Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-15 / 7. szám

Fene tudja, kl hogy, de ha va­lamiről tudom, hogy azt ott hely­ben gyártják, ahol éppen hasztalan keresem az üzletek polcain, mindig megbotránkozom. Az pedig végképp nem megy a fejembe, ha élelmiszer­ipari termékből pult alatti árut csl- * nálnak az elárusjfók KI a ludas? — a termelők vagy talán a keres­kedelem, vagy éppen az illetékes el- árusítő. aki ezzel is a saját mal­mára hajtja a vizet? Minden esetre eddig még érvényes az az elv, hogy csak azt adhatjuk el, azt vásárol­hatjuk meg, amit megtermeltünk. A „menet közben“ módosított tervek, a termeléskiesések sok esetben okoz­ták már a kereslet és kínálat közti aránytalanságot Ezekre a nem kí­vánatos jelenségek okaira választ ke­resve indultam el a Zvolení Szövet­kezeti Kereskedelmi és Termelővál­lalat várgedel (Hodejovj részlegé­be, ahol a finom mogyorós és cso­kis rudacskákat. Illetve kekszeket gyártják, amelyeket hasztalan kere- súojt az üzletekben. A tóRopH ntntén kénal csomagolják Sporák Márta: „Voltak már ttt Ötle­tek, do másképpea az nem megy.“ A kevés néha több A nehézségek ellenére is — Elég bosszúság az nekünk, hogy pult alatti árut termelünk. Illetve mi nem annak szánjuk, csak hát a piacon azzá válik — magyarázza a részlegvezető. Szabó István. — Szám­talan dicsérő, de egyben könyörgő levelet kapunk, hogy küldjünk már nekik legalább öt, tíz dobozkával. E kéréseket továbbítjuk a vállalati 1- gazgatóságra. Más kérdés, hogy ott sem tudnak mit kezdeni ezekkel a kérésekkel, ugyanis jelenleg ezt az árut csak mi gyártjuk az országban, és többet nem tudunk termelni. /Aztán a kisüzem múltjáról, a fel­futásról beszél a részlegvezető. Ides­tova húsz éve annak, hogy huszon­hét emberrel megkezdték itt a csip- keszáritást. Ma már hetvenötén van­nak, és két műszakban további öt terméket gyártanak. A termelés mennyisége bár évről évre nő. a hát­térbázis vaimi keveset változott. A gépek elavultak, és nem voltak ké­pesek nagyobb tellesltménvre Idő­közben elkészült egy épület, ahol van ülésterem, ebédlő, öltözők. Az elmúlt év nehéz volt a kisüzem tör­ténetében de végtti Is minden jól végződött. — Amit én kérek, azt a. főnökség rendszerint nem utasítja vissza, mert tudják, hogy ennek tejében gondos­kodom a terv teljesítéséről. Tavaly kaptunk egy nagy teljesítményű-sütő- töltő gépet a csokoládérudacskák gyártására. Az osztrák Haas cég szál­lította — mint minden eddigi gép­sorunkat —. de 8 főnökség nem számolt azzal, hogy két hónapba is telik, míg az új gép befut. Közben egy másik gépen Is olyan műszaki hiba keletkezett, amelyet csak kül­földi alkatrészekkel tudtunk eltávo- Iftani. Tizenhét éve dolgozom itt, és most először volt veszélyeztetve a tervteljesltés. Minden erőnket össze­szedtük. Hat szombatot dolgoztak le önként a SZISZ-tagok és sikerült be­hozni a lemaradást. Tavaly végre si­került BlémOnk, hogy legalább Itt a falu három üzletében mindig árusít­sák termékeinket, de nem sikerült elérnünk, hogy a járás többi üzle­tében is megtalálják a vásárlók. En javaslom a vállalatnak, hogy Itt Vár- gedén nyissunk egy olyan elárusító- helyet, amely az egyéni megrendelé­seknek is eleget tudna tenni, persze ennyivel kevesebbet szállítanánk az üzletekbe. Javaslatomat eddig nem vették figyelembe, Így az érdeklődők továbbra is hiába Imák. Annak elle­nére, hogy a termelési tervünk eb­ben az évben is közel kétmillió ko­ronával emelkedik, nem tudjuk ki­elégíteni az Igényeket. Kevesen, de lelkesen járjuk a szűkös, egymásba fonódé épületeket. A gépsorok mellett alig fér el két ember egymás mellett. Ablakok híjén itt mindig neonfény­nél dolgoznak a fehér köpenyes nők. Férfiak csak a mogyoróörlőnél és tésztakeverőgépnél dolgoznak, ahol Időnként liszteszsékokat is emelni kell. Jobbára idősebb nőket Iátok. Hol vannak a fiatalok, a SZISZ-ta- gok, érdeklődöm kísérőmtől. Földi