Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-08 / 45. szám

új ifjúság 9 ľJt'JiB.WBtfgTfrpyľtVT'r^.' T alán egy más galaxison, egy más bolygón reggelente az égen ez­rével vannak szétszórva a repülő autók, amelyek utasai vidéki ottlio- nnkból a munkahelyükre igyekeznek. Szombatonként egész nsaládok emel­kednek újra a levegőbe, hogy meglá- togass.ik barátaikat, hozzátartozóikat. A pilótáknak nem kell kétségbe esniük, ba útközben a motor búgása gyanús­nak tűnik, mert a műúton húsz kilo­méterenként leszállópálya van. beszáll­nak, bevonják a gép szárnvait, »és biz­tonságosan haladnak tovább. Földünkön azonban nem terjedtek'el a repülő autók. Az ötvenes években létrejött néhány prototípus, egy mo­dellt sorozatban is kezdtek gyártani, de a nehézségek, melyek a tömeges használatnál keletkeztek volna, áthi­dalhatatlannak tűntek. A vezető körök szörnyűnek találták a gondolatot, hogy az amerikai pilóták százai-ezrei jelen­nének meg naponta a nagyvárosok fe­lett. 1936-tól az amerikai szabadalmi hiva­tal több mint harminc javaslatot vett nyilvántartásba, de egy sem felelt meg. Egyes feltalálók univerzális közlekedé­si eszköz — hajó-autó-repiilügép — megszerkesztésének ötletévé] is jelent­keztek. De ezek a modellek inkább a képzelet szüleményei voltak, és soha még csak fel sem repültek. Az autók közül, melyek a levegőbe emelkedtek, legalább három pról)álkozás szeren­csétlenséggel végzódütt. Csak két mo­dell kapta meg a gyártási szabadalmat. A repülő autó első modellje 1917-ben jelent meg a p.ánamerikai repülőkiállí- táson New Yorkban Ez a háronfszár- nyú alumínhimautó a Curtiss Aeropla­ne nevet kapta Egy pilóta é.s két utas fért el benne Ez az autó, lia nem is gyorsan, de repült. Az első repOlőautó, melvnek esélye volt a sorozatgyártásra, a Inlszas évek­ben jelent meg, azzal a szándékkal, hogy kell egy olcsó autó. mely min­denki számára hozzáférhető lenne. Henry Ford a Sky Car ..zsebrepülőgép­pel“ jelent meg a piacon A szerencsét­lenség után. melynek következtében egvik barátja meghalt, a gyártást meg­szakította. Koosevelt kormányzása Idején, 1933- ban Eugen .Vidal saját Repülőkpreske- delmi Hivatéiában akart gvárt’áhl és el­adni repülőgépeket A hivatali körök a javaslatra vétót emeltek, és Vidal ver­senyt írt kf egy olcsó, biztonságos re­pülő autóra. Ä verseny azonban több álmodozót vonzott, mint tervezőt. így a díjat nem adta ki Csupán öt csoportot jelölt meg, melyek a kormány részére prototípusokat gyárthattak — kipróbá­lásra. ' Ezek a gépek sem voltak sikeresek. Köziünk több, így például a Pitcairn AC—35, a Hammond-inodell a Maryland állambeli suitlandi repülőműzeumban van A Pitcairnek rövid kifutópályája volt. az első légcsavara a repülőgépé­hez, rotációs motorja a helikopteréhez volt hasonló Amikor Washingtonban leszállt, a kereskedelmi minisztérium­hoz autóként érkezett. A Waterman Arrowplane — később Arrowbile — a műúton való közleke­désre volt beállítva, egyszerű lekap­csolható szárnyakkal. Mindkét modell Inkább repülőgép volt, mint autó, és nehézkesek a földi mozgáskor. 1937- ben Vidal a további kísérletekkel fel­hagyott, Minden más tervet megszakí­tott a háború. A háború utáni években a repülő autók iránti érdeklődés a tetőpontjára hágott. Egy sor merész őstípus jelent meg az újságok címoldalán. Ford a Lin­coln Futura kör alakú repülőautót és a torpedós Ford FX-Atmost ajánlotta fel. A General Motors cég a Firebird II. tí­szárnyalt. Kis társasága a próbarepülé­seket titokban végezte, mert tartott a nagy gyártóktól. Az első Airphibiant éjjel próbálták ki, félreeső műutakon. Amikor 1946-ban nyilvánosságra került a repülő autó léte, az újságok nem fu­karkodtak a dicsérettel. De Fulton még a sikerei csúcsán is télt a konkuren­ciától, így a műszaki részletekről min­dennemű beszélgetést elutasított. Az Airphibian két részből 'állt: farok­ból és szárnyakból, valamint a kétülő­LOM a repülő autókról '^3 pust mutatta be. A férfiak tízezrei pró­bálták ki a pilótáskodást. A háború után az USA-ban magántulajdonban 15 millió repülőgép volt. 1944-ben a Kongresszus megszavazta a törvényt, mely értelmében, lehetővé tette a le­szállópályák építését műutakon. Cgy, látszott, hogy eljött a repülő autók ideje. A Con.solidated Vultee, a katonai repülőgépek fő gyártója a CJonvaircar modelljével tört be a piac­ra. Ezt az autói bármikor elvihette’ a tulajdonosa a legközelebbi repülőtérre, ha kedvet érzett a repüléshez Repülő­felszerelést bérelhetett ki, ami tulaj­donképpen csak a százkilencven lóerős motorból, szárnyakból, üzemanyagtar­tályból. kormányból, farokból, szerke­zeti deszkákból és három ,,póklábból“ állt. Az autóra való felszerelés után az alkalmi pilóta felemelkedhetett a leve­gőbe. Leszállás után bevonta a gép szárnyait, és folytatta útját a földön. A Convalrcar először 1947-ben re­pült, és egész jól bevált. De mint autó, nehezen- kapott volna versenylrőfeát. Végül a repülési kísérlet is szerencsét­lenül végződött, és amikor már 1948- ban világossá vált, hogy a várt háború utáni repülőkiállítás csak álom maradt, a társaság ezt a tervet meghiúsította. Robert Fulton, a háború alatti tüzér­ségi technika sikeres gyártója a negy­venes években azzal a gondolattal jött, hogy a repülő autó a reptéren hagyja helyes, négykerekű autóból. A szárnya­kat a röptereken „tárolták“, Fulton a Nemzetközi Repülöhivataltól engedélyt kapott az Airphibian gyártá­sára, de gépét sosem dobta piacra. Vé­gül szeretett ötletét eladta a könnyű- repülőgépek gyártóinak — a Taylor- cratt társaságnak. Ma az egyik proto­típus Texasban van kiállítva. Az üzleti sikerhez legközelebb Moul­ton Taylor repülő autója, az Aerocar állt. A repülőnek autóra való átalakí­tása nem tartott öt percnél tovább, amihez csak egy szerszámra volt szük­ség — csavarhúzóra. Segítségével a szárnyból, farokból és légcsavarból autóutánfutó vált. A tulajdonos a ko­csit hazavihette és leparkolhatott a garázsban. Az Aerocarnak sok apró jó tulajdon­sága volt. A száznegyvenhárom lóerős motor ugyanúgy hajtotta a légcsavart, mint az autókerekeket. Repülőgépnek az Aerocar különösen stabil volt. 1956- ban jóváhagyták az árusítását, és Tay- lort zseniális feltalálónak nevezték. Modelljeit még ma Is megtalálhatjuk Longvlewban, az Aerocar Inc társaság hagyatéki épületében, mely műhely, hivatal és múzeum is egyszerre. Taylor hivatalában most olyan önmű­ködően kezelhető repülőgépek és raké­ták szétszórt modelljei találhatók, me­lyekkel a második világháború ével alatt foglalkozott. Akkor ismerkedett meg Jessel Mlnnlck repülőműszerésszel. Mindketten