Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-08 / 6. szám
Nem tudunk, vagy nem akarunk... 3 Mi kell a bi^névhez 4 Te mit tettél az AIDS ellen? 5 Détári újra válogatott lesz 12 A helytállásról Hazaszeretet, a hon védelme, hősi helytállás — pate- tikusnak tünfi szavak, fogalmak. Még az ember életéhez viszonyítva Is rövid, néhány évtized elegendő ahhoz, hogy az Idősebbek felejtsenek és a fiatalok ezrei (talán éppen az előbbi ok miatt] fennköltnek, nevetségesen pátoszosnak Ítéljék ezeket a fogalmainkat. Valóban elavult, eldobni való, kiüresedett tartalmú. Szükség van egyáltalán azokra az — elsősorban — fiatat emberekre, akik átérzik a fogalmak súlyát és a szükséges áldozatokra Is képesek? Biztosak lehetünk benne, hogy Igen. Napjainkban — amikor régebbi értékek devalválódnak, és újak vívnak ki magasabb rangot, amikor sok fiatal az általa Ismert életmodelleket elutasítva keresi önmegvalósításának lehetőségeit — lehetetlen korszerűtlenül, közhelyeket Ismételve a haza szeretetére, önfeláldozó helytállásra nevelni. Talán a szkeptikusoknak van Igazuk? Ok azt mondják: az ügy szót sem érdemel, mindenki törődjék a maga dolgával, a lényeg az, hogy jól éljünk, a többi nem számit. Ha ezt az okoskodást elfogadnánk, történelmünk hőseit csúfolnánk meg, azoknak az emlékét, akik sorsfordulóinkon tetteikkel, helytállásukkal befolyásolták, sőt Irányították történelmünk alakulásét, nemzetünk sorsát. A megoldás? A „csontig“ leegyszerűsítve két kulcsszóban rejlik: bizalom és azonosulás. Ha mindazok, akik felelősek az Ifjúság neveléséért — pedagógusok, szülök, politikusok —, bírják az Ifjúság bizalmát, és képesek folyamatosan elérni, hogy a fiatalok azonosuljanak társadalmi, gazdasági és politikai céljainkkal, akkor igenis mindig új tartalmat kapnak az egyébként kiüresedésre ítélt fogalmak. Nem feszül majd ellentét az Individualizmusnak bélyegzett célok és a köz szolgálata, az egyéni boldogulás és a „haszon“ nélküli, a közösségért végzett munka között, összeolvadnak és újjászületnek a hétköznapi cselekedetek és a rendkívüli helytállás, az egyéni érdek érvényesítése és a haza szolgálata. B. P. Bemelegítés Donnán László felvétele Teát kérek...! ■ ■I Vagyis: kérek szépeni Szeretnék, Nagyon szeretnék. De hát ki figyel oda?. Tele van az ország olyan helyekkel, ahol nem adnak nekem (nekünk) teát. Magnóra kellett volna venni, hogy hányszor és hányféle hangon közölték már velem (velünk) a meg-fel-leb-bez-he-tet-len tényt. Udvariasan, közömbösen, csodálkozva, ridegen, sajnálkozva, elutasítóan, enyhe undorral, mélán ... Nincs. Nem tartunk. Sajnos nem tudok adni s a többi. A presszógép kezelője kitekint a sustor- gó góz mögül — fekete pulóver, apró fehér kötény —, te jó ég, lehet, hogy mindenütt ugyanaz a kisasszony áll, és már előre mulat rajtam: hl-hl-hi, megint Itt van az a félörült nó, akinek az a mániája, hogy folyton teát kér, és nem érti meg, hogy nincs. faj, hadd öntsem ki a szívemet, mint egynémely helyen a teát... Mert sokszor abban sincs köszönet, ha van. Utazunk társaimmal az ország északi csücskében, egy jó, szikkasztó riport után. Egy étteremnél megállunk. Gépkocsivezetőnknek kávé és kóla, fotóriporter-kolléganőmnek kávé tejszínnel, nekem tea. A győzelem reményével várom: lám, felvtrrad egyszer a teakedvelők napja is. Majd egyszer,,. A pincér kétfülű csészét tesz elém, a csészében halványsárga folyadék. Elnézően mosolygok: nem húslevest kértem... A memóriabajnok sértődötten felszegi a fejét: ez kérem TEA. Vannak helyzetek, amikor nincs értelme a vitának, hiszen nyilvánvaló: nem egy nyelven beszélünk. Fizetek, távozom, a pincér elképedve nézi, hogy a bánatos lé érintetlenül marad ott az asztalon. A domboldalas kirándulóhelyen a teásbódéban néhány éve egy fiatalember főzte a teát. Hó volt, hideg volt, nem vittük a termoszt, szánkózás után a bódénál pompás lesz egy forró tea. Ezúttal az se baj, hogy műanyagból van a pohár, tiszta, eldobható, ide azt az áldott italtt A tea forró, világossárga, reménytelen. Mégis megiszom, mert kiszolgáltatott vagyok, mert menthetetlenül megfázom, ha most nem tszom valami forrót, és én nem akarok megfázni. Iszom, s közben egy olvasmányemlék vigasztal: a szegényebb kínaiak forró vizet ittak, ha éppen nem volt teafű a háznál.., Aztán kedves öreg barátnőmre gondolok, akit nagyon szerettem. Mesélte, hogy a harmincas években nagyon nehéz helyzetben volt, a teafüvet többször is kifőzték akkoriban. Addig főzték, amíg csak adott egy kis színtDe hát ez a hegyi árus nem lehet Ilyen szegény — gondoltam, hiszen két koronáért árulja a semmit. Amúgy kedves fiú volt, nagy, ártatlan szemekkel. Megkérdeztem: elárulná, miből főzi a teát? Miért, nem jó? — kérdezett vissza kissé megszeppenve, majd valahonnan lentről előhalászott egy ázott filteres teát. Ezen már igazán csak nevetni lehetett, hiszen mindenki tudja, hogy egy Ilyen tasak tea sötétbarnára színez egy csésze forró vizet. Persze, ha beleteszik a vízbe. Ha. Most tessék eldönteni, mi jobb: ha nem készítenek teát, vagy ha megcsúfolják az áhított italt?! A válasz nyilvánvaló: főzni kell, méghozzá jót. Morgolódásomra azt válaszolta egyszer egy fekete pulóveres, fehér kötényes pincér, hogy nem ért meg a teával bajlódni. Nem tudom, miért nem. gBumeini] Tavaly novemberben például igen- jó filteres tea érkezett hazánkba, szép dobozokban árulják. A huszonöt tasakot tartalmazó doboz ára 20 korona. Az egyszerűség kedvéért a teáért egy koronát számolok csészénként. Hozzá a forró víz, némi cukor, felszámolandó még a munkabér. Nem hiszem, hogy a haszonnal együtt csillagászati összeg kerekednék ebből. Az lehet a baj gyökere, hogy nálunk nincs olyan társadalmi rangja a teának, vagyis a teázásnak, mint mondjuk Japánban, Angliában vagy a Szovjetunióban. Igaz, az utóbbi időben egyre többet hallunk és olvasunk a tea (teák) jótékony hatásáról, de hát a szokások lassan változnak. Egy hideg téli délutánon felugrott hozzánk néhány percre egy férfiú. Megkérdeztem, megkínálhatom-e egy jó teávni. Még ma ts szégyenkezem, ha felidézem kissé sértődött hangját, amellyel a kínálást elutasította: iJCöszönöm, nem vagyok belegt“ Mintha toroköblítővel, kamtVagözzel vagy egy jó kis prizniccel kínáltam volna... No de magára vessen. Soha nem tudja meg, hogy a teához finom, meleg szendvicset is készítettem volna ... 0. I.
