Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-27 / 39. szám

KULCSÁR TIBOR ROVATA H. Orsolik Gizella: Hajnali emberek A hajnali emberek lelke leginkább a mimózához hasonlít. Az éjszaka épí­tette álomvértek pirkadatra átalakul­nak érzékeny virágszirqmokká, s a kül­világ legkisebb érintésére lehullanak. A hajnali elnberek két világ között csaponganak: az egyik már gyengül, a másik korlátái még nem elég erősek. Mire kellően körülveszi őket a való­ságkerítés, az álommaradvány darab­jaira hull. Most még őrzik a szótól az édes-ke­serű képeket: torzult „jóregg“-ekre yá- laszmordulást préselnek ki magukból. Alvástól ellopott arcgyűrű percek hajt­ják lábukat. Csillagirányból tömörülnek hétköznapjaik unalmontúlig megszokott váróhelyére, ahol betonrepedések han­gyaemberei mikrovilágléptekkel ara­szolnak cipőszegélyeiken. A foszladozó képek közé meillett az őz alakja, sokáig nem tűnt valóságnak. — Jé, egy őz! — kiáltotta végre va­laki. — Hol? — Ott, a domboldalt ház kertjében. — Egy őz! Egy őzl — hullámzott át az ajkakon. — Az előbb még nem volt ott! — Az előbb még nem. — Ez egy fiatal bak. — Ez? Ez egy suta — mondja az öreg, .noha rossz volt a látása, s nem mert volna megesküdni állítására, de úgy érezte, ellent kell mondania. ' — Szerintem nőstény — mondta a hi­vatalnok, aki azt hitte, az Öreg néne őzikéje „sete-suta“ jelzője sántát je­lent. A környék kutyái a^Vad szagára csa­holva tépték láncukat. Az őz körbejár­ta a kertet. — Jaj de szép! — Bájos! — áradoztak a nők. — Mi­lyen szép a színe. — Épp ilyen szürkésbarna cipőt vet­tem magamnak tegnap. — Gyönyörű állat. Szívesen megsimo­gatnám — áhítozott a lány, s közben a tenyerét végighúzta a karján. — Kár, hogy a kisfiam nem láthatja — mondta az elvált nő. — Hogyan kerülhetett be a kertbe? — kérdezte valaki. — Valamelyik kóbor kutya ugrasz­tottá ki rejtőkéből, és hajtotta a domb­ról le a faluig. Itt már egészen meg­zavarodott, és beugrott ebbe a kertbe — bölcselkedett az öreg, így elterelte saját figyelmét a suta-bak megoldatlan kérdéséről. — Ha megunja a látogatást, ahogy jött, úgy el is tűnik. Patája az ég felé dobálta a harmattól nedves rögöket. Hirteleji megtorpant, szembefordult a kerítéssel és beleöklelt. Játéknak tűnt. Űjrakezdte a körözést, ismét megtor­pant. egy szökellés leszegett fejjel: rez­zent a drótháló. — Ez ki akar jönni. — Ki. Egy kör rohanás és megint neki fej­jel a kerítésnek, most a másik oldalon. Lábal most már sebesen vájták a pata­nyomot. A következő rohamba minden erejét beleadta. — Jaj, szegény állat! — Mi lesz így vele? — Szólni kellene a kerttulajdonos­nak, hogy nyissa ki a kiskaput! — Nincsenek azok otthon. Még n^ tértek haza az éjjeli műszakból. ^ — Szét lehetne szedni a kerítést az utca felőli oldalon — mondta az állat­barát. — Aztán mivel? — kérdezte a sza­kács. — Hé, lakatosmester, a te táskádban mindig van egypár szerszám! — Van, de a más kerítését nem vág­hatom szét... meg a busz is jöhet bár­melyik pillanatban. — Az bizony jöhetne. A belépőkár­tyámra e héten az óra egyszer már bé­lyegzett pirossal. Hó végén túlórázha­tok, hogy meglegyen az óraszámom. A fene vinné!... Az őz ekkor vágta fejét a kerítés betonoszlopának. Lassan piros csíkok eredtek meg homlokától a szeme irá­nyába. Üjra neki az oszlopnak, össze­rogyott, oldalára dőlt, de mindjárt e- melte is a fejét, lábain nagyot lendített, hogy teste kellőképpen megbillenjen a' felálláshoz. Tántorogva elindult, tett néhány lépést a kerítés felé, fejét — testsúlyától nyomva — újra az oszlop­hoz vágta, vércsikot húzva azon, le­ereszkedett a földre. Megérkezett a busz. A fürgébbjének még jutott ülőhely. — Az élet egy nagy rakás szar — gondolta az elvált nő, miközben a fér­fiak udvariatlanságán dohogott. — Hétvégén főzhetnél vadast! — mondta a férj a feleségének. . — Miből? — Amiből szoktál. — Marhahúsból? — Abból. A vadas babérleveles, ecetes illata végiglengett a buszon. Mindenki na­gyot szippantott belőle. A szakács sajnálta, hogy nem elég jó az ismeretsége, így csak az üzemi kony­ha kéthetenként ismétlődő szabványo- zott menüjét főzheti, pedig mennyi fantázia- és ízekben dús ételt készít­hetne egy osztályon felüli szálloda fő­szakácsaként. A mai nap különleges­sége lehetne a füstölt szalonnával gril­lezett őzhús, tejfölös áfonyamártással. Az őzhúst jól megérlelném, klklopfol- nám, megtűzdelném szallonnával, de csakis házival... ' A busz fékezett, mire eltűntek a tá­lak, az ételek. A valóság teljesen meg­szilárdult. Aznap egyetlen belépőkár­tyát sem díszített piros szám. Hrubík Béla versei: Változat ' a teremtésről Először volt a semmi, aztán jöttek a madarak, és virágokat hoztak a csőrükben, vér tört elő a föld mélyéből, fák terebélyesedtek az égig, valami csodálatos született, mondták, . — mert én már csak a pusztulását láthatom ennek az egésznek. Helyzet Itt ülök, magam köré lepkéket álmodva, pedig csak a legyek zavarják fásult közönyömet. Megtisztulás Anyám szava csöndes volt, az anyatej édes, könnyeimmel minden mocskot lemoshatsz magadról. Klussay JVIargit versei: Czibulka Imre versei: Akár egy idegen ügy ülök előtted, akár egy idegen. Kérdeznélek, de a torkom görcsbe rándul, átnézel rajtam, mint kirakatüvegen Megbántottalak, vagy egyszerűen elég? Meguntál, s az a csöpp érzés is elfogyott, mint ahogy a gyertya az asztalon elég? Szerelmek s csodák ilyen könnyen halnak. A szépnek hitt percek sorra szétinállanak. mint vakolata egy szépre festett falnak. A hangod A hangod még elfér bennem, s az illatod a szívemig ér, hisz tegnap még érted remegtem, mint lepkét a fényhez, űzött a vér. Itt jársz-kelsz alig egy lépésre, ■ elérnélek, ha nyújtanám kezem, de széthullott már szerelmed kévéje, hitvány vagyok, össze nem szedhetem. Máshoz méz vagy, hozzám maró lúg. Nem lázadok, megérdemlőm sorsom, de minden gondolatom érted, neked zúg, s mint a hangya, a lábad elé hordom, Tehetetlenség vad szél veri az arcom tombol dühödten s torkon ragad éles karmával egy szörnyeteg vívom élethalálharcom viaskodom ezer ördöggel meztelen testem szétmarcangolt rongyaimmal fedem s patakokban folyik alá bíborpiros vérem kétségbeesetten szorítom ökölbe a kezem a vad Indulattól torkom megremeg szívemben a gyűlölet ver tanyát s képes lennék mindenkit megölni testvért apát anyát A magányos ceänus olyan egyedül van liogy szinte liasogat a esend lialkan egyetlen megzörgeti társa szixBZ a szál 2cárá ágait óitól &ááelegve hajlong mint amikor mág ifáá Tolt ás rózsa­f sz&ťb^ szőtte merész áXnait Szeptember 6: Szerelmi témájú ver­seinek legfőbb értéke az őszinteség, a kitárulkozás. Kísért bennük vfžzont a szentimentallzmus veszélye is. Próbál­kozásai még nem érettek a közlésre. E. E.: A beküldött versek nem érik el a közölhetőség színvonalát. Verspró­bálkozásai kevésbé tetszettek a koráb­ban küldött prózai írásainál. Ügy vél­jük, inkább ez utóbbiakkal próbálkoz­zék. Iz8.: Verseiből az ősz folyamán né­hányat közlünk. Régebbi írásaira vonat­kozó kérésének természetesen eleget teszünk. Érdemes?: Karcolatét — időszerűsé­gének megfelelően — közöljük. Jelent­kezzék gyakrabban. Hellford: „Szeretnék bejelentkezni az Oj Pajtások című rovatban“ — kezdi kísérőlevelét. Ön tehát egy újabb paj­tás, akit valóban nagy örömmel üdvö­zölhetünk rovatunk népes olvasótábo­réban. Mielőtt azonban újabb verseket küldene, ajánljuk, fogadja meg pajtáši jó tanácsunkat: lapozgassa szorgalma­san A magyar helyesírás szabályai cí­mű könyvet. Sz. K.: Én című versében megfogal­mazott átváltozásai a valóságtól túlsá­gosan is élrugaszkodottak. Próbálkozzék meg egyelőre a huszadik, esetleg a hu­szonegyedik században való létezéssel, a harmincadik túlontúl messze van. Talán holnap: Versel tetszettek, ön­álló világlátásra és hangvételre törek­szik. Néhányat a jövőben közölni szán­dékozunk, addig küldjön újabbakat. Ugyancsak írjon néhány sort önmagá­ról, s küldje el a személyi számát Is. Evelyn: Tíz verse közül mlndöjsze kettbt találtunk közlésre alkalmasnak. Legtöbb verse képzavarokat tartalmaz, pl. egy ilyen képzavar a sok közül: „korlátolt engedelmességi / útviszo­nyok / esztelen tornyosodással / ka­nyarognak“ stb. Ilyeneket tartalmaz a Lebegés, a Zuhanás, a Szárnyas gondo­latok, a Vonzalom című verse is. Küld­jön újabbakat. K. F.: Ojabb prózai írásai semmivel sem jobbak a korábbiaknál, nem érik el egy közepes gimnáziumi Iskolai dol­gozat színvonalát sem. Nem biztatjuk. K. J.: Próbálkozásai nagyon gyengécs­kék, a legnagyobb jóakarattal sem ne­vezhetők verseknek. Plcur: Prózai írásának titokzatos, sej­telmes világát részben sikerült kísé­rőlevelébe ■ is átvinnie. Mindettől elte­kintve írása tetszett. Idővel talán kö­zöljük. Verseire szintén felfigyeltünk, s néhányat a közölhetők csoportjába soroltunk. Küldjön újabb jrásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents