Új Ifjúság, 1989. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-13 / 37. szám

úi ifjúság 3 Ä fiUekl (Filakovo) gyáröriás, Kovo- smalt óvek óta gondokkal küzd. Az elégedetlenség kisebb teljesítménye­ket — így kisebb kereseteket és nagymér­vű munkaerő-vándorlást Is szül. Termelési hullámvölgyben vannak. A 2700 dolgozó nem érez — nem érezhet — szilárd talajt a lába alatt. A munkaeredmények a gyen­ge javadalmazás miatt olyanok, amilyenek, viszont ilyen mennyiségű és főleg minősé­gű munkáért ennél több nem jár — erre pedig azt szokták mondani: ördögi kör. Az igazgatócserék sem hozták meg a várt eredményt, a vezérigazgatóság pedig csak amolyan csendes szemlélője, mintsem or­voslója volt a bajoknak. Az utolsó igazga- tőt idén februárban a kedvezőtlen gazda­sági eredmények és' a felsőbb szervek elé- gedetlehsége sodorta ki a gyárból. Helyet­tesek irányították a gyárat, amely közben áprilistól állami vállalattá alakult. Tornyo­sultak a gondok, egyre veszteségesebben termeltek, de a valódi okokat senki sem tudta felfedni. Sem Igazgatóválasztásra, sem a vállalati munkástanács létrehozására nem került sor. A helyzet tarthatatlanná vált. A további romlást gátolandó, az alapító, a Szövetségi Gép- és Elektrotechnikai Mi­nisztérium négytagú csoportot küldött ki Fülekre azzal a céllal, hogy vizsgálják ki és mérjék fel a helyzetet, tárják fel a hiá­nyosságokat, és tegyenek javaslatot a gyár konszolidálására. Miroslav Jansa mérnök, e minisztériumi # csoport vezetője, akit hivatalosan is — vagyis az állami vállalatról szóló törvény értelmében — a, vállalat gondnokának ne­veznek, hogy a gyár jelenlegi állapotát be­hatóbban megismerje, nem zárkózott el a munkásokkal való találkozáso^k, konzultá­ciók elől. Akkor, amikor a gyár fiataljai­val találkozptt, három héttel Fülekre érke­zése után, ezen a beszélgetésen én is je­len lehettem, A gyár gondnoka bevezető beszédében részletesen szólt a- minisztériumi csoport addigi munkájáról, az általuk észlelt hiá­nyosságokról, a leltárt vagy vélt Összefüg­gésekről, a gyár áldatlan állapotát kiváltó okokró^. Elmondta, hogy a helyszínen derült ki, a helyzet még kellemetlenebb és rosszabb, mint ahogy hitték. A vállalati irányítás szét­esőben van, a kádermunka esetleges, hiány­zik belőle a koncepció, sem a fiatalok, sem a káderutánpótlás kérdéseivel nem foglal­kozik. A műszaki részleg elhanyagolja a piackutatást, rugalmatlanul dólgozlk, azt tartják itt, hogy minden termék eladható, az Innoválásra csöppet sem ügyelnek. Gyors ütemben növekedett a raktárkészlet, a ter­vezett 70 helyett 120 napos gyártási anyag- készletek halmozódtak fel. A gyártási rész­legen léptdh-nyomon megszegték a tech­nológiai és a munkafegyelmet, hiányzik az operatív tervezés, és nem elégséges az el­lenőrzés. A gazdasági osztály csak a meg­lévő adatokat tartja nyilván, nem tesz sem­Ml LESZ VELED. KOVOSMALT? mit a gazdaságosságért, az önelszámolási módszer bevezetéséért. A beruházási rész­legen a róssz pénzügyi helyzetben nem te­hetnek semmit, határidőcsúszások vannak az építkezéseken — ez főleg az új öntödé­re vonatkozik —, de a határidők mellőzé­se miatt a szállítói-megrendelői kapcsola­tok sem klelégítőek. Nincs előrelátás, fon­tossági sorrend, határozott elképzelés sem a jelent, sem a jövőt illetően. A minőség­ellenőrzési osztály sok minden fölötá sze­met hunyt. A népi ellenőrök előbb közel egy évig „ostromolták“ a gyárat, utána pe­dig követeléseikkel 40—50 millió korona kiesést okoztak a gyárnak. Ennek oka szin­tén a technológiai fegyelem megsértése és részben a nyersanyagok rossz minősége. Ráadásul hiányzik az egyes osztályok kö­zötti együttműködés, a dolgozókból, veze­tőkből pedig az a szilárd elhatározás, hogy ezen az állapoton változtatni kell. Szinte mindenki abban a hiszemben él, hogy jött egy négytagú csoport, és az ösz- szes problémát rövid Icfcn belül maradék­talanul megoldja. A vezetők és a dolgozók türelme, összefogása és elképzeléseik, hoz­záállásuk megváltoztatása nélkül ez lehe­tetlen. Az ötéves tervidőszak elején elért eredményekkel összehasonlítva a mostania­kat, kitűnt, hogy 22 százalékkal csökkent a termelés, miközben a költségek 12 szá­zalékkal növekedtek, a bérek viszont ma­radtak. A csoport feladata a technológiai és munkafegyelem megszilárdítása, a vesz­teséges termékek skálájának szűkítése (a hús- és gyümölcsdarálókról van szó), a minőség javítása, a költségek csökkentése és egy olyan konszolidációs terv kidolgo­zása, amely 1993-ra legalább az 1985-ös év színvonalára emelné a termelést. Oj káde­rek bevonásával e tervnek jövő év köze­pére kellene elkészülnie. A jelenlévő fiatalok a kérdések kereszt­tüzébe állították a gondnokot, ö sok min­denre határozott választ adott, de sok min­dentől elhatárolta magát, vagy éppen ada­tok hihányára hivatkozva kitért a válasz elől. Kivonatosan csak egy-két részletet idéznék a vitából. KÉRDÉS: tin említette az öntödét, hogy ressznl és keveset termel. De olyan öreg gépeken és olyan körülmények között nem lehet csodákat művelni. Az, hogy az ú| ön­félbemarad és a régivel kell még öt, eset- töde megkezdett építése pénzhiány miatt leg tíz évig kitartani, szerintem képtelen­ség. . VÁLASZ: Én tizenhárom éye ismerem a gyárat, mint a vezérigazgatóság volt tag­ja. Vannak öntödék, ahol még öregebbek a gépek — hisz maguknál csak tízévesek! —, és még rosszabbak a körülmények. Az' öntödében az emberekkel van baj, de saj­nos, ez általános állami gond, mert az ön- tészet iránt gyér az érdeklődés, nincs elég szakképzett munkás. Éppen ezért,' de má­sért is egy-két termék gyártását beszüntet­jük, és reálisnak látnám, ha a tűzhelyek­hez szükséges ; öntöttvas alkotóelemeket máshol gyártanák. Az új öntödére még több mint 200 millió korona kellene, és erre most senki sem ad pénzt. KÉRDÉS: A gyárban most nagy a munka­erő-vándorlás. Milyen garanciát tud ön nyújtani a dolgozóknak, köztük a fiatalok­nak arra, hogy továbbra is megtalálják itt a számításukat. Ha egyes termékek gyártá­sa megszűnik, ez a létszámcsökkentéssel is jár? VÁLASZ: Az emberek távozásáról én is tudok, de különbség van dolgozók és mun­kába járók között. Nekünk dolgozókra van szükségünk. Kellenek a káderek, s én a jövőben főleg a fiatalokra számítok. Az al­kalmazottak létszámát a már említett do­logból kifolyólag Is 2650-re szeretnénk csök­kenteni. KÉRDÉS: A ráfizetéses termékekkel és a termékfelújltással kapcsolatban kérdeznék. Én mint az illetékes osztályon dolgozó, tu- ,dok róla, hogy például itt voltak Sluáovi- céből, és a parabolikus antennák gyártásá­hoz ajánlottak kooperációt. Ha jól emlék­szem, egy antennán ezer koronát nyert vol­na a gyár, és havi ötezer darabról volt szó. Ilyen ajánlatokat miért nem fogadunk el? VÁLASZ: A slušovicei dologról nem tu­dok, de majd utánanézek. Ami a termék- szerkezetet illeti, nem én határoztam meg, viszont az is érthető, hogy ilyen gyenge anyagi helyzetben tovább termelni a vesz­teséget nem lehet. KÉRDÉS: Üj fejlesztési és átépítési ter­veket akarnak megvalósítconi ugyanazokktl az emberekkel, akik a gyárat ide juttatták. Lehetséges ez? VÁLASZ: Ezt senki sem mondta, de egye­lőre nem találunk más, rátermett embere­ket. Nekünk nincs vezetőképző Iskolánk, ezért hagyatkozhattunk csak az emberek megnyilvánulására. Ez a mai találkozó is ehhez nyújt fogódzkodót. Egyébként akik a gyárat ide juttatták, ha a vezetőkre gon­dolsz, már a többségük nem itt dolgozik. KÉRDÉS: On tizenhárom éve ismeri a gyárat, részt vett több olyan döntéshozatal­ban. amely esetleg kedvezőtlenül érintette a gyár fejlődését. Mi erről a véleménye? VÁLASZ: Azt nem állítom, hogy a fülekl privilegizált gyár lett volna, de nem Is volt a hátrányos döntések szenvedő alanya. Megkapta tőlünk azt, amit a többi gyár, viszont nem hozta a várt eredményeket. Felelősséggel ki merem jelenteni, vannak a fülekinél öregebb gépekkel termelő gyá­raink is. A hibák, bajok okai 90 százalék­ban szubjektív eredetűek, és gyáron belül keresendők. KÉRDÉS: On, túl a nyugdíjkorhatáron, meddig tervezi itt maradni, ha egy mond­ja, egy két év alatt itt nem lesznek áttörő, lényeges változások? VÁLASZ: A ml küldetésünk tarthat fél vagy egy évig, esetleg tovább is. Felada- ,. tunk megállítani a további zuhanást, és a konszolidálódás útjára vinni a gyárat. Még az idén szeretnénk, ha lezajlana az igaz­gatóválasztás, és a munkástanács is mun­kához látna. Én önként jöttem ide segítő szándékkal, de ha szélmalomharcot kell vívnom, feladom. Mindez az Itteni embere­ken, így rajtatok is múlik. KÉRDÉS: Mekkora támogatást várhat a SZISZ a vállalat vezetésétől? VÁLASZ: Kérdéssel válaszolnék: ti mi­lyen támogatásra gondoltok? KÉRDÉS: Mit vár ön el a SZISZ tői? VÁLASZ: Én azt várom a fiataloktól, hogy mindenki magánál kezdje a hlá^vosságok felszámdlását, főleg ami a munkkerkölcsöt illeti. A beszélgetésből kerekedett vitában még sok mindenről szó esett. Igaz nem tárták, nem is tárhatták fel a teljes igazságot a múltról, és a jelenlegi mostoha állapotok­ról, de az elhangzott vélemények sok ta- nulsá)^gal szolgáltak az érdekeltek számá- , ra. Engem pedig arról győztek meg, a gyár ■ jövője ma közügy Füleken, hisz ebbe a vl- 'tába nemcsak a gyár fiataljai, hanem a szép számban megjelent középiskolások is bekapcsolódtak. POLGÁRI lASZLO Nők a pult mögött kisvállalkozásban Kisebb szenzáció erejével hatott február elején a Bod­rogköz központjában, Királyhelmecen (Kráľovský Chlmec), hogy a város főutcáján, a Gottwald utcában megnyílt az első magánvállalkozásban üzemelő gyer­mekbutik. Egytől tízéves korig ízléses, divatos kisru- hák. pantallók, pólók és más gyermekruházati cikkek találhatók benne. Az új üzletnek hamar híre ment, meg azoknak is, a- kik a szokatlan vállalkozásba kezdtek. Petrek Rózsá­nak és Gyurkovics Máriának, a két fiatalasszonynak. Az emberek összesúgtak a hátuk mögött: Nocsakl Meg akarnak gazdagodni. Ôk azt mondják, nevetséges fel- tételezés. De tulajdonképpen miért is kezdtek ebbe a vállalkozásba, ki volt az ötlet értelmi szerzője? —• Rózsa — mondja Gyurkovics Mária —, benne túl­teng a vállalkozószellem. Nekem ilyesmi eszembe se jutott volna, és egyedül egész biztos bele sem kezdek. Rózsa asszony valóban nem tagadja, hogy az^ ötlet tőle származik. Az egész úgy kezdődött, hogy..'. — Kisgyermekeink vannak — mondja Petrek Rózsa —, és elkezdtünk nekik varrogatni különféle ruhácská­kat. Egyrészt azért, mert a kereskedelemben nemigen lehet kapni ízléses, praktikus és díVatos ruhácskákat, másrészt pedig azért, mert szépen akartuk öltöztetni gyermekeinket És ugye melyik anyuka ne akarná, hogy a gyermekei szépen járjanak? Szórakoztatott bennünket az is, hogy újabb és újabb modelleket, fazonokat ta­láltunk ki. Ettől kezdve varrtunk látástól vakulásig. Ez persze nem olcsó szórakozás, drága a szép anyag. Ezért amikor egy idő után a szomszédok és a barátnők un­szoltak bennünket, hogy varrjunk eladásra, mert kár ezekért a ruhácskákért, hiszen gyermekeink egykettő­re kinövik őket. gondoltuk, igaz Is, miért ne. Az ötlet­től a megvalósulásig azonban ho.sszú út vezetett. Mindenekelőtt megfelelő helyiséget kellett találniuk, mert mindketten tömblakásban laknak. Otthon semrni szín alatt sem fogtak volna Ilyesmibe. Aztán el kellett intézni az engedélyt, ami szintén nem könnyű dolog, mert a hatóságoknak még nincs e téren tapasztalatuk. Azt mondják azonban, hogy a városi nemzeti bizottság nem zárkózott el kezdeményezésük elöl. Különben jó szívvel gondolnak Szedlák Istvánra, a nemzeti bizott­ság osztályvezetőjére, aki nagy megértéssel kezelte ügyüket. A kérvényt a múlt év végén nyújtották be, ja­nuárban már kezükben volt az engedély. Közben helyiséget, jobban mondva két apró helyisé­get is találtak. Nem a legmegfelelőbbek, előfordult, hogy a nagy esőzések idején beáztak, de ez is Jobb a semminél. A falakat és a mennyezetet fa borítja, így szebb, otthonosabb a kis üzlet. A két férfi egy hétig éjjel-nappal dolgozott, hogy rendbe tegye a leendő bu­tikot. — Eleinte nemigen lelke.sedtek az ötletünkért — mondja Mária asszony —de nem is próbáltak lebe­szélni az elhatározásunkról. Nagyon sokat segítettek, már ami az üzlet berendezését illeti. Pénzügyekben is megegyeztünk, mert ide azért invesztálni kellett vala­mit, és kezdetben ez nagy érvágás volt mindkét csa­lád számára. Az az igazság, hogy mi sem nagyon bíz­tunk a vállalkozás sikerében, ezért eleinte csak mel­lékfoglalkozásként csináltuk. Mindketten maradtunk eredeti munkahelyünkön, az Oj Otthon bútorgyárban, ahol a férjeink is dolgoznak. Később azonban rájöttünk, hogy ez így nem megy, képtelenség, hogy éjszakán­ként szabjunk-varrjunk, ezért feladtuk az állásunkat. Azóta csak ezt csináljuk. Menjünk azonban szépen sorjában. A két férj rendbe tette az üzlethelyiséget, és február elsején elérkezett a várva várt pillanat: megnyílt a gyermekbutik, amely az első magánvállalkozás Királyhelmecen és környékén. — Az emberek eleinte gyanakvóan szemlélték a ki­rakatot — emlékezik vissza Rózsa asszony. — Megáll­tak, néha be is jöttek, szemUgyre vették a ruhácskákat, megtapogatták, de senki sem vett semmit. „Te jó ég — mondom Marikának —, hisz Itt mi kenyérre és só­ra sem keressük meg. Látod, milyen Jó, hogy' nem ad­tuk fel az állásunkat?“ Lassan azonban meg.szokták az új üzletet. Mit mondjak? Alig győzzük a munkát. Egy- -egy fazonból legfeljebb tíz darabot készítünk. Mert ugye azért butik a butik, hogy egyedi darabokat kínál­jon és ne egyenruhát. — Szóval úgy kell értengpi, hogy az üzlet virágzik, és a tulajdonosok meggazdagodnak? Végtére is igaz volt a szóbeszéd ... — Azt azért ne — hárítja el a csípős célzást Rózsa asszony. — A járási nemzeti bizottság pénzügyi osztá­lyáról kaptunk egy árjegyzéket, és ájtalában 15—20 ko­ronával olcsóbban árulunk minden darabot, minL ami abban áll. Az anyag beszerzése is nagy gondot okoz. Próbálkoztunk a Rempo vállalatnál, de silány a válasz­ték. Tudja, hová járunk anyagért? Egészen Ipolyságra (Sahy). Lehet, ebben közrejátszik az is, hogy onnan származom Kelenyéről (Klenany). Ma már senkinek sem jut eszébe, hogy hirtelen meggazdagodással vádol­jon minket, mert látják, hogy mennyit dolgozunk. Egész nap. pontosabban tíztől itt vagyunk az üzletben, körül­ugráljuk a vevőt, mert ez is hozzátartozik a szakmához, aztán este zárás után otthon folytatjuk a szabást. Szab­ni majdnem kizárólag mindig csak otthon szabunk es­ténként. Még szerencse, hogy mendkettőnk térje olyan Két nő a pult mögött — Petrék Rózsa és Gyurkovics Mária. Molnár János felvétele megértő, és ellátják a gyerekeket. Szóval az emberek látják, hogy mennyit dolgozunk, és most már egész más véleményen vannak rólunk. Azt mondják, semmi pénzért sem csinálnák. Sőt nemcsak mondják; keres­tünk bedolgozókat, és senkit sem találtunk. — Akkor miért csinálják, ha tulajdonképpen többet dolgoznak, mint korábban? » — Azért, mert szeretünk varrni. Az önmegvalósítá­sért. Jó háromnegyed éve csináljuk, de most is úgy tudunk örülni egy-egy jól sikerült darabnak, mint az első ruhácskának, amelyiket annak idején megvarrtunk. Meg aztán jólesik, ha az emberek azt mondják: „Hát ez valóban szép, milyen helyes benne a gyerekem.“ PALAGYI LAJOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents