Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-02 / 31. szám
új ifjíjság 7| Lýdie Romanská apáról apának édesebb a vére fagyverte gyümölcs nedve fpitem őt ô nem fél 6 nevetne szájában csurgó csatorna árok a nyála a teába olykor bs’ehlnl pár szemnyl spolarlnt és gondol egyet oíf a fa a ház a gyermek kutat keres nem talál sehol vagy ott van tölts pohárt nincsen munka fogyottan megyünk magunknak egymásnak szembe 6 nem ő és én nem vagyok gyermek és ahol lakik nincsen Is háza egészen másutt áll apa tája Zdenek Slapnička Előfogattál Göncölszekerem tetést rakva élettel átvlharzott éjfélkor az égbolton ... Előfogatával készül már a csillagos ég az álomlttas őszre Amikor a halványodó hajnallal elüget a múló éjszaka is A vöröslő csikók általvetik magukat a bezárt kapukon Bedrich Stehno Farsang Könyörtelenül forgatta fegyverét a tél hajnalonként megfagytak a fák koronái közt a varjak. Hogy a halálból ne legyen már oly tömérdek rázogattam delente a fák törzsét s a bánat madarai mint fekete gyümölcs hulltak a lábam elé Te is ott voltéi már valahol a lila színű élettelen nap és a kimarjult ég alatt A falu szélén bokáztak a farsangi dőrék Nyelved csengettyűje számban rémülten vergődött Németh István fordításai Húsőrlő František Lipka Horror vacui Lassan, de biztosan elnéptelenltjük a tereket, ahol tegnap még otthon voltunk, ahol még apáink eredményesen tarmesztették az erkölcsöt, az etikát ős más, ma már külhoni gyümölcsöket. Asatag gyümölcsök, rég elhervadtak, lehulltak, elrohadtak a leveleik, s gyökereiket a fáradt föld kiköpte. De a levegőben tovább érezni varázsos illatukat, mely éjfél után, hajnal előtt jobban <erészegít akár az alkohol, akár a hatalom. Mint jeges fuvallat az ürességből, amely minden irányban terjed, s egyre inkább felveszi a ml tökéletes, közösségl-lndlvlduallsta testünk alakját. Szememmel, kezemmel, ajkammal, nyelvemmel pásztáztam a tested, nyílásait keresve, amelyeken beléd lehelhetném a lángot, ami elégette agyam, kiszárította lelkem, tüzes korbáccsal vágott végig gerincemen, le a liímtagomlg, szememmel, kezemmel, ajkammal, nyelvemmel pásztáztam a tested, nyílásait keresve, amelyeken ' beléd lövellhetném a nedvet, a salakot, forrongva lüktető, vulkanikus szervezetem mérgeit, s újból teret nyithatnék rlgolyás. Ingatag, szadista-mazochista lelkemnek, s te feszültél, nőttél, forrtál, emelkedtél, mint a kráter magmája, s elöntöttél a forró láva hullámaival, görcsösen öleltél hullámzó, hűvös, szomjas méheddel, mialatt lobogó agyam a kopiinyámból kl-kllbvellt, s gerlncGinen lefolyva áradt beléd. Kövesd! Károly fordításai Kolozsvári Grandpierre Emil A kibontakozAs Viszonyunk viharos szerelemmel kezdődött. Érzelmeim kibontakozását az Adrient körülvevő, személyiségét mintegy beburkoló rejtvények akadályozták, ezek egyre sűrűsödtek, egyre nyomasztóbbakká váltak. Alig tértem napirendre az egyik fölött, Adrién újabbal szolgált. Gyakorlatilag a rejtvények következtében mindig más és más növel háltam együtt, amit úgy érzékelhetek szemléletesen, hogy lefeküdtem egy vörössel, s mire visszatértem a fürdőszobából, egy néger görlt találtam az ágyban, aki rövidesen kínaivá vagy Indiaivá alakult át. A változatosság gyönyörködtet elve nem vált be, épp ellenkezőleg, keserűséget csöppentett minden örömömbe, minden megnyilvánulásomba. Végül épp egy olyan esemény váltott meg gyötrelmeimtől, amitől hosszú ideig borsódzott a hátam. Ismeretségünknek az elején, no meg a legelején, Adrién váratlanul rám mosolygott: — A szüleim nagyon örülnének, ha vasárnap eljönnél hozzánk ebédre. A javaslat készületlenül ért, mégis viszonylag gyorsan elhárítottam: — Nem szeretem az ilyen meghívásokat. — Miért nem? — csodálkozott Adrien, „nagy szemeket meresztve rám". Ezt a kifejezést — látni fogjuk — gyakran használta. — Mert egy ilyen látogatás kötelez. Ml pedig megállapodtunk, hogy nem vagyunk vőlegény-menyasszony. Nem szokás, hogy a lányok a szeretőjüket bemutassák a szüleiknek. — Nem erről van szó — tért ki Adrien —, hanem arról, hogy