Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-12-06 / 49. szám

új ifjúság 5

E

gyáltalán nem könnyű pontosan meghatározni, hogy mit értünk manapság az oly divatos depresszió szón. Ha valaki szomorú, ugyanúgy rámond]uk, ez a baja, mint arra az emberre, aki ie van törve, boldogtalan, elhagyatottnak érzi magát ...“ Dr. Buda Béla értékeléséből is kitűnik, nem vagyunk egészen tisztában ennek az elterjedt betegségnek a természetével, keveset tudunk kiváltó okairól, összetevőiről. E kóros információhiányt enyhftendö készült beszélgetésünk dr. Hunčfk Péterrel, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) pszichiátriai rendelő szakorvosával.

— Egyetért azzal az állítással, hogy a depresszió civilizációs betegség?

— A depressziós betegségek ismertek voltak a régmúltban Is, viszont Ijesztően növekvő tendenciát csak századunkban kezdtek mutatni. Angolszász kutatók felmérései szerint napjainkban a városi lakosság mintegy 25 százalékánál jelentkeznek különböző depressziós tünetek. Ebből sokan azt az elhamarkodott következtetést vonják le, hogy civilizációs, tehát újkori betegséggel állunk szemben. A megváltozott életviszonyok, a felgyorsult életritmus természetesen hatással van a kialakulására, de mindenkor szerepet játszottak benne az örökletes, tehát genetikai faktorok, biológiai tényezők, környezeti hatások, valamint a szociális körülmények Is. A legújabb kutatások többek között már a fényhiány kártékony hatására Is rámutatnak. De a félreértéseket elkerülendő, már az elején tisztázni kell, hogy kétféle depresz- szló létezik: az ún. normál, melyen életünk bizonyos szakaszában szinte kivétel nélkül átesünk, és az ún. patológiás, ami az elmebetegségek közé sorolható.

A normál depresszió egyik legtipikusabb kiváltó oka a gyász. Szeretett hozzátartozónk elvesztése sokszor olyan megrendült érzelmi, egzisztenciális állapotba sodor, ami könnyen átmeneti depressziót Idéz elő. Viszont ez nem kóros állapot, hanem elfogadott, természetes reakció. Azon régi népek megfigyelései Is bizonyíthatják, kiknél a gyászidő — nem véletlenül — egyéves időtartamban volt megszabva. Átlagosan ugyanis ennyi idő szükséges az érzelmi labilitás megszűnéséhez. Külön funkciója volt a gyászöltözéknek is, jelezte a közösségnek, hogy viselője fokozott tapintatra és emberségre szorul. Ezek a régi hagyományok még ma Is élnek. Főleg faluhelyen, kis közösségekben a talpig feketét viselő ember ^ámíthat környezete toleranciájára és megértésére.

A normál depressziós egyén reakciói viszont csak kis mértékben tompulnak el. Képes elvégezni a munkáját és a kívülről jövő hatásokra Is reagál. Egyes esetekben megtörténhet azonban, hogy nem képes kiheverni a megrázkódtatást, és patológiás dep- reszóba süllyed Ennek elsődleges jelei az életuntság, fásultság, a kedvelt elfoglaltságok feladása, a mimika és a gesztikuláció megszűnése. Ám a leglényegesebb különbség kettejük között az, hogy míg a normál depressziónál a világ kiürülését érzik, addig a patológiás depressziónál mar ga az Én üres.

— Kiknél fajulhat a természetes depresszió kórossá?

— Ezt, sajnos, nem lehet egyértelműen meghatározni. Sok kutató azt vallja, hogy csak egyfajta, csak patológiás depresszió létezik, és aki

wjnrriiiiiMiiwiiiwii

mosolya mögött elviselhetetlen félelem és Iszonyat rejtőzik. Hogy napjainkban annyit foglalkozunk ezzel a Ijetegséggel, annak oka. sajnos, éppen a depresszióban elkövetett öngyilkosságok magas száma.

— Hazai viszonylatban milyen ez az arány?

— Világszerte nyilvánosságra hoznak róla adatokat, de nálunk az ön- gyilkosságot az alkoholizmushoz és a narkománlához hasonlóan tabuként kezelik. Igaz, szakmai körökben készülnek róla felmérések, de ezek nem hozhatók nyilvánosságra. Pedig ez is hozzátartozna a felvilágosító munkához, amit érzésem szerint nem végzünk kellő színvonalért. Súlyukhoz mérten keveset tudunk a lelki betegségekről, Így hát védekezni sem tudunk ellenük.

— ön szerint ml az oka ennek a deformált hozzáállásnak?

