Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-28 / 82. szám
UJ KELET Kocsis és Cserpék éli az élen A Kállósemjénhez közeli Mohostó környékén rendezték a hét végén a rádióstájfutók utánpótlás bajnokságát. A versenyen fölényes szabolcsi siker született, hiszen mind a lányoknál, mind pedig a fiúknál a Nyíregyházi Rádióklub versenyzői végeztek az élen. Eredmények. Lányok. RH. L Kocsis Gabriella (Nyíregyháza), 2. Weisz Csilla (Szekszárd), 3. Beke Brigitta (Nyíregyháza). URH. 1. Kocsis Gabriella, 2. Weisz Csilla, 3. Beke Brigitta. Fiúk. RH. 1. Cserpák Zsolt (Nyíregyháza), 2. Dóczi Zoltán (Kecskemét), 3. Nagy Géza (Nyíregyháza). URH. 1. Cserpák Zsolt. 2. Fülöp Zoltán (Dunaújváros), 3. Májer István (Miskolc). A bajnokság után Venczel Miklós, a Nyíregyházi Rádiókluh elnöke, az utánpótlás országos bajnokság vezetőbírója a következőképpen összegezte véleményét a két napról:—Nagyon örülök, hogy itthon tartottuk az első helyeket, ez is azt bizonyítja, hogy jó munka folyik nálunk. Tanítványaink közül egy kivételével mindenki, aki elindult « dobogón végzett. Mind Kocsis Gabriella, mind pedig Cserpák Zsolt teljesítménye kiemelkedett a mezőnyből, remek idővel végeztek az élen. Az utánpótlás bajnoksággal párhuzamosan ugyanazon a terepen a „nagyobbaknak” is volt verseny, részükre FOXORING viadalt rendeztek. A Nyíregyházi Rádióklub versenyzői itt is remekül helyt álltak, és több érmes helyezést begyűjtötték. Eredmények. Felnőtt női: 1. Ladikné Zamóczai Klára. 2. Horváth Judit (Eger), 3. Fürj Kinga (Budapest). Férfiak. Felnőttek. 1. Wer- meser Zsolt (Miskolc), 2. Pap Attila (Kecskemét), 3. Weisz János (Szekszárd). Ifjúságiak. 1. Szedlár Károly 2. Ifj. Venczel Miklós, 3. Halmai Balázs. Serdülők. 1. Szörényi Gábor (Miskolc), 2. Venczel Gábor, 3. Pap Zoltán (Kecskemét). Senior. 1. Orosi János, 2. Kovács András, 3. Kovács Attila (Miskolc). KI IGAZOL AZ NYFC-BŐL KISKŐRÖSRE? Úgy tűnik több nyíregyházi, szabolcsi vagy volt nyíregyházi labdarúgó is az NB I újoncához, a Kiskörös-— Stadler FC-hez szerződik. Ebben nyilván nem kis szerepe van Sándor Istv ánnak, a volt nyíregyházi edzőnek, aki jelenleg a Kiskőrös csapatának szakmai igazgatója. Jelen pillanatban Sándor úr otthon, Ukrajnában tartózkodik, így tőle nem sikerült információt szerezni. Sikerült viszont telefonon elérni Bar- tos Zoltán szakosztályvezetőt, aki egyelőre kitért a konkrét válaszok elől, de az mindenesetre kiderült a válaszaiból, hogy a pletykák nem alaptalanok és komoly ajánlatokkal jönnek csütörtökön Nyíregyházára. — Úgy tudjuk, több szabolcsi játékost is igazol Kiskőrös, mi igaz ebből? ^-Egyelőre nem mondhatok semmi konkrétumot, mi még a Nyíregyházi FC-vel nem állapodtunk meg. Június harmincadikán megyünk Szabolcsba, Sándor István addig van szabadságon, és utána nyilván többet mondhatok. — Kár, mert itt a klubtól kapott információ szerint Molnár már az Önök játékosa... — Egyelőre az új fiúk közül még csak Babócsy, a Vasas volt kapusa a miénk. A többiekkel tárgyalásban vagyunk. Szeretnénk először a klubokkal tisztázni mindent, és csak azt követően nyilatkozni. * — És Kertész János? — Harmincadika után többet tudok mondani... — A fehérgyarmati Domokos ? — Úgy váltunk el tőle, hogy értesítjük, hogy mikor kezdjük a közös felkészülést. Elképzelhető, hogy a következő szezonban még csak NB Ill-ban játszik majd. Mindenesetre az edzőnk úgy fogalmazott, hogy jó benyomást tett rá a fiú, meg akarja nézni mire képes edzőmérkőzésen NB I-es ellenfelekkel szemben is. Huszonegyes keretünk lesz, amit lecsökkentünk tizennyolcra. Csak rajta múlik, hogy befér vagy sem a szőkébb keretbe. — Úgy hallani, hogy Csehi Zoli után Pisti és Tibi is Kiskőrösre igazol. Menynyi ennek a hírnek a realitása? — Még nem tárgyaltunk a Diósgyőrrel, bővebbet így nem tudok itt sem mondani. Csehi Tibi Kiskőrösre való igazolásának nincs realitása. Egyébként a Csehi család itt lakik a közelben, így nyilván jó a kapcsolatunk a fiúkkal