Új Kelet, 1994. március (1. évfolyam, 5-8. szám)

1994-03-05 / 6. szám

ÚJ KELET Választási etikai bizottság alakult Más jelöltjét nem gyalázzuk Etikai bizottságot alakított hat parlamenti párt megyebeli elnöksége a választások idejére a KDNP kezdeményezésére. Mint tájékoztatójukon megtudtuk, közösen kívánnak fellépni a kampány alatt az együtt kidolgozott etikai alapelvek áthágói ellen. Az alábbiakban közradjuk ezen elveket. A hat párt úgy döntött, hogy nyitottá teszi a bizottságot illetve a megállapodást: minden olyan pártot várnak maguk közé, amely megyei listát állít. A hat parlamenti párt egyetért a Független Jogász Fórum közreműködésével elkészült választási etikai kódexxel. Az 1994. évi választások idejére ezt elfogadják az alábbi kiegészítésekkel 1. Egyeztetett önkorlátozás a megyei médiákban a fizetett reklámoknál 2. Egymás jelöltjeit nem gyalázzuk. 3. Kötelezzük magunkat arra, hogy a választások idején egymással szemben csak a programjainkat ütköztetjük, csak politikai vonalon versenyzünk. 4. Egymás jelöltjeit személyiségében nem járatjuk le 5. Egymás plakátjainak épségét megóvjuk, annak tartalmát meg nem változtatjuk. 6. Egymás pártjait igaztalan vádakkal nem provokáljuk. 7. Egymás politikai meggyőződését negatívan nem bíráljuk, választási gyűléseit nem zavarjuk meg 8. Az etikai kötelezettségeiért minden párt vállalja a garanciát 9. Médiáknál közös fellépéssel érjük el a korrekt egyenlő esélyt biztosító tájékoz­tatást — 1994. március 11. Utassy József: Feslőfáf^erejére ‘Tuzek.száttodái már a fenek* ragyogás ráz eget, főidet, foíyót. üQfeieti ág-aS [akoli nyíínak* piros rügyek, Becsavart ioBogóks f,n, amíg a remény ága renget, tüzek^tüze, márciusi gyermeke a fesCő fáli erejére mondom: győzni, győzni fed a gyökereknek/ Az ügyvéd licitált — de kinek? MEGYÉNK ÉLETÉBŐL Megint jönnek, kopogtatnak*.* A megyei főjegyzőhöz bejelentés érkezett dr Nagy Miklós az Egyesült Kisgazdapárt baktalórántházi képviselőjelöltje részéről Kemecsén a kijelölt március 9. előtt megkezdték az országgyűlési képviselők jelöléséhez szükséges ajánló szelvények gyűjtését a Független Kisgazdapárt nevében. A párt képviselője kérte a pontos kivizsgálást, mert igazolvánnyal ellátott megbízottjaik még nem indulhattak akkor a szelvények gyűjtésére, így provokáció is történhetett Egy példa arról hogy a pártok képviselőinek miért tartott megbeszélést a választási előkészületekről dr Czap Lajos megyei főjegyző március 8-áa A megyében 12 település (köztük Nyíregyháza) maga készítette el a választói névjegyzékei a többiek a TÁKISZ-t bízták meg ezzel a feladattal. A törvény szerint március 7-ig kellett az értesítést kiküldeni az ajánló szelvényeket a pártok képviselői vagy a független jelöltek március 9-től gyűjthetik, de legkésőbb április 8-áig le kell adni a helyi választókerületi választási bizottságainak a 750 ajánló szelvényt az érvényes jelöléshez. A megbeszélésen elhangzott hogy vannak olyan önkormányzati intézmények, amelyek megemelték a terembérleti díjakat a választási gyűlésekre Ebben egyeztetés szükséges. Az egyéni választókerületben a jelöléshez legalább 750 válaszópolgárnak az aláírásával hitelesített ajánlószelvénye szükséges. A választó csak abban a választókörzetben ajánlhat, ahol a lakóhelye van. Az ajánlószelvényekért tilos ellenértéket felajánlani, kérni vagy adni - tehát tilos pénzért gyűjteni. Az ajánlási szelvényt, amit mindenki megkapott, értelemszerűen kell kitölteni, és bár a személyi szám használatát az Alkotmánybíróság korlátozta, ide feltétlenül be kell és lehet írni: enélkül