Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-27 / 107. szám
UJ KELET ■ MAGAZIN 1994. július 27., szerda Kétüteműek helyett katalizátorost Üzemanyag, te drága Belgiumban Sokan vannak, akik nyáron összekötik a kellemeset a hasznossal. Így tesz a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport is, akik július 28-án Belgiumba utaznak vendégszereplésre. A két ország közötti kapcsolat már tavaly kialakult, amikor egy szerencsés véletlennek köszönhetően a debreceni majorettek nem tudták elvállalni a fellépést. A hirtelen beugrás fantasztikus sikert eredményezett. Jevloeberg úr, belga menedzser műsorukat látva már akkor meghívta őket az idei fesztiválra! Meglepetésként érte azonban a csoportot a hír, miszerint útjuk első állomása Németország lesz. Történt ugyanis, hogy Jevloeberg úr benevezte a szabolcsi csapatot a paderborni Európa Fesztiválra, bízva sikerükben. Mivel a zenekar illetve a táncosok repertoárja igen széles skálán mozog, ez nem okoz külön problémát számukra. A máj őreiteknek komplett 45 perces show-műsoruk van, a fúvósok pedig középkori zenétől kezdve Strauss-on keresztül a dzsesszig mindent játszanak. Németországi kirándulásuk után egyenesen Belgiumba mennek, ahol Westendeben, Brugeben, Oostendében, OOstduenkerkeben és De Haanban lépnek fel. — Hála Istennek nem lesz olyan hosszú, menetelnek négy órás felvonulás, mint az elmúlt évben volt. Nagyon megviselt bennünket. — sóhajt föl Nagy Gyula, az együttes vezetője. — Most naponta csak egy szereplésünk lesz, ami persze kinttartózkodásunk meghosszabbításával jár. így viszont a szabad délelőttökön kedvünkre járhatjuk a városokat. A fellépések ugyanis este vagy késő délután lesznek. A szállásunk egy apácazárdában lesz, ahol tavaly is laktunk. Mindezt az étkeztetéssel együtt a belga menedzser állja. Ez külön jó nekünk, hiszen a költségvetésünk bizonyos korlátok közé szorít minket. A megyei ön- kormánvzat. a művelődési ház és a város szer-kotta vásárlást, javításokat, illetve az egyenruhák készítését fedezzük. Ezen kívül szükségünk van még az utaztatások finanszírozására is, hiszen évente 60-70 fellépésünk van Magyarországon. Továbbá úgy néz ki, hogy jövőre Franciaországba is eljutunk! Egyelőre azonban Németországban és Belgiumban kell helytáll- nunk. Mi mindenesetre megelőlegezett bizalommal várjuk a sikeres fellépésről szóló híreket. Addig is sok szerencsét kívánunk! Dajka Viktória A benzinárakról már nem is érdemes beszélni, mert azt úgyis hajtja előre az infláció, a deficit, a privatizáció, meg a legújabb magyar üzleti magatartás, melynek lényege: áremelés nélkül nem élet az élet. Beszéljünk inkább a környezetvédelemről, mert nem jó az nekünk, ha vegyi gyárak ontják a melléktermékeket, a füstgyárak elsötétítik az eget, és az autók az orrunk alá pufogják a mérges gázokat. Autóra magyar! Buzdítanak a vezírek. Le a kétüteműekkel, tekintsünk Nyugat felé! Persze hogy érdemes arra tekinteni, mert ott már egy lépéssel előttünk járnak: a katalizátor nélküli autók ellen folytatnak hadjáratot. Mint minden tökéletlenségre — a gyerekszobából kiszabadult lurkó összes felszabaduló energiájával — erre is azonnal ráharapott a magyar. Mert mit árthat már a kétüteműek dajkája? Szemben a tizenöt-húsz éves diesel monstrumok gázolajköpködésével és füstfelhőjével. Felveheti-e a kis Trabant az öreg olajfaló, szétesőfélben lévő négyüteműekkel a versenyt? Lovas nemzet lévén kiokosodtunk, hogy ha a lónak egészséges abrak kell és tiszta víz, akkor az autónak valószínűleg az ólommentes benzin kell, és meg van oldva a környezetvédelmi probléma. Trabantba ólommentes benzin?! Istenem, hova jutottunk? Odáig mindenképpen, hogy egy magára sokat adó benzinkútnál már ólommentes keveréket sem adnak. Mivel az újságírói vélemény szakmai buktatókat rejthet, beszélgettem néhány ismerőssel. Trabantos: (aki bizonyára kipróbálta) Ez a szerencsétlen jószág nem megy a ki- lencvenegyes ólommentes keverékkel. Nem pörög fel a motor már a legkisebb terhelés esetén sem. Tartós emelkedőn sokszor kettesbe kell visszakapcsolni. Hirtelen gázadáskor először cincogó hangot ad, majd csörögni kezd. Egy darabig nyög, aztán úgy viselkedik, mintha elállítódott volna a gyújtás. Ilyenkor visz- sza kell venni teljesen a gázt, az autó megáll. Néhány perc pihenés után újra indul, majd kezdődik minden élőről a legközelebi emelkedőnél, vagy gyorsítási szándéknál. Sík terepen idő kérdése csak és felgyorsul. Lejtőn lefelé kikapcsolt motorral kifogástalanul gurul. Megjegyzem: Legalább annyi balesetet lehet megelőzni hirtelen gázadással, mint fékezéssel. Több, mint egymillió kilométert vezetett ,,négyüteműs": Negyven éves jogosítványnyal a zsebemben végigkísérhettem az autóipar fejlődését, nagyon sok keleti és nyugati autót hajtottam. Sokéves tapasztalat: minden kocsiba a gyári előírásnak megfelelő üzemanyagot kell tankolni. A motor égésterében jó esetben is tökéletlen égés jön létre. Alacsonyabb oktánszám esetén (ha nem ez van előírva), az égés még rosszabb, növekszik a káros anyag kibocsátás. Meg kellene vizsgálni mi árt jobban: az ólom, vagy az egyéb káros anyag — az el nem égett üzemanyag, a szilárd égéstermék (korom) és a szénmonoxid. Környezetvédelmi felülvizsgáló szakember: Rendszeresen vizsgálok olyan autókat, melyek a gyári előírás ellenére alacsonyabb oktánszámú ólommentes benzint tankolnak. Ezeknél a járműveknél jelentősen növekszik a szénhidrogén-kibocsátás. Ha a szénmonoxid-kibocsátásához hasonlítjuk, mely jól beállítható, ez a rosszabb. Nagy számú gépkocsiparkot üzemeltető műszaki vezető: A gyári előírás ellenére azért tankoltatok ólommentest, mert az olcsót^. Egészségügyi szakember: Minden káros anyag ártalmas az egészségre hosszabb vagy rövidebb távon. A szervezetbe került ólom egészségkárosító hatása nyomon- követhetőbb, mert az folyamatosan lerakódik, és nem ürül ki a szervezetből. Sípos József Halló benzinkút? Készítsenek elő tíz liter keveréket Fotó Csonka is támogatja az együttest, de ebből a hangAfrikai anziksz 1 • AMI A FÁTYLAK MÖGÖTT VAN Ma már Budapesttől két és fél órás repülőút visz egy más világba, Tunéziába, Észak-Afrika legfejlettebb, legto- leránsabb és legnyugodtabb országába. A gép olyan sebességgel rajtol a kifutón, hogy egy velünk gyorsuló Ferrari Testa- rossa is csupán út szélén sóhajtozó, hiába mutogató autós stoposnak tűnne. Nekifeszülünk az ülésnek és percek múlva már 9000 méter magasról vizslatjuk a Balaton térképéről ismert sziluettjét. Tihany és Keszthely között hat perc a távolság. Nincsennek sorompók, kar- tografikus szemünk is csak vizet, hegységeket és tejszínes felhőket lát. Sejtjük Velencét, csodáljuk az Adriát, s Róma felett azt is megtudjuk, hogy 900 km/h sebességgel haladunk. Szicíliát követően kontinensnyit „ugrunk” , feltűnnek Afrika partjai — így utólag nem is volt ostobaság csattogtatni a fényképezőinket— s lejjebb ereszkedve egyre inkább körvonalazódik és fehéredik a táj. A hőséget észre sem vesszük, mert a fegyveres kísérők látványával vagyunk elfoglalva. Tunézia, az egykori „fátylak országa”, amely a hatvanas évek közepén nyitotta meg kapuit az idegenforgalom előtt, jó értelemben vett rendőrállam, ha egyáltalán van ilyen a politikai kisszótár szerint. Figyeljük az arcokat, az arab, görög és levantei profilokat, a sémita, zsidó és római orrokat, s a Sophia Loren és Omar Sharif szemeihez hasonló tekintetek is önmagukért beszélnek. Bőröndjeink átvilágítása után egy úgynevezett „ott tartózkodási” lapot töltünk ki. Csak sejtjük, hogy mit kell írnunk, mert aki az arab nyelvüt nem érti, az a másik, a könyebbik oldallal, a francia nyelvűvel próbálkozhat. A tuniszi repülőtér parkolójában, két helybeli úgy megpakolja bőröndökkel a kis autóbusz csomagtartós tetejét, hogy a csomagtorony növekedését látva egyre inkább szeretnénk a busz belsejébe vinni a csomagjainkat. Végül úgy odaszíjazzák a koffereket a tartólécekhez, hogy megnyugszunk. Bírja is a 120-as tempót a Hammamed felé vezető autópályán. A hatvan kilométeres útszakaszon kaktuszligeteket, szegényes településeket és egy profi golfpályát látunk. Szegények, gazdagok... Hammamed, a két öböl mentén elhelyezkedő halászfalu Tunézia legfelkapottabb üdülőhelye. Csodálatos strandjának és színpompás kertjeinek köszönhető a hírneve. A Hotel Samaris mosolygós szobalánya egy nagy ’’biciklipumpával” nem is kellemetlen szagú rovarirtót fúj a földszinti szoba falaira. Mivel esteledik, a tengerpart helyett a belvárosra vagyunk inkább kiváncsiak. Az út szélén üzletek és motorjavító műhelyek, előttük javításra váró öreg mopedek. Az újak csillogva-villogva kelletik magukat. Ez a legpraktikusabb jármű sok tunéziai számára. A főképp francia gyártmányú gépjárműpark igencsak elöregedett. Újabb motorkerékpárokkal közlekedőket sem látni, aki pedig azt gondolná, hogy a motorkerékpár egyéni jármű, az téved. Egy arab kávéház teraszán üldögélve egy kismotoron ülő családot látok. A férfi, mint családfő, a kormánnyal történő irányításból és a motor működtetéséből veszi ki tevékeny részét. Előtte, a villán ül egy kisfiú. A háta mögött a felesége kucorog, akinek karjaiban egy kisded lapul. Négyen a gépen. Egyesek vízipipáznak, mások felfordított harang alakú pohárból isszák az elmaradhatatlan kávét. Mivel a csapvíz fogyasztása nem ajánlott, az arab kávéházak másik legnépszerűbb itala az ásványvíz, valamint a citrom és eucaliptus ízesítésű „boga”. „Nem boha, hanem boga” — magyarázza a barátságos, pirosinges pincér. Megkérdezi, hogy honnan jöttünk, de nem tudja, hogy hol van Magyarország. A sárga taxi anyósülésénél, az ablaknál A trópusi fáknak még árnyékuk sincsen törlőkendők sorakoznak. Esteledik, ventillátor csapja a szelet, az arcunkba, de mégis melegünk van. Taxióra jelzi az árat. Nem nagyon mozog. Lassan haladunk a medina, azaz az óváros felé. Az emberek az úttesten sétálnak, fényárban úszó üzletek kínálják portékáikat, az arab éttermekből áradó illatok és a helyi zene pedig vacsorára csábít. A taxis egy dinárt kér, ami egy amerikai dollárral azonos. Az egyik sarkon egy férfi diszkréten marihuánás cigarettát kínál eladásra. Annyira meglepődünk, hogy egyből odébbáll. Egy kisfiú pálcikákra kötözött jázmincsokrokat próbál eladni nekünk, de abból sem kérünk. Nem tudjuk, hogy mit jelképez, de igen sok helyen látunk virágokkal megpakolt árusokat. Tunéziában a turisták által látogatott helyeken igen jó európai konyhát találhatunk. de mi inkább az arab izéket választottuk. Egy szolid étterem ventillátora forog a fejünk fele, ezért kissé behúzzuk a nyakunkat. Nemcsak a ventillátor miatt, hanem az étlap választékát látva is. Persze én tudom, hogy nincs annál jobb, mint ismertlenül rábökni valamelyik franciául írt sorra, és várni arra, hogy mit hoz elénk a pincér. Mint kiderült, én félkör alakú malsukatésztából készült briket kértem. A szuperkönnyű tészta hús, tonhal és tojáskeverékkel volt töltve. Igaz, hogy a helybeliek kézzel eszik, de mivel én ezt nem láttam, villával kanyarítgattam belőle jóízű falatokat. Asztaltársaim a couscoust (kuszkuszt), azaz a nemzeti jelképet, a búzaszemekből főzött kását választották hallal és zöldséggel tálalva. A hal Tunéziában nemcsak eledel, hanem szerencsét hozó talizmán is. Halfigurát festenek a házak falára, halszobrokat állítanak fel a házak bejáratánál.A friss házasok halacskát kapnak ajándékba, a nők pedig papírból, szövetből vagy műanyagból kivágott halakat hordanak a ruhájukon. Ennek ellenére az éttermek halválasztéka igen szerény. Ez azért van így, mert a halászás állami monopólium és a választék az elosztási rendszertől függ. Szállodánk tulajdonosa, Habib úr kedélyesen, fehér hálóruhában fogad. Mosolyogva nyit ajtót és jó éjszakát kívánva, kezet nyújtva csoszog mellettünk a papucsában. Úgy vesszük észre, hogy örül nekünk. Nem zavarja, hogy hajnal kettőkor, tizenöt perces dörömböléssel ébresztettük fel legszebb álmából. Hiába, első a vendég. Hogy nekünk is jó kedvünk legyen, mosolyogva biztatjuk. Úgy sem érti. „Ne félj, holnap is ilyenkor jövünk, mert rövid időt töltünk itt, és mindent szeretnénk megnézni.” (folytatjuk) Kép és szöveg: Varga Attila É> A hammaineti medina szélén ebed utáni csend honol
