Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-08-16 / 33. szám

csoda, hogy erre a tizenhét éves fiúra már Dragúö edző is szemet ve- tett. Reméljük, hogy nem marad csak ennyiben, s hamarosan látjuk a nagycsapatban. Mindenesetre a DAC mai ificsapata rendkívül jó képes­ségű gárda, nagy reményekre jogo­síthat, ha okosan bánnak vele. Vesztegessünk néhány szót a töb­biekre is, mielőtt az egyes csapatok szakvezetőinek adnánk át a szót. A legjobb együttes kétségkív;! a ku­pagyőztes Dynamo Berlin volt, a döntőben megérdemelten győzte le a kissé fáradtnak tűnő Videotont. A német fiúk testi felépítésben is fe­lülmúlták a többieket és ezt nagyon jól ki tudták használni. Melléfogás volt tatán a 15 évesek csehszlovák válogatottjának besorolása, bár alább az edző erre magyarázatot ad. Az alig tizenöt éves fiúk nem voltak „egy súlycsoportban“ idősebb ellen­csapatok két mérkőzést is játszottak, délelőtt és délután.“ HANS JOACHIM, a Dynamo Berlin küldöttségének vezetője, a fiatal te­hetségek nevelésére felügyelő főedző az egyesületben: „Nagy megtisztel­tetés számunkra, hogy évről évre mindig Itt lehetünk, mert ez egy Igencsak színvonalas torna. leaz, ml is minden évben vendégül látjuk a DAC reménységeit. Örülök, hogy el­nyertük a kupát, ami eddig csak tavalyelőtt sikerült, pedig legtöbb­ször mindig ott voltunk a siker kü­szöbén. Tudom, Csehszlovákiában so­kakat érdekel, hogyan szervezzük ná­lunk a sportéletet, hogy sportolóink a legtöbb sportágban olyan kimagas­ló sikereket érnek el Nos, nagy fi­gyelmet szentelünk az ifjúság neve­tésének. Nekünk tizenöt csapatunk van. Korosztályonként két-három csa­tőben 3:2-re vertük az NB I-es Ta­tabányát, l:0-ra a Bohemlanst, 3:2- re a Górnlk Zabrzét és döntetlenre játszottunk a Dynamo Berlinnel. Nyltrán INitra) a Báláz em;éktu.’iií.n harmadikok lettünk például a ligás NDK-bell Halle mögött, de megelőz­tük a lengyel Stal Míelecet vagy České Budéjovicét. Párizstól kétszáz kilométerre, Loundunban rajtoltunk egy további tornán tizenöt továbljl csapattal. Ezen a tornán egy afrikai együttes nyert. Mindössze egy vere­séget szenvedtünk, de megvertük pél­dául a Werder Brement az NSZK-bói vagy az FC Ltlle-t. Ezek a fiúk va­lóban tudnak, igaz, keményen Is dol­goztatom őket. Most a legfontosabb feladatunknak a feljutáson kívül azt tartom, hogy játékra érett labdarú­gókat neveljünk a llgacsapatnak. Rajtunk nem múlik, remélem, hogy lehetőséget is atinak nekik. Egyéb­A DAC Aratási Kupája után W Torna tanulságokkal, kérdőielekkel Teljes felelősséggel állítom — és nem vagyok egyedül —, hogy a DAC Aratási Kupája a legrangosabb és legszínvonalasabb nemzetközi ifjúsá­gi labdarúgótorna, amelyet hazánk­ban rendeznek. Ennek bizonyításá­ra elég rápillantani a rajtlistára, a- melyen a vendéglátó II. ligás DAC- on kívül az NDK-ból, az NSZK-ból, Lengyelországból és természetesen Csehszlovákiából csupa elsőligás gár­da neve szerepelt. Itt volt Lengyel- országból a Górnlk Zabrze, az NSZK- ból a TuS Ergenzíngen, Magyaror­szágról a Videoton Székesfehérvár, tőlünk a Plastika Nitra és a Spartak Trnava, végső soron pedig a torna- , győztes és az örökös résztvevő Dy- namp Berlin, amely hazája bajnok­ságában legutóbb a dobogós máso­dik helyen végzett. A nevek persze