Új Ifjúság, 1989. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-25 / 4. szám
Van miről tárgyalnunk 2 Van remény 3 Thália vonzásában 4 Klubról klubra 5 A Parnasszus felé 6 0] Hajtások 7 Rock és sanzon egymás mellett 8 Fejezetek a VIT történetéből B Szobanövényeink ápolása 10 Télidöben - félidőben 12 Varga Zsolt faWétela Kiből lesz a munkás? Pályaválasztásról clkkaznl mostanság az Idei végzősök esetében kissé késó lenne, hiszen többségük már továbbította jelent* kezési Ivét az llletó Iskolába, akinek vl* szont még nem volt ez kőtelező, az Is eldöntötte, hol szándékozik folytatni tanulmányait. Más kérdés, hogy a pályaválasztás sokkal fontosabb, mintsem hogy bármikor is elintézhetnénk kézlegyintéssel, hiszen egyes tudósok szerint már az óvodásoknál kellene kezdeni a pályaválasztási tanácsadást — természetesen a gyermekek szellemi érettségének megfelelő színvonalon, 8 azt rendszeresen folytatni a hivatás kiválasztásáig. Ráadásul a szülőket az oktatási intézményekkel kapcsolatban jelenleg sokkal Inkább az a kérdés foglalkoztatja, hogyan fogadja majd gyermekük az első találkozást az alma materrel, pedagógusaink pedig azon fáradoznak, hogy minél simábban, ugyanakkor látványosan, meghatóan szervezzék meg a gyerekek be- Iratását az iskolába. A címben fölvetett kérdés egyébként sem kizárólag pályaválasztási. Legalábbis az utóbbi Időben sokkal sokrétűbben elemezgetjük, mint korábban. Annál mindenképpen szélesebb az értelmezése a kérdésnek, amennyire — akár felsorlás szintjén is — az ilyen rövid írásban kitérhetnék. Tegyük is félre most azokat a kérdéseket, amelyek a munkásság összetételét elemzik, a korábban vaskalaposan értelmiséginek titulált műszaki szakemberek munkásosztályba olvadását és helyzetét firtatják. Sót, szűkítsük a témát csak az Ifjúságra, s arra, miért nem vonzó számukra a munkáspálya. Elöljáróban: a jelenlegi helyzet és irányelvek szerint az alapiskola végzőseinek mintegy 60 százalékát kell szakmunkásképzőbe (két- vagy háromévesbe) Irányítani, azaz nagyjából ilyen arányban lesz szüksége népgazdaságunknak szakképzett munkásokra a közeljövőben. Blzzel szemben hazánkban a cseh és a szlovák Ifjűság körében ezen iskolák és szakmák iránt sokkal kisebb az érdéklódés.t (Nemzetiségi viszonylatban ezzel nincs gond, legfeljebb a magyar Ifjúság esetében annyi, hogy néhány évre megváltozhatna az érdeklődés Iránya és aránya úgy, hogy a közép- és főiskolai végzettség tekintetében elérhessük az országos átlagot.) Ml az oka az egyre nyilvánvalóbban jelentkező érdektelmiségnek, ami ráadásul érdekes ellentmondás is, hiszen hazánkban, egyre-másra hangoztatjuk: a hatalom egyedüli letéteményese a munkásosztály. A munkásosztály, amely — elméletben — a munkaerkölcs hordozója, amely nem békéi meg a hiányosságokkal, amely harcol a könnyelműség, a protekcionizmus, a nem gazdaságos termelési módok és más hasonló negatívumok ellen, s éppen e magatartása miatt a társadalom forradalmi, progresszív ereje. Csakhogy a gyakorlatban a munkásságnak éppen e jellemző vonása, magatartása iránt csökken a vonzalma. Miért? A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint ennek több oka is van, kettő azonban alapvetően fontos. Az egyik; az alkotó és kezdeményező munkások javaslatainak és véleményének figyelmen kívül hagyása a gazdasági és társadalmi problémák megoldásában, a kivezető utak keresésének folyamatában. Az adminisztratív, direktív irányítási mód a gazdasági és társadalmi ' életben azt erediásényezte, hogy a munkások szerepe az irányításban és az elosztásban a minimumra csökkent. Ennek ellenére a dolgozók nem vesztették el a munka iránti szeretetUket, és igénylik a jó munkaszervezést, a termelés anyagi-műszaki alapjainak megteremtését, valamint saját szaktudásuk,, végzettségük teljes kihasználását. De mindezt, az említett okok miatt, most már inkább csak passzívan ~ várják. A másik ok: a teljesítményeket a korszerű technikához- és - technológiához mérik, miközben azok bevetése, bevezetése a gyártási folyamatokba — enyhén szólva Is — nem a körnek megfelelő rugalmassággal történt. A korszerűtlen technológiák és az egyre rosszabb műszaki állapotban lévő gépek ellenére a tervek mind mennyiségben, mind minőségben állandóan többet követeltek, ami lehetetlenné tette a munkások kezdeményező erejének és alkotó készségének a kibontakozását. Kezdeményezésnek egyre Inkább azt tartottuk és tartjuk, amikor a vezető dolgozók által rosszul megszervezett munka, ezáltal a munkaidő kihasználatlansága miatt bekövetkezett lemaradásokat pótolták, hogy a bért, a tervet valahogy teljesítse az adott termelőegység. Az emberek ilyen mantpu- ' | lálása a vázolt körülmények között nem ) erősítheti az osztálytudatot. Ráadásul az i adminisztratív, direktív irányítási, módsze- ' rek elburjánzása lehetővé tette, hogy gaz- daságl sikertelenségeinket kizárólag azok I nyakába varrjuk, akik közvetlenül a tér- i melésben vettek részt. Azaz az Ipari és a mezőgazdasági munkásokéba. Csak hozzájuk clmződtek a követelmények a kezdeményezés, a tudás, a minőség növeléseire, s éppen azok részéről, akik beosztásuknál fogtla — azzal visszaélve — alkalmazták a protekcionizmust, kivételeztek, ’ takargatva ezáltal a rossz munkát, a ha- ' nyagságot, a felkészületlenséget, a tudatlanságot s hasorrlókat. Ilyen körülmények között a dolgozó va- \ lóban megszűnt az önmaga által kitermelt j javak gazdája lenni. Ez a könnyen érzékelhető valóság logikus következményként i úgy hatott és hat az Ifjúság tudatára, hogy ’ nem óhajt a munkásosztályhoz tartozni. j Nem lesz könnyű megoldani e problémát, hiszen olyan tudatformálásról van \ szó, araikor nemcsak a szavak nem hatnak, hanem a tettek sem, csupán a cselekvés kézzelfogható eredménye a meggyö- , ző erő. Nem lesz könnyű megoldani a kérdést, de meg kell, mert dolgozó, alkotó emberek nélkül elképzelhetetlen a felemel- ; kedés. Annyi előnyünk mindenesetre van, ; j hogy — orvosi nyelven szólva — a kórt ■ már felismertük. Már csak a kórokozókat I kell'eltávolítani, hogy megindulhasson a gyógyulás folyamata. 1 Neszméri Sándor
