Új Kelet, 1994. április (1. évfolyam, 9-33. szám)
1994-04-19 / 23. szám
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HÍRLAP I. évfolyam, 23. szám Ára: 12,50 Ft 1994. április 19., kedd Kié tesz az első lövés? Dönthet-e a leszámolás? Április 10-én éjjel fülsüketítő telefoncsörgés verte fel a nyíregyházi rendőr- kapitányság ügyeletét Az egyik helybéli vagyonvédelmi társaság vezetőjének segélykérése érkezett az éppen szolgálatban lévő őrnagyhoz. A telefonáló elmondta, hogy az általuk őrzött telephelyre egy másik vagyonvédelmi cég emberei akarnak bejutni azzal a szándékkal, hogy az ott felhalmozott árukészletet fizetés nélkül elszállítsák. Mivel a megbízó kizárólag a telephely őrzésével bízta meg a vagyon- védelmiseket így a már bűncselekménynek minősülő tevékenység orvoslására kizárólag a rendőrség az illetékes. Az ügyeletes őrnagy kelletlenül hallgatta végig a telefonálót, majd amikor az befejezte mondandóját, a tiszt egykedvűen lecsapta a kagylót A vagyonvédelmis újra próbálkozott de ezúttal sem járt sikerrel A „csevegés” húsz percen át tartott Végül az őrnagy megunta a „zaklatási’ és közölte a telefonálóval hogy a Bán és Társának nem hajlandó segíteni mert a sógora már említette; milyen eszement emberekből áll a csoport. A szíves rendőri felvilágosítás után Illés Attila, a Bán és Társa Bt vezetője nem próbálkozott továbta. feladatukat a rendőrség közreműködése nélkül látták és látják el a mai napig A történetben egyáltalán nem az az érdekes, hogy ki nem segített kinek. Sokkal inkább az borzolja kedélyemet hogy van Nyíregyházán két fegyveres társaság amely egymással szemben állva várja az első lövés jogát Hiszen azt azért mindenki tudja, hogy Bánék bármi áron megvédelmezik megbízóik vagyonát A betolakodók szintén nem mérlegelnek, mert milliókat nyerhetnek, ha sikerül meglopniuk a budapesti céget És mindezt a rendőrség karba tett kézzel nézi végig mert valahol valamikor valakinek a sógota azt mondta, hogy Bánék eszetlen kemény legények. Sajnos egyelőre úgy tűnik, a BM kötelékében sokkal többen dolgoznak olyanok, akiket ugyanezzel a jelzővel lehetne illetni. Ha rövid időn belül nem sikerül „barátságot’ kötnie a rendőrségnek és a vagyonvédelmi társaságoknak, félő, hogy egy véres leszámolás fogja eldönteni kinek van több joga az életben maradáshoz Lapzárta után érkezett a hír. hogy a betolakodók feladták a próbálkozást és visz- szavonultak. Siteri Éva Fegyveresek kívül, belül... akcióra várva. Újabb sor az OTP előtt // Részvényvásárlás áramszünettel Útjára indult hát a Kedvezményes Részvényvásárlási Program Mint minden más, előre beharangozott dolog ez is óriási érdeklődéssel övezve kezdte meg „ténykedését’. Az emberek egymás hegyén-hátán tülekedtek, nehogy véletlenül kimaradjanak a jóból jelen esetben a Soproni Sörgyár részvényeiből Örülnek, persze hogy örülnek a nagy keresletnek az OTP Bank vezetői azt azonban kevésbé honorálják, hogy már hajnalok hajnalán ezzel kell foglalkozniuk Pedig ez várható még egykét napig — legalábbis ez derül ki a Kecskeméti Jánosnévat, a betétcsoport vezetőjével folytatott beszélgetésből — Óriási az érdeklődés — mondja —, az ügyfelek már hajnali négy órától itt állnak a kapu előtt. — Került-e sor incidensre? — Csak abból adódott probléma, hogy nagy volt a tumultus a kárpótlási jegy kontra OTP-törzsrészvénycsere-akció miatt Ezt azonban még tetőzte egy már félórája tartó áramszünet — Hány sorszámot osztottak ki? — Először húszat Később aztán megsajnáltuk a többieket akik már kora hajnaltól itt várakoztak. Ezért kiadtunk még nyolcvanat de hozzátettük nem biztos, hogy még ma végezni tudunk mindenkivel — A későbbiek folyamán is ilyen nagy érdeklődésre számítanak? — Egyelőre még fogalmunk sincs a kereslet mértékéről biztosat nem tudunk mondani — Melyik variáció nyerte el az ügyfelek tetszését? — A részletfizetéses módszerre nagyobb az igény legalábbis egyelőre A mátészalkai fiókban is nagy volt az érdeklődés, ám mindenféle tumultus nélkül zajlott le az ügyfélfogadás. Kádár Gyula fiókvezető elmondása szerint a tegnapi napon kiosztott ötven sorszám tulajdonosát folyamatosan hívták be; és dolgozták fel az adatokat Sokan vittek el tőlük papírokat, ők valószínűleg a ma, illetve a holnap nyújtják be az igényüket Mátészalkán az emberek tetszését mindkét variáció elnyerte; így körülbelül egyenlő arányban érkezett be igény a részletfizetési és a kárpótlási jegyes változatra. U. M. Harminc