— Ez a hozzáállás a társadalom egészségtelen védekezése a problémával szemben. Egy olyan beállítottság eredménye, mely azt sugallja az egyénnek, hogy aberrált, ha nem tudja teljesíteni kiszabott felad.atát, vagy ha nem felel meg az elvárásoknak. Aki járt már pszichiáternél, plasztikusan meg tudja fogalmazni, mit élt át, mikor vállalta a problémáját. Nagyon drasztikus élmény betegeink számára a kollektív megbélyegzés. Az

önként vállalt magánzárka

avagy a diagnózis: depresszió

hajlamos rá, az előbb-utőbb bele is kerül ebbe a stádiumba. Ha igazat adunk ennek a feltevésnek, akkor a gyászérzet egy erős impulzust szolgáltat a kialakuláshoz. A kiváltó okok természetesen sokrétűbbek. Sajnos, máig sem vagyunk velük tisztában. A feltételezések megoszlanak. Vannak, akik nagy szerepet tulajdonítanak a hormonális rendszer központjában történő elváltozásoknak. Mások az ingerületközvetítő anyagok, a noradrenalin, dopamin és szerotonin töménységének a megcsappanásával magyarázzák. Végső soron ma sem tudjuk, miért betegszik bele az egyik ember azokba a megrázkódtatásokba, melyeket egy másik következmények nélkül átvészel. A patológiás betegnél, mint említettem, nem a világ az üres, az Idegen, a rossz, hanem az Én van kilátástalan helyzetben, az Én önbecsülésével van baj. Jellemző tünet a hipoaktlvitás — a tevékenység lelassulása. A mozdulatok erőtlenek, a beszéd monotonná válik, megszűnik a gesztikuláció. Mindehhez alvási, evési, emésztési rendellenességek társulhatnak. A betegre napközben rövid alvási rohamok törnek rá, melyek éjszakai álmatlansághoz vezetnek. Este viszont nehezen alszik el, hajnalonként felriad, elkezd gondolkodni, és ilyenkor kínozzák a legsötétebb képzetek. Reggel fáradtnak, le- törtnek érzi magát, rosszkedvűen kezdi el a napot.

— Milyen feladat hárul a családra és a beteg legszűkebb környezetére, ha valamelyik családtagnál felmerül bennük a patológiás depresszió gyanúja?

— Ez a gyanú, sajnos, csak akkor szokott feléledni, mikor a betegség

már nyilvánvaló, tehát előrehaladott stádiumban van. Ezt főképp az információhiány miatt — amit már említettünk — van így. Pedig nagyon sokszor megfelelő, tapintatos bánásmóddal, idejekorán elkezdett kezeléssel vissza lehetne zökkenteni betegünket a régi kerékvágásba. Ml a tapasztalat? Mire pszichiáterhez fordulnak, általában már csak a kórházi kezelés marad. A családtagokban viszont olyan ellenérzés él a klinikai gyógyítással szemben, hogy mindent elkövetnek a kórházi beutaltatás ellen. Leggyakrabban azzal érvelnek, hogy jobban Ismerik a beteget, majd odahaza gondját viselik, ápolni fogják. Csakhogy nincsenek tisztában a veszély súlyosságával. Egészséges embernek fogalma sem lehet azokról a kínokról, lelki gyötrelmekről, melyek a patológiás depresszióban szenvedőt sújtják. Szörnyű kényszerképzetek Izgatják. Van, akinek meggyőződése szerint súlyos nemi betegsége van, amellyel a fél világot megfertőzte. Van, aki mániákus gyilkosnak hiszi magát, vagy képzeletében irtózatos szörnyetegek elevenednek meg. Ezekről a fantáziálásokról az orvoson kívül másnak ritkán van tudomása. A beteg rettegve őrzi titkát. Öt csak szeretettel, törődéssel nem lehet meggyógyítani. Már csak azért sem, mert időközben elveszti kapcsolatát a külvilággal. A hozzátartozók ezt nehezen tudják megérteni. Tudatlanságuk miatt történhetett meg, hogy az odahaza kiegyensúlyozottnak tűnő beteg egy óvatlan pillanatban felakasztotta magát a csillárra, vagy mosolyogva odalépett az ablakhoz, és ugyanolyan erőltetett mosollyal az arcán kilépett rajta. A családtagok nem tudták, hogy

