Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)

1994-05-23 / 52. szám

1994. május 24., kedd 12 Nyitnak a strandok UJ KELE Az egyre nyáriasabb - olykor káni­kulára emlékeztető - időben sokan gon­dolunk a strandok hűs vízére, a kikap­csolódásra. Három fürdőben érdeklődtem, hogy milyen változások történtek - az ár­emelésben biztos voltam - az előző sze­zonhoz képest.- A kisvárdai várfürdő már fogadja a fürödni, kikapcsolódni vágyókat - mond­ta Márton Ferenc igazgató. Májusban 10 és 17 óra között, utána 9-től este 7 óráig várjuk vendégeinket. Úgy készülünk, mintha minden nap telt ház lenne. Ennek sajnos kicsi a valószínűsége, hisz ár­emelésre kényszerültünk. A felnőtt belépők 60 helyett 80, a gyerek és nyug­díjas 40 helyett 50 forintért válthatók. Továbbra is kaphatóak 30 és 50 forintért a félnapos jegyek, amelyek délután két órától zárásig érvényesek. Jó hír a kem­pingezőknek, hogy elkészült a sátortábor vizes blokkja, ahol zuhanyozni, mosni, mosogatni és főzni lehet. A nyírbátori strandon jártamkor va­kolást, festést, szerelést láttam.- Ez csak szépítgetés - mondta Bardáczi Lajos igazgató - beruházásra, fejlesztésre a két tulajdonosnak, az önkormányzatnak és a Kelet Víz Rt.-nek nincs pénze. Ta­valy is veszteségesek voltunk és az ideig kilátások sem biztatóak. Áraink emelkedtek, a felnőtteknek 90, a gye­rekeknek 50 forintot kell fizetni. Ugyan­ez a hétvégeken 100 illetve 60 forint. Egész szezonra lehet úszóbérletet váltani - reggel hattól kilencig érvényes - 2000 forintért. Június I I-én nyitunk hivatalosan. de jó idő esetén hétvégeken várjuk a vendégeket. A „Család éve” keretében család-napot tartunk május 28-án, amikor mindenki ingyen veheti igénybe szolgál­tatásainkat. Nyitvatartási időnk reggel 10 és este 6 között lesz. Aki csak délután ér rá fürödni 4 órától kedvezményes jegyet vehet 60 forintért felnőtteknek, gye­rekeknek 40 forintért. Új üzemeltető vette át a strand melletti campinget. A táborozás ára - strandbelépővel - 150 Ft egy főnek egy napra. Csoportoknak kedvezményeket is adnak ha előtte megbeszélik, sőt sátrakat is biztosítanak, ha ezt előtte kérik a táborozok. Meglepő dologról tájékoztatott Baráth László, a vásárosnaményi strand vezetője: — A fürdőt családi vállalkozásban üze­meltetjük. Annak ellenére, hogy az önkor­mányzatnak majd félmillió forint bérleti díjat fizetünk a tavalyi árakkal várjuk a vendégeket. A felnőtt 60 a gyerek belépő pedig 40 forint. A közhiedelmekkel el­lentétben a két gyerek és a termálmedencét naponta töltjük fel friss vízzel. Az uszoda nálunk is tisztító rendszerrel működik. A stranddal közös kempingben egy négy fős család esetében a táborozás 120 forintra jön fejenként egy napra természetesen strandbelépővel együtt. Június 4-én nyi­tunk és reggel héttől este hétig lehet nálunk lubickolni. Diszkó is fog üzemelni területünkön este nyolctól hajnal négyig. A táborozóknak nem kell megijedni - és füidugót hozniuk - az épület hang­szigetelt. K.Z. Az ellátás balkáni színvonalú A fogászat mostohagyerek Folytatás az 1. oldalról Aki ez utóbbit választja, szerződhet az egészségbiztosítási pénztárral, vagy terüle­ti ellátással, avagy területi ellátás nélkül, de dolgozhat szerződés nélkül is. Ezek al­apján a támogatottságunk lehet fix összegű, teljesítményarányos, esetleg ráterhelődik részben, vagy egészen a bete­gre. — Készben? — Pontosan ki kell dolgozni egy olyan rendszert, amely előírja, hogy meddig ter­jed az alapellátás. Ettől kezdve a beteg fizeti a költségeket. Ehhez nagyon pon­tosan meg kell határozni az egyes munka­fázisok értékét. Sötét pillanatok Tegnap délután Vasmegyer- ben a Vasvári Pál utcában kigyul­ladt egy melléképület. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de az anyagi kár jelentős. Avartűzhöz riasztották hétfőn a tűzoltókat. Mátészalkán a Krasz- na partján eddig még tisztázatlan körülmények között tüzet fogott az avar. Személyi sérülés nem történt. Pünkösdhétfő' délutánján ne­gyed kettőkor a Korányi út és a Csaló köz sarkán egy személygép­kocsi elütött egy kisgyereket, aki szerencsére csak könnyebben sérült meg. Vasárnap délután egy órakor Rakamaz és Tokaj között eddig még ismeretlen okok miatt fel­borult egy személygépkocsi. A balesetnek egy könnyebb sérültje van. Ugyancsak vasárnap három­negyed tizenkettőkor a temető mellett egy személygépkocsi elgá­zolt egy kerékpárost, aki köny- nyebb sérülést szenvedett. Félrenézés ,PSAK EGY PILLANATRA NÉZTEM FÉLRE” VALLOTTA A TRAKTOR VEZETŐJE. Szerencséjére az ijedtségen kíbül más baj nem történt. Az esetet Jármi és Őr között kaptuk lencsevégre. Fotó: Pénzes László — Milyen ajánlásokat tett az MFE az illetékes minisztériumnak és a TB- nek? — Először is, hogy a legrövidebb időn belül vezessék be a reformot! Meg kell kezdeni a törvény előkészítését, törvénymódosítást kell végrehajtani, ren­deleteket alkotni. Megfelelő hitelkonst- rukrcióra van szükség. A TB-nek stratégiát kell kidolgozni az ellátókor bővítésére és az elszámolási rendszerre. Minőségbiz­tosítási garanciákra is szükség van, ehhez meg kell teremteni a szakfelügyeletet, és végül a változtatásokat egyszerűen, szak­szerűen, gyorsan és zökkenőmentesen kell végrehajtani. (Sípos) Gyógyul a főiskolás Az egész megye aggódott azért a fiatalemberért, aki május ki­lencedikén hétfőn valamilyen fur­csa szerencsétlenség következtében kiesett a mezőgazdasági főiskola kollégiumának negyedik emeleti ablakából. Nagy Lajos azóta átesett néhány műtéten: gégemetszésen, arcplasztikán, de ezidáig még ko­molyan veszélyben forgott az élete. Nos, most örömmel közölhetjük, hogy rohamosan gyógyul, való­színűleg egy héten belül búcsút mond az intenzív osztálynak. Már eszméletén van, beszél, úgy néz ki, hogy az arca is visszanyeri eredeti mivoltát. Megúszta. (Vasas) A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett időnként erősen megnövekszik a fel­hőzet és helyenként eső, zápor, egy-egy zivatar is előfordulhat. A délnyugati, nyugati szelet gyakran élénk, időnként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig kedden általában 27 és 32 fok között valószínű. Árnyékolástechnika Stúdió Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt. Garancia idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintcrterműnkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: 319-158 Eltűnt fiút keres a rendőrség A BRFK XIII. kerületi kapitánysága eltűnés miatt keresi Kovács Béla 16 éves budapesti diákot, aki május 18-án a Budapest II. kerület Keleti Károly u. 37. sz. alatt lévő II. Rákóczi Ferenc Gimnázi­umból nem ment haza, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: 170 centiméter magas, vékony testalkatú, arca ovális, fülei fejhez simulóak, orra egyenes, szemöldöke enyhén ívelt, szeme közép­kék. Haja középen elválasztott, hátul tarkóközépig felnyírt, színe sötétbarna. A fiatalember eltűnésekor térdig érő, középszürke ballon bermudát, középen elől nagyméretű téglalap alakú mintás fe­liratú vörösesbarna inget és magasszárú, fekete-zöld színű sportcipőt viselt, vala­mint egy fekete-sárga Adidas hátizsák volt nála. Május 24., Kedd A nap kel: 4 óra 58 perckor nyugszik: 20 óra 25 perckor. A hold kel: 19 óra 48 perckor, nyugszik: 4 óra 16 perckor. Névnapok: Csepel, ELIZA, ESZTER, Erzsébet, Godvin. Johan­na, Mária, Maróra, Miléna, Simeon Simon, Szimóna, Vanessza, Véta Vince, Zsófia. Külön ünnepcsokor a magyai földön igen kedvelt Mária ünnepek sora, melynek főünnepei, ünnepei és emléknapjai átfogják az egész esz­tendőt. A szentek közül Jézus édes­anyja a katolikus kultuszban a leg­első helyen áll. A IV. században mégcsak egyetlen Mária ünnepet is­mertek, karácsony előtt az Angyali üdvözlet vasárnapját, az Isten­anyaság ünnepét. Szerencsejátékok LOTTO A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 20. heti lottó és Joker számsorsolások nye­reményei a jövedelemadó levonása után, a következők: Az 5/90-es szelvények között öttalála- tos nem akadt. A 38 db négyesre egyen­ként 506 670 forintot, a 3 744 db hármas­ra egyenként 4 285 forintot, a kettesekre egyenként 193 forintot fizetnek. A követ­kező hétre átvitt - nettó - nyereményösszeg 49 260 042 forint. A 6/45-ös szelvények között hattal tos nem akadt. Az egy db 5 plusz 1 tál tos szelvény nyereménye 2 349 470 fői a 41 db öttalálatosre egyenként 85 forintot, a 2 081 db négyesre egyen! 2 258 forintot, a hármasokra egyenl 169 forintot fizetnek. A következő h átvitt - nettó - nyereményöss 44 894 501 forint Joker: telitalálatos szelvény nem ak a következő hétre átvitt összeg 5 116 forint. AUSZTRIA LOTTO A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az Ausztria Lottó 20. játékhetén a lea lottószelvények száma 2 120 644 darab volt. A lottó fogadási díj 105 843 244 schill A nyereményösszeg az első nyerőosztályban 15 876 486 schilling. A nyerőszámol 9, 11, 16, 23, 45, a pótszám a 35. A Joker fogadási díj 22 996 215 schilling. A jc nyereményösszeg az első nyerőosztályban 4 599 243 schilling. A jokerszám: 135 I0T0 A TOTÓ 20. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 7. Hertha BSC - Bochum 1:1 8. Rostock - S. Kickers 2:0 9. Wolfsburg - Saarbrücken 3: 1. Pécs - BVSC 0:0 X 10. Cosenza - Brescia 2:1 2. Újpest - Parmalat FC 2:1 1 11. Modena - Acireale 1: 3. Siófok - Sopron .0:1 2 12. Venezia - Cesena 0:1 4. Csepel - Ferencváros 1:2 2 13. Vicenza - Verona 3:0 5. Essen - Jena 0:5 2 Pluszmérkőzés: 6. Chemnitz - Mainz 0:0 X 14. Ravenna - Padova 0:0 Wendlinger! újraébresztik A Monacói Nagydíj edzésén megsérült osztrák Forma-1-es pilótán, Ka Wendlingeren az orvosok újból elindították a mesterséges kóma fokozatc csökkentését, az ébresztési szakaszt. Az autóversenyző édesapja elmondta, hog a nizzai Saint Roch kórházban scanneres vizsgálatot végeztek fián, s az elektroi sugárral működő leolvasón látható volt, hogy az agyvelőn képződött ödéma ném leg visszafejlődött. Mint ismert az elmúlt héten az orvosok már beindították < ébresztési szakaszt, de azt az ödéma miatt leállították, s mély álomba helyezte vissza a pilótát. Az új vizsgálat eredménye azonban lehetővé tette az újbóli ébres: tést. Az orvosok azt is megjegyezték, hogy a második szakaszban már sokk óvatosabbnak, körültekintőbbnek kell lenni, mint az elsőben. Az új szakai várhatóan négy-öt napig tart majd. Emléktáblát állították az eddig elhunyt 105 magyar AIDS-BETEGNtK. UJ KELET S/abolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: a szerkesztőbizottság vezetője. Kiad­ja a Mini Trade Center Nyíregyháza. Felelős kiadó: Tarnavölgvi György. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 8. Telefon: 42/315-532, 312-903, 315-678 Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban. Terjeszti: Előfizetésben: Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111. Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. 4046 Debrecen. Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21,22 m. Fax: 06/ 52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőkné és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyom daüzeme. Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vezető: a kft. ügyvezető igazgatója

Next

/
Thumbnails
Contents