Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)
1994-05-27 / 56. szám
UJ KELET Terített asztal — nyárelőn Mottó: A természet vegykonyhája évmilliók óta rendelkezésére áll az állatvilágnak, de az ember csak akkor vegye igénybe, ha jól ismeri a növény természetét! A május és a június a gyógynövények tömegét teríti a természet asztalára, s ilyenkor a gyűjtőknek igyekezniük kell, hogy idejében szárítóállványokra, padlásra kerüljenek a fontos népi gyógy- alapanyagok. A hárs- a kamillavirág mellett-a legnépszerűbb tea köhögéscsillapításra, izzasztóként, idegerősítőnek és vértisztítónak. A hársvirágot a fa lombozatát kímélve, a murvalevelekkel együtt szedjük és szárítjuk meg. A kőhárs és a nagylevelű hárs virága egyforma értékű, a szárított drogot össze is keverhetjük. A szárítmány közé ne kerüljön ezüsthárs. A legegyszerűbb azt megjegyezni: csak annak a hársnak a virágát szedjük, amelyiknek a levele mindkét oldalán zöld színű. Amelyik hárs levelének a fonáka fehéren molyhos, annak a virága hatástalan. * A pipacs, a szarkaláb és a búzavirág a gabonaföldek gyomnövényei. A pipacsnak a virágszirmait, a szarkalábnak a virágát, a búzavirágnak a virágzatát gyűjtjük, és mindegyiket árnyékos helyen, gyorsan szárítjuk meg. A kék búzavirág étvágyjavító, görcsoldó és erősítő teakeverékek alkotórésze. Forrázatát szemgyulladás borogatására, toroköblögetésre használják, ugyanúgy mint a pipacs virágszirmát. A pipacsvirág teája köhögéscsillapító és enyhe nyugtató. Szarkalábból kettő is van: a kékvirágú mezei szarkaláb és a zömökebb termetű, bíborlilás virágú keleti szarkaláb. Mindkettő virágát gyűjthetjük. Forrázata külsőleg szemborogató, belsőleg .teaként enyhe hashajtó és értágító. (Forrás: Magyar gyógynövények, 1948.) Samu András ZÖLD PATIKA A legti ladó... „Én festő vagyok" Gondolatban ott sétálunk a nyíregyházi Kürt utcán, az új zeneiskola épülete előtt. Azon töprengek, hogy a sok kis muzsikuspalánta már hallomásból sem tudja, milyen paradicsomi kert virult nem is olyan régen ezen a helyen. — Itt nőttem fel — mondja Baracsiné Molnár Ibolya festő. — Kicsike volt az udvar, épp csak zsebkendőnyi. De csodás rózsabokrok virultak benne meg embermagas hortenziák. És a szőlőlugas... Olyan sűrűn nőtt, hogy az összefonódó levelek, ágak, fürtök felfogták az esőt. Nincs már meg sem a ház, sem a kert. Odalett. akár a gyermekkor a nagyszülők tiszarádi otthonában. És nincs meg a nagymama meg a nagypapa sem. — Nem szeretek visszamenni Tisza- rádra, mert a megváltozott utcákon nem találom az emlékeimet. És mégis. Valami mindig visszahúz. Talán itt, a tiszarádi parasztházban kezdődött a festő olthatatlan érdeklődése a természet, az élővilág iránt. — Egészen apró koromtól szerettem megfigyelni a növényeket, az állatokat. Aztán eljött az a pillanat, amikor valami furcsa kényszer kerített hatalmába, hogy mindezt megörökítsem. Főiskolás éveim ilatt tucatjával készítettem a rajzokat. De csak később, kezdő pedagógusként gyűjtöttem annyi bátorságot, hogy munkáimat meg is mutassam Berecz András nyíregyházi festőművésznek. Először tőle kaptam biztatást. Tőle és Torváth Jánostól tanultam a szakmát. Dlajfestmények, linómetszetek, >ontozott grafikák. Ez a festő egyik arca, íz érzelmek, a gondolatok, az álomkérek megjelenítésének eszköze. A kerá- nia és a tűzzománc inkább a szépséget képviselik Ibolya művészetében. — Öntörvényű ember vagyok, aki nem nsel el beleszólást a munkájába. Korábban megrendelésre