Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-02 / 86. szám
A sorompón túl vége a világnak A HUSZÁR-TELEP EMBERKÖZELBEN f A nyíregyházi Huszár lakótelep Szabolcs-Szatmár-Bereg megye városainak talán-a legelmaradottabb lakótelepe. Az itt lakók többsége munkanélküli, és cigány származású. A városi önkormányzat két éve végzett felmérést a területen, és az illetékesek égetően szükségesnek tartják egy új szociális térkép elkészítését. A városban természetesen nem ez az egyetlen hátrányos helyzetű rész, de a Guszev „kirakatban van’'. A segélyekkel nem lehet megoldani a városrész problémáit, ezért a Soros-alapítvány egy új szociális programot kíván beindítani, hogy az elkövetkező generáció emberi körülmények között élhessen a Huszár-telepen is. — Mennyit tesz ez ki egy hónapban? — Úgy 30.000 forintot. A lakbér havonta 1800 forint, és ehhez jön még a rezsi. A rezsi a nyári hónapokban úgy 1300-1400 forint között van, télen meghaladja a négyezret. A létminimum alatt élünk. — Milyen itt az élet? — Nagyon rossz itt lakni. Az Ingatlankezelő nem foglalkozik a lakásokkal. Belekezdenek a felújításba, kisebb munkákat el is végeznek, beraknak néhány ablakot, aztán félbehagyják az egészet. A szomszéd házban hetek óta folyik a víz, és nem jöttek ki megjavítani. — Félnek kijönni? — Nincs itt mitől félni. Persze, vannak nem normális emberek is, de a többség rendes. Nem mindenki egyforma... Az út döcögőssé vált, miután átmentünk a sorompón. A kanyarok után feltűntek az első házak. Az udvarokon kényesen megőrzött rendetlenségben száradt a mosott ruha. A falak már évtizedekkel ezelőtt elveszítették hajdani, szebb időket is mesélt külső segítséget jelent a szülőknek. Szívesen adják óvodába a gyerekeiket? — Némelyek igen, némelyek nem. Sok a csellengő gyerek itt. Mi győzködjük a szülőket, adják be az óvodába a kicsiket. Itt vigyázunk rájuk, és háromszor naponta kapnak rendes ff? rajtuk rögtön fertőtlenítik. Itt, a lakótelepen pedig nincs orvos, a Kinizsi utcára kell vinni a beteget. Ha gyógy- saert ír fel az orvos, rendesen beadják, vagy volt már rá példa, hogy bennünket kértek meg rá.Volt egy aranyos történet is: az egyik anyuka megkért bennünket, hogy adjuk be a beteg kisfiának a kanalas orvosságot. Mi ezt meg is tettük, majd amikor este jött az anyuka, oda akartuk adni neki az üvegcsét, erre ő azt mondta, hogy dehogy viszi végig az üveget a Guszeven, mert még azt mondják a szomszédok, hogy tetűirtó. Az óvoda után az utcára lépni nyomasztó érzés. A házakhoz érve Konyhai idill szinte fojtogat a nyomor. Az egyik felújított bérkaszámyában laknak Balogh Tiborék. A kétszobás, konyhás összkomfortos lakásban Baloghné van otthon két gyermekével. — 83-től lakunk itt, Tiszavasváriból költöztünk be. Négy gyerekkel lakunk ebben a felújított lakásban. Az átépítés előtt ez egyszobás, komfort nélküli lakás volt. — Miből élnek? — A férjem dolgozik, egy kőműves mellett segéd. Én főállású anyasági segélyt és családi pótlékot kapok. ennivalót. A hátrányos helyzetűek miatt az önkormányzat támogatja is az étkeztetést. így kevesebbet kell fizetniük a családoknak, mint más óvodákban, még így is előfordul, hogy csak nagy rábeszélések árán sikerül behajtanunk a pénzt. — Milyen a gyerekek egészségi állapota? — Csodamód teljesen normálisnak mondható. A szülők rendesen viszik orvoshoz a őket, ha egy pici seb van burkolatukat. Az ajtók és az ablakkeretek helyenként üresen tátonganak. Az orrfacsaró bűzben emberek élnek, egyáltalán nem emberi körülmények között. Az óvoda a béke szigete, gyerekrajzok, rend és tisztaság mindenütt. Az udvaron játszó apróságokra katonás rendben várakoznak a benticipők, papucsok. A 15. számú óvoda vezetője, Péter Lászlóné ecseteli a helyzetet. — Ez a végletek lakótelepe. Vannak nagyon jómódú szülők, akik mindent megadnak a gyerekeiknek. Az emberek nagy része családi pótlékból és segélyből él, azok akik dolgoznak, az itt lakók 20 százalékát sem teszik ki. — Hogyan élnek itt az emberek? — El kell menni hozzájuk, és meg kell nézni. A maguk kevés pénzecskéjéből megpróbálnak megélni. Ha megkapják a járandóságukat, megvesznek mindent a gyerekeiknek. Talán ez a fő baj. Nem jól osztják be a pénzt. Megveszik a primőr zöldséget, gyümölcsöt, aztán egy hét múlva nincs mit enniük. Sokszor előfordul, hogy megkérdezzük a gyerekeket, mi volt a hétvégén az ebéd, és azt válaszolják, hogy semmi. Mindezek ellenére az a tapasztalatunk, a jószándék megvan a szülőkben. Mindent meg akarnak adni gyerekeiknek. — Az óvodai ellátás nyilván nagy Óvodában Szobában Szöveg: Garamvölgyi Imre Fotó: Bozsó Katalin Pléhhordóból ajtó...
