Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-08 / 6. szám
I Bugen Formfinek: „Azért ilyet is tudunk.“ bizalmába Jaroslav —, a ml üzemünk nem szépségre, hanem tonnára gyártja a csomagolóanyagot a hazai gyártóknak. Az alapanyagok mellett más dolgok Is korlátozzák a tervező fantáílájának a kibontakoztatását. Nem találhat ki például bonyolult szerkezetű bonbonosdobozt, mert élelmiszeripari üzemeink gépsorai nem tudnák őket megtölteni. Mivel a gyár a városka kellős közepén épült, nem terjeszkedhet, nincs rá terület. A leginkább egy Jól felszerelt fényképészeti műterem hiányzik. Hivatalos külföldi tanulmányutakra nem Járnak, így évente csak egy alkalmuk van arra, hogy megismerjék a szakma eredményeit. Ez az alkalom a brnól Embax csomagolástechnikai kiállítás. A Grafobal nyomdagépei nem rosz- szak — csaknem valamennyi nyugat-európai —, de már elöregedNEM TUDUNK VAGY NEM AKARUNK SZÉPEN CSOMAGOLNI? Nálunk, ha egy nő megvesz egy nyugati kozmetikumot, gyakran előfordul, hogy az áru dobozát egy időre még kiteszi a tükör elé a polcra, úgy gyönyörködik benne. A hazai dobozokkal más a helyzet: miután a terméket klvettáí belőle, a szemétkosárba dobják. Az olvasó azt hihetné, hogy ez az állítás tőlem származik, és azért találtam ki, hogy hatásosan indíthassam ezt a riportot. Nem így van. A fentebb leírtakat olyan embertől hallottam, akinek a foglalkozása csomagolási anyagokat eszközöket tervezni. Az Illető a skalical Grafobal nyomdaipari vállalat grafikusa. Azt viszont már nem ö mondta, hogy megfelelően és szépen csomagolva még „azt“ Is el lehet adni. Hát akkor nálunk miért olyan kevés az Igazán szép, esztétikus és figyelemfelkeltő csomagolás?! Azt pedig az említett grafikus [is] állítja, hogy kevés. Mi a valóság: nem tudunk vagy nem akarunk szépen csomagolni? A grafikus hiába álmodik Ha csomagolás, akkor Szlovákiában egyedül a Grafobal! Ez nem reklámszöveg, hanem valóság, ez a — közelmúltban államivá lett — vállalat Szlovákiában az élelmiszeripari termékek és kozmetikusok paplralapanyagú csomagolásának egyetlen gyártója. Ez a monopolhelyzet mindent megmagyarázhatna. Csakhogy Csehországban öt ilyen vállalat működik, a helyzet mégis hasonló, a magyarázat tehát nem lenne helytálló. Meg azért sem, mert a szép és esztétikus csomagolás annak a vállalatnak kellene, a- melylk termékeit el akarja adni. Ezek a vállalatok nem tudják a Grafobalt arra ösztönözni, hogy szép termékeket gyártson? Vagy talán nem is akarják? Minden csomagolás szépségének alapja a tervezés. Ha a grafikus, az iparművész egy-egy Jó ötletét szépen le tudja rajzolni, formába önteni, akkor abból csak Jó kerekedhet. Vagy nem? Ezzel a kérdéssel kerestem fel a Grafobal grafikusait. Összesen hárman vannak, közülük kettőt találtam a tervezőirodában. Jaroslav Vrastislavskyt, aki már tizenkét éve dolgozik a vállalatnál, és Eduard Tlmkót, aki viszont kezdő a szakmában, augusztus óta alkalmazottja a vállalatnak. — Sajnos, végtermékeink sokszor nem olyanra sikerednek, a- mllyennek mi a tervezéskor elképzeltük őket — mondják, s mutatóba előszednek néhány dobozt — Nézd meg, mennyire más a hatás, hogy ha csak matt kartonra, vagy ellenkezőleg, ha fényes, Jó minőségű papíralapanyagra, Jó festékkel dolgozik a nyomdánk! Megnézem. Az érvek