is készítettem tűzzo- náncokat, kerámiákat. De csak akkor, iá hagytak szabadon dolgozni. Az utóbbi három évben egyetlen tűzzománcot em adtam el. Nincs időm ezzel foglal- ozni, mert elsősorban az olajképek rdekelnek. Egy ház Sóstóhegyen, benne egy szoba, a műterem. Három éve ez a szoba Ibolya életének színtere. Itt dolgozik, innen néz ki a szabadba, itt gyűlik köré a család. Itt tölti az éjszakákat is, hogy ha hirtelen felkelti nyugtalan álmából egy gondolat, azt azonnal megörökíthesse. Ugyanakkor feleség és anya is, aki szembesül azzal a nehezen megválaszolható kérdéssel, vajon hol a határ a családi kötelezettségek, az anyaság és az alkotásvágy között? — Hét éve abbahagytam a tanítást, és azóta csak a festészetnek élek. Nehéz döntés volt, mert nagyon szerettem tanítani. — Talán tapintatlan a kérdés, de meg lehet élni a festészetből? — Akár lehetni is, ha meg tudnék válni a munkáimtól. A legutóbbi, vásárosnamé- nyi kiállításomon majd minden alkotásomra kiírhattam volna: nem eladó. Hogyan válhatnék meg az Életút sorozattól? Aztán a két Falány képtől, melyekről a kislányaim arca néz rám? Vagy a kedvencem, egy hatalmas vászon — még címe sincs -— ami több dimenziót elevenít meg időben, térben, gondolatban, érzésben... Ennek ott kell lennie a közelemben. A ház minden szobája a képeimmel van tele. Igen, könnyebb lehetne, ha rászánnám magam odaadni némelyiket, de nem megy. Talán csak most nem megy még. És közben bálabutikból öltözködöm, a lányaim pedig egymástól veszik át a ruhát. Megtanultuk lecsökkenteni az igényeinket. A család mellettem áll. — És a szakma? Mennyire fogadták el? — Tudom, harcolnom kellene az elismertetésemért, de harcolni nem tudok. „Csak” dolgozom kitartóan, és ha már összegyűlt egypár kép, akkor kilépek az emberek elé. Több mint húsz éve ott vagyok munkáimmal a megyei őszi tárlatokon. Bemutatkoztam jó pár országos kiállításon — Ózdon, Kecskeméten — és önálló tárlatokon nem csak itthon, de például Szegeden, Budapesten is. Hét éve a megyei tanács művészeti díjával ismerték el munkámat, ami számomra nagyon sokat jelent. — Mi az a kifejezési mód, amely legközelebb áll a szívéhez? — Az olajfestészet. Sokan azt mondják rólam , hogy festőművész vagyok, de nem érzem magam annak. Én festő vagyok. Azt vallom, az ember útja kemény küzdelem. Az élet épp attól teljes, ha mindvégig próbálkozunk, új és új célokat tűzünk magunk elé. Hiszen ha valaki beért a célba — onnan már nincs tovább... (H) Baracsiné Molnár Ibolya: Ház 1994, május 28., szombat 7 melyiket válasszam ? Momo a Piccolában A bőség zavarával kényeztet bennünket a kisvárdai nyár. Ma este kezdődik a Határon Túli Magyar Színházak VI. Fesztiválja a városban, mely június 5-ig tart. Ez idő alatt huszonöt alkalommal hivatalos színházba a közönség. Igen ám, de melyik előadást válasszuk a sok közül? A műsorfüzetet forgatva úgy tűnik, az idén elsősorban elgondolkodtató produkciókkal: drámákkal, színművekkel, monodrámákkal készülnek a részt vevő társulatok. Az ismert, s Magyarországon is sokat játszott darabok — mint a Koldusopera, a Tóték vagy a Hegedűs a háztetőn — mellett kevésbé ismertek is színre kerülnek, mint a Momo, A szörny ajándéka vagy az Emigránsok. A cím nem mindig elég az eligazodáshoz, pedig a választáshoz segítség kell. De vajon mit rejt egy ilyen megfogalmazás a színlapon: „műfajtalankodás”...? Leacock: Rosszcsirkeff Mária emlékiratai című művét vitte színre a műfajtalan műfajban a Szatmárnémeti Északi Színház. A mű lírai történet egy fiatal lányról, az ifjúságról, a szerelemről — mindez a gyermeki tisztaság bájával, derűjével. Június 2-án délelőtt 10-től a Szent László Egyházi Középiskolában, másnap délelőtt fél 10-től a Bessenyei György Gimnáziumban láthatják az érdeklődők. Tom Paine — filozófiai színpadi mozaik. Aki ezt a darabot választja, érdekes színházi vállalkozás tanúja lehet. Paul Foster amerikai drámaíró művében Tom Paine kettős személyisége áll a középpontban. Egyfelől a forradalmár tiszta szabadságeszményeivel, másfelől az ember a maga viszontagságaival. Az író minduntalan megszakítja a cselekményt. A szereplők visszaváltoznak színésszé, vitatkoznak a darab mondanivalójáról újra és újra felvetve a kérdést^ csináljunk-e forradalmat. Az előadásnak — melyet május 30-án délelőtt 10-től a Művésze-tek Házában a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia Szentgyörgyi István tagozata mutat be — akár mottója is lehetne a szerző egy gondolata: „Ha a történelmet nem is írhatjuk át, de hasznosíthatjuk a jelen számára.” Ha azt mondom, Emile Ajar: Előttem az élet — sokan felkapják a fejüket. Az orosz származású francia író Goncourt-díjas regénye a hetvenes évek ifjúságának letehetetlen kedvence volt. A Momo a regény monodrá- ma-változata. Fülöp Erzsébet marosvásárhelyi színművész tolmácsolásában június 3-án a Belvárosi étteremben, 4-én a Piccolo salátabárban kerül közönség elé délután fél 5-től. Tipikus mai karriertörténet A szörny ajándéka. írója Peter Shaffer — akinek nevéhez az Equus és az Amadeus sikere is fűződik. Az előadás egy kortárs drámaíró tündöklését és bukását kíséri végig a család (felesége és fia) szemszögéből. A mű alapkérdése egyben korunk drámai alapkérdése is: Mikor leszünk képesek végre eljutni a minden sérelemért bosszút állni szemlélettől a megbocsátásig? A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata tolmácsolásában május 31-én este 8-kor láthatjuk a darabot a Művészetek Házában. Aki egy kis nosztalgiára vágyik és „mellesleg” szereti az andalító muzsikát, június 4-én délután 2-re váTtson jegyet a Művészetek Házába. Ödön von Horváth egy ritkábban játszott darabját, a Kasimir és Karo- line-t a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Gyergyószent- miklósi Figura Stúdió Színház közös produkciójában láthatjuk. Egy édesbús szerelem balladája ez a munka- nélküli sofőrről és nagyravágyó menyasszonyáról. A színpadon a harmincas évek atmoszférája elevenedik meg: vurstli-jelenetekkel és fülbemászó melódiákkal. A románc szomorúságát humorral enyhíti a szerző, igyekszik eszünkbe vésni: egyszer mindnyájunknak meg kell halnunk... j Rzeszowi meghívás Turné — jubileumra Szoros kapcsolat alakult ki a nyíregyházi városi és a lengyelországi rzeszowi vajdasági művelődési központ között. A két intézmény évente cserél művészeti együtteseket, rendszeresek a szakmai tapasztalatcserék, kölcsönös látogatások. Az együttműködés nagyközönséget is érdeklő eseményei a vissza-visszatérő fotó-, képző- és népművészeti kiállítások Nyíregyházán, illetve Rzeszowban. A vajdasági művelődési központ ebben az esztendőben ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. Ebből az alkalomból június 2. és 5. között jubileumi ünnepséget szerveznek, melyre hivatalosak a társintézmények szakemberei, művészeti együttesei is. A házigazdák nagyszabású felvonulást és gálaműsort szerveznek, melyen fellép az Igrice néptáncegyüttes is.