Kataltntöl, az alapszervezet titkárá­tól. — Mindössze tíztagú alapszerveze- tOnk van. Ezek a fiatalok főleg a második műszakba vannak beosztva, azért látsz most kevesebb fiatalt E- gyébként kevés a fiatal, mert itt nincs nagy vándorlás. Vannak nők, akik már tiz-tlzenöt éve Itt dolgoz­nak, és nem vágynak el innen, jól is keresnek, meg aztán hova Is men­nének? Sem itt 8 községben, sem a környéken nemigen akad munka- lehetőség. Lehet, paradoxként hang­zik, de rang nálunk dolgozni, és nem mindenki jut be ide. A főnök meg­válogatja az embereket, akik viszont itt vannak, meg Is becsülik a mun­kát — Gondolom, a kis Mtszémú alap- szervezet csodákat nem múvel, csak éppen létezik... — Annál azért többet teszi Akkor van nyugalom ós általános elége­dettség, ha teljeSItjOk a tervet, már­pedig ezért ml vállaltuk a felelős­séget. Tavaly nyáron például terven felüli mennyiségben érkezett a csip­ke s mi pluszmunkában elvégeztük a szállítást. Amikor az új Haas gép hibája miatt termeléskiesés volt, új­ból csak a SZISZ rukkolt ki. a sza­badszombatokat Is feláldozva. lélle- bet fiatal anyukákról van szó, nem húzódozunk a többletmunkától. Nő­napra, gyermeknapra mindig műsort készítünk. Jópofa társaság verődik össze a honvédelmi versenyeken és a nyári gulyáspartlkon is, ahol el­mélyítjük barátságunkat, erősítjük a kollektívát. Minden éven magasra csap a jókedv a roplsbálon, amelyet a SZISZ szervez. Sose legyen rósz- szabb társaságunk, mint most vani Földi Katalin: „jóllehet anyukákról van 8x6, nem húzédoznnk a többlet- münkáktöL“ Zagyi Erzsébet: „Minden jé, csak borzasztó meleg van.* Azok a szorgos nők! Az új Haas gép munkáját köze­lebbről Is megszemlélem. Kezelője, Zagyi Erzsébet dicséri pontosságát és megbízhatóságát. A havi kétezer ko­ronát játszi könnyedséggel megkere­si, persze, ha győzik az iramot a csoklzöban és a csomagolásnál. A- mlkor a közérzetéről faggatom, na­vetve mondja: — Minden jő, csak borzasztó me­leg vanI Különösen nyáron van po­koli hőség, mert se ablak, se ven­tillátor! — Egy ilyen modern gép ni kell, hogy a csokoládéréteg ráke­rült-e, vagyis osztályozni kell. Ml már ezt megszoktuk, meg aztán azt mondják, azért vagyunk eléggé jól megfizetvel Az ígéret szép szó... Az udvaron újból összefutunk a főnökkel, aki azért jött ellbém, hogy elmondja, amit az Uzemrészleg jö- vójérői elfelejtett megemlíteni. Áp­rilisban kezdik meg az eredetileg raktárnak tervezett csarnok építé­sét, de Ide is gépsorok kerülnek. En­Szabé István: „Elég bosszúságot okoz ez nekünk, hogy pult alatti árut termelünk.“ jobban Illene tágas, légkondicionált csarnokba, de erről Itt Várgedén, gondolom, még sokáig nem beszél­hetünk. ,, Ezután jönnek a munkaigényes mű­veletek. A rudacskákat a vágó- és a csokizógép előtt Is kézzel kell besorakoztatni, sőt a dobozok hajto­gatása, az egész csomagolás kézzel történik. A csokoládézógépnél szor­goskodó Sporák Máriának ezt szóvá teszem, de ő csak nevet: — Voltak már itt ötletek, de másképpen ez nem megy. Az osztrák szerelő azt mondta, náluk is kézzel végzik ezt a műveletet. A csoma­goláskor minden rudacskát ellenőriz­nek ez év végéig kell felépülnie, ál- lltjá a zvolení vállalati igazgató, de ezt 6 kötve hiszi. Tavaly év végén Goga elvtárs Is járt itt, aki miután rácsodálkozott a munkakörülmények­re, dicséretet mondott a minőségért és a tervteljesltésért. Vigasztalásul egy új komplexum gyors felépítését Ígérte. Az Ozemrészleg jövője tehát ígéretekben már megoldódott.,. Közben előttünk köszönti egymást két vidám, fehér köpenyes asszony- csoport. Az egyik az öltözőkből, a másik a termelésből jön. Az órámra pillantok: ez tehát a műszakváltás: Polgári László (A szerző felvételei] A vállalkozó lány Egész kicsi koromtól tudtam, ml aka­rok lenni. Egészségügyi nővér. Ezen­kívül érdekelt a csillagászat. Rajzolni la szerettem, és álmodozni. Rajzaim mellé