és a szülőkkel. — Úgy tűnik Sándor István nyitott szemmel járt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Most odaviszi magához egyrészt a volt nyíregyházi kedvenceit, másrészt megyénk tehetségeit. Mennyire meghatározó Sándor István szava? — Nagymértékben, de sokat számít azonban az edzőnk véleménye is, a döntő szót pedig Stadler úr mondja ki. Száraz Attila Dijwgrati Világ Kupa A magyarországi díjugratás legnagyobb eseményére kerül sor a hét végén. A 30. Hortobágyi Lovasnapok keretében rendezik meg a díjugrató Világ Kupa közép-európai Ligájának minősítő versenyét. Az előkészületekről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. A VK-ver- senyre rekord számú nevezés érkezett. A rajthoz 12 ország (Ausztria, Németország, Anglia, Csehország, Ciprus, Kazahsztán, Görögország, Svájc, Szlovákia, Ukrajna, Szlovénia és a házigazda Magyarország) 73 versenyzője sorakozik fel. A mezőnyben ott lesz csaknem a teljes magyar élmezőny, egyedül Varró József, aki lábsérülése miatt nem tud résztvenni a küzdelmekben. Ú| sportkönyv a futball szerelmeseinek Sajtótájékoztatót tartott az elmúlt pénteken Budapesten a Trió Budapest könyvkiadó. Harle Tamás tulajdonos, igazgató mutatta be a most megjelenő: „Brazil fut- ballszamba” című exluzív kiadványukat. A szerző Dénes Tamás a Nemzeti Sport munkatársa, aki jelenleg az amerikai vb- ről tudósít. A kiadó, elsősorban a sporttémájú könyvek kiadásának specialistájává vált. az elmúlt három évben. Olyan nagysikerű könyveket jelentettek meg, mint a Barcelona, az olimpiáról készült könyv, valamint az Egerszegi és a Milan című, amelyek mindegyikét szinte napok alatt elkapkodták. A Trió Budapest kiadó, külön hagsúlyt fektet a művészi színvonalú nyomdai kivitelezésre. A most bemutatott könyvnek remek aktualitása, hogy éppen az amerikai labdarúgó vb kezdetére készült el. Kétszáz oldalon, mintegy száz, - többségében színes - fotóval illusztrálva várja a brazil futballra kíváncsi olvasókat. A könyv, teljes áttekintést ad a nagy hagyományokkal rendelkező futballnemzetről, a kezdetektől napjainkig. Rengeteg, eddig sehol nem publikált adat található benne, nemcsak a brazil válogatottról, hanem a klubcsapatokról is. Külön fejezet szól természetesen Peléről a fekete gyöngyszemről, de megtalálhatók a mai brazil futball legfényesebb csillagai: Romárió és társai is a könyv lapjain. Kiváló olvasmány, amely teljesebbé teheti a világbajnokság eseményeinek élvezetét. A könyv ára, áfával: 750,- Ft. Megvásárolható, a könyvesboltokban. Megrendelhető, a Trió rz Orömfoci kispályán K icsengettek a kispályás labdarúgóknak is. Igaz, a négy csoportgyőztes a hétvégén még a Szuper Kupáért küzd, de a többség szusszanásnyi pihenőhöz jutott. Persze azok az emberek, akik hétről- hétre a stadion salakpályáin rúgják a bőrt, a vakáció alatt is megtalálják a módját, hogy hódoljanak szenvedélyüknek. A strandok dühöngőjében. sörmeccsek formájában riogatják a napozók seregét. Vígh István, a Városi Kispályás Labdarúgó Bizottság elnöke már előre tekint, s változásokról is beszámol. — Sajnos, az élet más területeihez hasonlóan, a bajnokság rendzőinek is emelkedő költségekkel kell számolniuk. Elkerülhetetlen, hogy az új idényben ötről, hatezer forintra növekedjen a nevezési díj. Az őszi küzdelemsorozatra szabálymódosításokat is tervezünk. Csapatonként három NB-s játékos szereplését engedélyezzük. A kapusról az alapvonalon túlra pattanó labdáért ezentúl sarokrúgás jár. Öt másodperc alatt végre kell hajtani a szabadrúgásokat, valamint a partdobásokat. Megpróbálunk közelíteni a FIFA által előírt szabályokhoz, mert az országos tornákon hátrányba kerülnek a szabolcsi gárdák. Gondolok itt elsősorban a fővárosra, ahol már a nemzetközi szövetség útmutatásait alkalmazzák. Újdonságként hat, hogy szeretnénk beindítani az öregfiúk bajnokságát, harmincöt éven felüliek részére. Érdeklődni a városi önkormányzat humán- és sportirodáján lehet. Tudjuk, szükség