Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-29 / 83. szám
UJ KELET MAGAZIN 1994. június 29., szerda 7 Őrült szerelmi bánat A búbánatos tankista A héten az egész világsajtót bejárta a hír, hogy egy osztrák katona egy önjáró löveggel kitört fővároskörnyéki laktanyájából, becsörtetett Bécsbe, tizenhét autót és egy autóbuszt lapított palacsintává, két közlekedési lámpát meg lámpaoszlopokat zúzott össze, hogy aztán egy közúti híd pillérjeiben felakadva, véres fejjel kerüljön a kommandósok kezébe. A szóban forgó férfiú. Gerhard Mikes 22 éves tizedes, lakatos szakmát tanult, és jóllehet sorkatona, szolgált már a kéksisakosokkal a Golan-fennsíkon. Hogy e dicséretes előmenetel után miért lett a sereg Ram- bója? A News című bécsi képes hetilap kérdésére válaszolva az ifjú botrányhős kijelentette: „Feltűnést akartam kelteni, és ez sikerült”. Elbeszéléséből kiderül: nem bírta elviselni, hogy barátnője, Ina Elsenson 27 éves chem- nilzi ápolónő elhagyja, és be akarta bizonyítani kedvesének, hogy „mindenre képes” érte. „Őrült szerelmi bánatom volt - mondja a páncélos ámokfutó -, de az ital is megtette a magáét.” A riporterek természetesen az ápolónőt is megkeresték. A tettes szíve hölgyétől azt is megtudák, hogy a bajszos, szőke és jólszituált legény, aki Chevroletjét nemrégiben Honda 950-re cserélte, és egy vitorlásnak is büszke tulajdonosa, nem először veri ki a balhét. Egyszer már alkoholos állapotban nekirohant egy lámpaoszlopnak. „Sem Rambó, sem jobboldali szélsőséges, sem fegyveres őrült nem vagyok -jelenti ki önérzetesen Mikes. - Rendkívül érzékeny ember vagyok, és sajnálom, amit tettem.” Sajnálhatja is, mert ekkora randalírozást nehéz megúszni szárazon. Az okozott károk mellett egy osztrák lap még azt a kínos kérdést is feltette, hogy „Mi történik, ha nem Bécsbe, hanem a magyar határ felé nyomul előre” a páncélos ámokfutó. Mégis előfordulhat, hogy Herbert Eichen seder sztárügyvéd, akit felkértek Mikes védelmére, csodát művel. Már csak azért, mert a fegyveres erőknél sem akarják túlságosan keményen megtorolni a megtévedt bárányka tettét. Gerhard Mikes édesapja ugyanis az osztrák katonai hírszerzés tisztje. Életmentő cicus „Csodálkozom, hogy életben maradt. Ha nem lett volna ott a macska, bizonyára súlyos belső sérüléseket szenvedett volna” — nyilatkozta Gary Miller, a New Jersey állambeli Camden rendőrtisztje arról a szerencsés kimenetelű balesetről, amely a napokban történt a városkában. Egy kétéves kisfiú, Matthew Mikels ugyanis egy óvatlan pillanatban kizuhant harmadik emeleti lakásuk erkélyéről. Szerencséjére azonban magával rántotta macskájukat, és az állat esés közben a kisfiú alá került. így a cicus szinte vánkosul szolgált a földre zuhanó gyereknek. A kis Matthew csak kisebb zúzódásokat szenvedett, és orvosai szerint gyorsan gyógyul. A cicus azonban belepusztult az akaratlan halálugrásba. Ha egy macska lehet életmentő, akkor en is! Leninbe csomagolva A marxizmus-leninizmus klasszikusainak — így Leninnek, Sztálinnak és a kommunista Albánia megalapítójának, Enver Hodzsának — csaknem kétmillió könyvéből a közeljövőben csomagolópapírt vagy cellulóz pépet készítenek — közölték az AFP tudósítójával a tiranai művelődési minisztériumban. Mint elmondották, Enver Hodzsa jó minőségű papiroson, Ausztriában nyomtatott könyveit újabb könyvek alapanyagául használhatják fel, és a minisztérium már kapott is ajánlatot e papír tonnájának 20 dollárért történő megvételére. Az albán könyvesboltok és könyvtárak évtizedeken át zsúfolva voltak Enver