történeteket találtam ki. Vonzott az irodalom Is. Prózamondó versenye­ket nyertem — mondja némi nosztal­giával a szelei (Kubaflovo) Laukó Te­réz. — Végül milyen szakmát választot­tál? — kérdezem tőle — Nem azt, amit szerettem volna. Szüleim kívánságára közgazdasági szakközépiskolába jelentkeztem Lévá­I ra. Bánatomra fel is vettek. Egyálta­lán nem érdekelt a kereskedelem, de mivel a tanítóim és a szüleim lebe­széltek az egészségügyi pályáról, és ti­zennégy évesen fogalmam sem volt, hogyan tovább, hát a szüléimre hall- ' gattam. — Ezt úgy mondod, mintha megbán­tad volna. Mi türtént aztán? Elvégez­ted a szakközépiskolát? —- Nem. Az első évfolyamban meg­buktam, szándékosan. Azt akartam, hogy kidobjanak. Négy tantárgyból kel­lett pótvlzsgáznom. és én sikeresen le is vizsgáztam. Egyrészt szüléimre való tekintettel, másrészt nagyon jól érez­tem magam osztálytársaimmal. Máso­dikban azonban úgy döntöttem, hogy csakazértls az lesz, amit 6n akarok, és otthagytam az iskolát. Igaz, ezzel kényszerhelyzetbe kerültem, de az ts igaz. hogy megint nem tudtam mit kezdeni magammal. Dolgozni mentem. Négy évig dolgoztam Ipolyságon (Ša­hy) a Pletában, aztán otthagytam. — Miért? — Elviselhetetlennek éreztem azt a légkört, ami kialakult körülöttem. Nem szerettek a munkatársaim, mert más voltam, mint a többiek. Mindenben más voltam. Más volt az életfelfogásom, ezért sokat vitatkoztam és veszeked­tem kollégáimmal. Intelligensnek, pe­dánsnak csúfoltak, mert nem hülyés­kedtem velük. Az igaz, hogy engem nem érdekelteik a hétköznapi dolgok, mert a könyvek világában öltem. A filozófia, a tudomány világában. Még ebédszünetekben is olvastam. Ez volt az én világom, Engem akkor ez fog­lalkoztatott, és feljesen hidegen ha­gyott az, amiről kortársaim fecsegtek. Tudom, hogy azt szerették volna, ha én Is velük együtt tárgyalom meg a férjhez menés előnyeit, hátrányait, a mosást, a főzést. És mert nem ezt tet­tem, bolondnak tartottak. A szemem­be mondták: bolond lány vagy. — De a követkézé munkahelyeden sem maradtál sokáig. Az hogyan is volt? — Plncérnö lettem. Két hónapig Jól is éreztem magam, aztán zaklatni kezd­tek a férfiak. Sok volt a részeg em­ber, és én ki nem állhatom a része­geket. Fél évre szólt a szerződésem, amit meg lehetett volna hosszabbítani, ha maradni akarok. Nem maradtam. Most már végre azt szeretném csinál­ni, amihez kedvet érzek. — És mi az amihez kedvet érzel? — Az ÚJ törvények értelmében ma­gánvállalkozó leszek. Varrni fogok. Ru­hákat másoknak. — Nem rossz ötlet. De azt nem mondtad, hogy varrni is tudsz. — Ehhez egy történet fűződik. Ami­kor még a szakközépiskolába jártam, azt a csekély zsebpénzt, amit anyám arra adott, hogy kajára költsem, meg­spóroltam, és anyagot vettem rajta. Az anyám nem öltöztetett _dlvatosan, ési nagyon szerettem volna egy divatos ru­hát. Az összespórolt pénzen megvet­tem az anyagot, és mindenféle szabás­minta nélkül egy gyönyörű ruhát varr­tam magamnak. Amikor felvettem, min­denki megkérdezte, hol vettem. Az anyám,, aki varrónő, elismerte, hogy ügyesen varrók. Hogy kiegészítsem a fizetésemet, másoknak ts varrtam. Kel­lett a többletkereset. A fizetésem java részét könyvekre költöttem. Ruhára nem adtam ki annyi pénzt, mint köny­vekre. Pénz nélkül kultúra nincs. Ezért kezdtem varrni másoknak. Most már, hogy gyakorlatom Is van benne, és megrendelőim elégedettek a munkám­mal, úgy döntöttem, a magam ura le­szek. és belevágok. — Ha nem sikerül vállalkozásod, mi lesz? — Csőd. De mindenre számítani kell. Ha nem fog menni az üzlet, új mun­kahely után nézek. — Bátor vagy? — Inkább önfejű. Én úgy gondolom, semmi sem elérhetetlen. Huszonegy éves vagyok. Eddig hagytam, hogy má- ' sok Irányítsák életemet, de most már nem engedek. Amit a fejembe veszek, véghez Is Viszem. Ha jő ügyről van sző. miért Is ne! Balázs Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents