Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-11 / 41. szám

új ifjúság 5

A XXL századra készülnek

Gimnázium két járás határán

A gondosan ápolt parkkal, tuják- kal, fenyőkkel övezett ú) Iskolaépület bejáratánál három tábla hirdeti, hogy benne nem egy, hanem három Iskola kapott helyet: a szlovák és a magyar tannyelvű gimnázium és egy szakmunkásképző. A bejárati ajtónál nincsenek ott a manapság már oly divatos „kapus diákok“, akik beírják a nagy füzetbe a későn érkezőről, hogy a macskáját sétáltatta-e, vagy pedig azért késett, mert meglátott egy csinos lányt (fiút) az utcán, s az elragadtatástól földbe gyökerezett a lába. Nincsenek tehát ü- gyeletes kapusok, akik az intézmény békéjére törő elvetemült újságírókról rögtön megállapíthatják, milyen gonosz szándékkal jöttek.

Mint az Iskola diákjaitól később megtudtam, valamikor Itt Is divatban volt ez a szolgálat, sőt még a bejárati ajtót Is kulcsra zárták a tanítás Ideje alatt. De ezek az idők elmúltak, mert oly sokan jártak ki és be, hogy szegény ügyeleteseket Izomlázzal írta ki az orvos. Ügy mondják azonban, lehet, hogy ez a szabad bejárás csak átmeneti állapot, mert az arra vonatkozó előírások, hogy mit szabad és mit nem szabad, ebben a gimnáziumban Időnként megváltoznak.

NÖVEKVŐ érdeklődés, ZAVARÓ KÖRÜLMÉNYEK

Az Ipolysági (Sahy) Magyar Tannyelvű Gimnázium arról híres, hogy kitűnő szavaló! és színjátszói vannak. A Vas Ottó magyartanár vezette Irodalmi színpad és színjátszókor huszon- hetedik éve működik, az Ipolysági gimnazisták a Jókai Napoknak állandó résztvevői és sikeres szereplői. De ml az, ami még ezen kívül is jellemző erre az Iskolára? Az mindenesetre igen, hogy diákjai két járás területéről verbuválódnak. Mivel Nagykürtösön (Velky Krtíš) nincs sem magyar gimnázium, sem magyar tannyelvű gimnáziumi osztály, az Ipolysági Intézmény egyik osztálya, a „B“ minden évben a Nagykürtösi járásból érkezőknek van fenntartva. A másik osztály tanulói a saját járásukból, a Lévaiból (Levice) valók, legtöbbjük a helyi, Ipolysági alapiskolából kerül Ide. Jelenleg két párhuzamos osztályban összesen 196 diákja van ennek a gimnáziumnak. Valamikor évfolyamonként három osztályuk volt, akkor csökkentették kettőre, amikor a nyolcvanas évek elején átköltöztek ebbe az új épületbe.

— Nem az Iskola kapacitásának elégtelensége kényszerltett minket erre a lépésre — magyarázza Molnár Zoltán Igazgatóhelyettes, akihez főnöke, Csömör Béla Igazgató utasított, mondván, hogy tanítási kötelezettségei miatt ő maga nem tud Időt szakítani számomra. Az igazgatóhelyettes egyébként fizikatanár, 1974 őta tanít az Ipolysági magyar gimnáziumban. Enyhe mosollyal a szája szögletében mondja; sejtette, hogy úgyis neki kell majd beszélnie.

— Szóval valamikor három osztályunk volt, de volt olyan Időszak Is, amikor kettőbe Is alig tudtunk elég embert összeszedni. Az ok véleményem szerint nem elsősorban a ml intézményünkben keresendő, hanem abban, hogy a politikai és az állami vezetés hosszú Ideig nagyobb hangsúlyt fektetett a szakközépiskolák fejlesztésére, mint a gimnáziumokra, holott a gimnáziumok szükségessége is egyértelmű. Szerencsére az utóbbi évekiien egyre nő iskolánk iránt az érdeklődés, a hozzánk jelentkező leánytanulókból már válogatni is tudunk. Fiúk, sajnos, még mindig kevesebben jönnek, mint az kívánatos lenne. A két osztály a jelentkezők számát alapul véve optimális, és nem valószínű, hogy a közeljövőben növelni tudnánk a párhuzamos osztályok számát.