egyetértettek abban, hogy a háború után a nyilvánosság lelkesedni fog a repülő autókért. Taylor az üzleti és tervezői ügyekkel foglalkozott, Mln- . nick a tervezéssel. A háború után együtt dolgoztak a prototípuson 1948-ban elkészült az el­ső modell, melyet a Washington állam­beli seattle-i egyetemen próbáltál: ki. Az eredmény megnyugtató volt, követ­kezett a prototípus összeállítása Long­vlewban egy kis gyárban. Az Aerocar I. először 1950-ben repült fel, de nem messzire, mivel levált a légcsavara. A légcsavar meghajtása bo­nyolult szerkezeti megoldással készült, mert hátul volt elhelyezve, hosszú ten­gely forgatta, mely a motortól az egész törzsön át vezetett. Néhány éves kísér­let után Taylornak és Mínnlcknek si­került megoldani ezt a műszaki nehéz­séget, és 1956-ban megszerkesztettek öt kocsit eladásra. Huszonötezer dol­lárba került egy darab. 'Minden repülő- kiállításon bemutatták, még Kubába Is elrepültek Fldel Castro bátyja társasá­gában. Az Aerocar 1961-ben érte el a dicső­ség tetőfokát. Robert Cummings színész saját tévésorozatában szerepeltette nagy sikerrel, ennek következtében Taylor egy texasi gyárossal tárgyalt a sorozatgyártásról. A következő évben azonban az Aerocar a földbe fúródott. Taylor nem adta fel, és egy új mo­dellen kezdett dolgozni. Az Aerocar III. lényegesen jobb volt. Csendesebb, spor­tos és jóval karcsúbb. Taylor csak egy példányt szerelt össze, és újból a pia­con próbálta kínálni. 1970-ben a Fort Motor Company mér­legelte az Aerocar III gyártását. A közlekedési minisztériumnak viszont aggályai voltak, tartott az amerikai nagyvárosok felett röpködő több ezer amatőr pilótától. Ford gyorsan elvesz­tette érdeklődését, és Taylorriak már újabb gépekre nem volt pénze. Most — húsz év után — Taylor az Aerocar IV-en dolgozik. A kétajtós Hondát könnyű repülöalkatrészekkel akarja felszerelni. A légcsavar meghaj­tására különleges turbinamotort hasz­nál, melyet a gép farkára erősít. A megrendelők egyúttal a repülőgépek szerelői is lepnének, a modellt saját maguk raknák össze, így Taylor kitér­hetne a vezetés jóváhagyásának nehéz­ségei elől. (A szövetségi hivatalok ugyanis engedélyezik a „barkácsolók­nak“ saját repülőgépeik összeszerelé­sét.) A kérdés az, hogy milyen hosszú távon veszi Taylor az ötletét komolyan. „Nem tudok tétlenül ülni“ — mondja a fáradhatatlan vezető. Arra a kérdés­re, hogy megérte-e eleddig foglalkozni az ötlettel, Taylor így válaszol: „Ha akkor sejtettem volna, mi vár rám, so­sem csináltam volna“. Az mindebben az Irónia, hogy Taylor az Aerocaron egy centet sem keresett. Viszont sze­rencséje volt, hogy minden próbarepü­lése sikerült. Érdeme pedig az hogy az autók tulajonságának kihasználásá­ban sokkal előbbre jutott, mint bárki más. A inn ' 1 nyomán feldolgozta; VARGA OLGA Ez is, az is Érdekes kísérletbe kezdtek Svájcban a városi Hiitóforgalom környezetszennyezésé- sének csökkentésére. Olyan autókat próbál­nak ki amelyek kis sebességnél elektro­mos árammal működnek, nagy sebességnél vagy emelkedőn azonban automatikusan átkai'rsninak dizelüzemmódra Ezzel a meg- nld.tssal kevesebb, mint a telére csökkent­hető a gépkocsik dízelolaj-felhasználása, a légszennyezés pedig a legszigorúbb előírá­sokban megengedett mennyiségnek csupán a fele. ^ kísérletben a Volkswagen nyugat­német konszern, a zürichi műszaki egyetem és az Oerlikon Buehrle svájci gépipart cég vesz részt. 