Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-08 / 45. szám
úipág7| Nyikolaj Vasziljev - Alekszandr Govorov: A táborszernagy-müvelet — Éppen most hívtak Moszkvából. Figyelmeztettek arra, hogy az utóbbi időben a hitlerista hírszerzés buzgón érdeklődik aziránt, hol tartjuk fogságban Paulust. Mit gondol miért? — Szöktetés — csodálkozott el Usztyinov őrnagy. Usztylnov egy öreg barátságtalan házban lakott, amelynek egyik oldalát bombatalálat rongálta meg. De Usztylnov így Is elégedett volt. Tudta, hogy Jobb helyzetben van, mint sokan mások. Sztálingrádban kevés ilyen szobácska maradt meg épen. A városért folyó elkeseredett harcok jó néhány hónapig elhúzódtak és a német hadsereg alakulatainak teljes összeomlásával értek véget. A szovjet katonák kilencvenegyezer foglyot ejtettek, ebből kétezerötszáz volt a tiszt, huszonnégy pedig tábornoki minőségben Paulus táborszernagy- gyá! az élen. Ekkor kezdődött Usztylnov őrnagy különleges feladata. Reggeltől estig folytatta a fogoly tisztek kihallgatását, s igyekezett megtalálni mindazokat, akik együttműködtek a német hírszerzéssel. Sokszor még éjjel sem pihent le. S akkor Jött a sürgős hívás a tábornoktól. — Szeretnék visszatérni a Paulusról folytatott beszélgetésünkre. Ogy tűnik, Hitler fejébe vette, hogy vlsz- szaszerzl őt akár élve, akár halva. Presztizskérdés. Meg aztán jól jönne, hogy a sztálingrádi katasztrófát a táborszernagy úr nyakába varrbassák. Amíg a tábornok tovább fejtegette gondolatait, Usztylnov felidézte azt a suttogást, melyet a kolhozpiacon hallott. Nemrég elsétált arra egy alkatommal, csak úgy körülnézni, mi újság a piacon. Akkor jutott a fülébe, amint egy anyóka a másiknak erősen bizonyítgatta, hogy azt a bizonyos táborszernagyot nyilván Ilovl- ban tartják fogva. Usztylnov csak elmosolyodott — lám ezt Is fel legyezte a piaci hírterjosztés. De most egész másról van szó. Részletesen beszámolt a tábornoknak: — Nézzük csaki — csodálkozott a tábornok. — Ez persze aligha véletlen. Ogv hiszem, erre a híresztelésre valakinek szüksége van. És ha Paulus valóban ott van, nem messze attól a helytől, amit úgy hívnak ... Egv pillanatra elhallgatott, majd megkérdezte Usztyl- novot — Viktor Andrejevics, Szamszonov hadnagy átlépte már a harcvonalat? — Még nem, tábornok elvtárs. Csak holnap indul. — Azt hiszem, hogy ha majd visszatér a frlcikhez, bizonyosan megkérdezik tőle. mit tud Paulusról. nem hallotta-e. hol tartják fogságban. Az Abwehr természetesen az 6 adatait a többi ügvnökön keresztül is ellenőrizni fogja Az igaz, Szamszonov azt is mondhatná, hogy semmit sem tud — a tábornok elgondolkozott — Az liven válasz nekünk semmiképp sem ártana de nem is segítene rajtunk. Mi történne, ha elmondaná nekik, mintha a katonáktól hallotta volna, hogy Paulus valahol az ilovlinszki ■ járásban van? Mondjuk valamllven településen, érti. valahol nem messze az IIov menti front tfirzskarától. — Nem lesz kissé túl pontos a leírás? — kételkedett az őrnagy. — A részletekben még majd megegyezünk. A teljesen valószínűtlen Információnak az Abwehr nem ülne fel. Készítsék elő a dolgot Szamszonovval. K atonaszökevény Alekszej Szamszonov hadnagy 1942 nyarán a sztálingrádi front törzskarán fontos megbízatást kapott: lépje át a harcvonalat, és adja meg magát a németeknek. Meg kellett győznie a németeket arról, hogy szökevény, á Don folyón való átkelés volt parancsnoka. Azért szökött meg, mert egy csoport katona és tiszt páni félelme őt Is magával sodorta, és megszüntette az átkelést, még mielőtt. parancsot kapott volna rá. Természetesen rögtön letartóztaták, börtönbe vetették és