Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)

1994-06-23 / 78. szám

UJ KELET __ MA GAZIN 1994. június 23., csütörtök 9 Az erszényes farkas Számítógépes analízis alapján úgy tűnik, hogy a tasmániai erszé­nyes farkas nem pusztult ki Ennek a legnagyobb ausztráliai erszé­nyes ragadozónak utolsó ismert példánya 1936-ban múlt ki a ho- barti állatkertben Számos szemtanú azonban azt állítja, hogy láttak erszényes far­kast nemcsak Tasmániában, ha­nem Ausztráliában is. Henry Nix, ausztrál biológus és komputer­szakember elkészítette azoknak a területeknek a térképét, ahol a környezeti feltételek és korábbi előfordulása alapján leginkább várható a kihaltnak vélt állat fel­bukkanása Azután azon helyek térképét készítette el, ahol feltéte­lezett kihalása óta látni vélték az erszényes farkast A komputerrel egymásra helye­zett két térképen ezek a helyek meglepő fedésben voltak. így talán az erszényes farkas maradék példányai élnek még errefelé, s csak félénkségük és éjszakai életmódjuk az oka hogy ezt eddig nem sikerült tényszerűen bizo­nyítani Köztudott, hogy Kínában a világon legmagasabb a kerékpárral közlekedők száma. Csupán Pekingben hat millió biciklis koptatja az aszfaltot. Már úgy megnőtt a drótszamarak száma, hogy a képünkön látható módon, egymás hegyén hátán kénytelenek tárolni őket, lehetetlenné téve a járdái közlekedést. Megnyíló moszkvai levéltárak A PÁPA MINT KÖZELLENSÉG Ma már hozzászoktunk azokhoz a pá­pai audienciákhoz, amelyeken a Kreml vezérszemélyiségei vesznek részt — köz­li a varsói sajtó, ám a lapok ismertetik azokat a moszkvai levéltári anyagokat is, amelyekből kiderül, hogy Leonyid Brezs- nyev idején, tehát a nyolcvanas évek ele­jén is Moszkva első számú ellenségének a pápát tartotta. Az információs blokád, a cenzúra sok­Az Alpok kincse — ásványok és ércek a Magas-Tauernből címmel nyílt kiállítás a magyar Természettudományi Múzeum­ban. (A magyar Nemzeti Múze­um épületében) A geológia, kő­zetek és ércek, ásványtan, kris­tályok és ékszerek, történelem előtti kori témákat felölelő kiállí­tás anyagát a bécsi Természet­tudományi Múzeum bocsátotta a kiállítók rendelkezésére. sok évtizede után a Kreml és az apostoli főváros közötti súlyos viszonyok históriája már nem csupán a beavatottak szűk körének tulajdona. Az „Istoricseszkie Ar- hivi” című orosz folyóirat legközelebbi száma — amint erről lengyel újságírók értesültek — közzéteszi az erre vonatkozó, nemrég még szuper-titkosnak számító dokumentumok egy részét. Az egyik dokumentum, amelyet Kuroje­dov szovjet tárpanélküli miniszter, az akkori szovjet vallásügyi bizottság elnöke fogalmazott, egyebek között ilyen megál­lapítást tartalmaz: „Az utóbbi időben a vallási extremizmus növekedését tapasz­taljuk a katolikus'egyház részéről, ez pedig nagy mértékben összefügg Wojtyla len­gyel érsek pápává történt megválasztá­sával. Infonet Pangás, csőd Az Egyesült Államokban jelenleg az egyik legérzékenyebb tárgykör a szűnni nem akaró gazdasági pangás, amely széles körű aggodalmat kelt az átlagpolgárok kö­rében. A gazdaság lelassulása csődbe jut­tatott sok vállalkozást, költségcsök­kentéseket idézett elő, ami természetesen megemelte a munkanélküliek számát! Az állásvesztés veszélyétől rettegő és igen kevés gazdasági lehetőséget látó polgárok számára a pangásnak erősen személyes jellege van. Más országoknak vagy rossz vagy jó újságot, esetleg mindkettőből egy keveset jelent az amerikai recesszió. így az amerikai recesszió világszerte érezteti hatását. Az ipari hatalmakban beálló pangás kedvezőtlen következ­ményekkel jár a gabonát vagy ásványi anyagokat exportáló országokra, mivel a csökkenő kereslet leszállítja az árakat. A dolog kedvező oldalát tekintve, az ala­csonyabb kamatlábak javát szolgálják a harmadik világ adósságokkal küszködő országainak. Az amerikai közgazdászok hangsúlyozzák, hogy a fokozottan egy­másra utalt világnak új megoldásokon kell munkálkodnia a recesszió régi prob­lémájára. InfoNet Bűnügyi riadó Varsóban Bűncselekmények lavinája zúdul a lengyel fővárosra, ria- dóztatja a varsói lakosságot és a rendőrséget a sajtó „segíts magadon és a rendőrségen!”, adta ki a jelszót az új rendőr- kapitány, Jerzy Stanczyk főfel­ügyelő. Ijesztő méreteket ölte­nek a legsúlyosabb bűncselek­mények, a gyilkosságok és az erőszak. Igaz, a rendőrfőnök azzal nyugtat, hogy egyre több bűnözőt sikerül tetten érniük, ugyanis 30 százalékkal nőtt az elfogott és a vád alá helyezett elkövetők száma. A legnagyobb gondjuk az, hogy nem tudnak mit kezdeni a fiatalkorúakkal. A biztató rendőri statisz­tikával szemben az is igaz, hogy az idén május végéig 70 embert gyilkoltak meg Varsóban és a főváros megyéjében, míg tavaly „csak” 47 áldozatról számol be a bűnügyi krónika. A legna­gyobb méreteket az autólopás ölti január óta majdnem 5 ezer kocsi cserélt gazdát ilyen mó­don. A felderítési arány itt nem éri el a 4 százalékot. Az összes lengyel város ösz- szehasonlításában Varsó maga­san kiemelkedik a bűnözés toplistáján. Olyannyira, hogy az igazságügyi minisztérium érté­kelésében a fővárossal teljesen elkülönített módon foglalkoz­nak. Ezzel a jelentéssel most önálló napirendként a kormány ismerkedett, június utolsó nap­ján pedig maga a parlament foglalkozik majd vele. Egyes megítélések szerint a bűncse­lekmények száma akár 70 szá­zalékkal magasabb is lehet a valóságban, mert a rendőrség a bűnesetek 30 százalékáról sze­rez csak tudomást. A rendőrség vezetője szeint a baj oka az, hogy egykor jó ügynöki hálózata volt a rendőr­ségnek, ám egyes politikusok­nak az ügynöklista nyilvános­ságra hozatalát követelő presz- sziója után az informátorok megszakították kapcsolatukat a belügyi szervekkel. Félnek, ne­hogy egy újabb politikai válto­zás leleplezésükhöz vezessen. A püspökök és az abortusz Reneszánsz vásár Működik Maryland államban egy reneszánsz vásár. Egész nyáron üzemel. Szépséges erdő közepén, hatalmas területen építették fel a középkori házi­kókat, tarka vásárosbódékat, a shakes- peare-i Globe Színház mását, egy lova­gi tornához való arénát, vendéglőket, boltokat. Az eladók, a személyzet ter­mészetesen megfelelő jelmezben jár, a remek páncélokat, kardokat áruló ko- vácsmestemek derékig ér a szőke haja, és a közönség persze szintén jelmezt viselhet: akár a bejáratnál kölcsönöz ruhát, akár otthonról hozza, hogy mél­tóképpen öltözve találkozzék VIII. Henrikkel, aki udvaroncai társaságában sétálgat a fák között. Pillanatnyilag a legnépszerűbb jel­mez Robin Hood, talán a Costner-film után szabadon. No de nem a ruhákról akarok beszélni, hanem arról, mit lehet enni egy ilyen pompás vásáron. Termé­szetesen minden frissen sül, nyílt tűzön, ha pedig a hűtőszekrény, a mikrohullámú sütő vagy a gáztűzhely mégis ott van, azt alaposan eldugják a középkori kisházak mélyén. A szolgálószemélyzet hangos kiáltozással csalogatja a vevőket, akiket egyébként már az ételek illata is odavon- zana. Van roston sült sertés- és marhabor­da, hatalmas pulykacomb: rengeteg szal­vétát és illatos kézmosót is adnak hozzá. Mindjárt a mellette lévő bódéban árulják a csapolt sört. Bort vagy egyéb alkoholos italt nem árulnak. Lángost viszont igen, - azt is frissen sütötte egy szőke szakállas, hosszú hajú, jóképű gyerek -, s lehetett rá vajas fokhagymát kérni, vagy cseresznyés, almás krémet. Volt eperkrémmel töltött palacsinta sok tejszínhabbal. Tésztában sült alma, fagylalttal megtetézve. Hosszú szoknyás lányok rúdra tűzött perecet árul­tak, ugyancsak a megfelelő középkori kiál­tozással hirdetve, hogy a perec friss és pu­ha. Mert a ropogós perec itt nem divat. A hangulatos középkori cégtáblákkal ékesített falatozók előtt soha nincs hosszú sor, mert bár a vásáron nagy a tömeg, fala­tozóból rengeteg van. Az óriási pulyka­combot majszolva aztán leülhetünk a mu­tatványosok, a színházi előadások vagy a szép virágénekek és kevésbé virágos kocs­mai dalok előadóit nézni. Az sem problé­ma, hová dobjuk a csontot meg a zsíros szalvétát, mert a falatozónál csak szemét­láda van több. Ha a pulykacomb nem volt elég, vehetünk hajában sült krumplit ol­vasztott sajttal megöntözve, tejföllel, hagymával. Azzal aztán elvagyunk, amíg —Üiluli IH »iiaoa—■— egy pár órát eltöltünk a kézművesek, ékszerészek, szabók, üvegfúvók csodá- lásával: ezek is középkori szerszá­mokkal dolgoznak, s ha a pergő rokkát bámulod, direkt elszégyelled magad, amiért kólát iszol: annak piros papír­pohara úgy kirí a környezetből, hogy sürgősen veszel magadnak egy ónkupát az egyik mestertől. És ha a kedves olvasók most azt hi­szik, hogy ez az egész marylandi kö­zépkori vásár valami, akkor hadd mondjam el, hogy a középkor igazi ra­jongói, a Kreatív Anakronizmus Társa­ságának tagjai, évente akár egy hónapra is kivonulnak a civilizációból, és kizá­rólag középkori eszközökkel, középko­ri receptkönyvek alapján, tűzkővel csi­holt tűzön főtt, igazi középkori étele­ket esznek. Az ehhez való fűszereket pedig Londonban termeli egy kisválla­lat. Tessék kipróbálni! Ellenvéleményt jelentett be a Dél-Afri- kai Köztársaság Katolikus Püspöksége az abortusz-törvény ellen, amelynek beveze­tését az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) javasolja. A tervezet a nőkre bízná a döntést. A javaslatot már az áprilisban sorra kerülő első általános választásokra készülve készítette el a kongresszus. A terhességmegszakítást ebben az or­szágban jelenleg szigorú szabályok korlá­tozzák: abortusz csak erőszakos cselek­mény, vérfertőzés következménye lehet, illetve indokul szolgálhat az anya vagy gyermeke életének veszélyhelyzete. A püspökök véleménye szerint orszá­guk „olyan új felszabadulás küszöbéhez ért, amely millióknak kínál életet és reménységet, azután, hogy életük az apart­heid körülményei közepette rövid volt” ■— ám „egyidejűleg riadót fújnak, mert lé­teznek olyanok, akik a törvények meg­változtatásával óhajtják veszélyeztetni a még meg sem Született gyermekek életét”.

Next

/
Thumbnails
Contents