Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-15 / 7. szám
új ifjúság 7 Benő Zupačič: Találkozások — Meg tudná mondani, merre van a Medvés utca? Barátságosan mosolyog, ügy van öltözve — hajszálon mült, hogy MatjaZ el nem nevette magát —, mintha egy falusi lányt manekenbe oltottak volna. Kezével, csak úgy a szoknyáján keresztül, megigazította a térdén ráncba futott harisnyáját. A Járda ^ szélén kartonpapírböl készült, hámlott táéka, UNRA-doboz, piros zsineggel átkötve, rajta madárkalltka, olyan sárga, akár a citrom. — Medve vagy Medvés? — kérdi a férfi. — Nem tudom, merre lehet. Megkérdezhetünk egy rendért. — Hát ml küiíkibség van a kettő között? — nevet föl harsányan, aztán fölragadja a dobozt a kalitkával együtt. Mit mondjon ennek a lánynak? Medvés . utcai Fölemeli a táskát, nem volt Isten tudja, milyen nehéz, s aztán udvariasan szélt — ugyanis Ilyenek a városi emberek; . — Segítek majd magának, kedves her-' cegné elvtárs. A kíváncsiságom kedvéért meg kell mondania, voltaképpen kicsodát vagy micsodát keres. — Kicsodát, micsodát — Ismétli a lány. — Magamat. Magamat keresem, és megtaláltam. Egyszer s mindenkorra letelepszem Itt. Ezt a várost már régen nekem szánták. Elegem van a vidékből. Még hogy a földrajzi meghatározás, kérem? AJdovaS- eina földrajzi szélesség 45“ 3’ 20", hosz- szúsága pedig 14“ 30’ 40”. Füle mögött kacérul megigazította világos gesztonyeszín hajfürtjét. — Beiratkoztam az egyetemre. Elméleti fizikát szeretnék hallgatok Egész életemben csak erre vártam. 0, Itt jártam a Fölkelés Napján, és Jél körülnéztem. Álombéli dobozocska. Amikor hazafelé tartottunk, a teherautónk felborult. A sofőr két évet kapott, mert olyan részeg volt, hogy fele úton hátrafelé vezetett. Aztán egész bizalmasan a férfi felé fordult: — Verseket Is frok. Dalokat tudok énekelni. Gitározom, csak éppen gitárom nincsen. Közölték néhány kis mesémet, persze álnéven, nehogy valaki éppen a ml községünkre gondoljon. Gyerekeknek írok, majd mindjárt megmutatok egy kis dob . got. A címe: Torony. Olyan szívesen fölfedeznék valamit. Biztosan föl is fogok fedezni, mert szeretek dolgozni. Ô, nem, ne gondolja, hogy egy kicsit... olyan furcsán néz rám. A rendőr, szemmel láthatőlag Irodalmi képzettségű férfi, kijelentette, hogy az utcák névjegyzékében van egy medve utca. £s hogy ez a Medve költő volt. — Ott lakik a nagynéUém — mondta a lány. — Majd csak elhelyez valahol, egy ágyra valót valahogy csak megkeresek. Mérhetetlenül sok időm lesz. Délig előadásokra Járok, délután valamilyen munkához látok, este olvasok, tanulok, Írok. Tizenkilenc éves vagyok, a nevem Katarina. Magát valóban MatJaSnak hívják? Orvendek. Az Iskolaigazgató az állomáson szemérme- tesen megkérte a kezemet, de kosarat adtam neki. Rokonszenves flfl, fanatikus nevelő, valóságos' nemzeti csapás, mert mindent tud. Olyan ember, aki gondolkodik. Csak éppen túlságosan lassan. Olyan ember, aki kutat, vizsgálódik. Csak éppen azt, amit már fölkutattak. Ha teljesítménybérben fizetnék, fölfordulna az éhségtől. Ha ugyan valaha Is férjhez megyek, igazán művelt férjet szeretnék. Apám nincs, mert a háború alatt tévedésből kinyírták, édesanyám pedig Igazi hangyatermészet, egy másik férfitól négy taknyos kölyköt szerzett be. Csak nevessen! Egy köpcös kis emberke, kifogástalan fehér, nyitott gallérú Ingben, az előtte álló asszonykának bizonygatja: — Nem, nem, maga tévedett, az én nevem Petelin, Petelin. •— A kalitkával mit akar? — Kanárit fogok vásárolni, va^ egy gerllcét. Szeretem a madarakat. Néha unatkozni is szoktam. — A városban unatkozni? — Akadnak pillanatok két élmény közt, afféle üres Idő. Olyankor Jó egy kicsit elbeszélgetni a madarakkal. A férfi egy pillantást vet a kalitkára. Mielőtt útra kelt volna, a lány goúdosan megslkálta. Arca tejfehér, sugárzó, inkább a szeme nevet, mint a szája. — A madarak értelmes élőlények. Nem olyan szentimentálisak, mint az emberek, akiket nem tudnak megérteni. Jól tudom, hogy nem. A madarak szép, értelmes lények. Matjaž meg ezt gondolta magában: „No nézd csak, táskával, nem valami Jel ez? Üres táskával egyenesen a medve barlangjába? A városi életet egyszer csak megfenyegette, megtámadta ez a mosolygó szemű lány. Oldaltámadás — mondaná a katonai előképzés oktatója. Holnap valami szokatlan kis dalt fog nekünk énekelni, holnapután doktorál. Izgalmas könyvet fr, fölfedez valami új természeti törvényt, amit Einsteinnek sem sikerült fölfedeznie, meghódít valamilyen Intézetet, vagy fölfut az Olümposz tetejére. Vagy csupán rövidre nylratja napégette hajfürtjeit, megszokja, hogy tflearkon ugrándozzék, kifesti a száját, s lakkozni fogja a körmét, kihívó kis szoknyáját fogja llbegtßtnl, míg végül Is egy szép napon megáll majd a bár mikrofonja előtt, és rágyújt valami érdes twistre. De az is lehet, hogy csak gyereket fog beszerezni: maga sem tudja majd, hogyan. Akkor, amikor tavasszal odakünn a Tivoli árnyas fái alatt tanul, vagy amikor a gerlicéjővel a szerelem titkait fogja megtárgyalni. Aztán pedig... aztán...“ Matjažnak eszébe Jutottak a lányok, akik a főposta ablakán szoktak benézegetni, egymás mellett állva. Látszik rajtuk, hogy nem az aszfalton nőttek föl. Háztartási kisegítők, akik a gyáriparban szeretnének elhelyezkedni. A gyárban kevesebbet kell dolgozni Ott az embernek valamivel több a szabad ideje. Munkásnők, akik tisztviselőnk szeretnének lenni. Ha már van is nylonköpenyük, még biztosan nincs gyári, csipkés nylon fehérneműjük. Még nincs keskeny fehér kezük. Praktikus eszű lányok. Rettentő szívesen vihognak. Sokat törik a fejüket a bútoron, az öltözködésen, a lakáson, a férjhez menésen s mindazon, ami még elérhetetlen. Szemük komoly, kíváncsi, meglehetősen sok bennük a bizonytalanság,'a várakozás és az apró- cseprő kívánság. Csupa Katarina egytől egyig. Az ő forró, sűrű vére kering ennek a városnak ereiben már több mint egy évtizede, erősebben, mint valaha. Napról napra több és napról napra erősebben. A szerelemben éretlenek, könnyelműek, nem szoktak még hozzá az Intellektuális csábításokhoz. Ennek ellenére épp az ő nyelvük változtatta meg ennek a városnak a nyelvét. Ablakdeszkákon írják télszeg leveleiket a legényeknek, képeslapokat barátaiknak, postautalványokat töltenek ki anyjuknak és apjuknak. Ki Ismeri őket? A pszichológusok azt mondják: a társadalmi adaptáció a fejlődő városok egyik legfontosabb problémája. Az esti tanfolyamokon megmagyarázzák nekik, hogy: nemtudom azt két szóban kell írni, s hogy nem azt mondjuk, lú, hanem ló: nem azt, hogy vó- tam, hanem: voltam. A Tivoli park őrei tavasszal vállat vonnak majd. A körhinta vezetősége sokáig még az ö pénzüket fogja számolgatni — Tudja, — mondja a lány —, engem nem szabad klcsűfolnla. Nekem a város mérhetetlenül nagy élmény. De én nem hagyom magam. Nem engedem, hogy elgázoljanak. Dolgozni akarok, dolgozni fogok, éjjel és nappal, megszoktam már. Amikor még fiatal voltam, anyám azt mondogatta: „Sok bajt szerzel majd az embereknek, egész halálodig.