Új Kelet, 1994. március (1. évfolyam, 5-8. szám)
1994-03-04 / 5. szám
I. évfolyam 5. szám Ára: 12,50 Ft 1994. március 4. Jönnek a lovas- rendőrök Csökken a bűnözés, de kegyetlenebbek a gyilkosságok ezer bűntett volt, ebből hét és fél ezer a nyíregyházi kapitányság területén (ami persze, nem azonos magával Nyíregyházával). Mi is lenne a sláger ha nem az úgynevezett tulajdon elleni bűntett: három bűnesetből kettő lopás, betörés vagy éppen csalás, sikkasztás Csökkent ellenben az erőszakos, garázda bűncselekemények száma, és kevesebb ember halt meg gyilkosság következtében (34). Minden gyilkost elkaptak tavaly annak ellenére, hogy 12 esetben ismeretlen volt a tettes az első időben. Megjegyzendő: december utolsó harmadában öltek meg nyolc embert a 34- ből. Akkor nagyon összejött a zsaruknak... És ami azt illeti, ha kevesebb is volt az ügy nehezebb volt a munka - maga a főkapitány állapította meg ,hogy sajnos, egyre kegyetlenebbek a gyilkosságok, s nem ritkaság a fegyver sem. Jelenleg egyetlen olyan emberölési ügyük van, mely megoldatlan: a nyíregyházi piac közelében 1992-ben talált női holttest rejtélye Folytatás a 7. oldalon Ukránok rabolnak ki ukránokat a négyes úton, Záhony és Nyíregyháza között. A legújabb divat: autóparkolóban vagy valami módon leállítva a közeledőt - rabolnak Ilyesmivel azelőtt nemigen találkoztak a megye rendőrei, ám 1993-ban már igen. Nem csoda, hogy újdonságszámba menő bűncselekmények is előfordulnak: tavaly (ha hiszi az Olvasó, ha nem) 12 millió idegen utazott át rajtunk autón, vonattal, busszal. Négy és fél millió különfélejármű gördült át útjainkon a határ felől vagy felé menet.- Ez az elképesztő forgalom természetesen magával hozta a bűnt is - mondta tájékoztatóján dr. Hajzer László megyei rendőrfőkapitány - Románia, Oroszország Ukrajna sok kétes eleme felbukkant itt, már csak azért is, mert Nyíregyházán van az ország egyik legnagyobb „KGST-pia- cá\ Mindezek ellenére örvendetes, hogy nem nőtt, hanem csökkent a bűncselekmények száma a megyében 1993-ban, mégpedig nem is kicsit: nyolcadával, 12 és fél százalékkal Összesen több mint 17 «d Sorters foto Szuperminoség és szuperárak Még mindig kettőt fizet — hámat kap-akció ALBUMRA és SOOTER’S FILMRE! Sőt: AJÁNDÉKFILM és 100 Ft filmvásárlási kedvezmény, ha nálunk dolgoztatja ki színes filmjeit! S__________________________________________________________x Ké rdezzen és keressen * a nyíregyházi Centrum Aruháznál, mi segítünk! „Sooter’ s, ahol az Ön pénze sokkal többet ér!” n&a Egészségügyiek ultimátuma Béremelés vagy sztrájk A nyíregyházi megyei kórházból olyan információkat kaptunk, miszerint a veszélyes munkahelyen dolgozók egy része nem írta alá az átsorolását, mert ebben nem szerepelt (ill 0 Ft-tal volt feltüntetve) a bérpótlék. A nővéreknek megígért „ágy « ,,3 melletti” pótlékról is többféle variáció kering. Van olyan osztály ahol már februárban az emelt fizetést kapták meg a dolgozók, ám ez - nem tudni milyen okból - nem volt általános. Ezért felkerestük a kórház igazgató főorvosát, dr. Séra Gyulát:- Konkrét időpontot, összeget nem tudok mondani a pótlékokat illetően, erről a gazdasági igazgatót kell kérdezni. Nincs tudomásom arról, hogy az átsorolással kapcsolatban problémák merültek volna feL Mivel a kórházban a kifizetések egységesek, minden változás egyszerre megy végbe, így a emelt bérek kifizetése is. Nagy János gazdasági igazgatótól megtudtuk, a kórházi dolgozók közalkalmazotti törvény szerinti kötelező alapilletményére a keret megvan, de a Kiürülnek a kórházi folyosók?... H. A. pótlékok kifizetésével kapcsolatban nem tud biztosat mondani Kérdésünkre elmondta, nem tud róla, hogy lenne olyan osztály ahol nem írták alá a bérbesorolást, ám ha ez mégis előfordult, csak a dolgozók járnak roszszul hiszen így a márciusi alapbérük sem lesz megemelve A pótlékokkal kapcsolatban az EDDSZ ultimátuma az irányadó, vagyis március 7- éig ennek a kérdésnek rendeződnie kelL Bár ennek a költségigényét felterjesztették, a minisztérium, és az egészségbiztosítási önkormányzat szeretné a pótlékrendszert egységesebbé, és racionálisabbá tenni Az biztos, hogy sem a nővéreknek beígért, sem pedig a veszélyes munkahelyen dolgozóknak járó, sem más pótlékot márciusban nem fizetnek. Hogy mikor és milyen formában, kiknek jár majd bérpótlék, arról csak március 7-e után tud bármilyen felvilágosítást adni A témáról interjút közlünk a3. oldalon Surján László népjóléti miniszterrel. KDNP-kampánynyitó Nyíregyházán Az arasson, aki vetett! 2. oldal Hídfőállás Záhonyban Juhász Judit kormányszóvivő az MTI nyíregyházi szerkesztőségén keresztül az alábbi tájékoztatást adta az Új Keletnek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye örökölt társadalmi gazdasági elmaradottsága a 90-es évek elejére egyre növekvő foglalkoztatottsági és szociális jellegű válsággal súlyosbodott A kormány felkérte a belügyminisztert hogy a környezetvédelmi tárca vezetőjének társfelelősségével, az érintett tárcák és a köztársasági megbízott a megyei önkormányzat valamint a települési önkormányzatok bevonásával dolgozza ki a megye fejlesztését szolgáló rövid— és középtávú programot Feladatként jelölte meg egy olyan részletes tanulmány elkészítését mely többek között vázolja a gazdasági övezet létesítésének feltételeit költség- és időütemezését is. Záhony és térsége gazdasági fejlesztésének felgyorsítását indokolja, hogy fontos külkereskedelmi partnereink felé az ésszerű szállítási útvonalak e térségen keresztül vezetnek. Tanulmányt kell készíteni, melyben tisztázni kell a gazdasági övezet létesítésének jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki feltételrendszerét A koncepció a záhonyi térségben egyfajta hídfőállás kiépítését tervezi Ukrajna és az észak-kelet-európai területek felé, és különleges gazdasági övezet létesítését javasolja. Az övezet az egész megye fejlődésének motorját jelentheti. A kormány kiemelt jelentőségűnek minősíti Záhony és térségének földgázellátás-fejlesztési programját és hozzájárul ahhoz, hogy a Terület- fejlesztési Alap tőkerészesedést szerezzen a fejlesztést megvalósító társaságban (B. D.)