Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)
1994-06-11 / 68. szám
1994. június 11., szombat UJ KELET Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat — nyolc kivételével — az ábrán! Egy szót segítségül eló're beírtunk. A nyolc megmaradt szóból a következő' vicc csattanóját állíthatjuk össze:- Mit szólsz hozzá, hogy a statisztika szerint minden nyolcadik házasság boldogtalan? (A választ a rejtvényben találja.) Kétbetűsek: AZ, DÁ, EZ, ÉK, IB, IL, JN, JÓ, OT, RA, SÁ Három betűsek: ARS, KIT, KÚP, LER, LIK, MÉG, PAL, SAT, SÍM, TAR, TÓB Négybetűsek: ALÁN, CSAK, ÉREM, ILUS, IREL, KELE, KOVA, LAZA, MÓRA, OKOS, OMOL, OROM, PETE, RÉGI, TOLÓ Ötbetűsek: AKKOR, DERÉK, GARAM, GARAT, GIPSZ, JAPÁN, KILÓS, KODAK, KUPON, LATOL, LELET, MÍDER, NEKEM, NOMÁD, POLIP, RAJOK, RAJNA, REMEG, RÉTES, SARUD, SOROL, TÁV AJ, TEREP, TÉVED, TULOK, ZAKÓK Hatbetűsek: ARABOK, EREDET, ÉLESÍT, ÉTOLAJ, KENESE, KIRAKÓ, MARADÓ, NEVADA, OKOSAN, ÖTÖDIK, PEMETE, SZIRÉN, TINÓDI Hétbetűsek: KIDERÍT „MAÖftRÁs! PASALIK, TASAKOS, TELEPÍT, TERÍTÉK Nyolcbetűsek: LETAKARÓ, URADALOM Kilenc betűsek: BIRODALOM, PALATÁLIS Lapunk május 28-i számában megjelent rejtvény helyes megfejtése: Nem volt hamis, bíró úr, csak egy régebbi. A jó megfejtést beküldők között tartott sorsoláson a szerencse Komló Béla tarcali olvasónknak kedvezett, aki nyereményét postán kapja meg. Evangélikus szeretetotthon Nyíregyházán Erről a helyről kapta nevét Nyíregyházán a tavaly szeptemberben megnyílt evangélikus szeretetotthon. Az időseket fogadó, nagyon szépen berendezett intézetnek jelenleg ötvenkét lakója van, és még tíz ember fogadására képes. Hogy azonban ne csak a magukat ellátni tudóknak nyújtsanak otthont, szeretnék az épületet egy elfekvő résszel bővíteni, ahol még legalább 15 magatehetetlen idős beteget ápolnának, gondoznának. A fizetni nem tudó rászorulók helyét az evangélikus gyülekezet vásárolta meg, a „tehetősebbek” 300 ezer forint ellenében költözhettek be. Az étkezésért, ellátásért a nyugdíj 80 százalékát kéri a szeretetotthon. Az Emmaus barátságos, kisebb szobáinak egy, a nagyobbaknak két lakója van. A napi program szinte teljesen szabadon választott, kötöttséget csak az étkezések ideje jelent. Aki akar tévézhet, varrogathat, olvashat, a mozgékonyabbak a kis kertben segítenek. Gyakoriak a kirándulások. Az otthonnak gyönyörű kápolnája van, péntekenként itt tartják a bibliaórákat. A családias hangulatú társaság első közös ünnepe a karácsony volt, amit nagy készülődés előzött meg az idősek körében. Nemcsak a finom falatok hozták lázba őket, hanem egymás megajándékozása is. Hetekkel előtte mindenki kalapba dobta a nevét, majd húzott egy cédulát. így sok apró készen vásárolt, illetve saját készítésű megle- ' petés talált gazdára szentestén... Bár ebéd után jártunk az Emmausban, az idősek nagy része nem pihenéssel töltötte az időt. Volt, aki virágot locsolt, a másik hímezgetett. Úgy tűnik, jól érzik itt magukat az emberek. £m Az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon Harascsák Annamária felvétele Tudom, első olvasásra hihetetlennek tűnik — pláne az ifjabb korosztály számára —, ám ettől függetlenül igaz: a szülő is ember! Ezt a tényt egyébként mi felnőttek felejtjük el a legkönnyebben. Halálra kényeztetjük csemetéinket, elhalmozzuk őket minden földi jóval, s mi visszük el a balhét minden huncutságukért. Mert ha a gyerek szemtelen, nem tanul az iskolában, vagy „elkutyul” és mondjuk kábítószerezni kezd, elsősorban a szülőket hibáztatja a világ. Mi vagyunk azok, akik elmulasztottunk, vagy rosszul tettünk valamit, azaz megbuktunk az élet alighanem legnehezebb tantárgyából, a gyermeknevelésből. De vajon ez tényleg így van? Helene Bethune szerint nem. Az írónő A szülő is ember című kötetében az apák és anyák érdekében emel szót. Ez a könyv azonban nem holmi vigasz a saját alkalmatlanságuk tudatától szenvedő szülőknek. Ehelyett olyan tanácsokkal szolgál, melyek segítenek eligazodni a gyermeknevelés útvesztőjében. A téma rendkívül időszerű, hiszen megváltozott a világ, s a régi szabályok már nem érvényesek. Az az idő már