Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)

1994-06-24 / 79. szám

KETTŐS GYILKOSSÁG N Yl R KÁRÁSZON ELBALLAGTAK EMGÉSEK' LÓVAL, TRAKTORRAL, REPÜLŐVEL SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI HÍRLAP [. évfolyam, 79. szám Ára: 12,50 Ft 1994. június 24., péntek PATIKAPRIVATIZACIO SZEPTEMBERBEN FOLYTATJÁK Tegnap tárgyalta a megyei bíróság az önkormányzatok kontra Belügymi­nisztérium patikapert. Mint köztudott, évek óta megy a huzavona, hogy a gyógyszertári há­lózat állami tulajdonban maradjon-e, vagy az alapfokú orvosi ellátásért felelős önkormányzatok vegyék-e át. Az Alkotmánybíróság az önkormány­zatok mellett foglalt állást. Mivel a két fél nem tudott a gördü­lékeny átadáshoz minden kérdést tisz­tázni, szeptember elsején folytatódik a tárgyalás. A tárgyaláson részt vett dr. Köllner Ferenc is, a Települési Önkormányza­tok Országos Szövetségének főtitkára. Kérdésünkre elmondta, hogy - noha még végleges ítélet nem született - a megyei önkormányzat elkezdheti a szabolcsi patikahálózat részvénytár­sasággá való átalakítását. Ezt kérték ugyanis tegnapelőtti ülésükön me­gyénk polgármesterei. Mintegy másfél hónappal ezelőtt történt a szerencsétlenség, az egyik mezőgaz- daságis hallgatóval. Sokáig kérdéses volt, életben marad-e egyáltalán a srác. S mi­vel mindez a ballagás előtt pár héttel történt, a végzősök fogadkoztak, hogy évfolyamtársuk iránti szolidaritásból az idén nem tartják meg szokásos vidám, bolondos felvonulásukat. Aztán, ahogy teltek a napok, úgy javult a fiatalember állapotú s ezzel arányosan nőttek a remények, talán mégis lesz bolon­dozás az év végén. S lön június 23-a, s lön bolondozás. A főiskola végzős hallgatói lovaskocsival, traktorral és repülőgéppel vonultak végig a város központján. Az iskolától indult a menet, aztán a polgármesteri hivatal előtt saját indulójukkal búcsúztak az osztályok a város vezetőségétől. Viszonzásul dr. Felbermann Endre alpolgármester is PENMEN ALÁÍRJÁK A pénteki, utolsó tárgyalásra halasztotta a kormányzati személyi kérdések eldöntését az MSZP és az SZDSZ koalíciós delegációja - jelen­tette be Pető Iván. az SZDSZ elnöke a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón. Ekkor állítják össze a kormánylistát, majd 16 órakor írják alá a koalíciós megállapodást. A dokumentum szö­vegét nyilvánosságra hozzák. LÁSZLÓ-NAP, AVAGY A HATÁRŐRÖK NAPJA Immár harmadik esztendeje, hogy rendezvénysorozattal - László-nap közeledtén védő- szentjükre, Szent László ki­rályra is emlékezve - ünnepük meg Nyírbátorban és szerte az országban a határőrök nap­ját. A jeles esemény alkal­mából a Nyírbátori Határőr Igazgatóság több hivatásos ál­lományú közalkalmazottat előléptet, dicséretben és juta­lomban részesít. A képén határőrök járőrszolgálatban Zajtán köszöntőt, azaz búcsúztatót mondott. S a mes, lírai, örömmel és búval teli, meg­visszaút az iskolába? Talán az utolsó volt könnyebbült és szívszorító lehet s talán a Tokaji úti épületbe, s mint ilyen, érzel- fájdalmas is... ■BHHI NÉHÁNY ADÓTIPP HÁZIGAZDÁKNAK Aki falusi turizmusból él, azzal foglalkozik, hogyan kell készülnie az adózásra. Ehhez adott tanácsokat a Falutévé kamerája előtt dr. Bokor Pál, az APEH első elnökhelyettese.- A személyi jövedelemadó törvény úgy fogalmaz, hogy háromszázezer forintig a falusi turizmusból származó bevétel adómentes - bocsátotta előre dr. Bokor Pál, majd pontosította, mi is a falusi turizmus. - Tulajdonkép­pen a nem kiemelt üdülőhelyeken, gyógyhelyeken történő szálláskiadás, és a szálláshoz kapcsolódó ellátás ér­tendő ebbe bele. És van még egy másik kritérium, hogy tíz ágynál töb­bet nem lehet kiadni, illetve az il­letőnek szintén ott kell lakni, tehát a saját házát kell a turizmus céljaira „üzemeltetni”. Az adózási szabály előírja, hogy a 300 ezer forint össz­bevétel személyenként értendő, tehát egy házaspár esetén ez már 600 ezer forintot tesz ki. Itt természetesen gon­dolni kell arra, hogy 500 ezer forint fölött már az általános forgalmi adó­nál az úgynevezett alanyi mentesség megszűnik, és be kell jelentkezni az adóhatóságnál, hiszen belép az álta­lános forgalmiadó-kötelezettség. A másik lényeges szabály pedig, hogy a 300 ezer forintot úgy kell érteni, hogy ha ezt a határt túllépi az illető - tehát a személyenként értendő 300 ezer forintot -, akkor az adókötele­zettség az első forinttól lép be. BALSAM CSŐDRE FOLYTON LESZ A BALZSAM? (11. oldal) KEZDŐDIK A SZATMÁRI IRODALMI NAPOK A háromnapos rendezvény megnyitója holnap délután 17 órakor lesz a fehérgyarmati polgármesteri hivatalban, ahol A kultúra, az irodalom esélyei ma Magyarországon cím­mel Tornai József, a Magyar írószövetség elnöke tart előadást, majd este 8 órától a Szatmári Északi Színház darabját, a kisvárdai Várszínházban tekinthetik meg. Szom­baton délelőtt mutatkoznak be az irodalmi társaságok szövetségének tagszervezetei, délután pedig Szatmárcsekén megtekintik az idén január 22-én felavatott díszteret. Este A vidéki irodalmi folyóiratok lehetőségei ma Magyarországon címmel hangza­nak el előadások. Aczél Géza az Alföld, Annus József a Tiszatáj és Pete György az Életünk főszerkesztője lesznek az előadók. A rendezvény helyszíne a fehérgyarmati polgármesteri hivatal díszterme. Június 26-án, vasárnap délelőtt ugyancsak a városhá­za lesz a helyszíne a Kölcsey Társaság tisztújító közgyűlésének is. A Szatmári Irodalmi Napokon részt vevő vendégek pedig szatmári körúton ismerkednek az irodalmi és történelmi nevezetességekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents