Új Kelet, 1994. május (1. évfolyam, 34-58. szám)

1994-05-19 / 49. szám

UJ KELET KULTÚRA 1994. május 19., csütörtök 7 Pepsi érzés g Pensi muraion utó Narkóhadviselés Magyarországon A narkotikumok birtoklásáért háborúk folytak, a „szer” sokszor fontos eszköz volt a hatalom birtokosainak kezében uralmuk biztosítására. Az „anyag” lehet szörnyű kínoktól megváltó gyógyszer, és válhat letéphetetlen bilinccsé. Dr. Opál Sándor , a hadtudományok kandidátusa, különleges hadviselési szakértő, az Atlantic Sajtó- szolgálatnak adott interjúban azokról az összefüggésekről beszél, amelyek a leg­utóbbi időkig ismeretlenek voltak a narkóval kapcsolatban, vagy éppen igye­keztek agyonhallgatni őket. — A különleges hadviselés minden olyan eszközt és módszert magában foglal, amelyet nem reguláris katonai erőkkel al­kalmaznak, és nemcsak háborúban, hanem békében is. Ennek kapcsán a narkó már ősidők óta alkalmazott hadviselési eszköz. Megszólalásom oka egyrészt az, hogy egyre inkább terjed Magyarországon is a kábítószer, másrészt a különböző titkos szervezetek kutatása során a bűnöző szin­dikátusokkal is foglalkoztam, amely szer­vezetek profiljának egyik jelentős részét a kábítószer-kereskedelem adja. A jelek sze­rint Magyarország hosszabb ideje ilyen jel­legű tevékenységek középpontjában áll. — Milyen jelekre gondol? —: A közelmúltban több drogcsempészt fogtak el. Ez rendőrségünk szakmai ere­jét bizonyítja. Ám közelebbről megvizs­gálva az eseteket, illetve a kereskedő személyét, arra a következtetésre jutottam, hogy ezek csak úgynevezett beetetések voltak. Olyan szakmai dilettantizmussal kísérelték meg az országba behozni a kábítószert, amely arra utalt, hogy a be­hozó személyt feláldozták a hatóságoknak. — Mi igazolja a kábítószer különlege­sen veszélyes szerepét? — Az alkohol, bár mérgező anyag, a méregkoncentrátuma mégis elenyésző a kemény drogokhoz képest, különös tekin­tettel például a crackra vagy a heroinra. A függőségbe kerülés időtartama sokkal rövidebb, és sokkal.súlyosabb követ­kezményekkel jár. Amíg a mai tu­dományos vizsgálatok szerint az alkohol­függőség általában 1-5 év alatt alakul ki, a könnyű drogok esetében ez 8-10 fo­gyasztás, kemény drogok esetében pedig akár 1-5 alkalom után is bekövetkezhet. Ez függ az egyes adagok mennyiségétől és az egyéni tulajdonságoktól. — Milyen jelei vannak, hogy a külföldi bűnöző szindikátusok jelen vannak az országban? — Nem túl régen például hallhatott a nagyközönség arról, hogy kínai állam­polgárokat gyilkoltak meg bárddal. Ez egy ismert kínai bűnöző szervezet kivégzési módszere. A bűnöző szervezetek, eseten­ként nagyon szorosan együttműködve különféle titkosszolgálatokkal, módszere­sen terjesztenek olyan területeken is kábítószereket, ahol későbbi gazdasági­politikai, vagy éppen katonai behatolási céljaik vannak. — A közvéleményben éles különbség van könnyű- és keménydrog között. Ho­gyan látja ezt a szakember? — Nem vagyok narkológus, de tény, hogy a jogszabályok is határozottan dif­ferenciálnak köztük. Az azonnali hatás és következmények szempontjából nagyon szigorúan orvosi értelemben tehetünk különbséget. A lágy drogok többségére azonban ugyanúgy rá lehet szokni, rujnt a keményekre, s attól kezdve a beteg egyre „keményebb” hatásokra