Hodzsa, Lenin és Sztálin műveivel. Leonardo da Vinci „jegyzőkönyve' Miért kék az ég? Az Armand Hammer Múzeum bejelentette, hogy árverésre bocsátja Leonardo da Vinci kéziratokat és vázlatokat tartalmazó gyűjteményét. Armand Hammer, az Occidental Petroleum elnöke, aki Sztálintól kezdve minden szovjet vezetővel jó kapcsolatot tartott, 1992-ben, 90 éves korában halt meg. Halála előtt két héttel nyitotta meg Los Angelesben a róla elnevezett múzeumot. A „Codex Hammer” 72 oldalon több mint 300 vázlatot tartalmaz. A gyűjtemény, amely 1506 és 1510 között készült, képet ad Leonardo da Vinci forradalmi gondolatairól az asztronómia, a mechanika és a hidraulika területén. A gyűjteményt az olajmágnás 1980-ban vásárolta meg 5,13 millió dollárért Angliában Earl of Leicestertől. Annak idején Angliában kulturális körökben súlyos szemrehányásokat tettek a brit főúmak, hogy eladja a kincset, amely 1717 óta a család birtokában volt. Leonardónak harminc hasonló „jegyzőkönyve” van. Mindegyiket múzeumokban őrzik. Ez az első eset, hogy a reneszánsz mester vázlatait nyilvánosan elárverezik. A Reuter tudósítója, aki a Christie's árverési cégnél megtekinthette a vázlatokat, leírta, hogy Leonardo témái között olyan kérdések szerepelnek, mint az, hogy miért kék az ég, mi világítja meg a Holdat és miért találhatók kagylóhéjak hegyek csúcsain. Egyelőre senki sem tudja, miért adja el az Armand Hammer Múzeum a gyűjteményt, de a Christie's szóvivője kijelentette: később nyilvánosságra hozza a múzeum elhatározásának okát. SZEXBOMBA BOMBÁZÓK Véget ért a kísérleti szakasz, és a nagyszerű eredmények alapján hamarosan minden amerikai hadihajóra felkerülhetnek a tengerésznők, talán csak a tengeralattjárókra nem — jelentette ki a minap William Perry amerikai védelmi miniszter. A létszám „nemes” bővítése az Eisenhower repülőgéphordozón valósult meg először az amerikai haditengerészetben. Egyelőre száz hölgy szolgál az anyahajon, ám nem csupán szakács-vagy ápolónőként, hanem vadászpilóta és bombarögzítő szerepkörökben is. A tervek szerint már az idén további nyolc hadihajóra kerülnek „hadihölgyek”. A szabályok persze szigorúak: orgiákról szó sem lehet, azonnal a katonai pálya végét jelenti bármely szexuális kicsapongás az illető nő, vagy férfi számára. Ha áldott állapotba kerül, hamarosan partra teszik a terhes hölgyet, betegnek nyilvánítva, éppúgy ahogy a férfiakat, ha egészségügyi problémák akadályozzák katonai munkakörük ellátását. Hogy mennyire nem csupán férfimunka a „katonadolog”, azt jól bizonyítja a 20 éves Bethany Childers, aki „bombanőként” szorgoskodik az Eisenhoweren: vadászgépekre rögzít bombákat és rakétákat. Persze nem egyedül, mivel — mint mondja — a bombák és a rakéták többségét a flotta legerősebb férfija sem képes egyedül felemelni. így aztán az erőnél fontosabb a csapatmunka. Jelenleg a legtöbb „matrózblúzos hadisellő” a repülőgépek „lehorgonyzásában”, kikötésében segédkezik, és néha gyorsabban végeznek a feladattal, mint a férfiak. Ami pedig kifejezetten női állás, az a zászlós irányítóé, hiszen egy szép hölgy mindenképpen jól mutat. KEBELMENEDZSER Pert indított egy brit férfi a munkaügyi bíróságon, mert csupán férfi volta miatt nem kapta meg egy melltartókat forgalmazó cég menedzseri állását. A 46 éves Les Rowson a Contessa nevű, melltartókat forgalmazó cég egyik helyi menedzsere lehetett volna— ha lánynak születik. A Contessa azzal utasította vissza Rowson jelentkezését, hogy „munka közben közvetlen kapcsolatba kerülhet melltartót vásárlókkal”. Az