Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)

1994-06-15 / 71. szám

6 1994. június 15., szerda PROGRAMOK UJ KELET Karáesfinv aiaH ki ánvrik n (ál apJaI^ 1 PROGRAM­A. #1 //AHiHDvIiy Civil ni HíiyilK u Tvl viQOi I IVWVJIVTlÍVI ATÁNLAT Az orvvadászok működésének gyászos eredményeként tavaly felére csökkent a MAVAD forgalma. Ennek és más ano­máliáknak a megoldását szolgálná az ok­tóber 1 -én életbe lépő új rendőrségi törvény­hez kapcsolódó jogszabály-sorozat, amely az erdőőrök, vadőrök, természetvédelmi őrök, halőrök jogállását, hatásköri jogo­sítványait rendezi majd. Igazság szerint a Földművelési Minisztérium minden évben elkészítette az erről szóló törvényterveze­tet, de rendőrségi törvény hiányában az sem léphetett életbe. Pedig szorít az idő. Erről beszélgetett az Atlantic Sajtószolgálat munkatársa a Belügyminisztériumban dr. Bosánszky Lajossal, a törvényelőkészítő főosztály vezetőjével. Régen, az „átkosban”, minden sokkal egyszerűbb volt: működött a polgári fegy­veres őrség, a halőrök és a többiek az álla­mi tulajdon védelmében teljes magabiz­tossággal léptek föl a törvényszegőkkel szemben. A rendszerváltozás óta azonban nagy a zavar. Ugyanis az állami tulajdon privatizációja nyomán létrejött rengeteg vadásztársaság, horgászegyesület alkal­mazottai nem kísérhetik be a vadorzót, mert akkor állampolgári szabadságában sértik meg. A háború óta nem tapasztalt mértékben szaporodott el az orvvadászat, megnőtt a mezei lopások száma, elharapódzott az en­gedély nélküli fakivágás. „Karácsony előtt hiányzik a fél fenyőer­dő” — mondja dr. Bosánszky. Az orv­vadászok terepjáróval közlekednek, és „mű­ködésük” nyomán a felére csökkent a MAVAD korábbi forgalma. Pedig egy-egy ezüstérmes őzagancsért akár egymillió forin­tot is kifizet a külföldi turista. Természete­sen dolgoznak a hagyományos hurokkal vadászók is, de őket a legkönnyebb elkap­ni. A legnehezebb lefülelni azokat a vadász­társasági tagokat, akik feketén hívják a németeket, és a márka a társaság kasszája helyett az ő zsebükbe vándorol. Mit tehet a vadőr? Gyakorlatilag sem­mit. Ül a vadőr a nagybörzsönyi kocsmában és poharazgat. Egyszer csak odaszól neki az egyik törzsvendég: „Te Jóska! Tudod, hogy hányszor volt már a lapockád a szálke­reszten?” Vagyis a puskája célkeresztjében. Szegény vadőr sokszor csak a lövések hangját hallja, de nem mer odamenni. Per­sze balesetek is előfordulnak. Fót környé­kén például a múltkor már sikerült utolérni a tilosban járók gépkocsiját a vadásztársaság Nivájával. Az egyik cimbora a lebukás mi­atti félelmében elejtette a mordályát, mely a nem túl bizalomgerjesztő „belgrádi puska” névre hallgatott. Ez egy légpuskából „át- buzerált” fegyver kispuska - golyóval. Az elsütő billentyűt pedig egy begörbített szög helyettesítette. „Két luk volt a hapsin” — mesélik — „de a lövedék elment a bor­dáján, s így életben maradt.” Az igazsághoz tartozik, hogy a vadőrök, halőrök és társaik sosem tartoztak a legkva­lifikáltabb szakemberek közé. Kivéve a századfordulón, mikor is a Ferenc József által aláírt 1894-es, mezőgazdaságról szóló törvény mezei rendőrségről íródott pasz- szusában felhatalmazza az erdőőröket és mezőőröket kényszerítő eszközök alkal­mazására...Annak idején vadőr, stb csak „esküdt ember” lehetett, ami azt jelentette, hogy mindig igazat mondott. Rettegett em­ber volt, és megvesztegethetetlen. Ma csak „sánták, bénák és vakok pályáznak erre az állásra.” (A fizetéseket még a hetvenes évek­ben állapították meg.) A franciáknál az őrök állami alkalmazot­tak, de feladatkörüket és fizetésüket a talkie van náluk, járőröznek, utat biz­tosítanak. A rendőrségnek pedig rögtön negyven szeme és füle lett, anélkül, hogy kilépett volna az utcára. A másik haszna a dolognak az, hogy minél több szervezetet vonnak be a munkába, annál kisebb a veszé­lye annak, hogy valaki az őrző-védő szolgálatot a saját egyéni céljaira használja ki. Akadtak efféle próbálkozások, az egyi­kük a sajtóból már elég jól ismert „Potyka” úr volt, a népnemzeti ifjak vezetője. A társadalom és a különböző szervezetek együttműködése nélkül nem lehet rendet tenni az ügyben. Luxus, hogy ugyanazon a területen járőrözzön egy vadőr, egy ter­mészetvédelmi őr, és mondjuk — egy mezőőr. Arról nem is beszélve, hogy nem mindegy: négyen kergetik a tolvajt gyalog vagy biciklivel, vagy ketten, de autóval. És nem fordulnának elő olyan esetek sem, hogy a falu határában egymást zargatták a helybéliek és a vadásztársaság tagjai a nagy magyar éjszakában, míg ki nem derült: a vadászok nem kukoricatolvajok, a föld­művelők nem orv vadászok... S ha a közös célért folyó munkába bevonhatók lesznek a hegyközségek és a megmaradt téeszek tagjai, akkor talán nem hiába rimánkodnak majd a vadászok az agronómusnak: ültesse­nek lucernát a kukorica és a nádas közé, különben nem tudják kilőni a tengeriben garázdálkodó vaddisznókat. Rendőrségi törvény hiányában mindez idáig nem lehetett tisztázni az őrök jogállását és azt, hogy ki legyen a munkáltató. Rengeteg dolguk lesz még a minisztári- umoknak az október elseje után induló fél év alatt, amíg a kapcsolódó jogszabályokat megalkotják. Jó lenne, mondja be­szélgetésünk végén a minisztériumi il­letékes, ha az 1996-os budapesti vadász­vadásztársaságok és más egyesületek szab­ják meg. A hollandoknál már 1934-ben kreáltak egy törvényt, mely kimondta, hogy az őrök csak a rendőrséggel és az önkor­mányzattal együttműködve tevékenykedhet­nek. Például Utrechtben a közterület­felügyelet ellátására kiválogattak negyven köztiszteletben álló polgárt. Csak walkie­KOS (III. 21—IV. 20.) Élvezze a háborítatlan csendet, a fenséges nyugalmat maga körül. Szolidan korholja magát, amiért oly ritkán képes kiszabadulni a szürke hétköznapokból. BIKA (IV. 21—V. 20.) Rosszul méri fel teherbíró képességét, takarékoskodjon jobban energiájával Lelki tartalékai kimerültek, és padlóra került IKREK (V. 21—VI. 21.) Lehet hogy túl derűlátóan ítélte meg hely­zetét Az már bizonyos, hogy ezúttal nem ússza meg pár aszpirinnel RÁK (VI. 22—VII. 22.) Makacs, állandóan visszatérő láz gyötri, álma nyugtalan feketén gomolygó szörnyekkel csatázik, mindenre elszánt szellemek elől menekül OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.) Kedvetlenül teng-leng otthon Nem fecsér- li idejét apróságokra. Úgy érzi nincs különösebb célja, amire érdemes volna össz­pontosítania SZŰZ (VIII. 24—IX. 22.) Egy olyan öröm éri ami egész napját beara­nyozza, így aztán szinte sütkérezik a bol­dogságban Próbálja meg minél tartósabbá tenni ezt az állapotot MÉRLEG (IX. 23—X. 22.) Ami múltkor veszendőbe ment ma meg­térül Még némi nyereséggel is számolhat így tehát a pillanatnyi mérleg pozitív ... SKORPIÓ (X. 23—XI. 22.) A mai nap nem kell a fősodrás erős áram­lataiban vergődnie; aránylag védett helyzet­ből figyelheti mint buknak el vagy győznek kortársai Nyíregyházi moziműsor Krúdy mozi 15- én Tombstone — A halott város 16- án Sivatagi lavina Béke mozi 15- én Szellem a gépben 16- án Tombstone — A halott város Montázs (Art) mozi 15-én és 16-án Egy asszony illata Az előadások mindennap 18 és 20 órától kezdődnek. Kabalás autósmozi 15- én Robotzsaru 3. 