Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-19 / 16. szám
új liiság 8 ROCKFEST ‘89 Kedvencem Sabrina Mozaikok a rockfesztíválról A prágai kultúrpalota kíimyékén már megszokták, hogy egy-egy fó műsor alkalmával űzűnllk a közönség az impozáns épület irányába. Most azonban a „sokéves átlagot“ Is meghaladta a fiatalok sokasága. Öltözékükről, hajviseletükről a csak kicsit Is beavatottak láthatták, hogy a rockzene kedvencei gyülekeznek. A Rock- test — ezt a nevet viseli ez a SZISZ- rendezvény — negyedik évfolyama zajlott. Az emher azt hinné hogy már hagyományként Is elkönyvelhető' kiforrott, küldetését pontosan körülhatárolt, rendezvényről van sző, legalábbis az, hogy négy éve létezik, e^t várná el az ember. Kitűnt azonban, hogy a szervezők sincsenek tisztában, milyen Is legyen a Rocktest koncepciója, küldetése. Az Idén például azzal lepték meg a résztvevőket, hogy nem rangsoroltak, nem voltak díjak. Nem volt tehát zsűri, pontozás, értékelés, sorrend, csak zene volt,, ebből viszont éppen elég. Ez azonban főleg a rendezőket érintette, nekik okozott gondot. Az egy- besereglett fiatalok jő zenét akartak hallani, ebből pedig nem volt hiány. Ezért van tehát az, hogy ma senki sem tudja, ml is a Rockfest feladata, a tehetségek felderítése, a legjobbak seregszemléje, netán az egész amatőr rockzene feltérképezése-e, de ez mit sem ártott a fesztivál népszerűségének. Amit láttunk, hallottunk, az jó és érdekfeszltő volt. A fiataloknak a mai modern rockzene dinamikájához másképpen mondva decibeljeihez is hozzászokott a füle. A „metalisták“ nyitották a rendezvényt. Olyannyira voltak elsők, hogy a hangversenyre nem Is a kultúrpalotában került sor, hanem a prágai sportcsarnokban, A vegyes érzéseket keltő hangversenyen volt azért néhány olyan együttes Is, amely bebizonyította, hogy ebben a műfajban Is lehet sajátos arculatot kialakítani. Pesszimista véleményre csak az adott okot, hogy a fellépő együttesek többsége a befutott külföldi együttesek, például az Iron Maiden utánzására törekedett. Hogy ezen a téren is lehetséges egyénit produkálni, ezt főthg a prágai Torr együttes bizonyította. De ugyanezt a benyomást erősítette a bratlslaval Tublatanka fellépése Is. A prágai Arakaln együttes zenélése egyenesen transzba hozta a közönséget, meglehet, azért Is, mert a prágai fiatalok már bizalmasan Ismerik ezt a csapatot. A fesztivál nemcsak a pódiumokon, színpadokon zajlott. A prágai kultúrpalotában lehetőség adódott arra Is, hogy a fesztivállal párhuzamosan sok „járulékos“ megmozdulásra sor kerüljön. Itt volt például a fiatal kép29őművészek kiállítása. Alkotásuk nagy része éppen a fesztivál számára készült, és mivel egy nem éppen Gyülekeznek a zenére vágyó fiatalok hagyományos zenei megmozdulás (a rockzene állandó változásaira utalunk itt) párhuzamos rendezvényéről van szó, a kiállítást sem mondhatjuk hagyományosnak. A rendezők ezt az Igyekezetei így jellemzik: „Nemcsak a rockzene, hanem a képzőművészet is jellemzi a korszerű művészet fejlődési irányait. A zenészek és a képzőművészek vitték véghez a legnagyobb változásokat a nyolcvanas évek művészetében. A művészek egy új, eddig ismeretlen alkotói módszert alkalmaztak, ezáltal eltávolodtak az eddig megszokottaktól. A rockzenében és a képzőművészetben mutatkoznak meg legmarkánsabban a 80-as éyek művészetének változásai. Mi sem természetesebb tehát, hogy a rockzene fesztiváljával párhuzamosan megrendezzük a fiatal képzőművészek kiállítását.