* Ez így igaz. A gimnáziumot, ahogy mondani szokták, csak úgy balkézről végeztem el Soha többé nem megyek el innen. Elnevették magukat. Matjažnak úgy tetszett, mintha nem is valóságos volna ez a lány. — A nagyénlmnek ezt írtam: Kedves Tántikám, ha hamarosan betoppanok hozzád, szélütést ne kapj. At kell törnöm magam. Egészséges vágyóig és szeretnék csinálni valamit. En Is hozzá akarok Járulni ahhoz, hogy a lakosság rétegződése megváltozzék. Segíts nekmn, húzd elő a vaságyat a padlásszobáböl. Minden mást magam fogok elintézni Ha unatkozni fogsz, érdekes könyveket olvasok majd neked. Tudom, hogy előrelátó asszony vagy. Kenyéren ős tejen fogok élni mindaddig, míg zöld ágra nem vergődöm. Ösztöndíjat nem akartak adni mert nem akartam tanítónő lenni Itt nálunk még most Is minden olyan, mint valaha: igazi Isten háta mögötti fészek. Az egyetlen annyira-amennyl- ra széles látókörű ember Peter ezredes, de ő is paraszttá változott, és korhely lett belőle, amióta a szocializmust nem fenyegeti veszély. — Nálunk — mondja — még a keresztek sem állnak egyenesen a temetőben. Ez azt Jelenti bogy magunkról Is elfelejtkezünk. Az emberek is valamennyien hóbortosak. Nevetol kell az embernek, ha nincs Is kedvére, ha látja, miféle ünneplőbe bújnak, 'legalább húsz év előttibe. Nálunk még él a szabály: minden beleszámít a szolgálati időbe. Ha lop az ember, a császárt lopja meg, az pedig messze van. Röviden: császári és királyi szabályzat. £n, barátaim, én semmi pénzért sem akarom a patriarkális életet megjátszani Az én utam máshová vezet, fin ennek a társadalomnak alapve^ része vagyok. Senki engem nem fog elidegeníteni, szerencsém van, hogy találkoztam magával. Tudja, mindig így van: már régóta az Igazi pillanatban van szerencsém. Fütyülök én a kacsingatókra, a hízelkedőkre, rágalmazókra, irigykedőkre. A szemükbe nevetek, ha kell, s továbbmegyek. Kedve támadt, hogy belecslpjen a lányba, hogy megálljának az utca kellős közepén, s hogy, mindennek ellenére, harsáanyan kacagjanak. — Tán csak nem gondolja, hogy a város mennyország? S hogy a városi emberek klsangyalok? Vagy hogy itt csupa öröm minden? — Valóban — mondta határozottan a lány —, csupa galádság az egész De a mennyország magamban is létezhet. Kellő helyen meg tudom ragadni a dolgot. — Ittál már valaha eszpresszókávét, Katarina? — Nem Ittam, Matjaž. — Hallottál már valamit a hettita művészetről? — Erről sem hallottam, Matjaž. — Láttál már valaha eszpresszót? A férfi nézi a felszolgálónőt, kifizetődő nézni Fekete, mint a holló, karcsú, szürke szemű, mediterrán típus. Katarina is rábámul, szeme elkomolyodik. A kávéfőző előtt Jóképű, csontos, középkorú férfi áll. Egy kicsit már fölhajtott a garatra, kalapját a tarkójára tolta. — Hallottad már valaha, hogyan beszélnek a férfiak az efféle szépséggel^ — Még nem, Matjaž. — Jó a kávé? — Isteni — Hát akkor ide figyelj. — Egy kis kávét, konyakot? — A szemed olyan kislány, mint kora reggel az őszi égbolt. — Ügy beszélsz, mint valami fegyházl ürge. — Igazán? És aztán? — Semmi Semmi. — A sitten nem sokkal kevesebbet töltöttem, mint amilyen l&ős te egyáltalán vagy. — Már meglehetősen Idős vagyok. — Én is. Konyakot kérek. A háború alatt három esztendőt. Aztán három évig háborúban voltam. — Akkoriban sok embert kapott el Ilyesféle. — Igen, s a három év a háború után? Még egyszer partizánt Játszottam. Sztálinért. Negyvenkilencben. Tudod-e, ml az az erkölcsi dilemma? Mit mondasz? — Semmit. — Mindezek után egymilliót sikkasztottam: öt év. Később megállapították, hogy nem sikkasztottam. Bocsánatot kértek. De három év megint veszendőbe ment. No, mit szólsz hozzá? — Mit szóljak? Főzhetek még egy kávét? — A szó azért mégsem kutya. Mikor Járnak hozzád a fiúk, nappal vagy éjjel? — Nappal dolgozom, éjszaka alszom. — S közben? — Közben néha-néha moziba megyek. Pénztár, blokkot kérekl-- Egyedül? — Mikor hogy. — No persze, mikor hogy. Hát igen, ml van ebben különös? Sok fiúd van? Minden ujjamra kettő . — Váltogatod őket, mint a kötényedet? — Az az Időtől függ. — Aha. Tudod, én az Ilyen ügyekben régimódi vagyok. A kiszolgált fegyencek mindig régimódiak. A cellában az ember