meggyőzőek. A meglehetősen durva, érdes felületű, fakó színekben „pompázó“ kartondobozokat hazai piacra szánt termékekhez gyártják, a szebbek pedig a külföldre vagy a Tuzex üzleteibe Irányuló termékekhez készülnek. A meggyőző érvek ellenére azért megjegyzem, mégiscsak fontos, hogy milyen betű, kép, rajz kerül a dobozra, a papírra. — A Grafobalban gyártott csomagolóanyagoknak csak elenyésző hányadát tervezik a vállalat grafikusai, a legtöbb megrendelő tek. Erről azonban hadd beszéljen a nyomda vezető technológusa. Miért becsüljük le a hazai piacot? — Nemcsak a nevem Veselý, magam Is az vagyok — mutatkozik be a köpcös, szakállas fiatalember. Egyébként Milánnak Milan Veselý — mégse mindig vidám. maga választja az Iparművészt, a tervezőt, és már kész tervekkel Jön. Ezek a tervezők aztán szintén meglepődnek, amikor már készen látják a tervüket — szól a magyarázat. Tehát a Grafobal saját grafikusainak a többiekkel szemben az az előnyük, hogy Jól ismerik a vállalat technológiai lehetőségeit, azt, hogy mit képesek és mit nem megcsinálni. Ezért van munkájuk nekik is. ezért velük dolgoztat sok megrendelő. — Van-e valami, ami arra ösztönöz titeket, hogy minél szebb és praktikusabb csomagolást tervezzetek? — Fix fizetésünk van! — mo- solyodik el Jaroslav. — Az ösztönzés tehát gyakorlatilag a nullával egyenlő, mivelhogy a prémiumainkat Is leginkább az határozza meg, hogy Időre elkészlt- Jük-e a tervet vagy sem. Van a bérünknek egy mozgó része Is, amelynek nagyságát az úgynevezett személyi értékelés alapján határozzák meg, de ezzel nem a Jó teljesltrhényt Jutalmazzák, vagyis nem ösztönöz. A csomagolások megrendelői viszont a tervekért nem nekünk, hanem a vállalatnak fizetnek, így ha netán tetszik Is nekik a munkánk, anyagilag nem éreztetik velünk. — Nemcsak a fizetésünk fix, hanem a munkaidőnk Is! — mutatja Eduard azt a lyukkártyát, amellyel bizonyítják, hogy leülik a maguk nyolc és fél óráját az irodában. Ha netán este vagy ami még annál Is rosszabb, éjszaka van csak Jó ötletük, de a munkaidő alatt nem, hát akkor ... — Megsúgom neked, de ezt nem muszáj megírnod — vesz a hívják. Mint mondja, vidámsága nem mindig felhőtlen. Például: — Nézd meg ezeket a Jugo- sziláv kartonokat — mutat a hatalmas nyomdacsarnok egyik sarkában álló bálákra. — Szépen vannak csomagolva, nincsenek megtörve, meghajolva. Az emeleten majd nézd meg a miénket. Szállítás előtt nem csomagolják be, így az időjárás viszontagságainak kitett papírlapok hol így, hol úgy deformálódnak. Néha legszívesebben az egészet vlsszakül- deném, de örülhetünk, hogy Ilyen Is van. Ügyes munkásaink vannak, csak hát rossz anyagból ők sem tudnak csodákat művelni. Nem tudom, a vállalatok miért nézik le annyira a hazai piacot, miért gondolják azt, hogy Itthonra a rossz is Jó. Legfőbb hazai szállítónk a Ružomberokl Papír- és Cellulózgyár. Jó minőségű kartonjait eladja külföldre, ami marad, azt meg elküldi nekünk — mondja a vidám Milan. Tevékenységük sokrétű. A már említett élelmiszeripari és kozmetikai csomagolásokon kívül gyógyszeresdobozokat, lemezborítókat, plakátokat, képes levelezőlapokat, falinaptárakat és leporellókat Is gyártanak. Nemcsak hazai, hanem külföldi, nyugateurópai megrendelőknek is dolgoznak. — Mióta állami vállalat lettünk, azóta