Új Kelet, 1994. június (1. évfolyam, 59-84. szám)

1994-06-11 / 68. szám

1994. június 11., szombat BELFOLD-KULFOLD UJ KELET Volán géppark-korszerűsítés A helyi és helyközi járatokat közlekedtető Volán-társaságok 1 milliárd forintos állami hozzájárulást nyertek el 330 korszerű, a környezetevédelmi követel­ményeknek is megfelelő autóbusz beszerzéséhez, a járműpark korszerűsítésére kiírt pályázaton — tájékoztatta a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium pénteken az MTI-t. Saját forrásaik kiegészítéséhez további 1,6 milliárd forint hitelt vehetnek fel kormánygarancia mellett. A társaságok az új járművekkel 10 évnél idősebb autóbuszaik lecserélését kezdjék meg. Az elmúlt évben a cégek saját forrása csupán 130 autóbusz beszerzésére volt elegendő. A tízévesnél idősebb autóbuszok nagy száma és a lakosság fizetőképességét figyelembe vevő tarifa mellett a rekonst­rukciós program folytatása csak a következő években is biztosítandó állami juttatás mellett lehetséges. OECD-csatlakozás Az OECD-hez Magyarország teljes jogú tagként várhatóan másfél év múlva csatlakozhat—jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján A/a/or István külgazdasági államtitkár-helyettes, aki részt vett a szervezet csütörtök este befejeződött miniszteri értekezletén. Hangsúlyozta: a csatlakozás követelményei igen szigorúak, csaknem ezerre tehető azoknak az előírásoknak a száma, amelyeknek eleget kell tenni ahhoz, hogy az ország a szervezet tagjává váljék. W Érdekegyeztetés A Magyar Gazdasági Kamara küldöttközgyűlése úgy foglalt állást, hogy á kormány és a szociális partnerek között tervezett megállapodásokat az Érdekegyez­tető Tanács keretei között kell megkötni. Egyúttal szorgalmazták a tárgyalások azonnali megkezdését többek között az államháztartási reform koncepciójáról és végrehajtásáról, valamint az infláció és a bérek összefüggéséről. A foci és az árfolyam Győzött a focimánia: a riói és a Sao Paolo-i tőzsdék—a sportrajongó kereskedők nyomására — rövidített, illetve módosított nyitva tartással működnek a közelgő labdarúgó-világbajnokság azon napjain, amelyeken a brazil nemzeti tizenegy pályára lép. A két intézmény hivatalos bejelentése szerint a hazai válogatottat érintő fordulók idején összevonják majd — vagyis ebédszünet nélkül, folyamatosan tartják és hamarabb fejezik be — a jegyzési napot, amely vb-mentes időkben délelőtti és délutáni periódusokból áll. A meccsek azonban nem csupán a részvényforgalom időbeli szabályozását, de az árfolyamokat is bizonnyal befolyásolják — állítják az AP-DJ gazdasági hírszolgálat által idézett helyi szakértők. Meghalt Teng Hsziao-ping ? A tokiói, a hongkongi, sőt, a New York-i tőzsdéket is megmozgatta az utóbbi napokban a legbefolyásosabb kínai politikus, Teng Hsziao-ping haláláról szóló híresztelés, a pekingi kormány külügyi szóvivőjének pénteki nyilatkozata szerint azonban az agg vezető „jó egészségnek örvend”, s az elhunytáról terjedő szóbeszéd „merő rémhír”. Pénteken a hongkongi értéktőzsde árfolyamai kezdtek mélyrepülésbe, miután — mint a helyi rádió jelentette — a kereskedők között elterjedt: Peking még a nap folyamán bejelenti a kínai gazdasági nyitás 89 éves mentorának halálát. A térségbeli piacok szereplői körében tartja magát az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a minden hivatalos posztjáról visszavonult, mégis változatlanul az első számú politikai tényezőnek tartott Teng halála nyomán hatalmi harc és káosz lehet úrrá a hatalmas ázsiai országon. Támadó egerek Egerek ezrei több várost valósággal elárasztottak Chile déli