kicsinyes lesz, érzékeny, erénycsősz. — Még egy kávét? — Konyakot még most sem kaptam. Elhanyagolsz, kicsikém. Egyenesen lenézel. — Ugyan márl — Az eszme vagy a pénz miatt? Legalább egyszer igazán volt miért ülnöm. — Miféle pénz miatt? — Az egészben ugyanis az a legmulatságosabb, hogy azt a pénzt valóban elsikkasztottam. — Átengedhetnél nekem félmllllőt. Nekem soha, de soha nem elég a pénzem. — Hol van az már, klcsikéml Elfújta a szél, még mielőtt megkérdeztél volna, hoL van. — Kár. — Szép lény vagy, kicsikém, éppen neked kell 8 pénz] A világon mindent megszerezhetsz a szemeddel. — Tévedsz barátomi Most aztán lebecsülsz engem. A kezednek ml a baja? A kezem reszket. Az agyam simára van vasalva. Egy iskolai Jegyzetfüzetbe is be- tehetném, még be is csukhatnám. A szívem ráncos, olyan, mint egy öreg alma. — Valóban úgy beszélsz, mintha tegnap még rács mögött ültél volna. — Gondolod, hogy hazudok? Katarina hol a férfira bámul, hol a lányra. Az Ismeretlen vóglgsújt rajta a pUlan- tásával. — Csak nézz rám, kislány, ha olyan okos volnál, mint amilyen csinos, kitalálhatnád a perpetuum mobilét. Katarina elpirult, megkönnyebbülten NU- neveit, és odasúgja Matjažnak: — Hallottad, mit mond? Perpetuum mobile. Ez egy pillanat alatt klszlmatolta, ki vagyok. Mondom neked, Matjaž, semmi sem akadályoz meg a sikerben. — Mindig van elegendő költőnk, Katerina. Az Olümposzra csak nagy nehezen Jut föl minden harmadik, negyedik vagy ötödik. *— Sebaj. Köztük leszek. — Jó kávét főzöl Jó szót mondasz. Jő szemed van. Sok embert Ismersz. Ne haragudj rám, hogy unalmas voltam. Nem vagyok korunk hőse. — Ugyan már. Kávé mellett nem fölöe- leges a szó. — Hát még más dolgok mellett. — Holnap férjhez megyek. Igent fogok mondani Mit szólsz ehhez a szóhoz? — Borzasztóan fontos. Magad határoztál? — Mindenki maga választ, hogy lehetne másképp?-*• Gyerünk, gyerünk, Matjaž. Annyi mindenféle elintéznivalóm van még ma. Csuka Zoltán fordítása Wole Soyinka: Utazás Sosem étzem, hogy megérkeztem, bár az utazás végén Járok. Oly úton Jöttem, mely kérdésektől lecsappan,, mégis belegyfir engem ama másik haza-földbe. Tudom, húsom csontig lefalva, martaléka nyűgös halaknak, rozsdás hajőtestek között — útközben érintettem őket. S Így kenyérrel és borral nem sikerült legyőzést és Ínséget megosztanom — útközben érintettem őket. Sosem érzem, hogy megérkeztem bár szeretet s köszöntés tőrbecsal — haza — bitorlók adják ide boroskupám es minden ünnep utolsó vacsora. Gergely Agnes fordítása Michael Gruttenbrunner: Garibaldi utolsó kívánsága A tengernél állftsátok föl máglyámat — és akácot hozzatok; az ég, mint az olaj. Homlokomat Keletnek fordítva, vörös Ingben fektessetek rá. Hajnali derengésben és szabad ég alatt öleljék körül testemet a lángok; és hamvam lehull, parázs közé keveredik, mint Shelley hamvai a homokba, s nyughatatlan hullám viszi tova. Bata János fordítása Jákov Asster: Anyám bevarrta ökleimet Anyám bevarrta ökleimet kék erekkel. Tenyerembe meleg és sűrfi levegő-pénzt nyomott. Most ökleimet a fülemre szorítva Járom az erdőt és figyelem a fák törzsét hogy faragja körbe a szél. Szemem előtt hogy szaladnak a fák és bennük a gyűrűző idő. £n csak megyek, egyre csak megyek és körbejárom anyám szívét. Túróczi István fordítása Czeszlav Milosz: Ajándék Oly boldog volt ez a nap. Korán felszállt a köd, kinn dolgoztam a kertben. A kolibrik megálltak a loncvirág fölött Nem volt a földön semmi amire vágytam volna. Nem ismertem senkit, akit érdemes lett volna irigyelni Ami rossz történt elfeledtem. Nem szégyenkertem a gondolattól, hogy vagyok, aki vagyok. Nem éreztem fizikai fájdalmat Felegyenesedvén, két tengert láttam s rajta vitorlát. Gömörl György fordítása