nem mindig ga­rantálják a színvonalat, de aki meg­nézte a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás 12 városában és falu­jában rendezett (az Ifjúsági labdarú­gás népszerűsítése végett játszott) csoportmérkőzéseket és a DAC-sta- dionban a döntő találkozókat, az iga­zat ad nekem abban, hogy szép és élvezetes játékot látott. Esetenként olyant, amilyent a legfelsőbb hazai bajnokságban sem lát. A legtöbb csa­pat csillogtatta mindazt, ami a lab­darúgást széppé, élvezetessé, vonzó­vá, utánozhatatlanná teszi. Velem együtt nyilván sokan meglepődtek azon, hogy ezek a 15—18 éves fiúk milyen tökéletesen bánnak a labdá­val. Tudnak szinte mindent, amit egy mai klasszis labdarúgónak tudnia kell. Technikai trükk jelkkel, villám­gyors megoldásaikkal, helyzetfelis­merésükkel, jó, pontos és még In­kább váratlan lövéseikkel nemegy­szer tapsra késztették a közönséget. Nem okozott nekik gondot a labda­átvétel futás közben, hatalmas, tér- átölelö, előre ívelt labdákkal küldöz­ték támadásba a csatárokat, akik a lövötudományban is Jeleskedtek, s a gólokkal sem maradtak adósak. En­nek bizonyítéka, hogy a tizennégy mérkőzésen 72 gól született. Mivé fejlődnének ezek a fiúk, ha lehetőséget kapnának? Ha kiöreged­ve az ifjúsági csapatból nem követ­kezne be pályafutásukban törés? Mert nálunk eluralkodott egy olyan szemlélet, hogy szentségtörés lenne egy élvonalbeli együttesbe kezdőem­bernek beállítani egy tizennyolc vagy uram bocsá’ tizenhét éves fiút. Mert­hogy megártana neki a hirtelen fel­tűnéssel járó dicsőség és a megter­helés. Könyörgök, mikor terheljünk egy labdarúgót, ha nem akkor, ami­kor orvostani szempontból is ereje teljében van, és akár hat mérkőzést Is képes egyvégtében végigfutni?! Tessék utánanézni, mikor, hány éve­sen huppant bele a nagy futballba Puskás, Pelé, Garrlncha, Szikora vagy a többiek, akik aztán a tökéletessé­gig fejlesztették tudásukat, művé­szetüket. Állítom, hogy ma is fut- károznak a zöld gyepen ilyen mű­vészjelöltek, csak nem engedjük őket lehetőséghez jutni. A DAC-ot gyakran éri a vád, hogy nem törődik a fiatalok nevelésével, kész játékosok vásárlásával tartja fenn magát. Ez a megállapítás nem igaz. Aki Ismeri a helyzetet, igazol­ja, hogy kevés helyen törődnek úgy a fiatalok nevelésével, mint Duna- szerdahelyen. Más lapra tartozik, hogy eddig úgyszólván egy sem tűnt fel a llgacsapatban, hanem eltűnt a süllyesztőben. Kinek a hibájából? A DAC-lfjak ezúttal Is remekeltek. Csöppet sem látszott rajtuk, hogy egy osztály választja el őket az el­lenfelektől. A harmadik helyért fo­lyó küzdelemben teljesen magabizto­san fektették kétvállrá a tapasztalt és rutinos Górnik Zabrzét. Játékuk helyenként szemet, lelket gyönyör­ködtető volt. Öröm volt nézni a kö­zéppályás Gombost (a torna legjobb középpályása lett), ahogy pontosan, magabiztosan, késlekedés nélkül osz­togatta a labdákat, vagy a csatár Zlgát, aki valóságos zsonglőr. Nem feleikkel. ; Fizikailag gyengébbek ala­csonyabbak voltak azoknál. Ugyan­ez vonatkozik az Ergenzíngen csa­patára. De lássuk a véleményeket! WALTER BAUR, a TuS Ergenzíngen edzője: „Egy teljesen új, fiatal csa­pattal jöttünk a tornára, mert az előző évfolyamban szereplő fiúk nagyrészt kiöregedtek. Éppen ezért az eredményeinket és