indoklásban tehát csupán a kapcsolat lehetősége szerepel, s már ezért is megtámadható a Contessa döntése a „mell-ék”- állásról. A bíróság három-négy héten belül hoz ítéletet arról, hogy lehet-e hímnemű'a fehérnemű-menedzser a Contessánál. A mormonok nem szívják A halálozás alapján a „legdohányzóbb” állam Nevada, míg a legkevesebb cigaretta füstjei Utahból száll fel az Egyesült Államokban — derül ki abból a szövetségi felmérésből, amelynek révén Washington első ízben vizsgálgatja az államonkénti dohányzási helyzetet. Utahban főként azért jó a mutató, mert a lakosság 70 százaléka mormon, és vallásuk tiltja a dohány élvezetét. A felmérésben még olyan számítást is elvégeztek, hogy az elhalálozottak hány évvel rövidítették meg életüket cigarettákkal. Kaliforniában félmilliónyi potenciális életév ment „füstbe”: 43 ezren haltak meg várható élettartamuknál korábban, mert dohányoztak. A legkevésbé „évvesztes” állam Alaszka, a gyéren lakott „fridzsiderföl- dön” 402 ember összesen 6720 esztendővel rövidítette meg életét, rövid, vagy hosszú szálú cigarettákkal. Milyen parfümöt használt Delilah, hogy rábírja Sámsont hajának levágására? Mivel illatosította magát Kleopátra, hogy Marcus Antoniust őrülten szerelmessé tegye? S milyen festéket kentek Tutanha- mon arcára, hogy illendő külsővel menjen át a másvilágra? Mindezeket a kozmetikai szereket és még többet láthat a közönség a hollandiai Nijmegen városában, ahol a szabadtéri Bibliai Múzeum ókori történelmi relikviákat állít ki. A látnivalók között szerepel a régi kultúrák 15 féle illatszere, valamint tömjének és áldozati oltárok. — Nem lehetünk biztosak abban, hogy ugyanazokat az illatokat állítottuk elő, mint az ókori illatszerészek, hiszen a recepteket ugyanúgy titokban tartották akkor, mint most — mondta az AP amerikai hírügynökség tudósítójának Jan vanLaar- hoven, a múzeum igazgatója. A tudósok részletesen átvizsgálták az Cl- és az Újszövetséget, hogy megfejtsék a régi parfümök összetételét, amelyek akkor is drágák voltak. Van Laarhoven szerint a test, valamint a levegő illatosítására használt alapanyagok voltak az ókorban a bazsalikom, a fahéj, a mirha és egy mézga tartalmú szőlő. Ezeket az anyagokat növényekből vonták ki. Tutanhamon testét mirhával, fahéjjal és olajokkal kenték be, mielőtt bebalzsamozták és szalagokkal tekerték körül — hangoztatta a múzeum igazgatója. AtDS-eseknek nem szívesen OTEL azudozás A japán egészségügyi minisztérium felhívta a szigetország szállodáit arra, hogy a lehető legszívesebben lássák vendégül a HIV-eseket, az AIDS vírushordozóit és betegeit egyaránt. A felhívás oka egyrészt az, hogy augusztusban Yokohamában nemzetközi értekezletet tartanak a betegségről, és erre mintegy ezer fertőzöttet várnak szerte a világból. A másik ok a szállodák idegenkedése az ilyen vendégektől. A konferencia szervezői külön felvilágosító értekezleteket tartanak szállodavezetőknek és alkalmazottaknak arról, hogy az AIDS-vírust egyáltalán nem közvetíti tányér, toalett vagy ruházat. A takarító személyzetből is csupán azoknak ajánlatos gumikesztyűt viselniük, akik közvetlenül érintkeznek a vendégek borotváival, illetve olyan eszközeivel, amelyek vérükkel érintkezhettek — hangoztatják a felvilágosításokon. A bátorításra szükség is van, mivel tavaly 18 szálloda utasította el Alexander Martin amerikai színműírót AIDS-fertőzése miatt. Ő tartja eddig a „sajnos, minden szobánk foglalt” hotel-hazudozási rekordot. A második „helyezett” Sean Duque hawaii énekest csupán 8 szállodából tanácsolták el eddig.