némileg Javult a helyzet — teszi még hozzá. — önállóbbak lettünk, az általunk termelt haszonnal Jobban gazdálkodhatunk. De sok minden mégsem tőlünk függ. A Grafobal a tavalyi évet 3,5 millió korona nyereséggel zárta. Ezt Eugen Formának üzemmérnöktől, a vállalat gazdasági igazgatóhelyettesétől tudom. De az Is tény, hogy az Idei évvel gondok vannak. Megrendelőinkkel az 1989- es évre szóló szerződéseket tavaly augusztus 18-a és szeptember 15-e között kötöttük meg, és ezek a szerződések teljes kapacitásunkat fedik. November 30-án azonban megtudtuk, hogy hazai szállítóinktól ebben az évben a tervezettnél 2000 tonnával kevesebb kartonalapanyagot kapunk. Tájékozódásképp elmondom, hogy évente átlagosan 9000 tonna alapanyagot szoktunk felhasználni. Sajnos, a szóban forgó 2000 tonnás alapanyagkiesés azt fogja e- redményezni, hogy nem tudjuk teljesíteni szállítási kötelezettségeinket, ami köznapi nyelvre lefordítva annyit Jelent, hogy mivel nem lesz mibe csomagolni, kevesebb kozmetikum, gyógyszer kerülhet forgalomba. Minden 1- gyekezetünkkel azon vagyunk, hogy Javítsunk a helyzeten. Tárgyaltunk a vezérigazgatósággal, az illetékes minisztériummal is, a szovjet szállítókkal, hogy terven felül küldjenek kartonokat. Reméljük, hogy sikerül megoldást találnunk, bár senki semmivel nem biztat. Ilyen helyzetben értelmetlennek tűnik azt kérdeznem az Igazgatóhelyettestől, miért nem rendelnek Jobb minőségű alapanyagot. Mégis megteszem. — Az önök megrendelői, mondjuk az élelmiszeripari üzemek, saját érdekükben nem tudnának maguk alapanyagot beszerezni? Mondjuk jobb minőségűt, devizáért? — Nálunk egyetlen Uyen ü- zemnek sincs arra devizakerete, hogy csomagolóanyagokat vásároljon. Viszont a papíriparba épp elég devizát ölt az ország ahhoz, hogy világszínvonalú alapanyagot gyártson. Mindezek alapján a címben feltett kérdésre nehéz válaszolni. A 22-es csapdájának látszik az ügy, hiszen — egyelőre, sajnos — nem akarunk szépen csomagolni, de ha akarnánk Is — remélhetőleg ugyancsak egyelőre és sokkal Inkább sajnos —, akkor se tudnánk. Klinko Róbert [A szerző felvételei) Eduard Tlmko (baloldalt) és Jaroslav Vrastislavský: „Termékei! sokszor nem olyanra sikerednek, amilyennek a tervezéskor elké zeltik fikat* ÉN Így látom Január elsején lépett életbe az áj szövetkezeti törvény. Vajon ml újat hoz, illetve hozott a szövetkezetek számára? Ml a véleménye a törvényről egy olyan embernek, aki már több mint két évtizede a mezőgazdasági termelésben tevékenykedik. Ismeri a szövetkezetek minden gond- ját-baját, előnyét és hátrányát? Pölhös Károly mérnök, a CSKP KB tagja 1966-től a SőregI (Surlce) Efsz elnöke, hozzá fordultunk válaszért. — Kezdjük talán a, végén. Január kétharmada mögöttünk van, s hozott-e már valami űjat a söregl szövetkezetnek a törvény? — Én is azt kérdezem minden reggel a munkatársaimtól, hogy éreznek-e valami újat. Eddig nem jelentkezett senki. No de félre a viccel! Badarság lenne szűk három hét után valamiféle nagy változásokat várni. Aki úgy ment be január másodlkán a szövetkezet irodájába, hogy egy egészen más munkahelyet talál, az nyilván nem értette a lényeget. Inkább arról szólok, hogyan látom én több mint húszéves tapasztalattal a nyakamban. Meg kell állapítanom, hogy a törvény a lehető legjobb, amit