azt, hogy az utolsó helyen végeztünk, nem ve­szem tragédiának. Mi a nyugatné­met I. ligában játszunk, "persze az ifjúsági első liga nálunk több cso­portban, tartományonként van szer­vezve. Egy lakóházépítö vállalat, az Areál támogat bennünket és a nagy­csapatot is, amely a nyugatnémet negyedik osztályban játszik. Eddig Ostravával és Vítkovicével tartottunk fenn kapcsolatot, ök már többször is jártak nálunk az ún. pünkösdi tor­nánkon, akárcsak a Videoton. Elő­ször vagyunk Dunaszerdahelyen, és nagyon kellemesen meglepett ben­nünket a kedves fogadtatás, a nagy­szerű légkör. A torna színvonala meglehetősen magas. Nagyon jó, hogy így bővülnek a sportkapcsola­tok a két különböző társadalmi rend­szerű országok között.“ Dr. PETER MAJER, a Csehszlová­kia „15“ edzője: „Tudtuk, hogy nem leszünk egy súlycsoportban a töb­biekkel, mégis Indultunk a tornán. Ennek az a magyarázata, hogy ez egy formálódó csapat, amely a tizen­hat évesek 1991. évi Európa-bajnok- ságára készül. Azt akartuk, hogy a fiúk rangos, színvonalas tornán szok­ják meg, mit jelent válogatottnak lenni. Milyen érzés a címeres mezt viselni, mert ez a torna különösen magas színvonalú. Sok nemzetközi ifjúsági tornán jártam már, de eh­hez fogható alig akadt. Egészen meg­lepő, hogy ezek a fiúk mennyire gyorsak, mozgékonyak, és milyen jól bánnak a labdával. Nem tartom azonban helyesnek a zsúfolt prog­ramot. Borzasztóan megterhelő volt, hogy szombaton, a döntő napján a Walter Banr Michael Noack Grajczár Antal pat működik, egy főcsapat és egy, esetleg két másik csapat, amely el­látja játékosokkal a fő csapatot. Ezeknél mindenütt fizetett főedző mű­ködik, legtöbbször segítőtársai is vannak félállásban vagy társadalmi munkában.“ GRAJCZÁR ANTAL, a DAC ifjúsági csapatának edzője: „Csak július el­sejétől vagyok a második ligás csa­pat vezető edzője, viszont azelőtt az ifjúsági edzőközpont edzője voltam, és idestova négy éve edzem ezt a csapatot, amely a tornán játszott. Nagyjából hetvenkettes, hetvenhár- mas évjáratú fiúk alkotják. Úgy Is­merem őket, mint a tenyeremet, ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy a legközelebbi évfolyamban felju­tunk az első ligába. Ha nem sike­rül, köpjenek szembe. Csakhogy ezt el sem tudom képzelni. Hogy mire alapozom ezt a fene nagy derűlátá­somat? Kérem, egyszerűen beérett négy év kemény munkájának a gyü­mölcse. Négy év alatt sikerült elér­nem, hogy ebből a csapatból Káčer, Gombos, Németh Szilárd, Klempa ti- zenhetes csehszlovák válogatott, Végh Norbert benne van a tizenötös ke­retben, Gerasimov, Santa, Ledecký a szlovák válogatottban. Ez lassan egy csapatra való Játékos, és tudásban a többiek sem maradnak el mögöt­tük. A mi eredményeink nem állnak reflektorfényben, ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy a nyilvánosság elé hozzam néhány idei kimagasló eredményünket. Komárom­ban tornát nyertünk, miután a dön­ként a tornát Ilyen formában való­ban megerőltetőnek tartom. Marad- haítunk volna a korábbi évfolyamok gyakorlatánál, a hat résztvevőnél.“ CSEMEZ LÁSZLÓ, a DAC labdarú­gó-szakosztálya ifjúsági albizottságá­nak einöke: „Sok bírálat éri a ház elejét, hogy nyolc csapattal megeről­tető volt a torna. Lehet, de azért döntöttünk így, mert nekünk köte­lességeink is vannak. Rengeteg tor­nára kapunk meghívást, ezeket il­lik viszonozni is. Aztán lehetőséget akarunk adni több csapatnak. Lehet, hogy a szurkolók ezt el sem fogják hinni, mert nagy a rivalizálás, de Nylt- rával és Trnavával igencsak szoro­sak a kapcsolataink, ezért Is hívtuk meg őket. Mindenesetre a lebonyo­lítási rendszeren majd gondolkodni kell. A másik gyakran felvetett kér­dés, hogy hová tűnnek el a tehetsé­gek. Nálunk egy idő óta valóban alapos munkát végzünk az Ifjúság­gal, és most azon vagyunk, hogy a fiatalok lehetőséget kapjanak. Dra- gúň edző valóban komolyan foglal­kozik a gondolattal, hogy szerepel­teti a Poprádból hozzánk került Zi- gát. Szinte nekünk kellett lebeszél­ni, hogy hagyja még egy kicsit meg­erősödni. Az elsőligás keretben van viszont az új Idénytől Antal, válta­kozva startolhat Pinte Attila, és meg­győződésem, hogy fokozatosan sor­ra kerülnek a többiek is.“ PALÁGYI LAJOS A szerző felvételei Fekete perdue a uiagasugrőszeMan Javier SOTOMAYOR Született: 1967. 10. 13-án Ll- monarában (Kuba). Testmagasság: 196 cm Súlya: 76 kg. Foglalkozása: a havannai Testnevelési Főiskola hallgató Ja. Sikerei: 1989-ben fedettpá- lyás világbajnok, 1986-ban ju­nior vb-n aranyérmes, az 1985 ős VK-n 3., a fedettpályás vl lágjátékokon 2. Fejlődése: 1982 — 200 cm. 1983 — 217, 1984 — 233, 1985 — 234, 1986 — 236 — junior Világcsúcs, 1987 — 237, 1988 — 243 — világcsúcs, 1989 — 243 — fedettpályás világre­kord. Egy egészen friss eredmény: Szinte a lapzártával egyldőben kaptuk a hírt, hogy Puerto Ri­co fővárosában, a karibi játé­kokon túljutott a 244 centimé­teres magasságon. Szerencsém volt, mert évek óta egy spa­nyolul tökéletesen beszélő műfordító bará­tom a tolmácsa a P-T-S versenyére ér­kező kubai atlétának, s amikor megkér­tem, segítsen megértetni magam javier So- tomayorral, kioktatott: - Várd ki, majd szólok, ha beszédes kedvében lesz. Türelmesen kivártam, és javier Sotomayor-, ból egyszeriben dőlt a szó. — Mióta eszemet tudom, magasugró a- kartam lenni. Olyan, mint Centelles, akit istenként tiszteltem kissrác koromban, ö volt az a magasugró, aki a világ élvona­lába emelte ezt a versenyszámot a sziget- országban. Tízévesen kerültem edzőjéhez. Jósé Luls Godoyhoz. Sotomayor a léc fölött; ez még „csak“ 243 centiméter. Francisco Centelles, akit Bratislava kö^ zönsége is jól ismer, emelte világszínvonal­ra 1979—1983 között az addig Ismeretlen kubai magasugrást. 1983-ban több nagy ver­senyt nyert, s 232 cm-re javította a kubai csúcsot, ami csak 5 cm-rel volt kevesebb a kínai Csu Csian-hua akkor érvényes vi­lágrekordjánál. Ebben az esztendőben a Centellesnél hat évvel fiatalabb javier a 217 cm-nél tartott, s az igazi nagy ugrás pályafutásában egy esztendővel később kö­vetkezett. Versenyről versenyre javult, s végül otthon, a jól Ismert Pedro Marrera- -stadionban megfosztotta példaképét az or­szágos csúcstóL — Féltem, Centelles haragudni fog rám, mert hogy jön ahhoz egy zöldfülű, hogy el­orozza a rekordját. Tévedtem. Odajött hoz­zám, kezet nyújtott, majd lekapcsolta a nyakán csillogó láncot: „Ezt Alfarótól kap­tam, amikor megjavítottam csúcsát — mond­ta. — Most már téged illet. Amikor elő­ször átugrottad a két métert, akkor meg­jósoltam, meglátjátok ez a fiú egyszer még a világ legjobbja lesz. Ügyeskedj, hogy ne tévedjek.“ A kínai Csu is Sotomayort tartotta a jö­vő vllágrekorderének. Megállapítását arra alapozta, hogy soha még nem jutott egyet­len ugró sem magasabbra 17 évesen. Te­gyük hozzá, Sotomayor egy év alatt 16 cm-t javult! A sportoló számára a legnagyobb baj a sérülés: a dobbantó lábra nehezedő má­zsás terhet nem bírta Sotomayor bokája. Három nehéz esztendő következett, s hiá­ba gyógyult meg a fájó láb, a kubai fiú eredménye csak nem javult. És aztán a spanyolországi Salamancából érkezett hír; Javier Sotomayor 243 cm-es aredniényével világcsúcsot állított föl. — Gyönyörű napsütésben, huszonkilenc fokos melegben zajlott a verseny, jól érez­tem magam, szeretem a meleget. Kétszáz­húszon kezdtem, a kétszázharmlnchatig mindet elsőre vittem. Itt jött egy kisebb megingás, csak a harmadikra sikerült át­jutnom a léc fölött. Egyedül maradtam a versenyben, a többiek már kiestek. Kétszáz- negyvenre tetettem a lécet, s életemben először átugrottam ezt a magasságot. Az­tán már a vllágcsúcsklsérlet következett. Elsőre sikertelenül, másodikra már nem volt probléma. Mindez közvetlenül a szöuli olimpia előtt történt. Az újdonsült világrekorder azon­ban nem lehetett ott a játékokon, Kuba le­mondta az olimpiai részvételt. Budapestre március elején csillagként ér­kezett. Olyan sztárok társaságában, mint Sjöberg, Thranhardt, Mögenburg... A ver­seny végén ő távozott igazi sztárként. Nem­csak a szabadtéren, de csarnokban is ő a világelső, méghozzá hajszálra ugyanolyan eredménnyel, mint a szabadban. Fekete párducra, erre a veszélyes, kar­csú, gyönyörű mozgású vadra emlékeztet. „Van ebben a fiúban valami, ami a töb­biek elé heiyezi“ — állapították meg a kol­légák a sajtószobában, de hogy ml Is az a plusz, egyikük sem tudta konkrétan meg­határozni, Kapóra jött egy szakember, Ruf- fíni Róbert, a csehszlovák válogatott ma­gasugrója, akt ugyancsak ott volt a Bu­dapest Sportcsarnok versenyén. ■— Egyszerűen jobb, mint a többiek. — De miért? — erősködtem. — Mert jobb. Mindenben Jobb egy osz­tállyal a többieknél. Rugalmasabb, jobb az elrugaszkodása, a technikája. — Jóval alacsonyabb társainál — próbál­tam ellenvetnl. — S a kutatók szerint egy kétszáznegyvenes ugró Ideális testmagas­sága két méteren felüli. — A testmagasság nagy előny, de nem minden — győzött meg Robi, aki maga is az alacsonyabbak közé tartozik. S Javier a vele tartott sajtóértekezleten megerősí­tette Ruffínl szavalt: — Nem fáj a fejem a hiányzó hat centi miatt. A kanadai Ottey csak százhetven­nyolc magas volt, mégis kétszázharmlnc- hármat ugrott. Minden atlétikai versenyszámban létez­nek álomhatárok, A férfi magasugrásban a bűvös méta 1912-ben a 2 méter volt. Mi­után az amerikai Horaine meghódította ezt a magasságot, egyre tovább és tovább to­lódott a határ. A ma szakemberei, már a 250 cm-t emlegetik. — Mikor ugrik Javier Sotomayor 250 cm-t? — ostromoltuk. ^ — Én? — kérdezett vissza csodálkozva. — Soha! Az már a következő nemzedékre vár. Lehet, hogy az, aki ennyit ugrik, még meg sem született. Hogy mit kell tudnia? Tudom is én? Gyorsan futni, jobban elru­gaszkodni, s még tökéletesebben mozogni a léc fölött... URBÁN KLÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents