Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-01 / 9. szám
Ma indul a tavaszi forduló tt a tavasz, mondják a szurkolók. A tél ugyan enyhe volt, de tavaszról beszélni még talán korai, mondják a meteorológusok. Nem, nem, a tavasz valóban Itt van, hiszen az ajtón bekopogott a futball. És a futball a szurkoló számára a tavaszt jelenti. Igaz jelen esetben Inkább csak folytatásról lehet szó. hiszen az 1988/ 89-es Idény már félig „teleírt papír“. De csak félig, a kővetkező 15 bajnoki kör még várat magára. A küzdelemsorozat kezdete előtt mintha egy kicsit remegne a toll a kezemben. Az ok? Tartok attól, hogy a labdarúgó- bajnokság folytatásával kapcsolatban nem csekély bírálatra a futballal foglalkozó krónikások számíthatnak. Miért? A labdarúgásnak ugyanis propaganda kell. Reklám, hogy az embereknek legyen kedve kimenni a pályákra. A futballnak közönségre, annak pedig |ó játékosokra, játékra van szüksége, Ml, újságírók, viszont nem tudunk sztárokat csinálni olyanokból, akiknek lényeges hiányosságaik vannak, Ennél nagyobb baj csupán az, ha túl korán kezdjük égetni a tömjént, és akit a tömjén füstje megcsap, úgy hiszi, hogy szent és sérthetetlen. És elveszti a tisztánlátását. Általában ha a labdarúgásról beszélünk, a leggyakrabban használt szó a „tiszta“ és annak származékai. Minden bajnokság kezdete előtt elhangzott: mindent meg kell tenni a játék tisztaságáért, januárban a FIFA külön felhívással fordult a tagországokhoz, azok szövetségeihez, hogy a sportág tisztaságát megőrizendő, az egész évet a falr-play szellemében játsszák. Tény, hogy minden új bajnokság, minden új Idény a csapatok számára: tiszta lap. Hiszen induláskor valamennyi csapatnak egyformák az esélyei, hogy a bajnoki címhez, az európai kupákban való részvételhez vagy a kiesés elkerüléséhez pontokat szerezzen. A játékosok is azzal az elhatározással futhatnak ki, hogy teljes erőbedobással küzdenek és a lelkiismeretes felkészülés nyilvánvalóan meghozza gyümölcsét. A vezetők Is abban a hitben élnek, hogy nem lesznek csalások, végtére is közös érdek a valós értékrend kialakítása, megteremtése. A csehszlovák 1. ligában ősszel Is láttunk néhány nagyon jő márkő- zést, ugyanakkor egynéhányszor több labdarúgó unottan téblábolt a pályán, és bebizonyította, hogy a világ legérdekesebb játékát Is unalmassá lehet tenni. Nem azoknak a számát szeretném szaporítani, akik azon keseregnek, hogy az Ilyen meg olyan taktikai megoldások miatt kevesebb lett a gól, no meg hogy eltűnt a játék szépsége. Egy labdarúgó-mérkőzés nem szép vagy csúnya, hanem jó vagy rossz. Egyforma szerepe van benne a technikának és az ’ erőnlétnek, a csapat taktikájának és az egyéni villogásoknak. A szakértő néző mindent értékelni tud. örz»ik Ödön felvótel« ami értékelhető. Es ha egyszer unoit- koznl kezd, akkor lehet, legközelebb más szórakozás után néiz. A jó színházi előadáshoz nem elegendő a jó darab, jó színészeik Is kellenek. A csehszlovák bajnokság, sajnos, úgy zajlik, hogy a közönség nem sokat kap tőle. Ezt hangsúlyozta legutóbbi sajtótájékoztatóján Rudolf Kocek, a szövetség élnöke Is. Izgalmas futball nélkül nincs közönség. Izgalmas labdarúgás pedig csak akkor lehetséges, ha a klubok háza táján egy-egy mérkőzés előtt azért Is nagyon izgulnak, hogy vajon mennyien váltanak jegyet, menynyi lesz a bevétel, mert az új anyagi ösztönzési rendszertől, amely tavaly augusztustól van érvényben, függ a labdarúgók jövedelme is. A tavasz az örömet is jelenti, és az öröm az járványszerűen terjed. Üdvös lenne, ha a tavaszi fordulók után és alatt mindnyájan az önöm lázában élnénk. Ha a forró várakozást nem fagyasztaná be a játék szürkesége. Khi van a sor? Rajtatok, játékosok! Nektek kell újítani, nektek kell bizonyítani, hogy ml, akUt kimegyünk tele új reményekkel a stadionba, nem távozunk csalódottan. Nem fogunk ásítozni az unalomtól, és nem fogadkozunk: Ilyen futballra többet úgysem jövünk. Mert nincs az a tombola vagy akár autósorsolás, közönségakció, amely pótolhatná az izgalmas és sportszerű futballt. A jó bajnokság attól jó, hogy bajnokság. A bajnokság pedig alapja a válogatottnak. És, ugye, Olaszországban a VB-én ott szeretnénk lenni? Széher Mátyás SZERELEM ELSŐ LÁTÁSRA Szerelem volt ez a legelső pillantásra. Elbűvölt, lángra lobbantott már az elfő találkozáskor, és kapcsolatunkon évek hosszú során semmi sem váitozott. Munka végeztével naponta találkozunk. Együtt töltjük szabad pillanatainkat, a hétvégeket, sőt még a szabadságot is. Mindig nyugodtan és kitartóan vár... Azt sem veti soha a szememre, ha néhanapján kimaradok barátaimmal, és rózsás hangulatban térek haza. Megértő és elnéző. Nem lesi miriden lépésemet. Nem féltékenykedik, nem gyanúsítgat. Nem zsörtölődik, hogy keveset keresek. Mindig van hozzám egy-két szép szava és kedves, elbűvölő mosolya. Zedőlök a heverőre, és ö csacsogni kezd nekem; elmeséli, mi minden történt egész nap, mit tapasztalt, mit hallott, megosztja velem örömeit, kudarcait. Rendkívül kulturált; ért a politikához, az irodalomhoz, a zenéhez, sőt még a sporthoz is. Viszonzásul én a lehető legjobban törődöm vele. Amint a legcsekélyebb problémája akad, vagy váratlanul truccolnl kezd, a legjobb szakemberekkel tanácskozom, és fáradságot, pénzt nem sajnálva, gondoskodom róla, hogy újra a régi legyen. Munkahelyemen gyakran részletezem azokat a csodás élményeket, amelyekben részesített, az együtt átélt nagyszerű pillanatokat, Es amikor esténként bársonyos, meleg hangjával álomba szenderít, az én egyetlen kedvesemmel rám váró újabb Izgalmakról álmodom. Az én hűséges tévémben biztosan nem csalódom. Alojz Cobsj Orel Éva fordítása