részén. A helyzet olyan súlyos, hogy sok embernek egyszerűen ki kellett költöznie otthonából. A chilei rendőrség szerint az állapotok egy Hitchcock rendezte horrorfilmre emlékeztetnek. Az egyik helyi kormánytisztviselő hatalmas fekete szőnyeghez hasonlította a támadó egérezredeket. Bemasíroznak a házak udvaraiba, és lehetetlen elriasztani őket — mondta. A múlt héten az argentin határ melletti városokban bukkantak fel először az egerek. Egészségügyi tisztségviselők szerint bebarangolják az egész országot, ráadásul kitűnő úszók, a vizek sem jelentenek számukra akadályt. Eltűnt az egyik pilóta Pénteken lezuhant a dél-koreai légierő egyik vadászgépe. Az egyik pilóta életét vesztette, a másik eltűnt — jelentette a szöuli védelmi minisztérium közlésére hivatkozva a Reuter. A szóvivő szerint az F—4-es típusú gép lőgyakorlaton vett részt a baleset idején. A katasztrófa okának vizsgálata folyamatban van. Szemtanúk elmondták, hogy a harci gép kigyulladt és felrobbant, földre zuhanó darabjai pedig erdőtüzet okoztak. Buszkarambol Öt ember, köztük három amerikai turista életét vesztette csütörtökön Ausztriában, amikor autóbuszuk a csúszós úton összeütközött egy tartálykocsival. A belga rendszámú busz többi utasa közül többen súlyos sérüléseket szenvedtek. A baleset a Bécstől 220 kilométerre lévő Neumarkt közelében történt, amikor az autóbusz az eső áztatta, kanyargós hegyi úton a tartálykocsi oldalának csapódott. Az ütközés következtében az autóbusz bal oldali elülső része leszakadt. Négyen, köztük a busz belga sofőrje, a helyszínen életüket vesztették, egy amerikai férfi pedig a kórházban halt bele sérüléseibe. Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint a buszon, amelyet egy brit utazási iroda bérelt, 53 amerikai, kanadai, brit, ausztrál és új- zélandi turista utazott. Letették az esküt a lll/lll-as ellenőrzést végző bírák Pénteken az Országgyűlés elnöke, Sza­bad György előtt letették a hivatali esküt azok a bírák, akik az ügynöktörvény hatá­lya alá tartozó személyek ellenőrzését végzik majd. Botos Gábort, Eigner Józsefet és Tarr Györgyöt április 7-én, utolsó ülésnapján választotta meg az Országgyűlés, és ezzel létrehozta az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek el­lenőrzéséről szóló jogszabályban előírt legalább két bírói bizottság közül az elsőt. A bírák az eskütételt követően az új­ságírók érdeklődésére elmondták: az Alkotmánybíróságtól várnak jogértel­mezést a tekintetben, hogy nem sért-e jogszabályt, ha az előírt bizottságok közül csak egy dolgozik. Éppen ezért munká­juk felvételét is úgy időzítették, hogy az új parlamentnek és az alkotmánybíróknak legyen idejük mindezt megfontolni és megtenni a szükséges lépéseket, vagyis felállítani még egy vagy két bizottságot. Amennyiben létrejön két további bizott­ság, akkor a bírók — a tervezett két éven belül — látnak esélyt az előírt személyi kör ellenőrzésére, a nagy mennyiségű irat átvizsgálására. Elsőként a bírák az ország­Hamis dollárok A kárpátaljai bűnüldöző szervek az utóbbi napokban több pénzhamisítással, illetve hamis pénzek forgalmazásával foglalkozó személyt vettek őrizetbe. Két ungvári illető például hamis ezerforin­tosokat dobott piacra. Egyelőre csak feltételezik, hogy a nagyon ügyes hamisít­ványokat Magyarországon készítették. Sajnos, az illegális pénzbeváltóknál valutát vásárlók ki vannak téve annak a veszélynek, hogy hamis bankjegyeket kapnak kuponjaikért. A kockázat nem alaptalan, hisz a belügyi főosztály tájékoz­tatása szerint nagy mennyiségű kis cím­letű hamis dollár került forgalomba Kár­pátalján.