcákat a csekély haszonért—és talán a gyer­mekek elégedett mosolyáért. Mindez a múlté, felnőttem. A fagyi megdrágult, a néni „megfiatalodott”. Manapság elvétve látni egy-egy középkorú hölgyet a cukrászdák csodás pultjai mögött... pedig hát. An­nál inkább fiatal, élő csodákat ajkukon édes mosollyal. Nem a kimért mozdulatok korát éljük. Aki ma munkát, megélhetést szeretne, ügyesnek kel! lennie, nemegyszer,,le­körözve” a vetélytársakat. És így van ez rendjén, mindaddig, amíg a tempó, a mennyiség nem megy a minőség rovására. Minden elismerésem a serényeké. De amikor a városközpon­ti kedves fagylaltoskisasszony — látszólag ok nélkül (három vásárló a láthatáron) — kapkodni kezd, és 30 forintért ad nekem a tölcsérembe két édes gombóc helyett ugyanannyi cit­romosat, plusz egy félédes mosolyt ráadásként, nos, akkor fura mód megkeseredik számban a savanyú fagyi, és — ezen már nem csodálko­zom — megédesül a mégoly keserű múlt is... Lukács Andrea 0000:000000 KALENDÁRIUM Július 28„ csütörtök A nap kel: 5 óra 16 perckor, nyugszik: 20 óra 24 perckor. A hold kel: 22 óra 38 perckor, nyugszik: 11 óra 32 perckor. Névnapok: Ada, Adelina, Adina. Ali­na, Bars, Botond, Győző, Ince, Irén, Leó, Nauzika, Salamon, SZABOLCS, Viktor. Mai évfordulóink Pontosan 200 esztendeje végezték ki a francia forradalom két vezetőjét, Robe- spierre-t és Saint-Just-öt. Saint-Just a Konvent és Közjóléti Bizottság tagja volt, a Rousseau után a természeteset egyen­lőséget hirdette. Sokkal jelentősebb sze­repet játszott azonban a forradalomban Robespierre, a jakobinus diktatúra vezetője. „Megvesztegethetetlen” volt a neve, mert politikai ellenfeleit, még saját pártbéli társait is vesztőhelyre küldte, ha szembeszálltak vele. Mivel egy időben szinte teljhatalommal rendelkezett, könyörtelenségének szabad folyást en­gedhetett. Végül azonban őt is elérte a végzete, a jakobinus diktatúrát megdöntötték, őt pedig kivégezték. Ma ünnepelné 65. születésnapját Jackie Kennedy, de májusban meghalt. Jacqueline Lee Bouvier volt a becsületes neve, s az 1961-63 között elnöklő John Kennedy felesége volt, majd 1968-ban férjhez ment Aristoteles Onassis görög milliárdoshoz, aki 1975-ben halt meg. A dúsgazdag özvegy élete utolsó éveiben New Yorkban élt, s egy kiadóvállalat szerkesztőjeként dolgozott. Boldog születésnapot! Ma 75 esztendős a tévénézők egyik kedvence, mindenki Bálint gazdája, Bálint György. Eredeti foglalkozását tekintve kertészmérnök, s évek óta rendszeres közreműködője a különböző tévéműsoroknak. Az utóbbi időben ugyan nem láthattuk a képernyőn, amely­nek az volt az oka, hogy ringbe szállt a parlamenti mandátumért. Sikerült is be­kerülnie az országgyűlésbe, úgyhogy Bálint gazdát ezután nemcsak az Ablak­ban, de a parlamenti közvetítések során is láthatjuk majd. Országúti tragédiák A vakációs időszak kellős közepén, a nagy forgalom és a hetek óta tartó kánikula miatt Franciaországban is megszaporodtak a közlekedési balesetek. Az elmúlt napok egyik legszömyűbb szerencsétlensége ked­den történt Dél-Franciaországban: egy öt­tagú család Peugeot-jának kereke éppen az autópálya belső sávjában durrant ki, s a mozdulatlanná vált autóba hátulról belero­hant egy nagy sebességgel érkező BMW, majd egy kamion. A férj és felesége éppen az elakadást jelző háromszöget akarta ki­helyezni, s így ők még időben át tudtak ug­rani a korláton, de a hátsó ülésén ülő három gyerek közül az egyik meghalt, a másik kettőt pedig súlyos állapotban szállították kórházba. Szerdára virradó éjszaka hét ember sebesült meg egy lopott kamion „ámok­futása,, miatt Montpellier környékén. Szer­da reggel pedig egy 38 tonnás kamion fel­borulása okozott hatalmas káoszt a Bretagne felé vezető autópályán: az autóból több ezer szárnyas került - ketrecestől - az úttestre, amelyet egész napra le kellett zárni a for­galom elől. Nem tévedés a cím: ez valóban a megyeszékhely főtere. Igaz, kissé összetörve - és áthelyezve. Ez, kérem, a Kossuth tér aszfalt­ja, amit fölszedtek. Kocsira rak­ták és kivitték az Orosi út mellé egy kellemes, szép rétre. Puff, leborították és otthagyták. Igen kíváncsiak lennénk, ki tette és milyen alapon. És hogy mibe fog ez kerülni az illetőnek... (Cs.R. felvétele) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: a szerkesztőbizottság vezetője. Kiad­ja a Mini Trade Center Nyíregyháza. Felelős kiadó: Tarnavölgyi György. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. Telefon: 42/315-532, 312-903, 315-678 Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21,22 m. Fax: 06/ 52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyom­daüzeme, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató

Next

/
Thumbnails
Contents