Új Kelet, 1994. július (1. évfolyam, 85-110. szám)
1994-07-15 / 97. szám
NEM URIZÁLHAT SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 97. szám Ára: 12,50 Ft 1994. július 15., péntek Összeverte a hivatalvezetőt POSTARABLÁS NAGYHÓDOSON Tegnapelőtt délután ismeretlen tettes, fején szürke színű csuklyát viselve betört a nagyhódosi postahivatalba, a hivatal vezetőjére támadt, tettleg is bántalmazta és azt követelte, hogy a pénztárban lévő, közel 600 ezer forintot adja át. A hivatal vezetője az utasítást megtagadta, erre az ismeretlen tovább verte, több ütést mért az arcába, melytől nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A hivatal vezetője védekezésre képtelen állapotba került. A rabló, az asszony tehetetlen helyzetét kihasználva, a páncélszekrényt a benne lévő kulccsal kinyitotta, majd abból egy fehér színű reklámtáskába átrakta az ott lévő hatszázezer forintot. Ezután a hivatalvezetőt megkötözte, és a helyszínről elmenekült. A tettes felkutatása tart. Lapunk 12. oldalán a sebesült postás nyilatkozik. ÚJABB SZENNY A SZAMOSON A legfrissebb értesülések szerint a Szamoson csütörtökön, a reggeli órákban semmi rendkívülit nem tapasztaltak, déltájban viszont újabb szennyeződési hullámot észleltek. A víz barnás színű, felszínén habfoltok úsznak. A Tiszán Vásárosnamény, Lónya és Záhony térségében gyűlt össze a szeny- nyeződés. Jelenleg Dombrád körzetében tart. A levonulás időpontját jelenleg még nem tudják megállapítani. A vízvizsgálati eredmények semmi rendkívülit nem mutatnak ki. A szennyeződés halpusztulást nem okoz. A Szatmárnémeti Környezetvédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint újabb szennyhullám nem várható. Nyíregyháza szívében, a Zrínyi Ilona utcán található Három grácia csobogót felújítják. A munkát Sebestyén Sándor szobrászművész végzi. Az átadás augusztus 12-ére várható Csonka Róbert felvétele A PÁRIÁMÉ NI ES A KORMÁNY Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka csütörtökön 9 órakor folytatta munkáját. Megszavazták a sürgősséget Nagy Sándor és Kovács Pál szocialista párti képviselő önálló indítványának a nyugdíjak emeléséről. Az előterjesztés lényege, hogy két ütemben kívánja megvalósítani a nyugdíj-biztosítási önkormányzat szeptembertől ajánlott 8 százalékos, visszamenőleges hatályú nyugdíjemelését. Eszerint szeptembertől már a megemelt nyugdíjat folyósítanák. A visszamenőleges hatályú nyugdíjemelésről azonban csak később, októberben dönt a Ház, a lehetőségek függvényében. A házelnök, Gál Zoltán jelezte, hogy amennyiben a nyugdíjemelésről szóló előterjesztés megtárgyalására és a határozathozatalra a pénteki ülésnapon nem kerül sor, akkor hétfőn, esetleg kedden új ülésnap beiktatásával folytatja munkáját a parlament. Ezután a miniszterelnök-jelölt, Horn Gyula megkezdte a hivatalba lépő kormány programjának ismertetését. (Folytatás a 2. oldalon.) JÖNNEK A HATÁR- VADA3. OLDAL ISSZUK MAJD A KÜLFÖLDI TEJET? Francia vagy olasz tehenészek készítette tejet fogunk Szabolcsban inni? Ez sem kizárt. Vagy politikai rokonszenv alapján ítél majd az ÁVÜ a Szabolcstej Rt. sorsáról? Lehet. Szül á fáma a céggel kapcsolatban csúszópénzekről, korrupcióról és egyebekről. A Szabolcstej Rt.-vel kapcsolatos, évek óta tartó huzavonáról bővebben a lap 5. oldalán olvashatnak. Horn Gyula immár „sima” nyakkendőben terjesztette elő a kormányprogramot (MTI-fotó) Ellenzéki módosító indítvány NYUGDÍJEMELÉS Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottsága csütörtökön a plenáris ülést követően általános vitára alkalmasnak nyilvánították az önálló képviselői indítványként Nagy Sándor (MSZP) és Kovács Pál (MSZP) által benyújtott javaslatot a nyugellátások, a baleseti nyugellátások, valamint a rendszeres szociális ellátások emeléséről. A költségvetési bizottság ülésén Pusztai Erzsébet (MDF) ismertette azt az ellenzéki pártok egy-egy képviselője által benyújtott módosító indítványt, amely gyakorlatilag arról döntött volna, hogy a szeptemberi nyugdíjemeléssel egyidőben kapják meg a nyugdíjasok a januárig szóló visszamenőleges összeget is. A bizottság tagjainak többsége végül is a módosító indítvány elutasítására szavazott, azonban az ellenzéki képviselők szavazatával a javaslat megkapta az egyharmados támogatottságot, ami azt jelenti, hogy a plenáris ülés is szavazni fog e kérdésben. A szociális bizottság ülésén Kovács Pál (MSZP), a leendő népjóléti miniszter bejelentette, hogy kiegészíti az általa jegyzett előterjesztés szövegét, és kiterjeszti az emelést egyéb nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre is, ennek összegét az új kormány feladata lesz az érvényes szabályok szerint kiszámolni. Az ellenzéki képviselők módosító indítványát a testülettel Kis Gyula (MDF) ismertette. A javaslat indoklásaként elmondta: az új Parlament csak akkor nem kerül szembe a tb-önkormányzattal, ha elfogadja a módosítást. Kis Gyula emlékeztetett arra, hogy az új Parlament már szembekerült az önkormányzati szövetségekkel, amikor megváltoztatta a polgár- mesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. Az ellenzéki képviselők javaslatának a szociális bizottság nem szavazott támogatást, de az indítvány itt is megkapta a jelenlevők szavazatainak egy- harmadát. NÖVEKEDÉS KEZDŐDÖTT, DE NAGYOBB A HIÁNY IS Szinte minden nemzetgazdasági ágra kiterjedő növekedés kezdődött ez év első négy hónapjában. Az ipari termelés volumene 7 százalékkal haladta meg a tavalyit, s a termelés növekedése elsősorban az ipari export bővülését eredményezte. Az export dollárban 5 százalékkal nőtt. A beruházások az első negyedévben gyorsan emelkedtek. A lakossági fogyasztás viszont szinten maradt, annak ellenére, hogy a reálbérek május végéig 7-8 százalékkal voltak magasabbak a tavalyi azonos időszaknál. A lakossági megtakarítások öt hónap alatt a múlt évi 90 milliárd forinttal szemben 135 milliárd forinttal bővültek. A fizetési mérleg hiánya május végén meghaladta az 1,4 milliárd dollárt és jelentős a deficit a külkereskedelmi mérlegben is.