Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-22 / 8. szám
Fényt az árnyékgazdaságba 2 Egy helyben topogunk?. 3 Jelentkezünk — szót kapunk 4 Sokszemközt a lányokkal 5 A Parnasszus felé 6 Forog a lemez 8 Lányok napja is volt 9 Télidőben — félidőben 12 Február forradalmiságát folytatva Krocsány Dezsővel, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökével Neszmérí Sándor beszélgetett — A csehszlovák dolgozd náp tehruári győzelmével kapcsolatban gyakran beszélünk arról, hogy annak szellemében kell dolgoznunk, hogy fejlesztenünk kell a februári hagyományokat. Félek attól, hogy a mai Ifjúság számára ezek csak jelszavak, amelyek nem mozgósítanak, s az Ifjúság számára megfoghatatlanságuk miatt tartalommal Is nehezen megtölthetők, ön mit tart a legfontosabbnak abból a szellemiségből, azokból a hagyományokból, amelyeket fejleszteni kellene? — Nem hiszem, hogy egy beszélgetés során helyre tudjuk rakni a dolgokat, mert tény, hogy történelemoktatásunk és propagandánk hiányosságai miatt fiataljaink a februári eseményeket csak akkor érthetik meg, ha külön vonzalmuk van a múlt tanulmányozása iránt, tehát hobhlból elmélyülnek a kor elemzésében. Én szintén csak jelszavasán fogalmazhatok, amivel legfeljebb támpontokat adhatok az olvasni, a történelemben kutatgatnl szerető fiataloknak. Kezdjük talán azzal, hogy a termelőerők kezébe kerültek a termelőeszközök, azaz megszűnt az ember ember általi kizsákmányolása. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a fiatalok erről elsősorban szüleiktől, nagyszülelktöl hallhatnának sokat, akik átélték azt a megaláztatást, hogy könyörögni kellett a munkáért, és szó szerint mindent vállaltak az emberek, hogy kenyeret tehessenek az asztalra gyermekeik elé. Azért mondom, hogy legközelebbi hozzátartozőlktól kellene hallaniuk ezekről a dolgokról, mert így megfogalmazva propagandisztikusan hangzik, pedig puszta tényekről van sző. Ezzel a változással párhuzamosan, de ebből kiindulva lettek jogilag egyenlők az emberek. Ezt megint csak érdemes lenne hosszasan boncolgatni, mert ebben a kérdésben olyan dolgok rejlenek, amelyeket a mai fiatal újra csak nehezen tud elképzelni. Azt például, hogy a szegény ember gyereke az iskolában, a szünetben közel kerülhetett az előkelőségek gyerekeihez és megmagyarázhatta nekik akár a leckét is, mert intelligens volt, vágott az esze, de művelt nem lehetett, mert pénz a taníttatására nem jutott. Sőt tavasszal meg ősszel többet hiányoztak a szegények az iskolából, mint jártak. Sok irodalmi alkotás foglalkozik ezzel a kérdéssel, de a fiatalok szinte meseként olvassák, pedig ebben a században volt mindez kemény valóság, s a ml Közép-Európánkban. A társadalmi és politikai megkülönböztetettségekről hasonló. példákat sorolhatnék, amelyeket a néphatalom szüntetett meg február után, s ma olyan jogként él vérünkben, hogy észre sem vesszük: van, az irányítja hétköznapjainkat. — A dolgozó nép februári győzelme magyarságunk életében is száznyolcvan fokos fordulatot hozott, ez?el kapcsolatban is hasonló a helyzet, pedig ez esetben a történelem jelszavas ismerete még kevésbé adhat fogódzót mint az előbb említett kérdésekben. — A nemzetiségi kérdés mindig a legfontosabb politikai kérdések közé ' tartozott. Ma is az. Persze, ezzel vissza is lehetett élni, a gazdasági helyzet és a társadalmi krízisek függvényében hol előtérbe került, hol meg háttérbe szorították. A kommunista párt ezt már a két háború közti Időszakban megértette, sőt az említett manipulációkra rámutatott, beleértve a második világháború utáni jogfosz- tottság időszakát is. Egy lenini szellemben működő pártban viszont a nemzetköziségnek, a kisebbségekről való kiemelt törMésnek olyan alapelvként kell jelen lennie, amelyet nem befolyásolhatnak sem gazdasági, sem társadalmi bel- és külpolitikai kérdések. A februári győzelem után ez az elvszerflség változtatta meg az itteni magyarság sorsát a CSKP politikája jóvoltából. Számomra is érthetetlen, miért beszélünk olyan szemérmesen keveset erről a fordulatról, hiszen a csehszlovákiai magyar fiatalok gyökere lehetne február, s az azt követő események. De az önismeretre, az önbecsülésre nevelés lehetne éppenséggel a családi és a kisközösségi ráhatás célja is. — Vagyis? — Vagyis február szellemisége többek között azt jelenti, hogy a kisközösségek a kollektív gondolkodás erejével, kezde- ményezően állnak hozzá gondjaik, feladataik megoldásához. A dolgozó nép februári győzelme után a valós demokrácia létrejöttével párhuzamosan, a nép szellemi kapacitását felszabadítva és felhasználva születtek olyan értékek is, amelyek Csehszlovákiát a világ legfejlettebb országai közé emelték. Minden ember úgy van, hogy a saját ötlete megvalósításáért sokkal keményebben megküzd, mint a másik tervéért, így volt ez a munkakollektivákkal is a gyárakban meg az éppen alakuló szövetkezetekben is. S a közös szellemi erő a közös cselekvési, fizikai erőt is megteremtette. — Napjaink eseményeit a februáriakhoz hasonlítjuk, s forradalminak emlegetjük. Átalakítás, demokratizálódás — sokat beszélünk erről, a tettekhez viszonyítva talán túl sokat is. ön szerint mi napjaink legfontosabb teendője? — Megszüntetni a gulás- meg a kisasszony-demokráciát, Én így hívom azt, ami kialakult az elmúlt évek során, s éppen a nép szellemi és cselekvési akaratát bénította meg sok esetben. Mert a gu- lásdemokrácla abból áll, hogy a zárszámadáson a nagyteremben a munkások gulyást esznek, hozzá meg két deci bort kapnak, a „krém“ meg a kisteremben intézi a tervmódosítást kolbász mellett, a vincellér pedig annyi bort ír le, amennyi a kiskapuk kinyitásához kell. A kisasszonyok viszont olykor a nemzeti bizottságokon valósítják meg a demokráciát úgy, hogy a polgár négyszer-ötször könyörögheti végig a napot. Mert vagy kevés munkájuk van, azért nem Intézkednek, vagy sok, azért várjon a melós. És még fizetést is kapnak azért, hogy a néphatalom hordozója, a nemzeti bizottság dolgozójaként a nép ügyeit intézik. Ha ez megszűnik, a gazdasági átépítés is sikeres lesz, mert az emberek hinni fognak, s akkor majd gondolkodnak is, cselekednek is.