lenne a körülmények javítására, több figyelmei érdemelne a tömegsport. A salak felújításra szorulna, szeles időben porfelhőben folyik a játék, ami abszolút messze van az egészségügyi normáktól. — Kik mozgatják a háttérből az eseményeket, mennyi játékvezető ál! rendelkezésre? — Három főből áll a kispályás bizottság vezérkara. Szász István, Bökönyi Bertalan, és jómagam. Öt bíró irányításával zajlanak a mérkőzések, megjegyzem az utóbbi időben igen nehéz kordában tartani az indulatokat. A hétköznapok feszültségei sok esetben a küzdőtéren csapódnak le, és a túlzott győzniakarás következtében sportszerűtlenségek is előfordulnak. — Milyen mértékű a lemorzsolódás? Tudjuk a közelmúltban még a munkahelyek karolták fel a csapatokat, de ez mára megszűnt. — Az biztos, hogy a rendszerváltás alaposan rányomja bélyegét a mozgalom jelenére. A vállalatok jobban támogatták mind anyagilag, mind erkölcsileg a színeikben induló legénységket. Akik mögött szponzor áll, minőségi felszerelésben focizhatnak, ellentétben azokkal, akik saját erőből finanszírozzák résztvételüket. Tapasztalatom szerint, sok függ a baráti közösségek összetartásától, és az eredményességtől. A sok kudarcot ugyanis nehezen viselik, könnyen feladják a harcot, széthullik a társaság. — Tudomásom van róla, hogy egykori neves labdarúgók is kergetik a labdát a bajnokságban. Mennyiben járulnak hozzá a színvonal emeléséhez? — Kléninger, Kemecsei, és Kálmánczhelyi rendszeresen salakra lépnek, de régebben feltűnt Gáspár, Neumann és a kiváló atléta Bakosi Béla jól ismert alakja is. Munkahelyi elfoglaltságuk miatt nem tudnak többet lejárni, csakúgy, mint a Vásárosnaményban játékos-edző Farkas Béla. A kérdés második felére válaszolva, két-három csapat kiemelkedik az átlagból, ezek gyakran elindulnak az országos kupákban, értékes helyezéseket szerezve. Úgy érzem, semmivel nem vagyunk rosszabbak mint a honi mezőny. — Milyen a játékosok edzettségi állapota? — Változó. Ott, ahol a baráti kör ideje, energiája lehetővé teszi, hétközi felkészülési meccsekre is telik, sokan azonban csak a derbiken találkoznak társaikkal. Egyébként kötelező a fényképes igazolás, és az évi egyszeri megjelenés a sportorvosnál. — A negyvenhét együttesben miként alakul a korátlag? — Egészen vegyes, a tizenévesektől az ötvenévesekig űzik a sportágat. Inkább az idősebb korosztály lelkesedése dicsérhető, szívükön viselik a futball szeretetét. A fiatalabbak már lezserebbek, de ha érzik a tét nagyságát, akkor alaposan „beindulnak”. Koncz Budapest Kiadó-nál is az alábbi címen: 1075 Budapest, Madách út 8. A tájékoztató végén szó esett még a kiadó további terveiről. Ebben szerepel a nagysikerű Milan könyv újabb, bővített kiadása Milan 2 címen. Már a nyomdai előkészítése folyik, a „Fradi Fut- ballévszázada” című kiadványának, mely több mint háromszáz oldalon, hatszáz fotóval ad majd részletes áttekintést a legnépszerűbb magyar klub múltjáról és jelenéről: Várható, hogy szintén nagy érdeklődésre számottartó kiadványok lesznek. A kiadó, fontos céljának tekinti, hogy ezek a szép sportkönyvek minél több példányban jussanak el vidéki olvasók könyvespolcaira is. Hangay György Mozgalmas hétvége az atlétikában Bacskö és Gyöngyi a bajnok Korosztályos bajnokságon vettek részt az NYVSC és az NYSI versenyzői a hét végén. A nyíregyházi sportolók az érmek mellett több értékes helyezést is elértek, melynek értékét növeli, hogy versenyszámonként nem volt ritka a 40—50 fős mezőny. Dobogós eredmények. Juniorok. Diszkoszvetés: 1. Bac- skó Sándor (NYVSC). 4x400-as leányváltó: 3. NYVSC (Cwick Andrea, Prágai Zsuzsa, Lévai Tímea, Miklós Betti). Ifjúságiak. 800 m: 2. Fogarassi Hajnalka (NYSI). 3000 m: 3. Bácskái Zsolt (NYVSC). 10000 m: 1. Gyöngyi András (NYVSC). 10000 m-es gyaloglás: 3. Papp István (NYSI). Távolugrás: 2. Kántor Andrea (NYSI). Magasugrás: 3. Kántor Andrea (NYSI). Diszkoszvetés: 2. Borbély Zsuzsanna (NYSI). Gerelyhajítás: 3. Majoros László (NYSI).