ha a szüleim ismernek, könnyebb lesz az életünk. Még nem fejeztem be — intett le. — Szóval el fogod bűvölni őket a modoroddal, megjelenéseddel. Nekem mindig ki kell találnom valamilyen ürügyet, ha kimaradok. Veled sokkal szívesebben elengednek majd, mint mással, rólad leri, hogy úriember vagy. De az istenért, el ne áruld, hogy még nem váltál el. Katasztrófa vqlna. A kulcsmondat Adrién érvelésében az volt, hogy esetről esetre ki kellett sütnie, hogy kikkel, hol tölti az Idejét. Ennek a mondatnak az értelme csak Jóval később feslett ki előttem. Ezt az első meghívást s az utána következő kettőt visszautasítottam, ha nem is elég erélyesen. De Adrién nem tágított, ad- dlg-addig hízelgett, csókolgatott, kérlelt, míg végül belementem a dologba. Nem bántam meg. Egy családi ebéd vezetett a titok nyitjára, annak megértéséhez, hogy Adrién áldozat, megválthatatlan áldozat, š egy fedél alá költözni vele egyenlő volna az öngyilkossággal. Ez adott erőt, hogy — bármennyire sajnáltam — kisöpörjem az életemből. Egyszóval megállapodtunk, hogy ezen és ezen a vasárnapon velük, azaz Kövesházy Tivadaréknál ebédelek. — Korán szoktunk ebédelni. Kérlek, egy óra után jöjj, egy perccel sem korábban — kötötte Adrien a lelkemre. — Apuka ugyanis vasárnaponként blbllamagyarázato- kat tart, és nem szereti, ha a látogatók találkoznak a tanítványokkal. — Érdekes! Ha szégyelll, miért csinálja? — fakadt ki belőlem a kíváncsiság. Adrién nem felelt azonnal, beharapta az ajkát, és tűnődve nézett maga elé, egész arckifejezése belső küzdelemről tanúskodott. Nagyot nyelt, majd dacosan fölvetette a fejét: — Aupka tudniillik örült._ — örült? — döbbentem meg. — De hát akkor ml a fenének akarsz megismertetni vele? Épp elég őrültet Ismerek. Mint a láva, tört elő belőle az Indulat: — örült, igenis őrült, de én nem ismerhetem el róla. Ezért hallgattam eddig. A lánya vagyok, vele élek, hogy nézne ki, ha tudomásul venném afe őrültségét? Ezzel elismerném, hogy én is őrült vagyok. — Semmi logika nincs a beszédedben. — Törődöm is ón a logikával! Mit számit a logika! Attól még mindenki őrült lehet, az őrülteknek is megvan a maguk logikája. Ki látott logikátlan őrültet? A logika maga a téboly, az élet maga téboly. Mélyet lélegzett, egy másodperccel később elborult arccal Ismételte meg előbbi, figyelmeztetését, nehogy egy óra előtt csöngessek be hozzájuk. Sohasem tudtam meg, miért volt ez any- nyira fontos. Mindegy, megígértem. Még mielőtt látogatásomra sor került volna, váratlan esemény történt. Sorsszerűnek Is mondhatnám. Társaságba hívtak, ahova Adrién apja is hivatalos volt. Az utolsó percben mondta le, sürgősen meg kellett műtenle egyik páciensét. Kövesházy ugyanis sebész volt. A társaság minden tagja Ismerte, némelyek személyesen, mások, mint én, hallomásból. Mikor a háziasszony bejelentette, hogy a „professzor úr“ sajnos nem jöhet, bekövetkezett, ami hasonló alkalmakkor törvényszerűen bekövetkezik. Mindenki rajta csámcsogott. Kommentárokra egy tűzeset adott alkalmat az irodahelyiségben, ami nemrég kigyulladt, és ahol Kövesházyn kívül a meghívottak közül is jelen voltak néhányan. Ádáz vlt# robbant ki közöttük, a vltázók két csoportra oszlottak, a hívei vadul védelmezték, mások lekicsinylőleg nyilatkoztak róla. Kénytelen voltam megállapítani, hogy aki ilyen szenvedélyeket kelt, az valamilyen szempontból nem mindennapi ember. Adrién, aki egyébként imádta — a maga módján középszerű sebésznek minősítette. Tény, hogy mint mondani szokták, nem „jegyezték“. A vitából kiderült, hogy a tűz elfojtása Kövesházy érdeme. Mivel, mint ahogy egyik híve kijelentette: — Az általános pánikban egyedül ő őrizte meg a hidegvérét. Ha nem úgy viselkedik, mint ahogyan viselkedett, az egész szárny leégett volna. Ezt a megállapítást tébolyult hangzavar kísérte, amiből egy Idősebb úr fülsértő fal- cettója szakadt ki: — Szerintem természetellenesen viselkedett! A többség ezen a véleményem volt: — Ügy tett, mintha mi valamennyien eléghetnénk, ő az egyedüli, akin nem fog a tűz. — Mintha