Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-16 / 33. szám
i • U] Jogi garanciák kellenek Dr. György István kandidátussal, a Szlovák Műszaki Főiskola tanárával, az emberi jogi és humanitárius együttműködés csehszlovákiai nyilvánosság bizottságának tagjával Neszméri Sándor beszélgetett. A nyilvánosság és őszinteség kulcsszavak manapság, még az emberi Jogokkal is ösz- szefüggnek. Végtelenül hamisnak tartanám, ha most, évek műltán. az interjú idejére visszamagá- zódnánk. — Hamis is lenne, meg felesleges is. Akkor hát: hogy kerültél ebbe a bizottságba? — Már a helsinki záróokmány aláírása után felmerült egy ilyen bizottság megalakulásának a szükségessége, de akkor még nem jöhetett létre. A bécsi utótalálkozó után viszont elkerülhetetlenné vált. Napjaink nemzetközi kapcsolataiban, a gorbacsovi új gondolkodásmód eredményeként is, az erkölcsösség került előtérbe, vagyis az emberi jogok és az események humánus megközelítése az állami kapcsolatok szintjén, de immár úgy, hogy nem elég deklarálni ezeket a jogokat az alkotmányban, hanem jogi és intézményes garanciák is kellenek biztosításukhoz, szabad gyakorlásukhoz. A bizottság megalakításakor abból indultak ki, hogy minden kérdésre legyenek benne olyan szakemberek, akik konkrétan tudnak foglalkozni az emberi jogok egy-egy konkrét területével. Ezek közé tartozik a nemzetiségi kérdés is, amelyet a Cse- madok KB javaslatára én is képviselek. — Tehát a Csemadok képviselőjeként vagy a bizottság tagja? Tulajdonképpen ez így tisztázatlan, de általában nem szervezeteket képviselünk, ennélfogva én ügy vélem, a csehszlovákiai magyarságot képviselem, s azon keresztül a kisebbségek jogainak kérdéskörét. A bizottság munkája ugyanis két nagy részre oszlik. Az egyik az emberi jogokkal, a másik a humanitárius kérdésekkel foglalkozik. Ezen aztán tovább osztódnak szekciókra. Én az emberi jogokon belül a nemzetiségi jogokkal foglalkozó szekcióban dolgozom, — Ügy hírlik, első felszólalásodat magyarul kezdted, aztán folytattad szlovákul. Milyen volt a fogadtatás? — Síri csönd lett a teremben, manapság ez. ilyen fórumon nem szokás, a küldöttek nem voltak rá felkészülve. Persze, ez csak a- molyan beköszönés, üdvözlés volt, lényegi mondanivalómat szlovákul adtam elő. >— Nevezetesen? — Azt, hogy a csehszlovák alkotmány a nemzetközi egyezményeknek megfelelően deklarálja a nemzetiségi fogegyenlőséget, ellenben a nemzetiségi alkotmánytörvény záradékába foglalt feladat, miszerint ezeket konkrét törvényekben kell feldolgozni és Így gyakorlattá tenni, kisebb-na- gyobb kivételektől eltekintve, nem valósult meg. Minthogy az alkotmányba foglalt jogok nincsenek ilymódon pontosítva és meghatározva, értelmezésük nem egységes, a gyakorlat ezáltal olyan megoldásokat is hordoz, amelyeH nincsenek összhangban a nemzetközi normákkal. Ügy tudom, a bizottság elnöksége kezdeményezte is a nemzetiségi törvény kidolgozását. — Igen, bár erről én is a sajtóból tudok, minthogy rendszeresen csak az elnökség ülésezik, a bizottság ritkán, ugyanakkor az ilyen kezdeményezés benyújtására az alapszabályzat szerint egyébként is csak az elnökségnek van joga. Hozzáteszem azonban, hogy ezek a javaslatok és kezdeményezések többségében már az új alkotmány előkészítésével kapcsolatosak. — A témához még visszatérünk, de hadd kérdezzem meg, tulajdonképpen milyen jogköröd van neked, mint a bizottság tagjának és milyen magának a bizottságnak? — Több dokumentum is szabályozza munkánkat, ezekből alapvetően az tűnik ki, és ez a lényeg, hogy a bizottság elismeri a bíróságok, ügyészségek és nép- képviseleti szervek döntéshozás! jogát az emberi jogi kérdésekben, s ő csak figyelmeztet bizonyos le- giszlatív hiányosságokra, esetleges