16- án Apám nevében Városi Művelődési Központ 15- én 16.00 Pszichológiai tanácsadás 16- án 17.00 Fotóklub 16-án 18.00 AD and D klub 16-án 14.00 Klasszikusbalett-tanfolvam 16-án 14.00-18.00 Nyugdíjasklub 16-án 16.30 Igrice Táncegyüttes próbája 15-én 18.00 és 19.00 Aerobic 15-én 16.00 Re-Flex moderntánc-stúdió 15- én 17.00 Hare Krisna 16- án 18.00 Sant Mat közösség összejöve­tele VMK Hangversenyterem (Mikroszkóp színpad) 16-án 19.00 Zsarukabaré VMK Fotógaléria Síró Lajos, Nagy Tamás és Soltész István fotókiállítása, melyet július 4-ig tekinthet­nek meg az érdeklődők. Ifjúsági Centrum 16-án 17.00-19.00 Edda-klub Jósavárosi Művelődési Ház 13-tól augusztus 19-ig 7.45—16.30 óra között teivezett programok: videovetítés, er­dei kirándulás, strandolás. társasjátékok. manuális foglalkozások (gyöngyfűzés, bábkészítés stb...), múzeumlátogatás, játé­kos vetélkedők „Főzd meg az ebéded”... részvételi díj: 300,- Ft/fő/nap. Városi Galéria 3-26-ig Művészeti Szakközépiskola Képző- és Iparművészeti tagozata végzős növen­dékeinek kiállítása. 9-től augusztus 31-ig 18. Sóstói Nemzet­közi Éremművészeti és Kisplasztikái Alkotótelep zárókiállítása. Vidéki Művelődési Házak Tisz.alök 14-én 8.00-15.00 ruházati vásár Nyírbátor A minorita templomban Prokop Péter fes­tőművész kiállítása. A kiállítás július 1-ig tekinthető meg. Vásárosnamény 15. 16. 17-én: Néptánccsoport szaktábora (Kárpátalján a hegyekben) Baracsiné Molnár Ibolya festőművész, va­lamint Pálfy István kiállítása június 20-ig. 17-én 9.00 Fúvószenekarok fesztiválja Csenger 17-én 17.00 Balettvizsga Sóstói Falumúzeum Kínai papírsárkányok — a kiállítást június 30-ig nézhetik meg. Bujtosi Szabadidő Csarnok SZABADIDŐS PROGRAMOK AEROBIC hétfőn és pénteken: 16.00—17.00 és 18.00 órától kedd, szerda, csütörtök: 17.00és 18.00órától, vasárnap: 17.00 órától KONDICIONÁLÓTEREM hétfő—péntek: 9.00—21.00 szombat: 9.00—19.00 vasárnap: 15.00—19.00 IO ES TV­MUSOROK halász- természetvédelmi világkiállításra (nem az Expo!) sikerülne elérni azt, hogy az őrök ugyanolyan hatósági emberek legyenek mint a rendőrök, és az ellenük irányuló atrocitásokért ugyanolyan bün­tetésjárjon, mint a rendőrök esetében. Gáspár Ferenc NYILAS (XI. 23—XII. 22.) Enyhe feszültséget érez valahol a gyomra tájékán. Idegesnek nem kimondottan ide­ges, inkább csak ingerlékeny Jobban teszi, ha elmenekül otthonról. BAK (XII. 23—1. 20.) Magabiztosan néz szembe a kihívással. Iz­mait megfeszítve érzi erejének teljében van, szíve a helyén, feje tiszta, összpontosító­képessége tökéletes. VÍZÖNTŐ (I. 21—II. 19.) Megkönnyebbülten állapítja meg hogy ismét túl van valamin, amit a legkevésbé sem kívánt Szervezete ellenállóbbnak bi­zonyul. HALAK (II. 20—III. 20.) Csak a munkájára figyel minden mást el­hanyagol Mindenekelőtt saját érzékeny személyiségét.. Ezúttal hasznos időtöltés­nek szenteli szabadidejét Kossuth 4.30-8.10 Reggeli Krónika. Benne: Félóránként hírek, óránként Krónika, Sport. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Törvénykönyv. 8.40-10.59 Napközben (élő) 11.00 Hírek. 11.05 Ki kopog ? 11.35 lzsak- hár 2. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? (élő) 12.40 Falurádió (ism.) 13.00 Hírek. 13.05 Gyermekszemmel. 13.15 Gyülekezeti énekek tára. 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 A Határok nélkül naplója. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.00 Hírek. 17.05 Hírvidék (élő) 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.40 Összeállította: Lakatos Menyhért. 20.00 Hírek. 20.05 Népzenei emlékeim. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Fültanú. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Riportműsor. 23.00 Hírek. URH: 6.30-6.45 A BBC reggeli magyar műsora. 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok. 17.00-18.00 Az Amerika Hang­ja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora. Petőfi 4.32 Hajnali kalendárium. Benne: Félórán­ként hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.40 Sportreggel. 