ugyanis érvénytelen az ajánlás. (Ennek alapján ellenó'rzik, hogy nem ajánlott-e a polgár eset­leg több helyen is...) Nem gyűjthető ajánlási szelvény munkaidőben, munkaviszonyból fakadó kötelezettség teljesítése közben, a fegyveres erőknél, tömegközlekedési eszközökön, egészségügyi intézmények betegellátó részlegében. LÖVÖLDÖZÖTT AZ ÁRVERÉSEN A LESZERELT RENDŐR Folytatás az 1. oldalról- Nagyecsed hétezer lakosára hatezer hektát föld jut, ami nagyon kevés - veszi át a szót Varga Béla. - Itt az emberek nagyon megdolgoz­tak a földért, mert hetven éve az egész lápot lezsombékolták. Most akinek volt földje, annak nem lesz, akinek nem volt, an­nak lesz. Góczi István a mil­lióival és a titokzatos vállal­kozásával felhergelte az em­bereket.- Ezt hogy kell értelmezni?- Úgy, hogy ez a Góczi István Moszkvában tanult folytatja a beszélgetést Bíró Gyuláné - és hirtelen sok pén­ze lett.- Ez miért baj?- Azért, mert akinek a föld­jét elvették, pár ezer Ft-os kár­pótlási jeggyel rendelkezik, és szeretne elrablóit tulajdonát visszakapni. Góczi meg felvásárolta a hadifoglyok kár­pótlási jegyeit és mindenkire rálicitál. Az­tán, hogy megfélemlítsen bennünket, lövet ránk, a testőrével.- Biztos, hogy az O testőre volt?- Nézze, ez a leszerelt rendőr nem ren­delkezik testőrigazolvánnyal. Dr. Csire Lajos ügyvéddel segítették a licitálásban Góczi István - kapcsolódott a beszél­getésbe Fehér Károly - és ez majdnem lincseléssel végződött. Tudom,hogy ezek komoly szavak, de nem túlzók. Az em­berek megegyeztek, hogy nem licitálnak egymásra, hanem mindenkinek jut ötven aranykorona föld. A baj akkor kezdődött amikor egy harmincnyolc hektáros lucer­nást kezdtek osztani. Az ügyvéd többször közbeszólt, hogy licitálni akar, mert nekik az egész kell. Az emberek többsége elke­seredett, mert a saját földjét még nem tudta visszaszerezni, elkezdtek trágár szavakat kiabálni, néhányan hadonásztak a jogász felé. Ekkor Mándi József önvédelmi fegy­verével (PA típusú 9 milliméteres pisztoly) a mennyezetbe lőtt. A nők ilyedten me­nekültek, a férfiak nekitámad­tak a lövöldözőnek, aki az ajtó felé hátrálva a tömeg felé lőtt. Szerencsére megbotlott, így a lövedék a falat érte, ahonnan az emberek közé vágódott. Nyír­egyházi Sándorral kimene­kítettük az embert a tömeg­harag elől. aki Murguly László rendőrnek átadta a fegyverét. Akkor az árverés befejeződött, de azóta csendben folytatódik egy hete és ez a hétfői lesz az utolsó, de a szégyenteljes ’’licit­törvény” miatt az emberek egy része nem kapja vissza elvett földjét. A beszélgetés végére megér­kezett a nagyecsedi műve­lődési házba a történet fősze­replője, akit megkérdeztem.- Góczi úr, igaz, hogy Ön egy ukrán érdekcsoportnak vásárolja fel a földeket?- Eddig sem nyilatkoztam, ezután sem nyilatkozom senkinek.- Legalább cáfolja meg az embereket, hogy az Ön kft-je mögött nincs semmi rossz szándékú érdekcsoport.- Megbocsásson, de cáfolni sem cá­folok. Rendőrségi közlemény A Mátészalkai Rendőrkapitányság eljárást indított foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűn­tettének alapos gyanúja miatt M. József mátészalkai lakos ellen, aki 1994. március 2-án a Nagyecseden megtartott földárverésen szóváltásba keveredett a helyi lakosokkal a föld aranykorona értékének megál­lapítása miatt. A vita közben elővette a nála engedély alapján lévő önvédelmi fegyverét, amellyel a terem mennyezetébe lőtt, majd amikor a jelenlévők meg­próbálták eltávolítani a teremből, a terem falába lőtt úgy, hogy a lövedék a betonfalon irányt változtatva csapódott a széksorok közé. A lövöldözés során személyi sérülés nem történt. A rendőrség M. József fegyvertartási engedélyét bevonta, fegyverét lefoglalta. A vizsgálat szakértők bevonásával folyamatban van. „Elégésit lett a semmittevésből" H osszú sor áll a munkaügyi köz pont folyosóján. Az emberek nyugodtan várnak a sorukra, ki beszélgetve, ki csendes magányába bur­kolózva. A sorban minden generáció képviselteti magái fiatal középkorú, idős. Kérdéseinkkel először a fiatalok egyik képviselőjéhez fordultunk:- Mióta vagy munkanélküli segélyed? - Lassan harmadik hónapja Pályakezdő segélyt kapok. Miután elvégeztem a szak­munkásképzőt nem tudtam, de az az igaz­ság, hogy nem is nagyon akartam elhe­lyezkedni a szakmámban, más dolgokba kezdtem. Kissebb válalkozásokba fogtam árultam könyvet az utcán, árut szereztem be maszek cipőboltnak, de igazán egyik se tudott lekötni. Úgy gondoltam, hogy valami rendes munka után kellene néznem, ahhoz meg nem volt meg a megfelelő vég­zettségem, ezért regisztráltattam magam és jelenleg egy tanfolyamra járok ahol szá­mítógépkezelést tanulok- Úgy gondolod, hogy így könnyebben el tudsz helyezkedni?- Nagyon remélem, mert elegem lett az állandó semmittevésből és a szüleim sem nézik jó szemmel azl hogy állandóan a haverjaimmal lógom el a napol- Szoktál a segély mellett valami más pénzforráshoz jutni?- Anyáméktól kapok néha egy kis tá­mogatási egyébként más munkát most nem végzek. \61t egy rövid idő amikor egy barátomnak segítettem zöldséget rakodni amiért fizetett is valamil de az már elmúlt A kérdezősködést egy 25-30 év körüli hölgy társaságában folytatjuk:- Mikor lett munkanélküli?- 1993 júniusában kerültem nyilván­tartásba Hat hónapig kaptam segélyt most már az se jár- Miből éP- A férjem dolgozik, és ő tart el hár­munkat a kislányommal- Milyen végzettsége vari?- Gimnáziumban érettségiztem, és van egy gyors és gépíró végzettségem is. Tit­kárnőként dolgoztam, de miután a gyes­ről visszajöttem nem mentem oda dolgoz­ni hanem más munka után akartam nézni Sajnos, ez nem sikerüli A mai napig nem kaptam megfelelő állást- Mennyi pénzből élnek havontá?- 18-19 ezer forintból Ez hármunknak édeskevés. Néha elvállalok egy-két apró munkát amivel ki tudjuk egészíteni a fér­jem jövedelmét például szakdolgozatokat szoktam gépelni a főiskolásoknak, külön­böző kimutatásokat ismerősöknek. (G. I.) t ^ Aradi Bm.üoii Árun Kiskörút kis érdeklődéssel Hogyan fog kinézni a nyíregyházi Kiskörút keleti szakasza? Erről volt szó azon a lakossági fórumon, melyet már­cius 8-án tartottak a Városháza dísz­termében. Veress István főépítész elmond­ta,hogy az építkezési terv csak 15-20 év alatt valósítható meg. Folyamatosan vásárolják föl az út tervezett nyom­vonalába eső telkeket, de senkit nem köteleznek arra, hogy lakhelyét akara­tán kívül elhagyja. A Kiskörút keleti szakasza a Vay Ádám körút, Bujtos utca, Hatzel tér fő szakaszon fog áthaladni. A kivitelezés jogát pályázat útján az ART Stúdió nyerte el. Balázs Tibor tervezőmérnök azt ígéri,hogy az új körút teherment­esíteni fogja a belváros forgalmát jav­ítani fogja a parkolási lehetőségeket, csökkenni fog a légszennyezés. Töre­kednek a belváros méretének és gyalo­gosforgalmának növelésére, a régi meghatározó épületek megtartására. Az új körút 32 méter szélességű lesz, kerékpársávval, leállósávval. A fórumon érdemi vita nem alakult ki. A megjelent lakosok csak az iránt érdeklődtek, hogy a saját házukat, telküket hogyan fogja érinteni az útépítés,azután lassacskán elszál­lingóztak. Hát igen. Ki tudja, mi lesz még itt 15-20 év múlva... (Vasas)

Next

/
Thumbnails
Contents