társadalmi munka KONTRA TANULÄS

Az igazgatóhelyettes irodájában beszélgetünk, miközben sűrűn kopogtatnak az ajtón. Most épp a gimnázium egy volt mérnök tanára jön, aki jelenleg a városi nemzeti bizottság alkalmazottja. Jövetelének célja az, hogy megkérje (figyelmeztesse?) Molnár Zoltánt, ha lehet, adjanak nekik diákokat segítségül (egyébként is vállalt a gimnázium bizonyos óraszámot a város szépítésében ledolgoznll). A látogatás jó apropó kérdésemhez, bár ezt csak később akartam feltenni.

— A tanítást manapság rengeteg külső körülmény és erő zavarja. Nem elég, hogy a diákok egyébként Is túl vannak terhelve, még a különböző társadalmi munkákkal is elveszik az Idejüket a tanulástól. Mi történne, ha az iskola nemet mondana az ilyen kérésekre?

— Az Igazgatónak jogában áll eldönteni, hogy elengedl-e diákjait társadalmi munkára vagy sem — válaszolja az igazgatóhelyettes. — A közhasznú munkák, különösen a nyári aktivitás szervezésében az utóbbi időben sok minden megváltozott. Ezek a munkák most már teljesen önkéntes alapon folynak, diákjaink a környékbeli szövetkezetekben dolgoznak, s mindig van elég jelentkező. A tanítást azonban nemcsak ezek a munkák zavarják meg, hanem az is, hogy a tanárokat gyakran fölöslegesen hívják gyűlésekre, értelmetlen és nem Igazán fontos feladatokkal bízzák meg őket a fölöttes szervek. Csak egy példa: a SZISZ iskolai szervezete tevékenységének patronálásával megbízott tanárt havonta gyűlésre hívják a járási SZISZ-blzottságra, ahol ugyanazt mondják el nekik, mint a SZISZ-alapszervezet elnökének. Sok a felsőbb szervek által megkövetelt, de szerintünk fölösleges papírmunka. Bár a CSKP KB 13. plénuma foglalkozott ezzel a kérdéssel, ml még

Molnár Zoltán igazgatóhelyettes

semmilyen változást nem érzünk e tekintetben.

— A mai körülmények között milyen önállósággal rendelkezik egy magyar tannyelvű gimnázium?

Mint általában a gimnáziumok, kevéssel. Elég csak a felvételi irányszámokat említenem: hiszen ezáltal nem mi. hanem mások határozzák meg azt, mennyi diákunk legyen. A tanároknak Is elég kevés a mozgást lehetőségük, hiszen bizonyos órák számát ugyan megváltoztathatnak, de mást nem taníthatnak, mint amit a tanterv előír.

Mint az írás elején már sző volt róla, az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium diákjai szavalóversenyeken, az irodalmi színpadok versenyén és irodalmi vetélkedőkön érnek el országos eredményeket. Ml a helyzet más területeken?

— Az Ismerd meg a szlovák nyelvet elnevezésű versenyen tavaly egyik tanítványunk. Korpás Ildikó szlovákiai ötödik lett, a földrajzi olimpián pedig diákunk, Pálinkás Tibor bejutott a szlovákiai döntőbe. Mindezek ellenére azonban tény, hogy a természettudományi és műszaki tanulmányi versenyeken, olimpiákon jobban kellene szerepelnünk. Itt még hiányosságok mutatkoznak.

Érezhető-e ez a főiskolára jelentkező Ipolysági diákok felvételijének eredményességén? -Erről már a nevelési tanácsadót, Lánczos Tamás tanárt faggatom.

Érettségizett diákjainknak évente átlagosan a hetven százaléka jelentkezik főiskolára. Volt már hetvenöt is, de a nyolcvanat még soha nem értük el. A jelentkezőknek általában több mint a felét fel Is veszik. Az idén különösen eredményesek voltak a felvételizők, harmincketten jelentkeztek főiskolára, s eddig húszról már tudom, hogy felvették őket.