új törvények megalkotásának a szükségességére, kezdeményezhet bizonyos kérdések felülvizsgálatát, ahol ügy látja, nem jártak el nemzetközi dokumentumok szellemében, amelyeket Csehszlovákia elfogadott, aláírt. Ennélfogva nekem is az a kötelességem, hogy amennyiben találkozom visz- szaélésekkel, netán konkrétan hozzám fordulnak ilyen tény feltárásával, figyelmeztessem a bizottság állandó szerveit és az elnökséget, s megkérem őket, hogy továbbítsák a panaszt és ellenőrizzék az ügyintézést. Perszse, ezenkívül van még bőven feladat, például a jogtudat formálása, az emberi jogok magyarázata és hasonlók, de ezek talán kevésbé érdekesek a nyilvánosság számára. — Tudtommal a bizottság önálló Jogi személy, ezért kérdezem; döntéshozatali joga ezek szerint nincs a bizottságnak? — De igen, a saját munkáját illetően természetesen. Ahhoz nincs joga, hogy felülbíráljon más, alkotmányos döntéshozatali joggal bíró szervek által hozott határozatokat, rendeleteket, végzéseket. — Említetted, hogy az emberi jogok kérdése manapság szinte meghatározó a nemzetközi kapcsolatokban. De az emberek közti kapcsolatokat is befolyásolja, ennélfogva még a kávéházi beszélgetések témája is immár. De valójában milyen jogokról van szó? — Mivel tulajdonképpen az élet egészét illeti, mindent, amivel kapcsolatba kerül az ember munkája, családi élete, pihenése, egyáltalán létezése során, csak a legfontosabb területeket említem, azokat is csak a felsorolás szintjén. Tehát: a dolgozók hatalom- gyakorlása és részvételük a közügyek intézésében; a társadalmi szervezetekben érvényesíthető jogok; a kizsákmányolásmentesség joga; a személyi és magántulajdonjog; a szövetkezeti tagsághoz való jog; az öröklés joga; a munkához és a megfelelő díjazáshoz való jog; a házasság és a család védelme; az ifjúság védelme; az élet, a testi épség és az egészség védelme; a társadalombiztosításhoz való jog; a tudományos és a művészeti munkához, illetve az oktatáshoz való jog; az anyagi ellátáshoz való jog betegség és öregség esetén; a tudományos és művészeti alkotótevékenység szabadságának joga; az állampolgári jogegyenlőség, a nem, a felekezet, a nemzetiség szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalma; nemzeti egyenjogúság; az anya- nyelv használatának, az anyanyelven való oktatásnak, a saját kultúra megőrzésének és ápolásának a joga; a nők és férfiak e- gyenjogúsága; a lelkiismereti és vallásszabadság joga; egyesülési jog; a személyi szabadság és sérthetetlenség. a levéltitok és a magánlakás tiszteletben tartásának joga; menedékjog. — Ezek a jogok sok esetben fedik, illetve feltételezik egymást, ennélfogva, úgy vélem, szerencsétlen dolog kiragadva egyet- -egyet külön tárgyalni azokat, mert ferde képet nyújthat az emberi jogok gyakorlati megvalósulását Illetően. Ilyen értelemben kérdezem, hogy milyen jogtudatunk és milyen joggyakorlatunk? —A kérdés akár egy filozófiai vagy szociálpszichológiai tanulmány témája is lehetne, röviden csak egészen általánosan tudok rá válaszolni. Kezdjük a joggyakorlattal. Cj alkotmány készül, ennek függvényeként két, de legfeljebb három éven belül sok új törvény is napvilágot lát, illetve novelizálni kell majd különböző törvénykönyveinket. Persze nemcsak az új alkotmány, miatt, hanem a gyorsan változó nemzekö- zi fejlemények, a sokasodó nemzetközi jogi dokumentumok is szükségessé teszik ezt, meg az is, és egyáltalán nem utolsósorban mondom, hogy gazdasági, társadalmi és kulturális életünk egy- egy területe túlszabályozott, szinte az áttekinthetetlenség határát súrolja, néhány további terület viszont szinte fehér foltként szerepel a törvények fényében. Jogtudatunk, ami ugyebár a jogok és a kötelességek azonos és együttes ismeretéből