Illető háta mögött összesúgnak: „Ez dilis, nem beszámítható, jobb, ha tartunk tőle ...“ Száz évvel ezelőtt a környezet sokkal toleránsabban viszonyult a betegeihez. Nem akarta őket mindenáron kivetni magából. De ne menjünk vissza az Időben, hiszen nem mindenütt ilyen a gyakorlat. Fejlett országokban például bevett szokás, hogy ha az egyén fáradtnak, kimerültnek érzi magát — és van rá lehetősége —, felkeresi a pszichoana- lltikusát, és jól kibeszéli magát. Egy mély, katarktlkus beszélgetésnek gyógyító hatása lehet. Vagy itt van az angolok felmérése. Nyilvánosságra hozták általa, hogy minden ezer városi lakosból kétszázötvennek vannak klsebb-nagyobb lelki problémái. Ezzel egyrészt figyelmeztettek a probléma súlyosságára, másrészt a köztudatban rögződött, hogy elterjedt betegségről van szó, amit ne mszégyen bevallani. Nálunk ehelyett mire törekszenek? Hogy hunyjuk be a szemünket, és ne vegyünk tudomást az Ilyen jellegű bajokról. Csakhogy ezzel az erőltetett szemérmességgel a betegségnek még nem tudnak gátat vetni. A lakótelepek sivársága, a túlhajszoltság, az alapvető létszükségleti cikkek megszerzésére fordított mind nagyobb energia, ez közvetve mind-mind erősen befolyásolja a depresszió kialakulását. Ezekkel a negatív tényezőkkel szembe kell nézni, nem pedig lesöpörni az Ilyen jellegű kritikákat azzal, hogy „már megint a rendszert szidják“.

— Önök, akik tisztában vannak ennek a negatív hozzáállásnak a kártékony hatásával, nyilván megpróbálnak tenni Is ellene. Milyen eszközök állnak a rendelkezésükre?

— Az egyedüli, amit tehetünk, hogy a vöröskereszt, a nőszövetség és a szocialista akadémia szervezésében évente tízszertizenkétszer előadást tartunk az Iskolákban, a falvakban. Más kérdés, hogy előadásaink mekkora közönséget vonzanak. Érthető módon kevesen szánják rá a szabadidejüket. Kimutatható eredménye csak a rendszeresen végzett, széles körű felvilágosításnak lehet. Ehhez viszont igénybe kellene venni a tömegtájékoztató eszközöket. Sajnos azonban az öngyilkosságok az alkoholizmushoz és narkománlához hasonlóan tabu téma, ezért nem hiszek benne, hogy a rádió, a televízió, az újságok vállalhatják a rendszeres, hosszú távú felvilágosító munkát. Ennek a kezdeményezésnek a tömegek igényéből kellene erednie.

— Ez a struccpolitika sajnálatos módon a gyógyítást is érinti. Tudomásom szerint a Dunaszerdahelyi járásban már vagy öt éve sürgetik a nélkülözhetetlen pszichiátriai osztály létrehozását. Igaz, hogy mindeddig eredménytelenül?

— Pontosítanék. Az első kérvényeket 1982-ben adtuk be. Kifejtettük benne, hogy a járás specifikus jellegét tekintve égbekiáltóan nagy szükség van az elmegyógyászati osztály létrehozására. Egy elemi és lényeges követelményről van szó, tudniillik betegeinket csak Pezinokban tudják elhelyezni. Ez egyrészt gazdasági szempontból hátrányos megoldás, mert ez a város messze van tőlünk, és van úgy, hogy ezen a hosszú úton napjában kétszer, háromszor Is fordul a mentőautó. Másrészt és főképpen ott vannak a nyelvi problémák, a kapcsolatteremtési, beilleszkedési zavarok. Nagyon sok zárójelentésben megjegyzik, hogy kommunikációs nehézségeik voltak a pácienssel. Nehéz elképzelni, hogy egy mélyen zárkózott depressziós beteg a megfelelő bizalmas légkör kialakítása nélkül rábírható legyen arra, hogy legféltettebb titkairól, traumáiról beszélni kezdjen. A mi hivatásunknál nem szabadna tolmácsot igénybe venni. Ezért is keressük a lehetőségeit annak, hogy betegeinket saját környezetük közelében, megfelelő módszerekkel gyógyíthassuk. Az első kérvényezés óta folyamatosan küldjük az újabb kimutatásokat és fogalmazványokat Sajnos, a homályos ígéretektől eltekintve semmi változás nem történt. Pedig hely Is lenne rá, az orvosgárda is megvan hozzá. Hogy hol akad el ez a kezdeményezés, ki hátráltatja, biztosan nem tudni. Az engedélyre várunk. Kénytelenek vagyunk bízni a kétes ígéretekben Is. Nincs más lehetőségünk.