HOGY ÉRZITEK MAGATOKAT?

Szünetre csengetnek. Kihasználva az alkalmat, fölmegyek a negyedik szintre, a magyar gimnázium emeletére, hogy néhány felvételt készítsek a csinos gimnazista lányokról ipeg a valószínűleg nem kevésbé csinos, de térfiszemnek kevésbé érdekes fiúkról. A folyosón szóba elegyedek az angol—német szakos tanárnővel, aki rövid beszélgetés után elpanaszolja bánatát, azt. hogy konfliktusba került az igazgatóval.

— Lehetőség volna arra, hogy mivel Itt, a magyar gimnáziumban nincs ki az óraszámom, a szlovák gimnáziumban is tanítsak nyelveket. Ez nálunk általános gyakorlat, de nekem az Igazgatóm nem engedte meg. Most honvédelmi nevelést vagy valamilyen más olyan tárgyat kellene tanítanom, amelyre nincs képesítésem — mondja, s még hozzáfűzi azt is, hogy valószínűleg nem sokáig marad itt, munkahelyet fog változtatni.

— Ezt is meg kellene írni — mondja a tanárnő középkorú kollégája, aki megáll mellettünk, s bekapcsolódik a beszélgetésbe. — Nagyon gyakoriak nálunk az Ilyenfajta konfliktusok, s ebből következően a tanárok fluktuációja is nagy.

Hogy ebben igaza van, arról azok a diákok is meggyőztek, akikkel leültem beszélgetni. A negyedikesek elmondták, hogy van olyan tantárgyuk, amelyet már a hetedik tanár tanítja. A diákok elpanaszolták, hogy na- ""on magas a heti óraszámuk, a hétfő és a péntek kivételével minden nap kilenc órájuk van.

— Ráadásul a közlekedés Is nagyon rossz — mondja az inámi (Dolinka) Nagy Nóra —, így csak estére jutunk haza. A tanulásra alig marad időnk.

Nóra a IV. B osztály tanulója, a Nagykürtösi járásból Jár Ide. Szeretne Ipolyságon lakni, de mivel az iskolának nincs Internátusa, albérletet volt kénytelen keresni.

— Én nagyon fölöslegesnek tartom a fakultatív tárgyainkat — veszi át a szót a IV. A osztályos Cserba Tímea. — A gimnáziumban mezőgazdaságot, közgazdaságtant és gépészetet tanulunk, s ezekből a tantárgyakból mindennap van óránk. Van olyan nap, hogy kettő is. Ezenkívül elég sok a lyukas óránk, ami déltájt kell Is, hogy megebédelhessünk, de egyébként Indokolatlan. Azt hiszem, racionálisabb beosztással csökkenteni lehetne a napi óraszámokat.

hiánycikk a kultüra

— Hogyan érzitek magatokat itt a városban, milyen Ipolyságon diákos- kodnl?

— Én Ipolysági vagyok, így talán jobban élvezhetném a város előnyeit, ami a szórakozási, művelődési lehetőségeket illeti, mint azok az iskola- társaim, akik mindennap utaznak — válaszolja Simek Nikolett. — De az az igazság, hogy alig van itt műve lődési lehetőség. A könyvtárban tar tanak néha író-olvasó találkozókat meg néha előadásokat is szerveznek és el-ellátogat a városunkba a Ma tesz vagy a Thálla Is, de ez minden Vannak Itt a környéken olyan falvak ahol sokkal több a fiatalokat Is ér deklő kulturális rendezvény. Pél dául Ipolynyéken, (Vinica), ahol a gimnazisták szerint nagyon jól műkő dlk a SZISZ-szervezet. Marinyec Gab rlella, aki maga is nyéki, meséli;

— Több magyarországi énekest együttest Is meghívtak már oda be szélgetésre, fellépésre. A közelmúlt ban járt nálunk például Zoltán Erika, az Eiső Emelet.

— Mit Jelent számotokra glmnazis tának lenni, Ipolysági gimnazisták« nak?

— Előfordult már, hogy amikor az Ismerőseim érdeklődtek, hová járok, és megmondtam, hogy gimnáziumba, akkor erre azt mondták: Csak gimnáziumba? — panaszolja Nagy Nóra. — Én eredetileg szakmunkásképzőbe akartam menni, a szüléimét beszélték rá a tanáraim, hogy jöjjek Ide. Ogy érzem, nem bántam meg. Tagja vagyok az irodalmi színpadnak, s erre büszke vagyok. Az idén már nem akartam velük maradni, de a Jókai Napokon elismerő oklevelet kaptam a jó alakításért, s ez arra ösztönzött, hogy megváltoztassam döntésemet. Egyébként Is csak azért akartam abbahagyni, mert alig tudok Időt szakítani a próbákra.

A gimnázium épülete elég messze esik a városközponttól. Délután fél kettő körül gyalogolok a főtér felé. A város mezőgazdasági szakközépiskolájának a diákjai már az autóbuszra várakoznak, náluk befejeződött a tanítás. A gimnazisták még maradnak néhány őrára.

KLINKO ROBERT (A szerző felvételei)

Himmler és Kaltenbrunner, a Birodalmi Biztonsági Hivatal főnöke lázasan kutatott tovább Canarls titkos Jegyzetel után. Az admirális bizalmi emberei közt felfedezték egy bizonyos Schrader ezredes nevét. Erről az ezredesről feltételezték, hogy az iratok nyomára vezeti őket. Schrader azonban a Hitler elleni merénylet után öngyilkos lett.

— Talán mégis van megoldás — mondta Himmler. — Esetleg szóra lehetne bírni az ezredes házának személyzetét és hivatali beosztottjait.

Himmler jól számított. Schrader ezredes gépkocsivezetője már az első kihallgatáson értékes adatokkal szolgált.

— Igen, azt hiszem, segíthetek. Lehet, hogy nem lényeges, amire gondolok, csak nekem tűnt fontosnak akkor. Egyszer az admirális úr a főnököm vendége volt, és én vittem őket kocsival. A visszapillantó tükörben láttam, hogy az admirális úr átadott egy kis vasládát Schrader ezredes úrnak.

— Nagy szolgálatot tenne a Német Birodalomnak, ha meg tudná mondanL hova tűnt ez a láda.

— Zossenbe, a hadsereg főhadiszállására vittem az ezredes urat és vendégét. Az ezredes megparancsolta, hogy vigyem föl a ládát az irodájába.

— És ml történt ezután?

— Letettem a ládát az asztalra, és elhagytam a szobát. Annyit tudok, hogy a láda ott maradt, mert néhány perc múlva továbbutaztunk, és azt nem vittük magunkkal.

Himmler ügynökeinek ezután már nem sok gondot okozott megtalálni Schrader volt dolgozószobájában az elrejtett ládlkót.

Himmler és Kaltenbrunner együtt nyitották ki B ládát, és szinte szóhoz sem jutottak, amikor elolvasták az első Iratot.

A kémfőnök játszmái

(Fejezetek az Abwehr történetéből)

Adolf Hitler tizedes kórlapja volt ez. Egy katonai kórház parancsnokának a beteg állapotáról szóló felfegyzéselt tartalmazta. E kórházban feküdt Hitler az első világháború idején gázmérgezéssel. A kórház parancsnoka kezelte, mert különleges esetnek bizonyult. A gáz hatására hisztérikus természetű tüneteket fedezett fel a betegnél. A kórlap is bizonyította, hogy az orvos javasolta a beteg pszichiátriai kivizsgálását. Az Idegorvos megállapította, páciense tökéletesen ép elméjű nem lesz többé soha.

A vasládában megtalálták Canarls titkos naplójának néhány lapját. Ezekben szó volt különböző hírszerzők jelentéseiről, a nemzeti szocialista vezetők egymás elleni ás- kálodásáról és Canarisnak a Vatikánnal folytatott tárgyalásairól is. A naplóhoz volt csatolva az a levél, amelyet a pápa titkára fogalmazott. A levél a javasolt békefeltételeket tartalmazta,

Kaltenbrunner a nürnbergi perben ezt mondta az utolsó szó jogán:

„Nekem akkor kellett átvenni a Biztonsági Főhlvatal főnöki tisztét, amikor Canarls tengernagy ellen felmerült a gyanú, hogy éveken keresztül együttműködött az ellenséggel. Rövid Idő alatt kiderítettem, hogy Canarís rendkívül súlyos árulást követett el...“

Canarist a Gestapo börtönéből a flossen- burgl koncentrációs táborba szállították. Kaltenbrunner parancsára itt éjjel-nappal bilincsbe verve őrizték cellájában. így megbilincselve tárgyalt vele egy éjszaka

maga Kaltenbrunner Is:

— Mondja meg végre, kikkel, milyen úton és módon tartott kapcsolatot a szövetséges hatalmak vezetői közül? Ez az ára a szabadulásának, admirális úr.

Canarls azonban hallgatott. Nem volt nehéz kiszámítania: ha elárulja kapcsolatait, ezzel bevallja azt is, amit igyekeztek bizonyítani, azt, hogy áruló.

Azon a napon, amikor a szovjet csapatok Bécshez értek, Hitler szinte őrjöngött:

— Ez azért van, mert mindenütt árulók vesznek körül!

— Az életünket adnánk a Führerért — szólalt meg Kaltenbrunner.

— Maga Is csak a száját járatja, ahelyett, hogy cselekedne! — támadt Kalten- brunnerre Hitler.

— Mit tegyek? — kérdezte az Ijedten.

— Még kérdezi, hogy mit tegyen? Kötelessége lenne megszabadítani engem az ellenségeimtől!

— Az összeesküvőket az utolsó szálig kivégeztük.

— És Canarls?

— Ogy gondoltam, hogy az admirális sorsára vonatkozólag különparancsot kapok.

— Canarisnak minden ceremónia nélkül kell meghalnia I — mondta Idegesen Hitler.

Kaltenbrunner nem örült a parancsnak, Canarls még mindig nem szólalt meg, és neki szüksége volt a kapcsolatokra. A hurok szorult Németország körül, és Hlmm- lerrel úgy akarták menteni magukat, hogy

ők kezdenek titkos tárgyalásokat a szövetségesekkel.

Másnap a Gestapo legtapasztaltabb vallató! érkeztek Flossenburgba. Naponta négyszer vitték Canarist kihallgatásra. Még mielőtt megszólalhatott volna, már ütlegelték. Ki akarták erőszakolni a vallomást. Az admirális azonban kemény fának bizonyult. összeverve, Véresen is konokul csak ezt mondta:

— Ártatlan vagyok!

Kaltenbrunner nem merte tovább halogatni Hitler parancsát. Az egyik hajnalon egy kisebb SS-különítmény érkezett Flossenburgba. Egy óra múlva az őrség felsorakozott Canarls cellája előtt.

— Kifelé! — ordították a SS-katonák, és a folyosóra tuszkolták az admirálist.

Kezéről, lábáról leszedték a bilincset, majd újabb parancs:

— Vetkőzzék meztelenre!

Az Abwehr volt főnöke rémülten dobálta le ruháit. Az udvarra vezették. Ott egy fára henteskampő volt erősítve. Alatta egy láda volt. Canarls dermedten tudatosította, hogy zongorahúrt hurkolnak a nyakára. Felparancsolták a ládára, a húrt a kampóhoz erősítették, és a ládát kirúgták alóla. A zongorahúr mélyen belevágödott a nyakába. Néhány másodperc múlva a hóhérok leemelték a kampóról, és fellocsolták a már félig megfulladt embert. Amikor a levegő után kapkodó Canarls magához tért. Ismét a ládára állították, és újból felakasztották — most már végleg,

A kémfőnök utolsó játszmája befejeződött.

Illetve még nem egészen, valami még hátramaradt:

Este a főhadiszállásán Hitler vigyorogva nézte meg a kétszeres akasztásról készült filmet. (Vége)

Feldolgozta: Rács Mária