és betartásából áll, enyhén szólva is hiányos, de akár katasztrofálisnak is mondhatnám. Ojabban a demokráciát is ragozzuk, ha igaz, valameny- nyien egyként óhajtjuk, csak azt nem tudatosítjuk, hogy szilárd jogrendszer és erős jogtudat nélkül elérhetetlen álom, vágy marad csupán. És itt egyáltalán nem csupán a csehszlovákiai magyarság jogtudatára gondolok, s nem is csak a nemzetiségi jogokra, a- melyekről már elmondtam, hogy nincsenek törvényekbe foglalva, csak az alkotmányra hivatkozba- tunk. Azt hiszem, nem véletlen, hogy az emberi jogi és humanitárius együttműködés bizottsága egyik legfontosabb feladatának a jogtudat formálását, a jogi nevelést és propagandát tartja országos szinten is. — Térjünk hát vissza a bizottságban végzett munkádhoz. Véleményem szerint a nemzetiségi kérdés a legbonyolultabbak közé tartozik. Hazánk e kérdésben nincs specifikus helyzetben, hiszen egész Közép-Európára az a jellemző, hogy az ide tartozó országok valamennyiébe jutott olyan kisebbség, amely egy másik országban a többség. Ugyanakkor a kisebbségi jogok biztosítása nemcsak jogi kérdés, hanem szociálpszichológiai is, avagy erkölcsi, ennélfogva úgy válik társadalmi kérdéssé, hogy a megoldás hordozója a társadalmat alkotó egyed, azaz az ember maga. Alapvető emberi jog olyanként meghalni, amilyennek született az ember, de ez Közép-Európában nem él természetes jogként az emberek tudatában. — Ennek, persze, okai vannak, én három dolgot említenék. Az egyik dolog a történelem, melynek során Közép-Európa nemzetei nem azonos feltételek közepette fejlődtek. így nem is azonos ütemben. Ezen már nem változtathatunk, de azon igen, hogy a történelemszemlélet és -oktatás ne térjen el annyira egymástól, mint még manapság is tapasztalható. A másik a nevelés szférájá- ha tartozik, s mindenekelőtt a közművelődést és a sajtót értem alatta. Sajnos, a mai napig nem nyújt megfelelő információkat egyik nemzetről a másiknak, különösen a többségi-kisebbségi viszonyra.» érvényes ez. Bizottságunkban én már többször szóvá tettem ezt, sokat beszéltem társaimmal arról, hogy a kölcsönös megismerést hatalmas erőkkel kell segítenünk, mert csak az hozhat kölcsönös elismerést. A harmadik a jogrendszer kérdése, a- melyről már szó volt, hogy hiányos mindezideig. Azt mondtad, a nemzetiségi kérdés bonyolult, mert erkölcsi kérdés is, s a megoldást az ember hordozza maga, ezért ez hosszú folyamat, minthogy az ember tudatának vagy, öntudatának formálása időigényes. Egyetértek, ezért is hangsúlyozom mindenütt, hogy az alkotmányban deklarált jogokat törvényekbe kell iktatni, törvényes garanciákkal kell biztosítani gyakorlati piegvalósulásukat. Hiszen nem tehetjük az emberi tudat fejlettségi szintjétől függővé egy alapvető emberi jog megvalósulását, illetve be nem tartását. Mert például az alkotmány leszögezi, hogy az elnemzetlenítés tilos, egyetlen törvény sem beszél azonban arról, hogyan kell megbüntetni azt, aki ilyen szándékkal hat a másik emberre, vagy hatalmánál fogva lehetetlenné teszi például egy kisközösség anyanyelvi oktatáshoz való jogának a megvalósulását. Ilyen értelemben kell tebát jogi garanciákat biztosítani. Ráadásul én hiszek abban, hogy a törvények hozzájárulnak az emberi tudat formálásához is, meggyorsítják annak fejlődését. Én bízom abban, hogy az új alkotmány és a ráépülő törvények egyértelművé teszik nemcsak az emberi jogok kiterjedésének, teljes megvalósulásának a formáit, hanem szilárd alapot nyújtanak majd társadalmunkban a demokrácia kiteljesedésének, gazdaságunk átépítésének is — vagyis szocialista társadalmunk megújulásának. « — Köszönöm a lapunk olvasóinak szentelt időt. munkádhoz sok sikert kívánok. Tudatom: élek Tíz óra felé lárt, amikor megérkezett a postás. Biciklltét nekitámasztotta a villany- oszlopnak Levelet hozott nekem. Ugyan ml lehet a vékony borítékban? Nem találgatok. Az első sorok elolvasása után tudom, valaki megint kivetette rám a hálóját, hogy bevonjon egy ostoba játékba. Alapiskolás koromban kaptam először hasonló cetlit. Legújabb névtelen Ismerősöm mindössze tizenhat soros levelét összehajtom, és vlsz- szateszem a borítékba, és... Nem akármilyen ereklyét dobok hanyag mozdulattal a szemétkosárba, hanem a felvillantott szerencse zálogát. Állítólag ennek a fohásznak az eredeti példánya Hollandiában van. Állítólag ez a fohász már HilRccszer körbejárta a földet. Állítólag tanácsos nem megszakítani ezt a játékláncot Ha kilencvenhat órán belül készítek tizenkilenc másolatot, és elküldöm az enyémmel együtt olyan embereknek, akikről tudom, hogy szerencsére van szükségük, akkor kilenc napon belül engem is szerencse ér. Állítólag. Aki eldobja, vagy félreteszi ezt a levelet, meghalhat, mint Nobl tábornok, vagy más súlyos veszteség Szálkák, fricskák, cikornyák érheti, mint Nelkét. Állítólag. Aki játszik, annak kilenc napon belül tetemes pénzösz- szeg is ütheti a markát, mint ahogyan ez annak Idején egy református lelkésszel, Nls- tével, sőt II. Corlnlus-szal Is megtörtént. Állítólag. A fohászban fel sem tüntetjük, hogy mit várunk a szerencsétől. Elhallgatjuk. Ez a szabályi Máskülönben nem teljesülne az álmunk. Állítólag. — Én nem Játszok, — mondom félhangosan , miközben valami zenés műsort keresek a rádióban. A Dolly Roll zenéje szól: játék az élet... Állítólag. f Mellesleg: tizenkét napja kaptam a levelet, nem továbbítottam Mégis bízom benne, lesz olyan szerencsém, hogy ezt az írást közük az újságok.] Zséka Zsanett Furcsa párosítás Talán az automobil feltalálásával egyidős szokásnak számit a kabalák és egyéb mü- tyürségek elhelyezése a gépkocsik belső terében. R0gebben a személyautók hátsó szélvédő üvege alatti térségben plüsskutyu- sok, később kaucsukból készült bólogató kutyák és más állatkák elhelyezése dívott. A visszapillantó tükrökön leggyakrabban majomfigurák, pld futballclpök és futball- -labdák, művirágok, nem ritkán gusztustalan műanyag embrl csontvázak fityegtek; hogy csak az Ismertebbeket említsem. Manapság, minthogy korunk erkölcsi szabadosságát Is hirdetve, reneszánszukat élik a műszerfalon, esetleg a visszapillantó tükör tartóján helyet kapó félig vagy teljesen meztelen női aktkártyák. Klnek-klnek szívé-joga személyautójának belső terét Ilyen-olyan díszítőelemmel ellátnia. Az egyik személykocsiban azonban furcsa párosításra lettem figyelmes. A vlsz- szapillantó tükörről jókora rózsafüzér lógott, közvetlen alatta a műszerfalon pedig pucér női kép vonta fel magára a figyelmet. A régi és az új világ találkozása lenne ez? Kitől hallja a gyerek? Fiatal anyuka panaszkodik, hogy hatéves kisfia felnőtteket megszégyenítő trágár szavakat használ beszédében. „Nem Is tudom, kitől hallja, amikor sem én, sem az apja nem beszélünk így a gyerek előtt?“ — teszi fel önmagának a kérdést megválaszolatlanul. Hát Igen, számos szülő védekezik azzal, hogy a gyerek! ek] jelenlétében nem használnak obszcén kifejezéseket. Máshol viszont Igenl Nekem erről az a véleményem, hogy aki a felnőttek társaságában, munkahelyén vagy baráti körben engedélyezi magának a trágár kifejezések használatát, annak otthon Is, a családi vita vagy összezördülés hevében kicsúszik a száján, persze, „akaratlanul“, egy-egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezés. S ez elég. Arról már nem Is beszélek, hogy az utcán Is nevelünk, csak éppen nem saját csemetéinket. Mások viszont — hasonló módon — a mlélnket „oktatják“. Ezt Is tudatosítani kellenel Bodzsár Gyula