“ A kompozíciók valóban meg- hökkentőek, ám egy Idő után az ember kezd „megbarátkozni“ velük, és már egyáltalán nem is olyan érthetetlenek. Amint elnéztem az érdeklődők reagálását, nem csak én voltam ezzel Így. De nem ez volt az egyetlen látnivaló, amely a színpadokon kívül (a műsor itt párhuzamosan három színpadon zajlik] a közönséget várta. Több helyen nézhetnek a látogatók vldeóműsort. De volt itt bábszínház, diszkó, divatbemutató ... Az egyik helyen egy sereg fiatal tolakodott. Egy kis ügyeskedéssel sikerült közelebb jutnom a látványhoz. Képzőművész növendékek gyakorolták tudásukat — a látogatók arcán. Bárki kipróbálhatta a leendő képzőművészek tehetségét. Érdeklődő pedig akadt elég. Mint minden fesztiválon. Itt Is a külföldi vendégek fellépése volt a fénypont, pontosabban fogalmazva lett volna. A meghívottak közül ugyanis nem jött el a kiváló szovjet Brigáda S együttes. Szerepet játszott itt az is, hogy csak olyan anyagi ellenszolgáltatás árán tudták volna megszakítani turnéjukat, amit a szervezők képtelenek voltak teljesíteni. Hiányzott a holland Atlantis transit együttes is, állítólag szintén későn kapta meg a meghívót. Így a megjelent külföldi vendégek nem képviselték a műfaj csúcsát. Elsőnek a szovjet Akcent együttes mutatkozott be. Műsora bizonyos mértékben csalódást okozott, és nem haladta meg az átlagot. Nem mondható más az NDK-bell Die Anderen produkciójáról sem. Bár a nevük („mások“) azt sugallta, hogy mások lesznek, mint a többi zenekar, nem nagyon különböztek a tucatzenekaroktól. A szocialista országokból hozzánk látogató zenekarokból talán a legmeggyőzőbb és minőségi szempontból is kiemelkedő a reggae zenét játszó lengyel Israel együttes volt. A szólógitáros és énekes, Rudolf Bry- lewsky meggyőzően énekelte el társadalmi kritikát tartalmazó szövegelt. Említést érdemel még az NSZK- bell The B’ ach együttes, amelynek egy-egy szerzeménye megközelítette a ml zenei felfogásunkat. A rendezvény minden hiányossága ellenére azt mondhatjuk, hogy az idei Rockfes't jól sikerült. Hadd hangsúlyozzam: az ellentmondás csak látszólagos. A hibákat ugyanis csak a rendezők és a kritikusok észlelték, a fiatalok, akik azért jöttéik, hogy sok jó zenét halljanak, egyáltalán nem csalódtak. HORVATH REZSŐ A szerző felvétele Akllk nem ezeretlk, rágalmazzák, például Ilyeneket mondanak róla: „csupán egy egynapos tehetség, aki nem is tud énekelni“, „sikerét csak annak köszönheti, hogy félmeztelenül mutatkozik a színpadon“, „csak 101 centiméte- pes mellbőségének köszönheti népszerűségét“. A látszat viszont, mint nagyon sokszor, ez alkalommal Is csal. A szexi külső igen tudatosan, keményen és intelligensen dolgozó énekesnőt takar. Igaz, első sikereit valóban a szépségének köszönheti. A gesztenyebarna hajú, zöldesbarna szemű, 173 cm magas, 56 kilós é- nekesnő 15 éves korában sorban nyerte a szépségversenyeket. Klasszikus és njodern táncot tanult. Kezdetben megelégedett a háttérénekesi szereppel. Az Ice cream nevű zenekar fedezte fel, majd egy zenés tévéműsorhoz szerződött. Sabrina nem sokáig maradt „bezárva“ a napi félórás tévéadásba. 1986-ban már az e- gylk legnagyobb show-műsorban szerepelt. A nagy kiugrásra 1987. szeptember 5-én került sor: megnyerte a veronai arénában rendezett Festivalbar elnevezésű hagyományos versenyt. A siker híre hamar túljutott az olasz határokon. Ma már Sabrina Nyugat-Európa valamennyi nagyvárosában fellép. Kezdetben még play-backre énekelt, ahogyan a dlszkósztárolc többsége, de az utóbbi Időben már csak „élőben“ szólal meg. Március 15-én ünnepelte 21-lk születésnapját. Bevallása szerint imádja David Bowle-t, az állatokat és az olvasást, de jaj a fecsegő flúknakl őket ugyanúgy nem szereti, mint a húst. Ezt annál Is Inkább fontos tudni, mivel még hajadon. Eddig öt nagylemeze Jelent meg, Sexl girl (1986), Sabrina, Boys, (1987), Hot girl, All of me (1988 és rövidesen az üzletekbe kerül íegújabb albuma is. A legújabb hírek szerint Sabrina az olasz pop- és kebelsztár nemcsak énekesnäként szeretne érvényesülni. Az Instrumentális zene kedvelőinek kegyeiért indul harcba egy éjszakai tévéshow- ban. Szaxofonon, trombitán, po- zaunon és fuvolán játszik majd, de egyelőre még nem ura kellőképpen ezeknek a hangszereknek, úgyhogy szorgalmasan gyakorol. Egy hangszeren azonban sohasem fog játszani, hárfán, mint állítja, a hárfázásnál valami mindig útban van... S aki arra kíváncsi, hogy milyen címre írhat neki, íme: Sabrina, Carrére, 27, rue de Suréne, 75008 Paris, France. Az újságírók gyakran felteszik a kérdést Sabrinának: Milyennek kellene lennie annak a fiúnakj akit Igazán tudna szeretni. — Nincs állandó barátom. Túl sokat dolgozom, nincs időm tartós kapcsolatra. Különben is olyan nő vagyok, akivel nehéz kijönni. Nagyon akaratos a természetem. Egyik percről a másikra ök nélkül megváltozik a hangulatom, a nagyon sértő tudok lenni. Az Igazi férfitól nem várom el, hogy okvetlenül szép legyen. Százával Ismerek jóképű fiúkat, de többnyire teljesen üresek. Intelligens férfit akarok, aikl érdekes is, sexl Is — mondta Sabrina.-PP-------------N HAZAI LISTA 1. Stromboli: Villa Ada 2. Michal Kocáb; Sny spravedllvých 3. Vidiek: Nechajte si ju 4. Modus: Ktoré krásne dievča to vie, že som dnes sám 5. Miroslav Žbirka: Prvá B. Tublatanka: Žeravé znamenie osudu 7. Iveta BartoSová: Tichá piseň 8. Lucie Bilá: Jako vták Fénix 9. Michal David: Chcem žít bez obáv 10. Richard Ball: Magická flétna magyarorszagi lista 1. Csepreg! Eva: A Sárkány éve 2. Edda: Mindig veletek 3. Zoltán Erika: Túl szexi 4. Exotic: Vár) rám 5. Madame: [enntfer B. Napoleon Boulevard: Európa visszavár 7. Kovúts Kriszta: Madarak a ködben 8. Marcelina FJT: Szerelem 9. Pokolgép: Űjra születnék 10. Bikini: Széles, tágas a tér VILAGLISTA 1. Rick Astley: Take me two your hearts 2. Bruce Springsteen: I Ain't Got You 3. Ofra Haza: lm nln’alu 4. Bros: 0 owe you nothing 5. Kylie Minogue: Got to be certain 6. Pet Shop Boys: Domino Dance 7. Bobby McFerryn: Don’t worry be happy 8. Kylie Minogue: Je ne sals pas pourquol 9. Spookie: Don’t walk away 10. Van Halen: OU812 zsAkbamacska Színes posztert nyert: Pásztor Diana poz- bal, Szamaránszky Andrea allstáll (Hrobo- íiovo), Kiss Mónika klrályhelmeci (Kráf. Chlmec) és Bankó Tímea sőregl (Surlce) olvasónk. AZ OLVASO KÉRDEZ Fulajtór Klárának Rozsnyóra (Rožňava): Michael Jackson idei világturnéját a Pepsi cég pénzelt Jackson nemrég meglehetősen kikelt a lemezkalózok ellen, akiknek viselkedése mélyen sérti öt, ami érthefiő is, hiszen színvonalas munkákból silány másolatot készítenek, becsapván ezzel a közönséget. „Bűnözök ne nyerészkedjenek a ml szeretettel megalkotott muzsikánkon. Segítsenek nekem véget vetni ennek a szélhámosságnak“ — így fordult a közvéleményhez. Felháborodása nem véletlen. A lemezipar nyomozói tizenöt országban, köztük Nagy-Britannlában és Ausztráliában foglaltak le Jackson-szerzeményeket tartalmazó kazettákat. Az énekes idén fapánban is fellép. Boross Szilviának Ipolynyékre (Vinica): A Queen háromórás filmjének címet Magic Years. Az együttes törtánetének jellegzetes epizódjait archív anyagok segítségével elevenítik fel, megemlékezvén az életükben fontos szerepet játszó művészekről is. Kerekes Zoltánnak Nyítrára (Nltra)i A Tubiatanka legújabb, 3. nagylemeze „žeravé znamenie osudu“ címmel jelent meg. Kapható az Opus üzleteiben. Čičák Klaudiának Kassára (Koélce): Marle Rottrová legújabb nagylemezének címe: Düvémostl. Az U2 együttes ebben az évben nem koncertezik és nem készít nagylemezt. A zenekar tagjai az egész évet pihenéssel töltik. Olga Záblacká fiatal szlovák énekesnő dalait a Triangel című tévéműsorban is láthattad. Eddig két kislemeze jelent meg. POPCSEREBERE Molnár Ildikó (943 61 Salkä 262): Adok Otra Haza, Susanne, Bananarama, Samantha Fox, Prince, Kovács Kati, Omega, Duran Duran, Tina Turner, Miroslav Zblrka, Elán, Beáta Dubasová, Marika Gom- bltová, Tublatanka, Kylie Minogue, Scorpions, Europe, A-Ha, Bikini, Michael Jack- son, Edda, Nena-képeket. Kérek Neoton Família, Zoltán Erika képet, posztert. Kist Henrietta (079 01 Veiké Kapušany, Agátová 14): Adok Depeche Mode, Riók Astley, Sabrina, Madonna, U2, Terence Trent D’Arby, Modern Talking, Samantha Fox, David Bowie, Falco, Michael Jackson, Step, Anita, R-Go, Kim Wilde, Ofra Haza, Pokolgép, Edda, Napoleon ÉLD, Neoton Farmília-képeket, -posztereket. Elcserélem a Modern Talking, Europe, Depeche Mode-jelvényelmet. Kérek A-Ha, Bros, Sandra, George Michael, Europe, Pst Shop Boys-képeket ôs -posztereket. Horváth Péter (979 01 Rimavská Sobota, SES, Mierová 1): Adok Pet Shop Boys, Depeche Mode, Bon Jovi, iron Malden, Osslan, Pokolgép, Edda- képeket. Kérek Kaláka, 100 Folk Celsius, Szélkiáltó-képeket. Erdélyi Marika (076 36 Vefký Kamenec č. 94): Adok Sabrina, Pet Shop Boys, George Michael, Black, Madonna, Boy George, Michael Jaokson, Lord, Edda, Pokolgép, Europe, R-Go, Tiffany, Osslan, Step, Rick Astley-képeket, -posztereket. Kérek információkat, képeket, posztereket, jelvényeket, az Alphavllle együttesről. OLVASÓINK íRjAK Van egy problémám — írja Balogh Melinda, KríS. Llesková-1 olvasónk. Lapjukban közzétették, hogy a Popcsereberében nem közük azok nevét, akik nem tartják meg ígéretüket, és a játékszabályokat figyelmen kívül hagyják, azaz partnerüknek nem küldenek képet. Egy hirdetésre nagyon sok levelet kaptam, amelyekben több kép is volt. Feladóik kértek tőlem is képet, de sajnos nem tudok nekik válaszolni, mert elfelejtették feltüntetni címüket, se a borítékra, se a levélpapírra nem írták rá. Tizenhét levél közül hat cím nélkül érkezett. Félek, hogy én Is felkerttlölk a „feketelistára“. Sajnos, nem vagy egyedül. Hozzánk is nagyon sok Ilyen küldemény érkezik. Ilyenkor nincs mit tenni, csupán Ismételten felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a levél feladása előtt győződjenek meg arról, megteremtették-e lehetőségét annak, hogy levelükre választ Is kapjanak. Papp Sándor