azbesztruha védené a testét. — Voltaképpen mit csinált? — fordultam a mellettem ülő komoly úrhoz, aki a hívek táborába tartozott: — Kérlek szépen, utat tört magának a tömegben, leakasztotta a tűzoltó készüléket, és lokalizálta a tüzet. — Egyedül ő? — vetettem közbe. — Dehogyis egyedül. Akkor már ml is ott voltunk. De mindenkit félrelökött. Mint a barmokat, úgy lökdösött bennünket. A készüléket az én kezemből szakította ki. A szó szoros ételmében megakadályozott a mentésben. — Úgy járt, mint Krisztus a vizeken... — Akármit mondtok, aki ilyen veszélyes helyzetben megőrzi a tettrekészségét, tiszteletet érdemel. Ismét az eunuch falcettója slvltott föl: — Akkor is, ha agyalágyult cikkeket publikál a Világnézeti Szemlében? Ez szíven ütött. Hisz én is a Világnézeti Szemle munkatársai közé tartoztam. Odahaza előkotortam a Szemle egyik számát, amibe Kövesházy is Irt. Hadd idézzem a „tanulmány“ két bekezdését, élje át az olvasó is, amit én átéltem: „A bevezetőben részletesen elemzett irodalmi adatok és az elvégzett kísérletek egyértelműen azt látszanak bizonyítani hogy a felnőtt, átlagosan 70 kg súlyú em bér mintegy 5,5 liter perctérfogata (kerln gő vérmennyisége) nem egyenletesen ősz llk el az érpálya különböző szakaszain Külső környezeti hatások (hőmérséklet gravitáció), táplálékfelvétel, fizikai munka végzés, emocionális stressz stb. követkéz tében a corticohypothalamicus keringéssza bályozás összerendezett működésének ered ményeként a perctérfogat frakciók redlszt rlbúciója figyelhető meg, a munkát végző, nagyobb oxigén- és tápanyagmennyiséget igénylő szövetek felé több vér áramlik, míg az adott. Időben inaktív szövetek és szervek vérellátása jelentősen csökken. Ez a keringésflzlológlal magyarázata olyan, gyakorta észlelt jelenségeknek, mint pl. tűző napon mozdulatlanul állva sokan elájulnak (a kitágult lábvénák túl sok vért tárolnak), az izompumpa nem működik és az az agy relatíve (aránylag) kevés vért kap, étkezés után sok vér áramlik a gyo- mor-béltraktusba, ha Ilyenkor forró fürdőt vesz valaki, ami a bőrerek nagyfokú dilatációjára (tágulatára) vezet, szintén az agy relatíve rossz vérellátása okozza az eszméletvesztést. Mindezek alapján megállapítható, hogy a keringés redlsztrlbúclója (újraelosztása) élettanilag igen jelentős mechanizmus, amely a munkát végző szervek és szövetek optimális vérellátását biztosítja. De mind a diletációban, mind a perctérfogat frakciók redlsztrlbúclójában az Űr végtelen bölcsessége nyilvánul meg. Mert ahogyan a Biblia mondja: „és a nap feltámadván, minekutána elnyugodott a nap, ismét az ő helyére siet, a hol ö föltámadhasson.“ Vagy ahogy később mondja: — siet „délre, és általmegyen észak felé, az ő elforgásával körüljárván siet az ég, és hogy az ö keréngése szerint visszatérhessen az ég", és tovább; — „minden folyóvizek sietnek a tengerbe: mindazonáltal a tenger mégis meg nem telik, akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanolyan helyre visszamennek gyorsasággal.“ És csak az emberi butaság okozhat bajt, ha mohóságában és élvágyában túlterheli a gyomor-béltraktust, megtömvén azt töltött káposztával, bájglival, fánkkal és hideg •pulykasülttel, amit bűnösségében épp a Jézus Krisztus születésének ünnepén vesz magához, és megismétli ugyanezt a bűnt a Föltámadás szent ünnepén, amikor is nem a szentségnek örül, hanem gyarló testét gyönyörködteti. Csak a balgák csodálkozhatnak tehát, ha a mennyel hatalmak eszméletének Ideiglenes megvonásával büntetik azt, akiből épp az egészséges eszmélet, vagyis az öntudat hiányzik.“ Ez a „tanulmány“ is amellett szólt, hogy szerzője nem mindennapi ember, ám az átlagtól való elhajlása aligha értékelhető pozitívumként. Mindenesetre most már izgatottan siettem a találkozó elé, feszített a kíván(;sl- ság, milyen az az ember, akiről az ismerősei oly ellentétesen vélekednek, s akinek a tanulmányában egy szkizofrén önarcképe mutatkozik meg. Egy óra tíz perckor nyomtam meg a csengő gombját, s valamelyes szorongással néztem az eljövendők elé. (Folytatjuk)