bizonyosan főbelövéssel büntették volna, ha nem menti szökéssel az életét. A feltételezésnek megfelelően Szamszonov Iránt hamarosan érdeklődni kezdtek a hitleri hírszolgálat emberei. A hadnagyot néhány napon át egyfolytában vallatták Világos volt, hogy nem hisznek neki, keresték a vallomásaiban az ellentmondásokat De hiába. Szam- sznnnv nagyon is jól ismerte ennek a játéknak a szabályait. Ezután néhány hónapon át vitték öt fogolytáborról fogolytáborra. Időközben provokatőröket osztottak be hozzá Szamszonov tudatosította, hogy vagy helytáll, vagy pedig mindent elveszít, az életét is. Végre ősszel elk'iid'ék egy hitlerista ügynöki tanfolyamra. Amikor a német instruktor megtudta, hogy Szamszonov jártas a rombolásban, különféle destrukciókban, kinevezte őt segédjének. !gy történt, hogy Alekszej a tanfolyam befejezése után az oktató segédjeként az iskolában maradt. Első önálló feladattal 1943 elején bízták meg. Január 9-röl 10-re virradó hajnalon Sztálingrádtól keletre ejtőernyővel földet ért. Megbízatása abban áll, hogy Lenisz- kp közelében felrobbantson egy vasútvonalat, amelyen az erősítést és a fegyvereket szállították Sztálingrádba. Továbbá megbízták azzal, hogy szerezzen minél több értesülést a 64. hadseregről, majd alkalmas pillanatban a frontvonalon áthatolva térjen vissza. A vasútvonal felrobbantásával akartak segíteni a németek Paulus táborszernagy bekerített hadseregén. Január lOén azonban elkezdődött a szovjet csapatok döntő támadása, amely felszámolta a németeknek az utóbbi napokban tanúsított esztelen és értelmetlen ellenállását. Semmilyen aknamunka már nem segíthetett raituk Amikor Szamszonov földet ért, a szovjet hátországban elsőként felvette a kapcsolatot a hadműveleti vezérkar különleges csoportjával. Értékes információkat hozott magával a hlllerista kémiskolából. A különleges osztályon találkozott Usztylnov őrnaggyal is. Az ő segítségével készített jelentést az Abwehr csoportfőnökének. Történetesen véletlen folytán januárban Lenlnszko közelében kisiklott egy katonai szerelvény. Az esetet most Szamszonov számlájára írták. A 64. hadseregről szőlő információkat maga Usztyinov őrnagy állította össze. Természetesen mindent gondosan értékeltek a front vezérkarában is. Most már Szamszonov nyugodtan Indulhatott vissza a németekhez. ) Usztyinov őrnagy pedig sietett vissza Beketovkába, ahol Szamszonov hadnagy az alkalmas pillanatra várt. Bőrkabátba bugyolálva aludt egy heverön. Az őrnagy megfogta a vállát: — Mi történt? — kérdezte Szamszonov, és felugrott Szamszonov széles arcából őszinteség áradt Rövid, világos színű haja széles homlokára hullott. — Semmi, semmi — nyugtatta meg az őrnagy —, csak ki kell egészítenünk az Ismereteidet, és módosítjuk a működési tervedet A hal pedzeni kezd A németek elfogták Szamszonovot, amint átkelt a harcvonalon. Egy ' főhadnagy roppant bizalmatlanul szemlélgette. Csak akkor nyugodott meg a tiszt, amikor Alekszej kimondta a megbeszélt jelszót, s megkérte, kísérjék a magasabb rendű alakulat vezérkarára. — Az már más... — morogta a főhadnagy. A törzskaron Szamszonov jelentette, hogy Sztálingrádból érkezett A német tisztek savanyú képe azt jelezte, hogy e név említése kellemetlen érzéseket kelt itennük. Az a kevélység, dölyfösség, amelyet Alekszej ezeken az arcokon látott valaha, visszatérhetetlenül tovaszállt. A német hadsereg sztálingrádi katasztrófája gyors kiábránduláshoz és kishitűséghez vezetett A különféle kihallgatások után február 17-én Szamszonovot Záporozsjeba vitték, s ott, ahol egykori legényszálláson az Abwehr hadseregcsoportjának a parancsnoksága