1991 lg 50 Ilyen hibrid autót „helyeznek“ Zürich útjaira. Az autókra vo­natkozó svátcl környezetvédelmi szabályok a legszigorúbbak Európában. A kísérlet 6 millió svájci frank költségének felét köz­pénzekből fedezik Már Svédországban is Felháborodott nézők telefonhívásai árasz­tották el a svéd televízió központját a hír­adó egyik riportja miatt. Megnyitották ugyanis a stockholmi nudistafOrdöt, s az eseményről a képernyőn tudósítást láthat­tak. A svédeknek azért nem annyira szo­katlan egy kis meztelenség, hogy ezen há- borogtak volna. Ami sok volt, sőt sokkolt: a riporter stílszerűen ugyancsak ádámkosz- tümben Jelent meg, premier plánban volt látható, amint kérdezgette a ielenlevő- ket... „Kedvesem, kések“ Valamennyi európai járatának repülőgé­pét nemzetközi hívásra alkalmas telefo­nokkal szerelte tel a Swissair svájci légi­társaság. Az utasok ingyen használhatják a telefonokat, ha a gép előreláthatólag 30 percnél többet fog késni, hogy közölhessék Ismerőseikkel, rokonaikkal; a várt időpont­ban nem üdvözölhetik egymást E telefono­kat ezonban csak akkor szabad használni, ha a gép a földön áll, mivel a gép elekt­ronikus'berendezéseit, s ezzel 8 biztonságos utazást Is zavarhatja az égi telefon. Fáraók bumerángja Egyiptomban háromezer évvel ezelőtt Is­merték 8 bumerángot — legalábbis a fá- raőkl E téma egyik francia szakértőié a Tutenkámen sírjában talált tárgyak tanul­mányozása alapján jutott erre a következ­tetésre. A nemzetközileg Ismert bumeráng­szakértő, Jacques Thomas — aki egyébként nyugalmazott pilóta — több mint egy évig vizsgálta az 1927-ben feltárt sfrlelethez tartozó, s mások szerint Is bumerángr.a em­lékeztető tárgyakat a kairól nemzeti mú­zeumban. Tamariszkfáből elkészítette máso­latukat. s gyanúja beigazolódott: a furcsa formájú eszközök kiállták az igazi a repü­lési próbát is — visszatértek készítőjük­höz. Thomas most kutatásai alapján könyv­ben készül megcáfolni azt a mindeddig el­fogadott tényt, hogy az egész világon csak az ausztráliai bennszülöttek használtak bu­merángot. 550 km óránként A japánok máris lassúnak találják a 220 kilométeres sebességgel száguldó Slukanzen expresszüket, s olyan légpárnás vonatot ter­veznek, amely mindössze egy óra alatt ten­né meg a Tokió és Oszaka közti 550 kilo­méteres távolságot. Való Igaz, hogy a híres Sinkanzen már szinte elöregedettnek te­kinthető, hiszen október 1-én ünnepelte fennállásának negyed századát. Ez idő alatt az egyre terebélyesedő szupervonathálózat 2,7 milliárd utast szállított és szerelvényei a Föld kerületét 28 ezerszeresen meghaladó távolságot tettek meg. A japán mérnökök azt állítják, hogy már 2001-ben számítani lehet a Maglev, a mágneses pályán lebegő vasút üzembe helyezésére, amely 550 kilo­méteres sebességgel röpíti maid az utaso­kat. Ezen a vonaton várhatóan éppen olyan dfága lesz az utazás, mint a repülőn, de a nagyobb biztonság bizonyára sok utast átcsábít majd. Amfg elkészül a Ma,glev, üzembe helyezik a szuper Sinkanzent, amely kisebb súlya, áramvonalasabb formá­ja miatt „valamivel“ gyorsabban f270 ki­lométeres sebességgel) és csendesebben közlekedik majd elődjénél. l4tTKD

Next

/
Thumbnails
Contents