eddig ezen a téren megalkottak, pontosabban jobb, mint a több mint harminc éve létező, ée gyakorlatilag mostanáig, az új törvényig érvényben lévő minta-alapszabályzatok. Például sokkal tágabb területet biztosit az egy-egy szövetkezetre szabott munkarend kialakításához, módot ad a külkereskedelmi te> vékenységre, szélesebb körfl jogokat kapott a tagság; úgy is mondhat juki elmélyíti a demokráciát. Így látom a törvényt, hogy ügy mondjam, a „törvény oldaláról*. — Van másik oldal is? — Természetesen, a miénk, termelőké, akiknek a törvényt a gyakorlatban kell alkalmazni. Erről az oldalról, legalábbis számomra, már egy kicsit másképp fest a helyzet. Egy törvény ugyanis csak akkor mondható jónak vagy hasznosnak, ha élni tudunk vele. Ez már nehezebben fog menni. Vegyük például a jogot a külkereskedelmi tevékenységre. Ez jó is, szép is. De hát a külkereskedelem bonyolult folyamat, amely magasfokú szakképzettséget igényel. Tudni kell, mit, hol kinek lehet eladni. Milyenek az árrelációk, minőségi követelmények. Vajon kivel fogom ezt végeztetni? Jó és hozzáértő munkatársaim vannak, de közülük eddig senki sem foglalkozott külkereskedelemmel. Ugyan minek is tette volna? És vajon melyik tapasztalt külkeres Jön el Sőregre szövetkezeti tagnak? Vagy vegyük a mellékági termelést! Ezt sem lehet semmivel kezdeni. Itt is tudnunk kell, mit és hogyan létesíteni, mivel kezdeni, amire aztán építeni lehet. És ehhez is érts emberekre lesz szükségünk, ilyenek még nincsenek. Persze, nyilván nem mi vagyunk a modell, de meggyőződésem, hogy egy egész sor hozzánk hasonló szövetkezetben nagy gondokat okoz majd a tapasztalat és az alkalmas káderek hiánya. Vegyük például a demokrácia fejlesztését. Jó és demokratikus, hogy a szövetkezet vezetőségében képviselni kell a tagság minden rétegét. Ez azt jelenti, hogy ott kell lenni Juli néninek a szőlészetből és János bácsinak az etetőktől. Ez eddig szép és jó. De képzelje el, mit kezdek én, ha mondjuk a vezetőségnek egy komoly termelési vagy ökonómiai problémát kell megtárgyalnia, és olyan döntést hoznia, amely majd az egész szövetkezet gazdálkodását befolyásolja? Ez, nézetem szerint áldemokrácia. Demokratlku- sabbnak látom, ha egy szakmailag magas szinten levő vezetőség munkájával teszi eredményessé a szövetkezet gazdálkodását, és ezzel a Juli nénik és János bácsik anyagi és szociális biztonságát. Még egy dologról szeretnék szólni, ami a demokráciával függ össze. A szövetkezet legmagasabb fóruma a taggyűlés. Ez nézetem szerint helyes, de kevés, Mert a taggyűlés határozata mindenki számára kötelező, aki a szövetkezetben dolgozik, akár a földeken, akár a vezetőségben. De itt már véget is ér a demokrácia, mert a felettes szervek számára a járáson, a kerületen vagy a minisztériumban már semmit nem jelent döntésük. Egyelőre ezekhez mérve alá- és fölérendeltségi viszony van. Vagyis: a szövetkezet vezetősége nem változtathatja meg a taggyűlés határozatát, de a reszort felsőbb szervei igen. És ez nem akármilyen bukfencl Ezeken a szinteken is szükség lenne egy olyan fórumra, amely a szövetkezetek érdekelt képviselné. Hát röviden ennyit. Majd ha több lesz a tapasztalat, akkor többet is mondhatunk. Talán még a törvényt is módosíthatjuk. A tájékoztatást köszöni: * HORVÁTH REZSŐ