Új Kelet, 1994. április (1. évfolyam, 9-33. szám)
1994-04-08 / 14. szám
LESZ-E ÚJRA MENTÖHELIKOPTERÜNK?| SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 14. szám Ára: 12,50 Ft 1994. április 8., péntek VÍZÓRA, TE DRÁGA! Emlékeznek még arra az időre; amikor fillérekbe került a víz? Akkoriban a díjbeszedő látogatása nem volt túlságosan zsebbevágó ügy Nem volt muszáj takarékoskodni, a fogyasztásmérőről talán nem is tudtuk, hogy hol van Most, hogy jócskán megemelkedtek az árak, kétszer is meggondoljuk míg egyszer kinyitjuk a csapot Sok lakó úgy döntött vízórát szereltet lakásába — miért fizessen annyit mint a szomszéd, amikor ő kevesebbet fogyaszt? Nyíregyházán eddig közel tizennégyezer vízórát szereltek fel Vajon megérte-e a lakóknak ez a nem túl olcsó beruházói? Erről kérdeztük Móricz Istvánt a Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatóját — Nyíregyházán bárom alapvető lakástípus van Tavalyi kimutatások alapján kiderült hogy a legkevesebb vizet az OTP- lakások lakói fogyasztják, évente 135 köbmétert Ennek a mennyiségnek az éves víz- és csatornadíja alig több mint tízezer forint A vízóráról tudni kell, hogy egy darab beszereléssel — és csak a beszereléssel —- együtt nyolcezer forint de a legtöbb lakásba kettő kell. Az OTP-lakások tulajdonosai már nemigen tudják tovább csökkenteni a fogyasztásukat így a vízórára költött pénzük soha nem térülne meg Hasonló helyzetben vannak a szövetkezeti lakásokban élők is. Az általuk fogyasztott víz évente 142 köbméter. Ha ezt sikerülne leszorítani az OTP lakások szintjére; akkor is évente csak ötszáz forintot takarítanának meg így a vízóra ára nagyjából húsz év múlva térülne meg Vízfogyasztásmérőt egyedül az önkormányzati lakásokba érdemes beszerelni, mert ezeknek az éves vízfogyasztása a legmagasabb évi 230 köbméter Ha az itt lakók csak 170 köbméterre tudnák mérsékelni a fogyasztásukat, már akkor is évente 4500 forintot takarítanának meg —Mi a menete a vízóra beszerelésének? — Egy egyszerűsített vázlattervet kell készíteni, és ezt a vízműhöz kell benyújtani szakvéleményezésre Ha a terv megfelelő, akkor a szakember megkezdheti a kivitelezést A vízmű ellenőrzi és átveszi a munkát Az átvétel a tulajdonos nyilvántartásba vételéből és a készülék hitelesítéséből, „leplombázásábór ált Vasas VEREBES MEGMAGYARÁZZA (Részletek a 7. oldalon.) A választás az Öné! DUPLA KÉP vagy DUPLA MÉRET! Plusz ajándékfilm minden tekercs előhívás-nagyításánál. Plusz 100 Ft filmvásárlási kedvezmény. Plusz meglepetés! SŐT! Kettőt fizet, hármat kap akció filmekből, albumokból! Még mindig ezer apró cikk 99,— Ft-ért! Kérdezzen és keressen Mátészalkán, Tiszavasváriban, Kisvárdán, Nyírbátorban és a nyíregyházi Centrum Áruházban, mi segítünk! Sooter's FOTO (Vay Ádám krt. 1.) a GARAI-KUPA főszponzora! Elég egy biztató ígéret! Mint ismeretes, a múlt év végén szörnyű tragédia következtében — mely emberáldozatokat is követelt — megsemmisült a megye mentő- helikoptere A képen látható légi jármű mindössze tíz hónapig látta el feladatát. Mintegy százötven alkalomrhal vetették be, aminek fele mentés volt, míg a másik fele sürgős eset. Mindenkor nélkülözhetetlen volt a gyorsaság a speciális szállítási feltételek, hogy mielőbbi klinikai beavatkozásra kerülhessen sor Lesz-e újra mentőhelikoptere megyénknek?! (Válasz a 3. oldalon.) KÁRPÓTLÁS A VÉG- HAJRÁBAN Cikkünk a 3. oldalon MÁTÉSZALKA A MÁSODIK Az immár 11 főre kiegészült Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén elfogadta a Köztársaság Párt, az Agrár- szövetség és a Fidesz országos listájának bejelentését. Ezen pártok egy-egy képviselője pénteken délután teszi le hivatali esküjét a parlamentben. Az OVB pénteki ülésén várhatóan a MIÉP és a Nemzeti Demokrata Szövetség listájáról tárgyal. Németh János a választási bizottság elnöke elmondta: csütörtök délutánig a legtöbb hivatalos jelöltet — szám szerint 16-ot, Ózd 5. számú választókörzetében jegyezték be, utána Mátészalka következik 15 jelölttel, majd Hatvan és Karcag 13-13 jelölttel. Búcsúzott a Parlament Ünnepi hangulatban kezdte meg tavaszi ülésszakának huszonegyedik, egyben a parlamenti ciklus utolsó munkanapját csütörtökön délután az Országgyűlés. Az elnöklő Szabad György — aki nem sokkal az ülés kezdete előtt érkezett haza az Egyesült Államokból — elsőként Göncz Árpád köztársasági elnöknek adta meg a szót. — Első szavam a köszöneté: köszönöm áldozatkészségüket, hogy négy hosszú évre elvállalták hazánk népének országházi képviseletét, e képviselet teljes történelmi felelősségét. Önök közül kevesen voltak hivatásos politikusok, többségükben polgári foglalkozásukat, sikerrel űzött hivatásukat áldozták fel, hogy vállukra vegyék a törvényhozó erkölcsi terhét A köztársasági elnök beszédét követően Baross Péter miniszterelnök búcsúzott röviden, a kormány nevében az Országgyűléstől A késői órákban, több határozat elfogadása után, Szabad György, a Parlament elnöke beszédében értékelte az elmúlt ciklust. Támogatás — elvileg ■m Új támogatási formák segítik a munkanélküliek foglalkoztatását — adtuk hírül tegnap a Munkaügyi Minisztérium közleményére való hivatkozással Amikor azonban a megyei munkaügyi központban Kakuk- né Katona Ágnestől, a munkaerőpiaci osztály vezetőjétől a részletek, s főként a megyei helyzet iránt érdeklődtünk, kiderült, a beharangozott új formák egyelőre inkább estik elvi lehetőségek Megtudtuk hogy a törvényi feltételek ugyan adottak, ám a tényleges működtetésükhöz szükséges pénzeket még nem osztották fel a megyék között Április közepére várható a Munkaerőpiaci Bizottság ülése, ahol dönteni fognak Ami az útiköltség-térítés rendszerét illeti, ez a kirendeltségek hatáskörében van, kérelmek már érkeztek is. Az elbírálás folyamatban van, de kifizetések még nem történtek Ez egyébként is mindössze néhány munkavállalót fog érinteni, néhány tízezer forintról van szó. A közösségi munkavégzés lehetősége — ami a legalább fél éve jövedelmpótló támogatásban részesülő munkanélküliek önkormányzat általi foglalkoztatására vonatkozik — hasonlóan gyermekcipőben jár, mivel a működés konkrét feltételeit (országosan egységes módon) még nem szabályozták Ezt az Országos Munkaügyi Központtól várják A termőfölddel rendelkező munkanélküliek támogatása tavaly év vége óta létezik A megyéből eddig mintegy negyven-ötven pályázatot nyújtottak be, de ezek között egy sem volt, amely valamennyi szükséges kellékkel rendelkezett volna A leggyakoribb akadály abból adódik, hogy a pályázatot az FM már elbírálta de hiányzik az Állami Fejlesztési Intézettel megkötendő szerződés, s addig a megyei munkaügyi központ sem tud lépni (fa)