vágyik. Az em­beriség több évezredes tapasztalata azt mutatja, hogy az ún. könnyű drogok fo­gyasztása egy idő után ugyanúgy elvezet a kemény drogokhoz, vagy ugyanazok­hoz a pszichés tünetekhez, mint a kemény drogok, amelyek rövid úton visznek oda. Zsillé Ákos Ásványtárlat Békéscsabán Különleges ásványok, kőzetek és csiszolt ékkövek lesznek láthatók a szombaton Békéscsabán rendezendő nemzetközi ásványkiállításon és vásáron. Az immár má­sodízben megrendezendő békéscsabai kőtárlatnak a honvédség helyőrségi klubja ad helyet és a nagyszabású bemutató reggeltől késő délutánig (9 órától 5 óráig) lesz nyit­va. Az egy éve megtartott hasonló ásványtárlat sikerén felbuzdulva rendezik meg a békéscsabaiak ismét a kiállítást és vásárt, amelyen várhatóan hetven-nyolcvan hazak valamint számos külföldi gyűjtő mutatja be gyűjteményének legértékesebb darabjait. A gyermekek ingyen tekinthetik meg a második békéscsabai ásványkiállítást és vásárt. „ '* « * i *11A* 4. \ *■ t SÍMÉ m Bár a naptár SZERINT MÉG NINCS IS IGAZI NYÁR, MÁR MOST ENNYIRE MELEGÜNK VAN AP FOTÓ Fel nem ismert Lyme-kór, téves diagnózis Kilenc év alatt tizenhétezer injekció Makra Ágnes, akit 18 esztendős ko­rában egy kullancscsípés és néhány or­vosi műhiba halálosan beteggé tett, már nem ismeretlen ember az országban: | Kepes András Apropó című műsorának ■ vendégeként sok százezren láthatták és ; hallhatták. Ilyen széles nyilvánosság I előtt azonban senki sem szeret panasz- j kodni. így az interjúban csak a vele I történtek egy részére, többnyire a szeb- ] bik részére derült fény. Öt évig nem a ismerték fel a Lyme-kórt, amit ha I időben diagnosztizálnak, egy antibioti- ‘ kum-kúrával meg lehetett volna I gyógyítani. Végtelennek tűnő kálváriá­it ja, élethalálharca azóta tart a most 27 I éves lánynak. — Betegséged során hányszor szúr- I tak meg? —- A kilenc év alatt körülbelül 17 ezer I injekciót kaptam! Az infúziók számát I össze sem tudom számolni, hiszen egy I alkalommal több üveg is lefogyott, sőt, I volt olyan, hogy hetekig egyfolytában ■ infúzióra voltam kötve. Evekig napon- I ta minimum három alkalommal adtak, ■ néha egy-két hónap szünettel. — A rossz diagnózisok miatt hány műtétet hajtottak végre rajtad? — Egy vakbélműtétet, aminek követ­keztében bélösszenövést, bélcsavarodást kaptam fél év múlva, majd azt is meg kellett operálni. Ezután, ha jól emlék­szem, legalább öt véna-, illetve nyaki preparációm volt, egy alkalommal pedig átszúrták a tüdőmet, így légmell alakult ki. Csövet vezettek be, leszívták a leve­gőt, összevarrtak. Ezenkívül rengeteg lumbálást, agyér-, és gerincfestést végez­tek. A röntgeneket, CT, EEG és egyéb felvételeket, vizsgálatokat nem számí­tom. — Mennyibe kerültek ezek a ke­zelések? — A családomnak több százezer forintja ment rá eddig, a külföldi utakat nem számítva! Nagyon sokat segítettek jóakaratú emberek, vállalatok. De az ál­lam is sokat költött rám, hiszen évekig jártam különböző kórházak különböző osztályaira, ahol kezeltek, műtötték, vizs­gáltak, gyógyszereztek. — Nem jutott eszedbe, hogy műhiba miatt feljelentést tegyél? — Többször eszembe jutott, sokszor megaláztak, és azt hiszem, csak az aka­raterőmnek, fiatalságomnak köszönhet­em, hogy itt vagyok. Édesapám időközben meghalt - úgy érzem, az ő korai halálába is belejátszott a sok megpróbáltatás. Édes­anyám rokkantnyugdíjas lett. Három testvéremnek sem volt mindegy, mi lesz velem. Édesanyám és testvéreim a sokéves harcba úgy belefáradtak, hogy az utolsó nekifutásnál nem bírták tovább. Fél évig nem is látogattak. Néhány ember végig ki­tartott mellettem. Eljutottam Mexikóba, ahol maláriával gyógyítják ezt a betegséget. Közben sok olyan orvossal is találkoztam, akiknek a segítsége nélkül nem készülhet­ne el ez a riport. Nekik nagyon hálás va­gyok. Nem tartom jó dolognak viszont azt, ha azokat a kollégáikat védik, akiknek a lelkiismeretlensége miatt egy életre nyo­morékká válhatnak emberek, esetleg meg is halhatnak. Szerintem épp fordítva kellene tenniük, kivetni maguk közül az alkalmat­lanokat, akik devalválják az orvostu­dományt. — Két külföldi gyógykezelésen vagy túl. Most, júniusban kezdődne a harmadik, ha összejön a pénz. Hány van még hátra? — Ezt senki sem tudja, reménykedem... Az én tragédiám az, hogy későn ismerték fel a betegséget. Harmadszor nem vitt rá a lélek, hogy az utam finanszírozása miatt ismét az emberek könyörületességére apelláljak. Tudom, hogy mindenki ne­hezen él. Ezért írtam meg életem, beteg­ségem történetét, a „Kullancscsípéstől a maláriáig” című könyvet. A könyvet a szegedi ifjúsági iroda terjeszti, első tízezer eladott példányának ára fedezné az utazás költségeit. A másik, legalább ilyen fontos ok a felvilágosítás volt. Ez egy új be­tegség, amit az orvosok sem igen ismer­nek még, a kezelésével sincsenek tisz­tában. — Mivel foglalkozol a könyvíráson kívül? — Tanulok úszni — már a pillangónál tartok -— és spanyolul. Ha egyszer véget érnek a megpróbáltatásaim, elvégeznék egy főiskolát vagy egyetemet. Érettségim van, kocsit vezetni tudok. Ezeket az is­mereteket még régi, „egészséges” életem­ben szereztem. Bizakodóvá tesz, hogy a- második kezelés után már háromlábú bot­tal tudok járni, mozognak a kezeim, nem szorulok már olyan nagy segítségre, mint eddig. — Beszélgetéseink során úgy tűnt, jó emberismerő lettél. — Sok tapasztalattal lettem gazdagabb, de ezek sajnos nem a legjobbak. Leg­megdöbbentőbb az irigység. Vannak aki­ket az irritál, hogy könyvet írtam, külföldre jutottam, vagy hogy úszni járok. Lehet, hogy ha egészséges lennék, az irigy­lésre méltó lenne. De ilyen áron...? Azután vannak férfiak, akik szeretnék kihasználni kiszolgáltatott helyzetemet. Ez már kifejezetten gusztustalan, meg­alázó. És akkor még nem említettem a járókelőket! Akik fellöknek ugyan, ha ügyetlenebb, lassúbb vagyok, de a szétszóródó holmimat összeszedni már nem segítenek, vagy felszállni a buszra. Arról már nem is álmodom, hogy átad­ják a helyüket. A kórházi, vagy az elmeosztályon szerzett „élményeimet” pedig jobb, ha elfelejtem. Legalább 40- nek érzem ezt a 9 évet. Amivel a Lyme- kórt gyógyítják, a malária, az sem veszélytelen, ugyanis a fertőzött vérrel egyéb kórokozókat is bevihetnek a szer­vezetbe. Szóval továbbra is erősnek kell lennem. — Tudom, nem illik szembedicsérni, de a könyved teljesen visszatükrözi az egyéniségedet. Naturalista, őszinte, érdekes és hátborzongató. — Köszönöm. Lehet, hogy megpróbálkozhatnék az újságírással is...? Buda Magdolna

Next

/
Thumbnails
Contents