gyerek Szalmonella Nyírlövőben SORVADÓ SÓSIÓ írásunk a 3. oldalon Eddig kilencvenen betegedtek meg a Nyírlövőben bekövetkezett szalmonella fertőzés következtében és közülük harminc gyerek még mindig kórházban fekszik. A vizsgálat során kiderült, hogy az óvoda konyháján készítették a fánkhoz a gyümölcshabot, amelyhez friss tojást használtak fel Még aznap este huszonkét beteg gyereket vittek be a kisvárdai kórházba hasmenés és magas láz miatt. Az Állami Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálat szakemberei megállapították, hogy a higiénés szabályok ellen feltehetőleg nem vétettek, de a konyha korszerűtlensége hozzájárulhatott a betegség kialakulásához. Mivel a dolgozók alkalmassági vizsgája is lejárt a járványügyi szolgálat bezárta a nyírlövői óvoda főzőkonyháját addig, amíg a szükséges átalakításokat el nem végzik. Nyírbátor nyitott Több pénz a csomagban A nagy érdeklődésre való tekintettel hétfőtől több helyen, így megyénkben a nyíír- bátori OTP-fiókban is jegyezhetőkOTP- részvények, és előreláthatólag 1,15 milliárd forinttal emelkedik a kárpótlási jegy ellenében felajánlott részvénymennyiség Az érdeklődés nagyságát mutatja az, hogy az OTP-től származó információ szerint eddig 2,7 milliárd forint névértékű részvényt jegyeztek Amint arról az MTI is beszámolt, a jegyzést péntekig semmiképpen nem zárják le Erre az időszakra az eddigi 15 budapesti és 45 vidéki OTP-fiókon túl további 4 fővárosi és 21 lajdonosok rendelkezésére Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság tájékoztatása szerint várhatóan további 1,15 milliárd forint nagyságú értékpapírral bővítik a kárpótlási jegy ellenében felajánlott OTP részvénycsomagot A kínálat tervezett bővítéséről Szabó Tamás privatizációért felelős miniszter határoz. A várhatóan hamarosan megszülető döntést követően pedig az Állami Értékpapír Felügyeletnek kell engedélyeznie a tranzakciót Ezt követően kerülhet sor a felajánlott részvénymennyiség több mint 1 milliárd forinttal történő megemelésére Dumbo visszatér címmel a Staféta együttes és a Safari Park vidám zenés műsort ad a Váci Mihály Művelődési Központban Nyíregyházán. Az előadások délelőtt kilenckor és fél tizenegykor, délután pedig két órakor kezdődnek. Nyíregyházán a megyei pedagógiai intézetben az intézmény- vezetés emberi tényezőiről hallhatnak előadást délelőtt kilenc órától. Az intézetben a nagy érdeklődés miatt újra indítják a dajkaképzést. Heti egy délelőtt illetve esetenként szombati konzultációkkal szervezik a foglalkozásokat. Pege Aladár, a nemzetközi jazz- élet kiemelkedő egyénisége most Nyíregyházán koncertezik. Együttesével együtt lép fel a Váci Mihály Művelődési Központban este nyolc órától Az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása Nyíregyházán reggel héttől nyolcig a Korányi Frigyes út elején nyolctól kilencig Kőlaposon, nyolctól tízig a sóstóhegyi ABC előtt, tizenegytől délig Nagyszálláson, valamint fél tizenkettő után délután egyig a Baromfitelep előtt lesz. vidéki fiók áll majd a kárpótlásijegy-tuLógó orral a nyakkendőről 5. oldal ÜitH. %í PANASONIC, GRUNDIG, SONY, PIONEER, BLAUPUNKT, TECHNICS, SHERWOOD, TEFAL, SANYO, KRUPS, WHIRLPOOL, CANDY, SEGA, PHILIPS TAVASZI VÁSÁR! — REKLÁMÁRAK! ELIN, SOLAC, SIEMENS vasalók, hajszárítók, kávéfőzők, olajsütők, robotok, kenyérpirítók 20—30 % engedménnyel. PHILIPS VIDEORECORDER csak nálunk 32 990 Ft, amíg a készlet tart. MOUNTAIN BIKE női-férfi, 20 seh kerékpár csak nálunk 17 900 Ft. FLORIDA gáztűzhely panorámaablak csak 24 500 Ft, INDESIT olasz gáztűzhely + grill csak 37 500 Ft; INDESIT automata mosógép csak 35 500 Ft; Mikrosütő 18 1, forgótányéros csak 15 500 Ft; Mikrosütő 18 1, forgótányáros, digitális csak 18 500 Ft; KONDI szobakerékpár 16 900 Ft helyett 14 900 és 11 800 Ft; Egész évben befizetés nélküli hitelakció! Nyugdíjasoknak is! AKCIÓ! 205 csatornás 2 fejes PARABOLA antenna (+DUNA TV, BUDAPEST 1) csak nálunk 29 900 Ft SIEMENS, JVC, INDESIT, DELONGHI, ELIN, SHARP, PANASONIC, GRUNDIG, SONY, PIONEER, BLAUPUNKT, TECHNICS, SHERWOOD. CANDY IHI-FI CITY Nyíregyháza,Zrínyi Ilona u. 9. ÜZLETHEZ KFT «311-608 A NYÍRFA Áruházzal szemben ORION ty 51 cm Japán 51 cm-es tv Japán 55 cm tv és TX.T-s AIWA 37 cm tv SONY 4 fejes video, aut. fejt. 33 900 Ft; 30 900 Ft-tól, 32 900 Ft-tól 34 900 Ft 28 900 Ft 49 900 Ft; HAJDÚSÁGI hagyományos mosógépek, centrifugád és automata mosógépek SZOLID ÁRAKON! 2 év garanciával