- Nyílt titok - mondta kérdésemre Vaszilij Sipovics rendőralezredes -, hogy az illegális valutaforgalomban a bankok is érdekeltek. Ok alkalmazzák a nep­pereket, akik az utcán végzik el illegálisan azokat a pénzügyi műveleteket, melyek­kel a bankok lennének hivatottak foglal­kozni. Ezért fordulhat elő sokszor, hogy nincs a pénzintézményekben kupon, hisz azt kiadják az utcai üzéreknek. A hivata­los pénzbeváltók pedig valójában csak valutabegyűjtőkként működnek. Semmi közük a nemzetközileg elfogadott valu­ta- és devizaforgalmi normákhoz. Ilyen helyzetben egyáltalán nem lehet csodál­kozni azon, hogy sok hamis pénz kerül forgalomba. Balogh Csaba Dr. Tarr György, dr. Botos Gábor és dr. Eigner József Szabad György, az. Országgyűlés elnöke társaságában gyűlési képviselőket világítják át, az ábécé sorrendjében. A bírák úgy vélik, hogy a kormányváltás bizottságuk munkáját nem érinti, hiszen abba a parlamenten kívül sem a kabinet­nek, sem a minisztériumoknak nincs be­leszólásuk. Mindazonáltal felkészültek ar­ra a lehetőségre is, hogy az új Ország- gyűlés módosítja, illetve hatályon kívül helyezi a jogszabályt. Horn—Pető találkozó Mintegy másfél órás négyszemközti megbeszélést folytatott egymással Horn Gyula, az MSZP és Pető Iván, az SZDSZ elnöke péntek délelőtt a szocialisták Köztársaság téri székházában. A találkozót követően Horn Gyula elmondta az egybegyűlt újságíróknak, hogy kötetlen formában áttekintették a koalíciós tárgyalásokon felvetődött, még függőben lévő kérdéseket, és azt, hogy mennyiben lehet közelíteni a pártok nézeteit. Annyiban eredményesnek minősítette a találkozót, hogy a személyes megbeszélés nyomán jó néhány vitás kérdésben világosabban látják egymás álláspontját, mint korábban. Hozzátette, hogy eszmecseréjükről vasárnap tájé­koztatni fogják a két párt közös tárgyalódelegációját. Pető Iván mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy a koalíciós tárgyalásokon napirenden lévő ügyekről, köztük garanciális kérdésekről folytattak informális beszélgetést. Olyan témákról, amelyekről a nagy testületi üléseken nehezebb tárgyalni. Elmondta azt is, hogy a két párt egyetért abban: a megbeszélések idején nem kívánják saját álláspontjukat közzétenni, mivel ez nehezítené az egyeztetést. — Nem az a fontos, hogy most arról legyen szó: kinek az álláspontja érvényesül jobban. A tárgyalások eredményeként létrejövő koalíciós megállapodás nyilvánosságra kerül. Azt nem titkoljuk, hogy tárgyalunk, azt sem, hogy lesznek még négyszemközti találkozók köztünk és más témákban illetékes szakértők között is, de tartalmi kérdésekről a tárgyalások lezárásáig nem kívánunk nyilatkozni — mondotta Pető Iván. ■ II ■ Az Országos Rendőr-főkapitányságtól pénteken reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 40 baleset járt személyi sérüléssel, ezek közül egy eset végződött halálos szerencsétlenséggel, 17 helyszínről súlyos és 22-ről könnyű sérülteket szállítottak a mentők kórházba. PARLAMENTI DIKTATÚRA? Torgyán József szerint fennáll a veszé­lye annak, hogy a mostani választások eredményeként a még erősebb végrehajtó hatalom mellett még erősebb parlamenti diktatúra alakulhasson ki. Erről az FKGP elnöke újságíróknak beszélt azt követően, hogy ezt az álláspontját kifejtette az őt fogadó Göncz Árpád államfőnek. Torgyán szerint az ilyen jellegű veszélyt fokozza, hogy országszerte tapasztalható az egykori MSZMP-s káderek feléledése. Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke hivatalában fogadta Torgyán Józsefet, az FKGP elnökét, frakcióvezetőt

Next

/
Thumbnails
Contents