székelt, már türelmetlenül várta őt a főnök, Selinger őrnagy. Alekszejt fotelbe ültette, és tolmácsot hívott. A hírekkel, amelyeket Szamszonov „szerzett“, elégedett volt. Ezért, hadnagyom, szabadságot érdemel — mondta elismerően. — De szükséges, hogy mindezt formálisan írásos jelentésben adja le, érti? Szamszonov bólintott. — De lenne még egy kérdésem — Selinger kényelmesen hátradőlt és végigsimítóttá kopasz feje búbját. — Mit tud Paulus táborszernagyról? Nem hallott valamit arról, hol tartják fogságban? Amikor a tolmács befejezte a fordítást, Alekszej csodálkozva a főnökre nézett s hirtelen eszébe jutott Usztyinov őrnagy. Lám, akkor éjjel nem hiába jött el utána Usztyinov, hogy tájékoztassa ... — Dehogynem hallottam — válaszolta lassan Szamszonov. — Egy őrnagy beszélt arról, hogyan kísérte a marsall urat Beketovícából a doni frontszakasz törzs- karára. Az pedig ott van valahol Sztálingrádtól északra, egv faluban. — Ogy hívják a falut, hogy Zavaruklno? — kérdezte a főnök. — Azt már ily pontosan nem tudom — válaszol Alekszej nyugodtan. — Jó, jó — intett Selinger, megjátszott nyugalommal. — Az nem is olyan fontos. Egyelőre fogadja elismerésemet, hadnagy, és a feladatok példás teljesítéséért háromhónapi szolgálati díjnak megfelelő jutalmat és tíz nap szabadságot kap. Az Abwehmek sietős a dolga Alekszej az egész következő napot a jelentés megírásával töltötte. Csaknem hajnalodott, mire lefeküdt, de még jóformán le sem hunyta a szemét, amikor hívatták az Iskola parancsnokához. — A főnök elnézést kér — kezdte Hans Raunach hadnagy, a parancsnoka. — Az ön szabadságát egy héttel el kell halasztanunk. Ez alatt az idő alatt elő kell készítenie egy ejtőernyőscsoportot, amelyet a szovjet front mögé akarunk bevetni. Szamszonov megörült, hogy ismét az események középpontjába kerül. Raunach hadnagy bemutatta a bevetésre szánt felfor- gatócsoport tagjait. A szovjet hadnagyi egyenruhát viselő parancsnokuk kitűnően beszélt oroszul. A többieknél már rosszabb volt e téren a helyzet, de azért nekik is ment valahogy a nyelv. — Kérem, ezeknek az uraknak szenteljen majd naponta legalább négy órát — intézkedett Raunach, — Megismerteti majd őket részletesen a sztálingrádi területen uralkodó viszonyokkal, és példákon bemutatja nekik a szovjet hadvezetés munkamódszereit. Szamszonovnak tehát egy hete voltl Ez azt jelenti. ^ mérlegelte gondolatban —, hogy a csoportot a sztálingrádi arcvonal mögé szándékoznak eljuttatni valamikor, február 23—24-én. Vajon hol és milyen feladattal küldik őket oda? Először megkísérelte a közeledést Sipovhoz, a csoport parancsnokához, de az egészből semmi- sem lett. A különítmény rádiósa, akinek igazolványában Sztupko név szerepelt, már sokkal közlékenyebb volt. Köntörfalazás nélkül, bizalmaskodóan kifecsegte Szamszonovnak, hogy valamiféle vezérkart készülnek felderíteni Sztálingrádtól északra. Ez elég. Aznap Szamszonovnak Ifttéznivalója akadt a városban. Megebédelt egy étteremben, és útban visszafelé megállt a postán, hogy a halott postafiókban üzenetet helyezzen el Sipov csoportjáról és küldetéséről. Február 20-án Alekszejt váratlanul hívatta SeHnger. — Ogy tűnik, Szamszonov, hogy a szabadságát el kell ^ halasztania, persze, ha majd visszatér, kaphat tíz nap helyett egy egész hónapot, most azonban sürgős feladatunk van a számára. — Milyen? — Nézze, minden ügynökünk közül ön ismeri legjobban a sztálingrádi körzetet. Miért ne venné át ön személyesen a különleges csoport parancsnoki tisztét? Alekszej gondolkodott; vajon nem csapda ez? — Elvállalom — szólt végül tompán. — Akkor minden rendben van — mosolyodott el a főnök, és a térkép fölé hajolt. — Itt ugranak majd-ki, nem messze Medvegyev falutól. — Ujjával odamutatott, s közben felnézett Szamszonovra. — Látszatra utászoknak adják majd ki magukat, akik az aknamező felszedésével foglalatoskodnak. — Az ön feladata — mondta Selinger felegyenesedve —, hogy felderítsék és pontosan meghatározzák, hol tartják fogva az oroszok Paulus táborszernagyot. A további megbízatásokat, feladatokat rádión kapják! Világos? — Parancs, őrnagy úri — Kit akar rádiósként magával vinni? Szamszonov gyorsan határozott. — Jöhetne velem Sztupkov? — Rendben van! — szólt az őrnagy. — Az indulásig mindössze huszonnégy óra van hátra. Repülőgépük holnap este száll fel. Szamszonov nem értette, miért olyan sietős egyszeriben az Abwehr dolga. A főnököt nyilván sürgetik, falhoz szorították, azért kénytelen változtatni a terveken. Az ejtőernyősök február 22-én éjszaka leugrottak mélyen az arcvonal mögött, Szamszonov hadnagyi. Sztupko rádiós pedig őrmesteri rangjélzésseU Sólyom jelentkezik! Az ejtőernyőket betemették egy mély szakadékba a porhóba, és ott töltötték az éjszakát. A sztyepp fölött éles szél fújt, fel-felkapdosva a havat. — Reggelre nyomainknak emléke sem marad — jegyezte meg Szamszonov. Rövid bundát, vatelinnal bélelt nadrágot, szőrmés füles sapkát viseltek, de még így is nemsokára egészen megdermedtek a hidegtől. Alekszej azt javasolta, hajtsanak fel fejenként egy-egy deci pálinkát. — Hogy melegítsen — nevetett. Amikor egészen világos lett, elővette Szamszonov a térképet, és meghatározta az irányt. Felszedték a holmijukat. és útnak eredtek. Alekszej vitte a detektort, az aknaészlelőt, attól remélhették, a főnök szerint, a komoly megbízhatóság látszatát. Már csaknem elérték a falut, amikor szovjet járőrökbe ütköztek. A két gépplsztolyos katona mereven figyelte őket. A hadnagy észrevette, hogy Sztupkov ajka remegni kezdett. — Nos, vakondok, találtatok valamit? — kérdezte a járőrparancsnok. — Csak a mi fajtánkból valót — nevetett Szamszo- hov. A katonák továbbmentek. Szamszonov pedig meggyorsította lépteit, és közben magával vonszolta az agyonrémült rádióst. A faluban sok katona ténfergett. Nyilván valamilyen nagyobb alakulat állomásozott itt. Alekszej figyelmét felkeltette oldalt e.gy közepes nagyságú ház. Arrafelé vette az irányit. A pi‘varban görnyedt hátú öregasszonnyal találkoztak. — Jó reggelt, mama —• kö.szöntötte barátságosan Alekszej. — Megmelegedhetünk maguknál? — Miért ne, hely van elég! A szobában kellemes meleg volt. Szamszonov körülnézett. A sarokban az ikonok alatt állt az aszta! mö götte a fal mellett széles pad és két szék volt Ennvi bői állt az egész berendezés. Jobboldalt eredeti orosz kemence állt. A gazdasszony komor, szótlan öregasszony voi: Alekszej forró vizet kért tőle. Az asszony szó nélkül oda állította az asztalra a vasfazekat forró vízzel Reggeli után Sztupkov kissé kinvúitózkndntt — Az volna csak igazi, aludni egy-két órár A szemern már leragad. Hát jó, pihenj — határozott Szamezonnv Azon törte a fejét, hogyan vehetné fel mielőbb a kaocsol.e- tot Usztyinov őrnaggyal, s jelenthetné neki. ho,gv úira itt van. A faluban állomásozó alakulatnak — eondolko dott — bizonyosan van törzskara s ott nv'lván lesz hírszerző tiszt is. ö majd segítségére lesz Amíg Sztupkov békésen aludt, Alekszej mpgv'zegáiía a ház minden zegét-zugát, még a, padlásra is foi'kuk kantott. A rádióadó számára keresett meglelela hejvoi A padlás nem mutatkozott alkalmasnak a korhad* mennvezetdeszka könnyen leszakadhatott volna Va.gv két óra múltán Alekszej fölkeltette Szt'rnkovot (Folytatjuk!