8.00 Hírek. 8.10 Ezt hallgat­tunk anno... 9.00 Hírek. 9.10 Zene-szó. 11.00 Hírek. 11.05 Családi persely. 11.15 Szív küldi... 12.00 Nóták. 13.00 Hírpercek. 13.10 Derűre is derű. 13.32 A Petőfi válaszol. 14.00 Szieszta. 17.00 Hírek. 17.03 Délutá­ni csúcs. 18.00 Gördeszka. 18.30 Drogam­bulancia. 19.00 Hírek. 19.10 A rock gyer­mekei. 20.00 Amikor egy popénekes rádióműsort szerkeszt. 21.00 Hírpercek. 21.10 Deutsch - warum nicht? 21.25 Ame­rican Mosaic. 22.34 A pódiumon: New Or­leans zenéje 1929 és 1936 között. 23.00 Hírek. Bartók 6.00-8.59 Muzsikáló reggel. Benne: Félóránként hírek. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Rádiószínház. A Bellac-i Apolló (ism.) 11.00 Pomádé király. 11.40 Népdalfeldolgozások kamaraegyüttesre. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.25 Galina Boriszova operaáriákat énekel. 14.00 Hírek. 14.05 En francais. 14.20 Agancsbozót 3. rész. 15.09 Romantikus kamarazene. 16.00 Hírek. 16.05 Magyar zeneszerzők műveiből. 17.00 Metronóm. 18.00 Hírek. 18.05 A magyar zene évszáza­dai. 19.15 Fritz Wunderlich operaáriákat énekel. 20.00 Hírek. 20.05 Kapcs. a Má­tyás templomot. 21.45 Bellini: Norma. 22.00 Hírek. 22.05 Az én hanglemeztáram. 23.00 Rádiószínház. Zách Klára. Csáth Géza dráma-jelenete. TV 1 6.05 Falutévé - munkaügyi tippel, géptip­pel, növénydoktorral. 6.25 Határtól határig. 6.35 Üzlet. 6.45 Híradó. 7.00-9.00 Nap­kelte. 9.00-12.00 Napközi. Benne: 9.30 Riviéra. Tv-filmsorozat, 250/143. 10.30 Paradicsom szálló. Német tévéfilmsorozat, XIII/2. rész: Idős hölgynek nincs akadály (ism.) 11.30 Játék. 12.00 Hírek. 12.07 Ma­holnap. 12.27 Sorstársak. 12.42 Fűben- fában. 13.05 Bolygónk, a Föld. Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat, VII/2. rész: A kék bolygó (ism.) 14.00 Bobobók. Spanyol rajzfilmsorozat. 14.51 Mesélő ablakok. VI/ 3. rész (ism.) 15.17 Nosztalgia bár (ism.) 15.40 Falutévé - munkaügyi tippel, géptip­pel, növénydoktorral (ism.) 16.00 Híradó. 16.13 Angliában jártunk, angolul tanul­tunk... (ism.) 16.45 Folyt. köv. Külügyi ügyek. Holland-kanadai filmsorozat, 135/ 84.17.15 Szentképek titkai. X/l. rész: Be­vezető. 17.30 Filmutazás. 18.00-18.30 Kapcsolj be! 18.00 Rímfaragó. 18.15 Os­car Junior. 18.35 Zsákbamacska. 19.00 Ke­resztény életkérdések. 19.07 Gyereksarok. 19.30 Híradó. 20.09 Feketén-fehéren. 20.25 Brewster milliói. Amerikai film. 22.07 Pano­ráma különkiadás. 22.57 Szülőföldem. Be­mutatja: Kő Pál. 23.44 BBC-Híradó.00.04 Képújság. TV 2 15.30 Gyerekeknek. 16.20 A kölcsönkapott Föld. 16.40 A hegedűkészítés titkai. 16.55 Magyar Labdarúgó Kupa döntő. Kispest HFC - Ferencváros mékőzés. 18.50/19.40 Korforduló. 19.20/20.10 Házi Pénztár Ma­gazin. 19.40/20.30 Medicina. 20.00/20.50 Nagylátószög. Benne: Körzeti híradók. 20.15/21.05 Tükör. 20.25/21.15 Útmutató. 21.00/21.50 Híradó. 21.28/22.18 Mindent vagy semmit! 22.05/22.55 Hidak. 22.55 Jobb ma egy szarka. Csehszlovák film (1987) (Hosszabítás esetén a film elma­rad!!!) 00.30/23.45 Üzlet - éjfél körül. Duna Tv 14.00 ÁVÜ sajtótájékoztató 15.30 Priva­tizáció határon innen és túl 16.00 Hírmondó 16.25 Don Quijote (ism.) 16.55 Fiatal dalo­sok találkozója 17.40 Mese 18.00 Híradó 18.10 A szellem nyugatra megy angol-ameri­kai film 19.35 5 perc Európa történelméből 19.40 Barátom, Bódy Gábor 20.40 Em­lékképek - Régi híradók21.00 Híradó21.20 A kutya éji dala Magyar film 23.50 Vers HBO 17.30 Állati élet: A szürkemedvék földjén 18.30 Nyomkereső magyar kalandfilm 20.05 Klute Amerikai film21.55 Tűzvonal- ban amerikai film 0.05 Zenemánia: David Bowie ______

Next

/
Thumbnails
Contents