elmúlt, mikor az emberek hálával és megbecsüléssel adóztak szüleiknek pusztán azért, mert nekik köszönhetik életüket. Ma visszájára fordult a kocka: „Te döntöttél úgy, hogy megszülessek’’ — dörgölik az orrunk alá a mai gyerekek. A régi alapelvet, miszerint „én vagyok a szülő, én parancsolok’’ elmosta az idő. Ez nem baj. Viszont az a kérdés, hogy akkor most milyen elvekhez tartsuk magunkat, a legtöbb családban megválaszolatlan marad. Az életünkben eluralkodott zűrzavarban hajlamosak vagyunk rá, hogy elfelejtsük: nemcsak az a dolgunk, hogy védelmet, élelmet és javakat nyújtsunk gyermekeinknek. Hanem többek közt az is, hogy rendre szoktassuk őket és kijelöljük számukra a határokat. Legtöbbször fel sem merül a felnőttekben, hogy a gyerekek — minden tiltakozásuk ellenére — valójában nem szeretik, ha mindenben az ő akaratuk érvényesül. Érezniük kell, hogy vannak szüleik, akik eléggé szeretik őket ahhoz, hogy értelmes szabályokat és határokat jelöljenek ki számukra. A cél egyébként közös: gyermekeink rettentően szeretnék, hogy boldogok legyünk, legalább annyira, mint mi szeretnénk, hogy ők azok legyenek. Többek közt ennek eléréséhez nyújt sok hasznos és könnyedén megvalósítható ötletet, tanácsot a Park Kiadó Hétköznapi pszichológia című sorozatában megjelent kötet. Rosszkedvem nyara A z még hagvján, hogy szakad az eső, hideg szél fú j, előkerül az őszi holmi, de amikor a járdán kis híján elgázolnak a száguldozó srácok, amikor a jól öltözött úr(?) nagy lendülettel vágja ki Audija ablakán — egyenesen a képembe — a papírzsebkendőt, homlokom kezd felhős lenni. Amikor a Tigáznál másodszor is ki akarják velem fizettetni a múlt havi gázszámlát, s kiderülvén, hogy ők tévedtek, még egy halk „elnézést” sem jön ki a szájukon, kezdek durcás lenni. Amikor nekem kell bemenni az OTP-be, hogy méltóztassanak csekket adni, mert szeretném befizetni a nekik(!) járó pénzt, amikor — minden állampolgári akkurátus-ságom ellenére — negyedszer zaklat az adóhivatal a súlyadó miatt (tudom, a számítógép a hibás, de ők legalább mindannyiszor bocsánatot kérnek — utólag), egyre rosszabbul érzem magam. Amikor kocsim ajtaját reggel hétkor, a tök üres parkolóban, tolatás közben benyomja valaki, s a biztosítónál ügyem intézése másfél óráig tart, egészen dühös vagyok. S amikor kicsi lányomat egy mutogatós férfid) rémiszti halálra, egészen kiborulok, ezért jobb lesz, ha most már csak kérdezem: tessenek mondani, mi folyik itt? — te A — Ki lesz hülye ? Te hülye vagy! Nincs az az ember, akiről kora gyermekkorától legalább pár százszor ne mondták volna el ezt a véleményt, Az ilyesmivel persze nem igazán illik (vagy csak nem illett?) dicsekedni. Megmondom őszintén, tegnapelőtt még határozottan bántott volna egy ilyen megjegyzés. De tegnap óta már nem. Hiszen hogyan lehetnék én hülye, mikor klubtag sem vagyok? Ha valaki nem tudná: Magyarországon megalakult a hülyék klubja. Magam a rádióból értesültem a jeles eseményről. Mint Gyula, á klub egyik vezéregyénisége részletezte, mind többen csatlakoznak az egész országból a szervezethez. Ami főleg annak köszönthető, hogy saját lapjuk is van! Ami az összetételt illeti: különösen a húsz év körüliek sorolják ebbe a kategóriába magukat. De azért nem kell elkeseredniük a többieknek sem, lévén, hogy a felvételnél életkori megkötés nincs. Példa erre maga Gyula, aki már az ötödik X-et tapossa, és még mindig hülyének érzi magát. Olyannyira az, hogy néha a klubvezető is megjegyzi: — Gyula, te hülyébb vagy, mint én. Sőt! Mindez még fokozható. Kis szerencsével el lehet jutni a ,,Micsoda nagy állat vagy!" kitüntető címig. Erre szintén saját személyét hozta fel Gyula, tekintettel arra, hogy kiválóan utánoz állathangokat. A klubnak igen jó a perspektívája. A nyáron ismét megszervezik a hülyék klubtáborát a Szelidi tónál. Úgy számítják, hogy jövőre kialakul az országos hálózat, ami akár szövetséggé is kinőheti magát. Innen pedig már csak egy ugrás a hülyék pártja. Gondoljunk belp, micsoda távlatok nyílhatnak a tagság előtt! Persze, egy valami nyilvánvaló. Aki csatlakozik, az biztosan hülye! (H.) —sikli—
