Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-27 / 52. szám
1989. l)|ECEMBEÍt 27< Aki szembeszálit a hatalommal thiN« MtttBMil LMaü Kíváncsiak ránk? n JBiür is SfO-itKáal! ' i. Uial Emniaiiuelle lilMl taüsisa tOrtfosf 7. oldal A továbbjutást nem szalaszthatjuk el Bassdlgatdo Vsngloltal It. alM L ebet-e fisszegezni a múló évet? Egyáltalán kell-e bárminemű fisszegezés, szükség van-e arra, hogy az d) év elfitt néhány nappal fo* gadalmakkal meg egyebekkel foglalkozzunk? Hiszen olyan elcsépelt téma ez, amely akarva-aka- ratlan is azokra az idOkre emlékeztet, amelyekben ... Emlékeztet? Van már nálunk olyan, hogy elmúlt idfi? Tényleg a múlt? Ezzel párhuzamosan: igaz-e, hogy van még a vlsszarendezfidésnek bármily esélye? Kell-e még a kizárólagosság, a demokráciáért folytatott lelkes harcukban? Lehet, hogy elcsépelt megállapítás lesz, mire lapunk megjelenik, hogy szlmbólumértékü lehet az idei év búcsúztatása, az új köszöntése; tudniillik az óévvel együtt végré búcsút vehetünk egy kizárólagosságtól totalltarlstá egypártrendszerű államtól, s köszönthetjük az újat, a demokratikusai, melyben az emberi jogok szentek és sérthetetlenek. ennélfogva végre szent és sérthetetlen lesz az ember. S még azt is hozzátehetjük, hogy akár az óév búcsúját s az új esztendő beköszöntését egyetlen kondulás jelenti, az emberiség történelméhez mérten társadalmi „átmenetünk“, búBúcsúzunk - hittel esünk ét köszöntésünk kondulásnyl időegységként történik. De az emberi élet sem fgy, sem úgy nem hason- Iltbaté semmihez, semmilyen időegységhez. Hiszen az ember szent és sérthetetlen, s neki egyetlen élete van ahhoz, hogy boldog jegyen, ahhoz hogy éljen. Kinek rövldebb, kinek hosszabb idő adatik ehhez s mindenki intenzíven törekszik céljai elérésére. S ha ebből negyven évet így vagy úgy elvettek, akkor taremthet-e egy békés, csöndes, erőszakellenes forradalom az emberi lelkekben olyan békét, hogy elbúcsúzhatunk a múlttól, s köszönthetjük az jíjat? Toleranciát hirdetünk. Politikai, vallási, nemzetiségi megbékélést hirdetünk. Különbséget akarunk tenni a bántók, a hlbázók és a tehetetlenek között, különbséget az egyéni és kollektív, a vélt és valós sérelmek között. Lehet? Kellene, de mert az ember szent és sérthetetlen, még a vélt sérelme is sérelem. Ugyanakkor — a tolerancia szellemében — minden magyarázat az elmúlt cselekvésekre, minden megbánás és bocsánatkérés emberi, így hát az is szent és sérthetetlen. Lesznek-e hát vadhajtásai a csendes, békés, „széplélek“ forradalomnak? Eljön-e a győzelem olyan tudata, mely következtében levethető lesz a „forradalmi“ kizárólagosság? Szétpukkannak-e a forrás habjai, hogy csak a tiszta víz folyhasson tovább? Van-e, lehet-e minderre garancia? Garancia. Eddig mire volt? S mégis hittük, hogy ha az ember alkotó lény, nem lehet egy életre elfojtani eme legjellemzőbb Ismérvét. Mégis hittük, hogy ha az ember a legnagyobb érték, el kell jönnie az Időnek, amikor megkapja ezt a méltóságát. Ki önmarcangolva, -a félőrületbe kergetve önmagát, ki dühösen hadakozva, a meghurcoltatást is vállalva, ki meg csendes imával, de hitt ahban, hogy a huszadik század emberének szabadként kell üdvözölnie a huszonegyedik századot. Addig pedig még tíz év van, miközben — a törékeny demokrácia küszöbén — már holnaptól készülhetünk az új évszázadra Készülhetünk meg- újhodva emberiességünkben. Búcsúzzunk hát a múlttól, s köszöntsük az újat a legemberibb hittel. S legyen ez a garancia' NESZMÉRI SANDOR