Nincs más lehetőségünk. Velejéig pontos megfogalmazás, melyben benne foglaltatnak a vádak, szemrehányások, a tehetetlenség kiváltotta gyötrődések is. De benne foglaltatik az a kétkedés is abban, hogy létezik összhang az egészséges törekvések és a megvalósulásukat biztosító lehetőségek között. Felmerül az is, vajon eredményesen működhet-e a szociálpolitika ott, ahol a társadalom nem támogatja a gyengéket, a rászorulókat? Ahol nem képes, vagy nem akar kialakítani egy olyan közvéleményt, mely megbélyegzés helyett beilleszkedésüket segítené elő. Az átértékelésre talán ezen a területen Is sor kerül majd, és a társadalmi viszonyok átalakítását követheti egy magasabb rendű erkölcsiség kialakítása is. MURVATH GABRIELLA

IjA' Mikro-inform

Ösdl, maradi gondolkodású az — még ha tizenéves Is, — aki úgy véli, hogy minden jól van úgy, ahogy van. A változás, a változtatás szükséges, főleg az elektronika, a számítástechnika alkalmazásával, mert amíg mi úgy-ahogy élünk, éldegélünk, az Iparilag fejlett államok a nemzeti jövedelem 60—80 százalékát a tudományosműszaki e. redmények gyors felhasználásával érik el.

Következő híreink és tudósításaink a fel- használás tekintetében példaértékűek, mert mindegyiket elolvasva bizonyára ti is megállapíthatjátok: ezt ml Is megtehetnénk.

A cirill ábécé első három betűjéről (ABV) nevezték el a bolgár—szovjet együttműködéssel alakult Interprogramma egyik legújabb termékét. Ez a bolgár nyelvű szövegek helyesírási ellenőrzését, vagy a programozó kérésére az automatikus hibajavítást is elvégzi. A program az IBM PC-vel kompatibilis számítógépeken használható.

Ehhez a szoftvertermékhez kapcsolódik meg egy Dokument—16 elnevezésű szövegszerkesztő Is, amelyet szintén az Interprogramma készített el. Az ellenőrzésnél a program a leggyakrabban használt 200—300 ezer bolgár szót a memóriában tárolja, de a Winchesteren további 800 ezer szó tárolható. Természetsen, ezt a szókészletet a felhasználó Is bővítheti. Az ABV az első olyan helyesírást ellenőrző program, amelyet szocialista országban fejlesztettek ki. Különben már dolgoznak az orosz nyelvű változaton is.

Iszkra 1030M az elnevezése annak a számítógépnek, amelyet a leningrádi Len- elektronmas tudományos-termelő egyesülés kezdett el a közelmúltban gyártani. Az új számítógép IBM PC kompatibilis, és a gyártó a felhasználó kérésére vldeoképet feldolgozó programot Is szállít. A videokamerával rözgzitett képet a számítógép segítségével retusálhatjuk, átalakíthatjuk, módosíthatjuk vagy akár feliratozhatjuk Is. A kész képet végső formában nátrlxnyomtató- val ki Is nyomtathatjuk. A későbbi leihasználás céljából a képet akár mágneses lemezen Is rögzíthetjük.

Központi littűgyeletet szervezett a Szegedi Ingatlankezelő Vállalat. A Commodore 64-es számítógép óránként ellenőrzi a város 142 felvonójának az üzemelését. A lifteket 34 alközpontba kapcsolták, amelyekből rádión továbbítják a jeleket az azokat fogadó számítógépbe. A liftek elakadásait is ez a jelzőrendszer érzékeli, és éjjel-nappal két gépkocsi áll készenlétben a kimentésre. Sajnos, a liftek rossz üzembiztonságára vall, hogy éjszakánként általában két- három, nappal pedig átlag három vészjelzés érkezik.

A General Electricnél olyan számítógépes programot készítettek, amely a csomagoláshoz szükséges habanyag Igénybevételétől függő tervezéshez és ezek képernyős megjelenítéséhez szükséges. A program figyelembe veszi az összes lehetséges Igény- bevételt, minden durva behatást és ennek alapján határozza meg az alkalmas csomagolóanyagot és annak szükséges méreteit.

Ezáltal a csomagolás az eddigihez képest fele idő alatt megtervezhető.

Számítógépes várost terveznek a Tokió melletti Tlba városrészben. A tokiói egyetem professzorának. Ken Szakamurának a tervei alapján megvalósuló település építésén 130 cég dolgozik majd, köztük olyanok mint a Fuji, a Sony és az IBM. A beruházás mintegy 100 milliárd jen lesz. Az épületek világítását számítógép szabályozza, a napszaktól függően. A háztartási készülékek és a szórakosztató elektronikai berendezések működtetését Is a számítógép végzi. A lakóknak ezentúl nem kell olyan „fárasztó“ foglalatosságokkal bíbelődniük, mint a vízcsap kinyitása. Elég, ha a mosdó fölött enyhén megérintik a falat. Az irodákból is eltűnnek majd a hivatalos levelek,. Iratok, nem lesz szükség titkárnőre és kézbesítőre sem. Az információ beszerzéséhez csak a számítógéphez kell ülni. A számítógépes várost mindössze egy négyzetkilométernyi területre tervezik, ezer állandó lakossal és hatezer Ingázóval. Hogy kiket csábítanak majd Ide, azt majd meglátjuk 2000-ben, addigra ugyanis felépítik.

H. E.